2015. július 22., szerda

Piacon voltunk, de magmaradt a fél pénzünk



Van itt Edmonton mellett egy St. Albert nevű kisváros 61 ezer lakossal. Na jó, közepes város. Itt szokott nyaranta lenni Nyugat-Kanada legnagyobb termelői piaca (Farmers Market). Megnéztük, hogy mit adnak, mennyiért. Bevásároltunk, de azért csak óvatosan. A piac honlapja itt érhető el.
Nagyon sok kép következik!
Most itt nem a nagybani piacra kell gondolni, nem csak zöldség van, sőt, zöldség egész kevés van. Minden van, ami szemnek szájnak ingere. Vannak kajások, magyar kajás, ukrán pék, görög nemtudommis. Vannak kézművesek, mint tüllszoknya készítő, pizsiárus, mindenféle kézzel készült ruhás, egy rakat kézzel készített szappanos, mézes, fából készült mindenféléket áruló, beef jerky-t árulók, és persze a zöldséges, gyümölcsös, vattacukros, kacatos, rengeteg féle ékszerkészítő. A dolgot úgy kell elképzelni, hogy a város, St. Albert központjában 4-5 utcát lezárnak, és az akkor ott a piac. 250 árus biztos van, erre a számra emlékszem, de lehet, hogy több is. Kecskeméten van valami hasonló néha, csak kisebben. Bánatunkra nem volt sajtos, a Whyte-on lévő Farmers Marketen van, és mindkettőnk gyengéje a sajt. 
A helyi pari
Amiket mi vettünk az mind zöldség, és mivel itt helyi termelők vannak, ez kimerült a retek, répa, hagyma, alma, barack, káposzta hasonlóakban. Itt nincs narancs vagy más puccos növény. Az ilyen típusú piacokon drágább a zöldség, mint egy szupermarketben. Hogy miért? Azért, mert azt a répát, az az ember a saját kezével, földben nevelte, ellenőrzött vegyszerezéssel, de inkább bio cuccok voltak. Nem hidrokertből, műtrágyaléből jön ki a növény. Mexikóban nyilván sokkal olcsóbb a munkaerő, és megéri a portékát több ezer kilométert utaztatni. A piacon olyat vehetek, amit előtte nap szedtek le vagy fel. Minden bizonnyal egészségesebb a piacról a zöldség, de sokkal drágább is. Azért nem fogunk ide szaladni minden hétvégén.
Azt mondjuk nem tudom, hogy a magyarok miért árulnak borscsot meg pirogot
A gyerekekre is gondoltak
Fából mindenféle, az a welcome virágláda kell, majd ha házunk lesz
Vannak a nem-növényárusok. Tényleg minden van. Van olyan, aki vázákat, tányérokat, üveg izéket összeragaszt, és művészi szobornak eladja. A lényeg, hogy valaki megvegye.
A nép pedig örül, van mit csinálni, nézelődni. Mindenki kedves, senki nem rúgott fel, se engem se mást. Volt egy csomó iker babakocsi, vagy olyan amiben egy bébi meg egy már éppen nem bébi van. Mindenki hagyott nekik helyet, annyira jó látni, hogy mindenki udvarias.
A területre nem lehet bemenni biciklivel, ami nagyon jó ötlet, tömegben annyira nem jó a bicikli. Annak hogy mindenki boldog legyen megvan a feltétele, ami a bejáratnál egy ingyenes biciklimegőrző.
Rootbeer a beer srácokkal
Tehát a fejtetlen borsó fontja 6 dollár, azaz 2800 forint felett van egy kiló
Mobil automata, mi elsétáltunk a rendeshez, mert az ingyen van, és mert falut (várost) szerettünk volna nézni
A tányérok, vázák, kanalak
A zöldségest, ahol a répát vettük, külön meg kell említeni. Ki vannak téve a cuccok, és a mérleg legbelül van, ahol egy bácsi vagy néni méri le, és a vásárló fizet. De se bejárat, se semmi ellenőrzés, hogy odamegy-e az illető fizetni vagy sem. Senkinek sem jut eszébe nem fizetni. Nekem sem, de nekem még eszembe jut, hogy mi van akkor, ha más nem fizet. Ezt majd kinövöm, csak beidegződés, hogy amit lehet, azt az emberek ellopják.
Nagyon jó kis móka volt ez a piacosdi, ittunk egy rootbeert, nézelődtünk.
Mint mindenhol, itt is kint van egész évben a barbecue cucc, és senki sem viszi el
Tipikus boltokat jelző alkalmatosság, már Magyarországon is felbukkant itt-ott
Vettünk hagymát és répát :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány