2015. július 29., szerda

Cél dokumentáció, ezeket szeretném elérni mostanában



Vannak kisebb és nagyobb, rövidebb és hosszabb távú céljaim az életemben. A hosszabb távú és a nagy célok egyértelműen kisebb sikerekkel kezdődnek, és ezekből épülnek fel. Arra gondoltam, ha ezeket a célokat leírom, és nem csak így fejben kerülgetem őket, akkor talán jobban fognak csápolni, hogy itt vagyunk, léci figyelj már ránk.
Jelenlegi kisebb, de ettől még nagyon fontos céljaim a következőek:
Az integető hájamat el kell tüntetni. Ez nem volt még itt tavaly, ha egy kicsit mégis, két éve nyáron még olyan karom volt, mint Sarah Connornak a Terminátor 2-ben amikor felhúzza magát  vaságyon. Nem a hosszabb ujjú pólók a megoldás. Mit fogok csinálni? A férj Kettlebell golyóját emelgetem, és 2-3 naponta lemegyek úszni. Úszónaplót fogok vezetni, hogy ne sunnyogjam el a dolgot. Majd egy kicsit később rámehetünk a súlyzózásra is, de nem kell túlzásokba esni, mert akkor két hét múlva vége is a tervnek.
Gyümölcs, gyümölcs, gyümölcs. Igen nyár van, most kell gyümizni, gyümi hetet tartani, meg leturmixolni, meg mindenféle dolgot csinálni. Szebb leszek tőle kívül belül.
Csak semmi csoki. Igen mindig van 2-3-4 ragyám. Két oka van, meg még ezer más. Az első kettő a csoki és a rágcsa. A csipszezéssel már leálltam, évente háromszor ha eszem, viszont a mandula, mogyi, kesudió azért befigyel. Imádom, és egészséges is, de nem úgy, ha egyszerre fél kilót betolok. Semmi csipsz és csoki, de ez most halálosan komoly. A mogyit nem tiltom most meg magamnak, itt sem kell túlzásokba esni.
Nincs cigizés. Mivel magyar cigim már egy jó ideje, egy élet hosszúságú ideje (egy hete) nincs, így nincs mit szívni. Tudom, itt is lehet cigit kapni, de én finnyás vagyok. Csak a mentolos slimet szeretem, lehetőleg PallMall. Istenem, de imádom, fujj, rossz vagy! Itt meg Vouge van (de rossz nekem) ami hasonló, de az 12 dollár, 2500 forint. Szóval drága, ronda leszek tőle meg rákos, nem szabad, nem jó. Nem vehetek cigit! Nagybetűs NEM.
Finomakat főzni. Inkább úgy mondom, hogy újfajta fincsiségeket. Rengeteg lehetőség van, élni kell velük. Amennyire lehet, persze a zöldséges dolgok felé menni.
Még egy cél, a lakásdekoráció. Ezt kitaláltam már, az étkezőasztal felett/mellett mi lesz. De szupertitkos, majd meglátjátok.

Közepes távú célok
Az eredeti hajszínem visszanyerése. A lényeg hogy a vörös miatti sárga pigmentek menjenek el tőlem jó távolra.
Az angol. Beszélek, sőt, folyékonyan is, de magabiztos nem vagyok. Jó lenne, ha lassan kicsit összekapnám magam, és hangosan beszélnék, nem csak magamban motyognék. Ha megkérdezik, hogy vagyok, nem csak elsunnyogni egy good-ot kell, hanem jó hangosan, mosolyogva, király ez a nap. Persze egy egyben egy hosszú távú cél, olyannyira hosszú távú, hogy egy életen át tart.


Hosszú távú célok:
Le kell fogyni. Ja, ez valakinek 50 évig célja és nem jön össze. A konkrét cél, a rendszeres úszás, ami jót tesz a gebe tartásomnak, és egyszer végre normálisan fogok állni. Az integető háj és az úszógumik egy részének eltüntetése lenne a jó. Nem fogok diétázni. Nem fogok fogyókúrázni. Nem, nem a csodát várom, figyelek a dolgokra (kivéve a csoki hívó hangjára) és igyekszem úgy enni, ahogy a testemnek az jó, ja és annyit, amennyi jó.
Ruhatár. Idén nyáron semmit, de semmit sem vettem. Teljesen komolyan mondom, egy darab idei nyári cuccom sincs. Rengeteg ruhám van, és ha le akarom cserélni a ruhatáramat, mert le akarom, ahhoz az kell, hogy előbb szelektáljak. Van egy csomó ruha, amiről tudom, hogy nem áll jól, de szeretem, mert az volt rajtam itt vagy ott, x barinőmmel vettem, és jajj ezt nem lehet kidobni. Mert igen, ha valami kiselejteződik az kuka. Jó nem, mert odaadom valamilyen segélyszervezetnek, de nem olyan, mint amikor a barátnőkkel csereberélsz. Cél: jobban kombinálható legyen és ne bevett párosok; jobban illjen rám szabásban; semmi csíkos; kellenek zöldek; valahogy kicsit terelődni a csiniség felé, de nem túlzással, mert még a végén hülyének néznek, hogy minek megyek a Walmartba színházba járós ruhában. Nem készülök a gyerekvállalásra így konkrétan, de azért már volt róla szó, így nem szeretnék olyan dolgokat venni, amik 3-5 év múlva egy dobozban lesznek útban egy segélyszervezet felé.
Kencefice. Erről egy könyvnyit is tudnék írni. A nem smink dolgoknál a változás az lesz, hogy szépen kifogynak a tusfürdők (egy év) a lemosók (az is) meg úgy minden, és amiket utána veszek, azok a bioboltból fognak kikerülni nyuszis logóval, alkohol, parfüm, parabén, bht és kőolaj mentesek lesznek. Mivel nincsenek komolyabb bajaim jelenleg, ezért nem gondolom, hogy ezekkel ártanék, a levendulát elkerülöm azért. Színezős dolgokkal kapcsolatban most oké a helyzet, amíg le nem nő a hajam. Ha kimegy belőle ez az átkozott sárgásság megváltás lesz. Ja, hajra valókból is hasonlóan gondolkodom, mint arcra, mindenmenteset szeretnék, viszont a szilikonos hajvég ápolást nem hagyom el. Szóval színes dolgok, kelleni fog új szemöldök kence, pirosító, alapozó (ha meguntam a kevergetést).  Itt is igyekszem majd a mindenmentességet tartani, de majd meglátjuk, hogy mi lesz. A nyuszis logó is cél. Olyan dolgokat kell használni, ami a gyerekvárást nem befolyásolják. Egyébként olyan listán van, hogy a jóisten győzze azt kifizetni.
Lakás. Kell a férjnek egy szekrény, vagy kell egy nagyobb a nappaliba, és akkor abba minden belefér. Fekete vagy majdnem fekete sötétbarna lesz, ez teljesen biztos. Szeretnénk valamiféle dohányzóasztalt (olyan jó, hogy az angolban ennek kávés neve van, és nem kell a dohányt emlegetni), lehetőleg macska biztosat.
Ó a cicák. Igen nekik is a célok között van valami, egy hatalmas cicavár. Olyan plafonig érő. Gondolhatnánk, hogy minek, jó a macskának a szekrény teteje is, de nincs, mert beépített szekrények vannak mindenhol.
A cicák megvannak már, de célom/célunk, hogy meglegyen mindenük, amit csak egy cica akarhat. Itt anyagilag is értem ezt, meg úgy is, hogy mindig foglalkozzunk velük annyit, amennyit ők szeretnék azt. Nem ismerjük az előéletüket, a lelki sérüléseiket (mert vannak) és ezeket fel kell oldani.
Barátokat is szeretnék. Lehetőleg 25-35 év közötti, 165 centiméternél magasabb, minimum érettségizett, nyitott lelkű, és lassan beszélni tudó. Ezek az elvárásaim kb., de nem szentírás.  Az óhazában tökmag barinőim voltak, nincs is ezzel semmi baj, de itt meg aztán még több alacsony ember van, amivel nincs baj, a baj velem van. Én egy 155 centis ember mellett a 183 centimmel rosszul érzem magam. Korosztály, azért csak nagyjából egyidőset keres az ember, és persze hogy nem egy analfabétát. Egyébként ez gonosznak látszik, hogy van ilyen elvárási minimumom, de mindenkinek van, csak nem ismeri be. A „lassan beszél”, az meg ugye alapfeltétel, mert ha úgy pörög a szája, mintha gyorsbeszélő versenyen lennénk, akkor nem fogom érteni. Itt vannak lányok, akik brutál gyorsan beszélnek. 
Utazni idén már nem hiszem, hogy fogunk, ez ilyen extra hosszú távú cél.

3 megjegyzés:

  1. Hm.
    Az alábbi mondatot egy régi kedves könyvemben olvastam, amikor még nagyon fiatal voltam:

    "Ha félszeműek a barátaim, profilból nézem őket."

    Ez a posztod egy kicsit elszomorított engem, és nem is akartam reagálni rá, tekintve, hogy adott esetben, ha ismernénk egymást személyesen, én nem ütném meg az általad leírt "barát" mércéjét.
    Mert:
    43 éves múltam, és 160 cm mély vagyok....Ugyan érettségizett vagyok, de ha valamennyi kritériumot górcső alá veszek, akkor bizony nem lenne esélyem.

    Egyébként nem gonosz, hogy vannak elvárásaid, és nem sértő, mindössze elszomorodtam, amiért ezt a dolgot most így gondolod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondold végig, van egy 26 éves egy mondjuk 50 ezer fős városban és van egy 43 éves. Nincs blog, se internetes kacsolat, semmi ilyen. Mennyi az esélye annak, hogy ők ketten barátok lesznek? Lehetnek jóban, ha összetalálkoznak a bolban, a fodrásznál, bárhol. Még nem is kizárt a bartáság. De szerintem ösztönösen az emberek hasonló életkorú és hasonló életszakaszú barátokat szednek össze. Hiába lenne a szomszédom überjófej, egyidős, tök okos, ha sosem ér rá, mert van 3 gyereke.
      A magasság meg vicc, általában a kisebb érzi magát mellettem rosszul, és nem szeret mellettem állni (183 centimmel)

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány