2015. július 27., hétfő

Taste of Edmonton, kajafesztivál volt a főtéren



Kajafesztivál juhhuu, kis belem örömtáncot járt. Imádok enni, most mondhatnám, hogy látszik is, de a lustaság látszik, nem a kaja. Imádom a kínai kaját, a zöldségeket, sajtokat, húst, igazából mindent, ami jól meg van főszerezve, ízes, szaftos. Erre a kajaszeretetre jön az, hogy az egészet tőlünk 300 méterre sikerült megrendezni a Churchill Square-en.
Az ablakból, nagyon laza; imádok itt lakni

Az alapelképzelése a dolognak az, hogy a városban található éttermeknek van kis bódéjuk. Minden árus megtalálható itt a városban, ezért ez nekik igen fontos esemény, nagyon jó reklám, nem csak az aznapi bevétel a lényeg. Minden étteremnek két féle mini étele van. A budapesti Gourmet fesztivál lehet valami hasonló, de ott nem voltam sosem a több ezer forintos belépő és a horror árak miatt. Ez a Taste of Edmonton sem egy hu de olcsó dolog, de lényegesebben barátibb. Nincs belépő, csak így itt van a „fő téren”. Nincs ilyen metapayes kártyás baromkodás, a faék egyszerűséget részesítették előnyben, kuponok vannak. 
Nem én tettem elé, odajött, hogy képben szeretne lenni
 Menjünk sorba! Megérkezünk, ekkor kuponokat kell venni. Perforált papír lényegében a dolog. 25 dollár a 20 kupon plusz a GST, így 26,25 összesen. Kuponokat 5, 10 20, 40-es kiszerelésekben adnak. A kuponjainkat meg tudjuk venni kártyával, innentől fogva nem kell semmilyen pénz dolgot használnunk. Már vár is minket az 50-nél több árus. Az bódékon vagy a lakókocsi kinézetű kajásautókon kinn van a tábla, hogy mit árulnak és hogy kuponos a cucc. 2-3-4 kuponosak a kaják jellemzően. Igazából én odavagyok az ötletért, mert így, hogy nincs pénzmozgás, baromi gyors az egész. Nincs kassza, nincs számla, nincs visszajáró, nem történik semmi sem azon kívül, hogy a kezébe nyomja az ember a kuponját az eladónak. Itt mondjuk nem kell félni a hamis kupontól, meg hogy valaki trükközne, valószínűleg csak az én fejemben fordult meg, hogy mi van ha valaki ilyet csinál.

Az egyentáblákon, ahol kinn van, hogy mi a menü és hány kuponos, még ott van, hogy glutén mentes-e, mogyoró mentes-e, helyi alapanyagból van-e, és hogy vega kaja-e. Ez a tömegben egy hasznos infó tud lenni annak, akinek ez fontos. De igazából ez benne van a térképben is, így egy gluténnel hadilábon álló célzottan tudja keresni azokat a kajákat, amiket ő is jóétvággyal tud enni. 


Ha kimaradt pár kupon, akkor, az jó még másnap, vagy bármikor másik nap, amíg a rendezvény tart. A visszaváltás szerintem nem létezik, de nem is hiszem, hogy ezzel bárki foglalkozna. Ilyen szempontból megint csak rosszabb a metapayes kártya, amiért letétet kell fizetni.
Rengeteg pad van, mindig volt hova leülni simán. Kétszer voltunk, egyszer ebédidőben, egyszer este 6 után, tényleg odavittek annyi sörpadot, ami bőven elég volt. Mindenhol vannak kukák, ami kell is, mert ha az ember 10 félét eszik, az 10 féle kis kajatartó a szemétbe. WC-re nem kellett menni, így hogy 300 méterre lakunk, de volt sok, és voltak hozzá kézmosók, szappannal, papírtörlővel, volt papírtörlő, tök jó.

Az egésznek van egy honlapja, ami szerint 31 éve minden évben van ez a Taste of Edmonton. Amik még fenn vannak a honlapon az a térkép, fényképes lista az összes kajáról, éttermekről anyag, a szakácsokról ismertető, a programok, koncertek, szóval minden.
Ez egy nagyon jól megszervezett kis hamikálós dolog. Jóllakni minden nap itt fogunk, mert azért nem olcsó. 20 kuponból  5-6-7 dolgot lehet kipróbálni, egy embernek a 20 egyszerre sok is. Mindegyik kaja ízlett, néhányat elfelejtettem persze lefényképezni. Jövőre is jövünk.
A következő képeken azt próbálom prezentálni, hogy mennyire elférnek egymás között a különböző rasszok. Feketét nem is fényképeztem, mert annyira fel sem tűnik már. A rózsaszín hajú lányok meg sokat ficegtek és nincs róluk kép.

A képek lényege: Első kép ázsiai hatalmas arany orrszeptummal, aztán fiatal muszlim lányok, a kékes zöldes hajú lány ázsiai volt, és a turbános indiaiak
Ti szerettek kajafesztiválra járni?

2 megjegyzés:

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány