2015. július 26., vasárnap

Mi marad a végére összefoglalás



Konkluzió, avagy volt-e valami haszna az egésznek?
A találékonyságomnak biztosan segített. Komolyra fordítva a szót, szelektálni kell. Amit hónapok óta ki sem nyitottam, azt ki kell dobni. Sajnos nincs kinek odaadni, így szinte biztosan a kukában köt ki. Erről lesz lista, és akkor összetehetem életem első elfogytak posztját is. Nézzük sorra, hogy mi az, amiből van, mi az amiből van, de minek és mi az ami totál katasztrófa.

Venni is kell majd dolgokat. És nagyon sokat kidobni.
A történet ott kezdődik, hogy szőke voltam, abból a korszakból már nincs sok cuccom, meg az nem is egy meghatározó hajszín. Utána vörös lettem, hűvöskés borvörös vagy miféle. Ez az állapot bő két éve kezdődött és nem akar véget érni sajnos. Ahogy ráuntam a vörösre próbáltam visszaszerezni a hűvös barna hajszínemet, ezt már többedik hajfestésre sem sikerült még, de majd fog egyszer. A vörös répás lett, egyre jobban idegesítve ez a melegség. A lényeg, hogy azért egy csomó minden ehhez a hajszínhez lett vásárolva, pl. MAC szemöldök trutyi, melegebb korallos színű pirosító. 
 
Frissen fürödve
Túlságosan sok, nem hatékony, nem jó
A másik hosszabb távon kiható dolog az volt, hogy tavaly ilyenkor a szoliból majdnem csokibarna színnel libegtem ki. Ehhez a színhez lett igazítva az alapozóm, púderem, bronzosítóm. Ez a szín fél éve nincs meg, de a cuccok megvannak, és nem tudok vele mit csinálni. Nem fogom kihajítani a félig lévő MAC vagy Estée Lauder alapozót, mert nem vagyok milliomos, meg nem is szeretek kidobni dolgokat. Ezért most az önmagában számomra használhatatlan Holika Holika BB krémmel kevergetem az alapozókat, így tökéletes lesz a színük. Akkor fogom magam jó beauty bloggernek érezni, ha egy darab vagy max kettő alapozóm lesz ugyanennyi púderrel.


Kell majd vennem lista egy pinkes színű pirosítónál kezdődik. Második lesz egy szürkés szemöldök valami, szerintem most a folyékonyra nevezek be. Ez most a két leggyengébb pontja a sminkéletemnek. Szülinapomra szeretnék majd egy palettát, de még nem találtam ki, hogy mit, ötleteket szívesen fogadok. Egyébként a szemfesték egy olyan dolog, ami szerintem mindenkinél csak gyűlik, és sosem fogy el. Ez azért nem olyan fontos.
 Kell venni rúzsokat. Már nem cigizem, remélem ez így is marad és nem leszek gyenge.
Amiből alapvetően jól állok, azok az ecsetek. Rengeteg márkát ki szeretnék még próbálni, de bőven van elég így is. Viszont az összes DM/Rossmann-ból származó rettenetet kihajítom, semmire sem jók. A Mülleres még mindig jobb, megmarad ilyen neonzöld vagy valami ritkán használt szín felvitelére. Az utazó szettből származó rövid nyelűeket semmire sem használom, kimosom őket és mehetnek a zacsiba, legalább mindig útra készen lesznek.
Elkeserítő látvány
Ettől komolyan réálmom volt
Ki kell dobni néhány szemceruzát, egyszerűen régiek, nem jók már. Az ecsetek mellett a ceruzákat szeretem halmozni.
A szempillaalap megadta magát, és a spirál sem a legszebb már.
A tusokhoz pedig kb. hozzá sem nyúlok. Ennek egyetlen oka van, hogy az egyik szemem nem működik, tehát nem látom, hogy mit csinálok. Ez cerkánál nem olyan nagy gond, de tusnál azért igen. De ígérem, csinálok majd tusvonalat tükör nélkül, egyszer. (youtube-on van egy vak lány, aki simán megcsinálja, minden elismerésem neki)
11 nap sminkcucca, azért ennek pontosan a negyede is bőven elég

Ami még jó volt ebben a két hétben, az az, hogy fényképeken láttam a szemem. Teljesen más, mint a tükörben. Meg minden más leginkább. Lesz mit összehasonlítani azért majd egy év múlva.
Hasznosnak találtam az ötletet, még akkor is, amikor a fürdőben morogtam: „fúúú ezt nem hiszem el, de hülye vagy Ildi, hát nincs már egy értelmes cuccom sem”.
Remélem tetszett az ötlet, próbáljátok ki ti is!
Persze a cica segít, a dobozban gyűjtöttem a cuccokat, készülődtem fényképezni, igen vártam pár órát rá

6 megjegyzés:

  1. Az első gondolatom, a fotókat látva: Te jó Ég, mennyi ecset! :D
    Mondjuk ne szóljak semmit, mert körömlakkmániásként nekem a lakkjaimat kellett az elmúlt héten rendszereznem, és kialakítani egy jól működő rendszert arra, hogyan párosítsam a színeket, effekteket, mindent azonnal megtaláljak, amikor manikűrt tervezek.
    Gondolkodtam a paletta-kérdéskörön, hogy mit is tanácsolhatnék.
    Én csak max négyes, hármas palettákat használok, mert azt tapasztalom, hogy amelyikben ennél több szín van, azt biztosan nem fogom maradéktalanul kihasználni.
    Van ötletem: Tekintsd meg (vásárold meg) A Moyrashop Színkörét. Én a lakkozás miatt fogom ezt hamarosan beszerezni. Nagyon komplex cucc, és óriási segítség, amikor színtársításokon gondolkodsz, illetve a paletta megvételén. A Moyrashop oldalán van egy körmös csaj (Norka, Szalai Andrea) blogja. A színelméletről olyan szintű információkra tudsz ott bukkanni, ami garantált katarzist okoz majd és tele leszel ötletekkel, nagyon jó az a blog!
    Én, ha most palettát vásárolnék számodra, akkor előtte jól kielemezném a szed és a bőröd alapszínét, majd három úton indulnék el.
    1. Megvenném a színben tökéletesen passzoló alapszíneket, amelyekhez később társíthatnék bármit. Ez vagy egy sötétszürke, vagy egy sötét kakaóbarna lenne. Csillámmentes.
    2. Megvenném a szemed meghatározó írisz színének a komplementer színét, és az amellett álló két színt a meghökkentő hatások eléréséhez.
    3. Megvenném a szemed íriszével tökéletesen harmonizáló három színt.

    És végül, de nem utolsósorban vennék pár csillámos púdert szemre-arcra egyaránt használhatót, amelyekkel fényt viszek a kompozícióba, ahová kell.

    Én az alapozóidtól inkább megválnék szerintem. Az a személyes tapasztalatom, hogy hosszú távon a spórolós keverészés nem tesz jót a pszichének. Úgy érzem, mintha minden kezdeményezőkészségem, fantáziám elszállna pusztán attól, hogy nem a tökéletes alapozót használom, csak valami szerencsétlenkedést a tökéletes HELYETT.
    Szívből javaslom, hogy kezd az alapozóknál, és szerezz be szemhéjra pár alapszínt, és pár meghökkentőt! Egy paletta olykor rendkívül unalmas tud lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az alapozókevés még nem nyomaszt és gyorsan megvan, hullámcsattal :) még. Az a baj/bajom, hogy a szelektálás az nálam kukát jelent. Nincs kinek odaadni, és azért egy 10ezer forintos alapozót kidobni, ami félig van, á nem. Krémmániára gondoltam már rá, hogy felteszem, de innen a postaköltség nagyon sok, és lehet, hogy össze is törik.
      Szemre van még egy rakat monom csak nem kerültek sorra. A szemem szürke-zöld barna, szerintem nincs az a szín ami ne állna jól, és itt még meg sem néznek, ha brutál pandát csinálok. Szent Patrik napja előtt egy hétig próbálgattam, hogy milyen legyen a szemem a nagy napon, egy hétig hatalmas zöld-citrom sminkeben nyomultam mindenhova. Senki sem nézett meg érte.
      Palettából a UD Naked Smokey nagyon tetszik, és nem azért mert ez most hatalma divat, hanem mert szürke, hideg, nem csillámlik, nem úszik barna-arany felhőben. A legtöbb színe itt ott megvan, de azért egyben jó lenne már egy ilyen alapdarab.
      A blogot megnézem, a színelmélet eddig is érdekelt, törekszem beállni a születéssel kapott hideg tél állapotra, a hajamon bukik most nagyon el a dolog, de lassan majd jó lesz. Ezt a színkört ismerem, a MACben is ilyennelmutatják a népnek, hogy mi a jó szín, bár lehet itthonra is hasznos lenne.
      Körömlakkom van összesen 15 darab, a kék és a lila amit körmön szeretek, mást nem nagyon.

      Törlés
    2. Megnéztem ezt az UD-palettát, szerintem jó választás, nagyon jó, okos színek vannak benne, kiváló alap-paletta, ami évekig jól fog szolgálni...na jó, két évig biztosan húzza, ha azt nézem, milyen tempóban fogyasztod a sminkcuccaidat! :D :D
      Hát igen, a KM-re feltenni....nem igazán érdemes. Ott a közeledben nincs barátnő, vagy kedves ismerős, aki örülne a cuccosnak?
      Én a megunt sminkeket a munkahelyemre szoktam bevinni, és elajándékozom, vagy elcserélem.
      A KM-en már én is passzoltam el szemhéjpúdert a legnagyobb meglepetésemre, mert azt hittem, a kutya se fogja észrevenni.
      Én is utálok kidobni ilyesmit. Volt, hogy egy nap után csak visszacsempésztem a fürdőszobai szemetesből a cuccot, mert megsajnáltam.

      Törlés
  2. Én is visszacsempészem :) azt szoktam mondani a férjnek, hogy úgy dobja ki, hogy ne vegyem észre, és markába nyomom.
    Réreggen elosztogattam, nem fogok 200-300 forintokért eladni semmit, az gáz, ezért sem nálam sosem ilyen blogsale dolog.
    Pont olyan szerencsétlen színeim vannak, ahot egy kolumbiainak még világos, a hullafehér kanadainak meg nagyon sötét, még talán egy vietnáminak jó lehet, hátha.
    Nem fogynak ám ezek el, csak halmozódik. Idén még nem dobtam ki kozmetikai dobozt, de még nincs annyi, amiből lehetne egy elfogytak posztot csinálni.

    VálaszTörlés
  3. Uhh, az az ecsetkészlet valami fantasztikus :). Én is barátnőknek vagy blogsalen adom el a dolgokat, így nem megy kárba, más meg örül is neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Blogsalet max úgy tudnék összehozni, ha egyben elküldök mindent valakinek, és ő továbbpasszolgatja. Egy sima boriték kb. 1500 forint postaköltség innen Magyarországra. Csak nagyon nagyon drága dolgokkal éri meg foglalkozni, abból meg ezért olyan sok nincs.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány