2015. november 22., vasárnap

Háztartási cikkek, bútorok, tárgyak. Újrakezdés, ahogy mi csináltuk


2014. november 7-dikén szállt le a repülőnk a kanadai Calgary repterén. 6 bőrönd, 2 hátizsák, 1 kis gurulós bőrönd és a macska. Innen még a férj 300 kilométert levezetett, hogy elérjük ideiglenes szállásunkat, a Sandman szállodát Edmonton déli csücskében. Másnap reggel arra keltünk, hogy 30 centis hó van. Irány albérletet, bútorokat nézni. Ez egy kicsit ördögi kör, mert amíg nincs meg a cím, hogyan veszel bármit is, de ha meg van lakás és üres, mire mész vele. Rengeteg lakást megnéztünk, mire eldöntöttük, hogy mi lesz a tuti. Amik alapból szintemindenhol vannak, azok a hűtő, mosogatógép, villanytűzhely, mosógép (a folyóson) és szerencsére rengeteg beépített szekrény, amihez csak vállfákat kellett venni. De nagyon sokat. Szerencsére nagy ruhásszekrény eddig nem kellett, ez jelentős anyagi előnynek bizonyult. 

Hát nem sok (kb semmennyi) meleg színű ruhám van

 Ami kellett és nagy, az az ágy, étkezőasztal székekkel, férjnek asztal, kanapé. Itt gondolkodóba estünk, hogy milyet, színben, kinézetben, árban. Adott volt a lehetőség, hogy most ne a budai albi szintjét hozzuk; az össze nem illő, szüleinktől örökölt ronda 30 éves bútorok és jófogáson vett valamiket magunk mögött hagyjuk. Mivel én a natúr fának a színétől rosszul vagyok maradtunk a majdnem fekete, sötétbarna színben. Örök divat. Árban persze az akciós a jó, és minden az is volt. A hálóba nem csak ágy került, hanem hálószoba szett, ami az ágykeret, két éjjeli szekrény, egy öltöző szekrény tükörrel és egy komód. Ezek olyan zoknis szekrények. Kellett még egy matrac, és kész is. Ezeket még az első héten intéztük, és majd később visszamentünk megmondani a címet. 


Az étkezőasztalt is sikerült kifogni fél áron. A konyhára kitaláltam, hogy a fekete-narancs tengelyen fog mozogni. Hát a székek feketék, az asztal lapja narancsos barna, ezen kívül a konyharuha narancs és tányérok feketét és narik, ennyiben ez ki is merült. 


A nappali jelenlegi összes bútora, ha a macskafekhelyeket nem számítjuk az a sarokíróasztal a Jyskből, természetesen fél áron és egy ággyá alakítható kanapé, a legegyszerűbb, legolcsóbb, fél áron. Ja meg a mikró, amit kaptunk, de nem tudjuk hova tenni. A kanapé szerencsére kényelmes, azon aludtunk egy hónapig, mert a matracot későn hozták, és elsőre nem is jót. (ezt a kanapét a fekete sátáni állat szétcincálta egy kicsit)
A cikk eredeti dátuma óta beszereztünk egy koktélasztalt 4 kis puffal.


Ágy ágynemű nélkül semmit sem ér, asztal tányér nélkül szintúgy. Az első hetünk után nem volt kocsi a fenekünk alatt, kicsit nehézkesebb volt a dolog. Mentem az outlet centerbe, a South Commonba, a kisebb boltoktól haladva az IKEA felé, és vásároltam. Az IKEA végeztével pedig jött értem a férj egy kedves kollégájával. Busszal is sikerült többször megjárni a lakberendezős boltokat, fagyban, hóban, messzi buszmegállóval. Nem tudom, hogy a szállodában mit gondolhattak rólunk, amikor látták befelé menni a ruhaszárító állványt, vasalódeszkát, tányérkészleteket, pohárkészletet, lábaskészletet, ágyneműt, törölközőket, IKEA-s állólámpákat, porszívót, turmixgépet stb. Ezt mind a szobánkban, inkább garzonszerűségünkben tároltuk 3 hétig. A vége felé már nehezen fértünk el.
Elektromos dolgok. Nyilván a mikrónkat nem hoztuk magunkkal, de azért kellett mérlegelni, hogy az, ami befér a 6 bőröndbe, és megéri elhozni és mi az, amit nem. A vasaló, kenyérpirító, kézimixer, hajszárító (2), hajsütővas, epilátor, férj borotvája és a laptopok jöttek velünk. A többi dolgainkat elajándékoztuk. A listából van, ami megy 110 volton, és csak egy átalakító kell hozzá, és van, amihez kellett a trafó. 

Trafó, és a sarok tele kábellel
Imádom ezt a találmányt. Csak meg kell dönteni, és megy, nem kell hajolgatni.
Ezen kívül, ami muszáj az a porszívó; ami jó ha van, az a vízforraló és a turmixgép. Ide veszem az IKEA-s állólámpákat, eddig 4 darabot is. Hogy miért van ennek nagy jelentősége? Azért, mert a nappaliban és a hálóban nincs plafonvilágítás. Megőrülök tőle. A konnektort összekötötték a villanykapcsolóval és ennyi, oldd meg. 

Tényleg nincs csillár, csak az étkező asztal felett, és a bejáratban egy nagyon egyszerű.
A konyhába kellett a lábaskészlet, ezt az első napon megvettünk, mert a szállodában is kellett valamiben főzni. Kedvenc márkám a Tefal lett a nyertes, mert ő mindenre gondol, még arra is, hogy pont jókor legyen nekünk akciós (negyed áron). Tányérok: kettő hatos készlet, így a fele fekete a fele narancs, a mosogató gép miatt jó, ha sok van. Amik mindenkinek vannak, és fel sem tűnik, ha nincs: fakanál, merőkanál, fűszertartó, teáskanna, apróságok. Órákig lehetne részletezni.

Nem gondoltam volna, hogy a Black&Decker turmixgépet is gyárt.
Oké, a konyhában vannak tárgyak, de kell valami, amit megeszel. Szerencsére a fűszertartót alapból úgy vettem, hogy tele voltak, csak nem mind azzal, ahogy én szerettem volna. Pl. ki hallott akkora marhaságot, hogy a babérlevél centis darabokban van egy olyan tartóban, amiből ki sem jön. Majd idővel még cserélgetem a dolgokat, de hát kihagyni a fekete őrölt borsot és a tárkonyt vétek. Paprikát alapból hoztunk 2 kilót, még szerencse, mert itt narancssárga a színe és rettentő drága. Beszereztük szépen azokat a dolgokat is, amik mindenkinek vannak otthon, mint a hagyma, majonéz, ketchup stb. Az első rántottához való bevásárlás keserves volt, főleg a jetlag miatti este 6-kor már ágyba ájulás miatt.
Beköltöztünk a lakásba, megfáztam, 3 napig feküdtem, nem nagyon haladtam a pakolással. Utána azért egészen jól ment a dolog. Vettünk rengeteg vállfát, akasztós szekrények vannak. Volt értelme kivasalni a dolgokat. Berendeztem a fürdőszobát, ami kis szőnyeg, zuhanyfüggöny karikákkal, fogmosó pohár, szappantartó, folyékonynak is, sminkcucc tartó, világítós tükör kuka, wc kefe, papírtartó stb. dolgokat jelenti. Nem gondolná az ember, hogy egy pár négyzetméteres fürdőszobába ennyi minden kell. És még később zuhanyrózsa plusz gégecső párost is vettünk, mert a falra szerelt slag nélkülivel esélytelen takarítani, kádat kiöblíteni. Talán a fürdő van egyébként a legjobban berendezve, egyforma designú a fogmosó pohár, a szappantartó, fülpiszka tartó és a két sminkcucc tartó. Bézses színű a csempe és a fürdőszobapult, így ilyen lett a szőnyeg is a zuhanyfüggöny is. Hatalmas szépérzék kellett ehhez a bézskupachoz, de tényleg jó egyébként.

 
Majd egyszer lesznek képeink is, polcaink, dekorációnk, de ezek nélkül eddig is tudtunk élni, ezután is menni fog. Ja meg ott a két macska, nem hiszem, hogy kínai vázákat kellene gyűjtenem. A lakás dekorációja kimerül egy vázában (életem első vázája) és egy napraforgó kinézetű művirágkupacban. Az ékszereimnek az eBay-ről rendeltünk állványt, nagyon jól néz ki, imádom. Magyarországon itt lehet ilyeneket kapni.


Ami viszont a legfontosabb, ha valaki Kanadába költözik, akkor kell vennie egy IKEA-s nagy plüss cápát, mert enélkül nem lehet létezni, és ezt kéretik a buszon hazavinni. Kettő van, mert az elsőn nem tudtunk megegyezni.


Az IKEA-val kapcsolatban a véleményem nem változott. Olcsón, vagy éppen nem is olcsón árulnak tök egyszerű dolgokat, amik vagy jók, vagy átlag alattiak. A töröközőink szöszöltek hónapokig, amikor meguntam és kicseréltük mindet, a tányérok tiszta karcosak voltak féléves korukban, a lepedőt meg nem lehet egyszerűen úgy kimosni, hogy ne legyenek rajta szöszök. Szóval vannak fenntartásaim, de az 1 dolcsis hot dog üccsi kombó és a szintén 1dolláros fagyi király.

Nehezítő körülmény volt egyrészről az időjárás. Másrészről, az hogy fogalmunk nem volt az árakról. 2013-ban körbenéztem, körbefényképeztem mindent, de az ugye nem ugyanaz. Itt sem úgy megy, hogy beszaladok a Kikába, aztán egy helyen megveszek mindent méregdrágán. A telefonom első 500 képe bútor, lakásfelszerelés, hasonlók voltak. Én mentem a boltba, mindent mindenhol lefényképeztem és Skypeon eldöntöttük közösen, hogy jó nem jó miközben a férj dolgozott. Egyetlen boltban sem szóltak rám, hogy ne fényképezzek, bármit lehet fényképezni.
A fűtés, azaz a meleg levegő innen jön fentről, hát nem tesz jót télen a bőrömnek az tuti, de legalább nem kell kerülgetni fűtőtestet.

Most nagyjából már jók vagyunk, a férjnek kellene venni egy szekrényt, mert az asztala pont úgy néz ki, mint előtte Budán. Tehát nem látszik, és nem azért mert üvegből, egyébként abból van. Meg a mikróval is kéne valamit kezdeni, nem a nappali szőnyegén van a helye szegénynek.
A tűzhellyel, ami elektromos, van egy vicces és egyben rettenetes történetem. Sütni próbáltam, de valahogy nem sült a cucc benne, pedig 250-re állítottam. Gondoltam feljebb tekerem, ekkor észreveszem, hogy bakker ezt 550-ig fel lehet melegíteni. Na az 550 Celsius fok elég durva is lenne, és igen leesett a dolog. Ez a sütő nem Cesiusban mér, hanem Fahrenheitben, csak azt nem írja ki. Facepalm. Nem mehet minden elsőre.


Ez lett volna életem legnagyobb megvalósult bevásárlólistája, vagyis egy véget nem érő lista eddig megvalósult része. Ez a lista persze attól fügően változik, hogy az ember milyen messzire költözik. Manapság Angliába már szinte mindent lehet magunkkal vinni, kell egy furgon és annyi.

Remélem hasznos voltam.

4 megjegyzés:

  1. Paprikát csak európai boltban vegyél, nézz körül biztosan van Edmontonban.

    VálaszTörlés
  2. A magyar és lengyel boltban van, olyan amit a Tescoban is lehet kapni, ha elfogym amit hoztunk muszáj lesz venni. De a faluból anyukám a legjobbat intézi :) azt nem adják semmilyen boltban.

    VálaszTörlés
  3. A cicák mit szólnak a kábelrengeteghez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hála égnek semmit. A fülhallgatókat viszont a fekete előszerettel cincálja szét :(

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány