2015. december 17., csütörtök

Mosás, avagy ez hogyan működik nálunk


Igen most komolyan külön cikket szánok a mosásnak. 

Emlékeztek az amerikai filmekből, amikor szétlőnek egy mosodát, vagy bemenekülnek a jók, és mosnak egyet, hogy addig ott maradhassanak, hasonlók. Szóval ezek a mosodák tényleg léteznek. Gondolom egy országgal lejjebb, a szegényebb városokban különösképpen.

Szerencsénkre azért mi nem járunk messzire mosni. Amikor kerestük az új albit jellemzően két fajta van mosás ügyben. Első, amikor a földszinten van 10 mosógép és 10 szárító is, a másik, hogy emeletenként vagy kétemeletenként van egy-egy gép. Ez azért szempont volt. Most szerencsére a mosógép pontosan 30 lépésre van ugyanezen az emeleten.


A mosószoba annyi, hogy egy mosógép tetején van egy nagyjából ugyanolyannak kinéző szárítógép is. Mivel egy adag szennyest viszek ki mosni, ezért a sima por és folyadék mosószerek nem a legpraktikusabbak, úgy hogy ezt a zacsis fajta folyékonyat vettük. Legalább nem öntök indokolatlanul sokat a gépbe. Öblítőből már folyékony van, de abból legalább van kisebb kiszerelés, meg persze az 5 literes is. Szerintem elég sok mosógépnek van ilyen öblítő része ez nem is olyan, hú de szokatlan.
Ami már az, hogy a mosás nincs ingyen, de nem ám. A mosógép és a szárítógép egy kártyával működik. A mosás 2,5 a szárítás 1,6 dollárba kerül. 


A folyamat:

ruhák + mosószeres zacsi (majd a kártya)

öblítő

kártya bedug, kiírja az adott időpontban lévő egyenleget

színes, fehér, valamilyen mosóprogi kiválasztása
A mosó progikról van egy tábla, milyen vízzel hogyan csinálja a gép.
itt vagy extra 25 centért választok szuper mosást vagy csak simán elindítom a gépet
már csak ki kell húzni a kártyát, és visszajönni 33 perc múlva

Azt meg kell jegyeznem, hogy ez nem egy 5 kilós mosógép. Legalább 8, de nem mértem le.
Ezt a szárítót életemben nem használtam. A szállodában volt szárítógépünk, kinyújtott pár ruhát, és megutáltam. Másrészt felesleges energiapocsékolásnak tartom. Ez olyan nagyon amerikai.
Az IKEA-ban sikerül venni szárítót és csipeszt, jó az nekem, a megszokások.
A kártyához van egy gép a földszinten, amivel a bankkártyámról fel tudom tölteni a mosókártyát 10, 20 vagy 30 dollárral. 2 perc az egész.

Igazából nem bánom, hogy nincs saját mosógépünk. Egyrészt nem foglalja a helyet, ami azért elég jó. Másrészről pedig azért ez egy viszonylag környezetkímélő dolog, hogy 8 lakásra jut egy mosógép, ami nem a huszonéves Lehel energiamennyiségét fogyasztja.
Hetente átlagban egyszer mosunk, néha kétszer. Volt már olyan, hogy valaki otthagyta a cuccát, de azért az annyira nem jellemző, meg hát fel tudok menni egy emeletet.
És a kérdés, amit szinte mindenki feltett, amikor mondtam, hogy a folyóson van a mosógép. Nem, nem lopják ki a ruhákat belőle, senkinek sem kell.

El tudnátok ezt képzelni Magyarországon? Mondjuk egy új lakóparkban.

12 megjegyzés:

  1. Az se hozza meg a kedved a szárítóhoz hogy kifújja a ruhából a benne lévő összes szöszt, port, elemi részecskét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem, a cicaszőr sosem zavart, a részecskék sem
      Ha persze pontosan az a ruha kell estére, mert női hiszti van és előtte leettem, akkor jöhet a szárító :)

      Törlés
  2. Szia Ildie!
    Nagyon jó ötletnek tartom ezt a hatalmas korszerű mosógépet emeletenként! Gondolom azért is szereted, mert hiába adott, nem valami őskövületet raknak oda nektek, azzal a címszóval, hogy "úgyse mi használjuk, ez is jó lesz"!
    Amit nem értek, hogy egymás tetején van. Ennyire nem rázkódik centrizés közben a gép, vagy ezt hogy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ludmilla, ezek nem felultoltos mosogepek, amik szinte "tancolnak, ugralnak" mosas kozben :) aezek meg sem moccannak. Mo-on is szoktak igy toronyba tenni a mosogepet es szaritogepet, hiszen nincs sok helye mindenkinek.

      Törlés
    2. Nem rázkódik. Alapból hatalmas a kütyű a másik meg ahogy Mia írta, hogy előlöltős. Pedig elész szárazak lesznek a ruhák.

      Törlés
    3. Már Magyarországon is "divat" a szárítógép? nekem olyan haszontalan jószágnak tűnik :)

      Törlés
    4. Divat, és egész jól működik. Csak "2 in 1"-t nem szabad venni, ami mos és szárít is egyben, mert ha elromlik, elég nehéz megjavíttatni állítólag. A szárítógéppel csak az a bajom, hogy nem minden ruhát lehet belerakni.
      Nem okoskodásból, de már itthon is kezdenek elterjedni a mosodák, bár elég drágák, valami 1200 a mosás maga és 1800(?) forint a szárítás. Ha van két adagnyi ruha, kisebb vagyont lehet otthagyni a mosodákban havonta. Viszont a paplanokhoz jó, meg olyanoknak, akiknek szüksége van rá mert szakmájukból kifolyólag sok a szennyes(kozmetikus), szerintem hasznos. Mindenesetre, nem magyar átlagbérre lettek az itthoni mosodák kitalálva. Hozzáteszem, ha sürgős lenne, akkor persze, élnék a lehetőséggel és mosnék, de ilyen árakkal azt mondom, hogy akkor inkább veszek itthon egy mosógépet, és ha nagyon rossz a helyzet száradás terén, spórolok fél évet és jön a szárítógép is.

      Törlés
    5. Szép árak, mi Helsinkiben mostunk 5 euróért, ahol egy palack víz (a 1,5-es a rendes boltban) 500 forint.
      Jófogásról főiskolás koromban 12 000 forintért vettem mosogépet, igaz sem új nem volt se szép, de működött. 1200 forint egy mosásért, azért az komoly, itt nem kerül annyiba... még úgy sem, hogy az épületben minden emeleten van.

      Tök fura, hogy csak tavaly jöttünk el, de nekem fogalmam nem volt róla, hogy már vannak mosodák :(

      Törlés
    6. Van egy pár, de elég kevés, itt ennek nincs meg a kultúrája és rohadt drága, nem a magyar átlagbérre tervezték, sajnos vagy nem sajnos. Engem a rendes mosógépeknél a mosási idő bosszant: 1,5 óra a mienk. Plusz több mint 2 óra a szárítógép, ha nagyon sürgős. Több mint 3,5 óra az életemből, azért elég maró, így ha tényleg időt akar valaki spórolni, az elmegy ide. Igaz, bennem megkérdőjeleződik ilyenkor az, hogy vajon a 33 perces gyorsmosás vajon elég-e? Na meg a higiénia dolog. Bár, ha jól tudom a Bubbles az csinál ilyen fertőtlenítést is minden egyes mosás előtt vagy után (pontosan nem emlékszem), ennek ellenére máshol nem tudom működik-e ez. Az biztos, hogy nálatok elég biztató ez a 33 perc. Meg az, hogy nem viszi el senki. Itthon 2 perc alatt is lába kél, egy használatlan zsebkendőnek is. Nem gonoszkodásból írom ezt, ez csak egy rossz tény sajnos, itthonról. :S

      Törlés
    7. A "régi" szuperenergiatakarékos gépem nekem két óra volt, bosszantó.
      Itt nem mindennap fertőtlenítik, de szoktam látni, hogy a házinéni valamit csinál a gépekkel. De mi csak 8 háztartás vagyunk egy mosógépre.
      Tény sajnos, igen :(

      Törlés
  3. A Bubbles-ben -ez a monopol mosoda BP-n -1000 Ft a 11 kg -os mosás+szárítás is ugyanennyi, a 16 kg-os 1380+1380 szárítás- szóval szerintem ez egy vagyon, csak a paplanokat meg az ágyneműket éri meg kimosni bennük.

    VálaszTörlés
  4. 11 és 16 kb, ó, lehetőségnak azért jó

    VálaszTörlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány