2015. július 15., szerda

Rózsaszín huncutság



Vivien kérésére következzen ma egy rózsaszín szemfestéssel koronázott smink. A rózsaszín alapvetően nem egy hozzám közel álló szín. Igazából húszon sok éves koromig a feketén kívül nem is volt szín az életemben. Szerencsre megjött az eszem, és színesedek, ha a kék és a lila szín használta a színesedést jelenti. Nem vittem túlzásba, mert emberek közé azért mentem.

 Kezdésnek az Uriage Bariésun SPF 50 arckréme után megpróbálkoztam egy leheletvékony réteggel a Lancome Teint Miracle Bisque 7 (N) színnel, de baromi sárga, és sötét is, így ezt szépen le is szedegettem nagyjából. Ez az alapozó világosítás nélkül nem jó, nincs több kísérlet. Ecset egy régen fogott darab, az Yves Rocher lapos macskanyelv ecsete. Mivel kijöttek rajtam a piros pöttyök, ma használtam korrektort, és jó sűrű kellett, így a szintén régen használt Rimmel Hide the Blemish Concealer Ivory 001-et használtam, amit az ujjammal dolgoztam el a pötyiken. Fixálásra vagy inkább mattításra a Rimmel Stay Matte 001 Transparent púderét használtam a Real Techniques Contour Brush-sal.
Szemöldökre a Stila In the light palettájából a felső középső (bliss) és a bal szélső (sandstone) színeket kevertem, utána még a feketével (ebony) hidegítettem, de sok lett, így fülpiszkával leszedtem belőle. Mindehhez a Real Techniques Brow Brush-t használtam, ami nagyon vastag, csak ilyen porozásra jó.
A szememet kezdésképpen az OCC rózsaszín (hoochie) szemceruzájával (cosmetic colour pencil) kiszíneztem, a mélyítő vonalon túl egy kicsivel. A széléit fülpiszkával elmostam. Ez lesz a por alapja.


Ma a Coastal Scents Metal Mania 88-as palettájából válogattam szememre a színeket. Szemöldökre azért kellett másik paletta, mert a 88-asban csak fényes, csillámos színes vannak, ami szemöldökre nem jó. Visszatérve a szemre. A mozgószemhéjra egy hűvösebb rózsaszínt tettem a Bőszecset 6231-K nevű darabjával. Majd egy Mülleres ecsettel lilát a külső V-be, a pillatövekbe és a mélyítő vonalba. Satírozáshoz a Zoeva 227-es ecsetét használtam. Mivel a rózsaszín kicsit vesztett a színéből, amire számítottam is a Bőszecsettel tettem még egy picikét. Világos rózsaszínt a szemzugba a Zoeva 223-as ecsetével tettem.  Alapos kirázás után ugyanezzel az ecsettel tettem világos színt a szemöldökcsontra, viszont ez túlságosan csillámlott, így a Stila palettából a felső középső színnel tompítottam, csak ujjal.
Pirosításra a Real Techniques Contour Brush-t használtam, és a Coastal Scents 3 egymás mellett lévő rózsaszín színét. Ez egy kicsit szokatlan dolog, de majd lesz ennek értelme.
 A spirál a Clinique High Impact Mascara. A felső pillákon van még a MAC Prep + Prime Lash szempillaalapja.
Ajkakra próbáltam tenni valamit, de inkább hagytam. A fényesebb rúzsoktól száraznak és cserepesnek tűnnek az ajkaim, közben a valóságban nem is olyanok.
 Jó volt ez a rózsaszín dolog, majd a 252-es palettából csinálok még egyet, csillámok nélkül.

Ti kimennétek rózsaszínre festett szemekkel az utcára?

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány