2015. július 9., csütörtök

Zoeva 25 darabos ecsetkészlet, Makeup Artist Zoe Bag


Valamikor tavaly nyáron rendeltem meg a készletet, nemsokára szülinapja lesz.
Innen lehet pontosan ezt a készletet megrendelni.
Kezdem egy általános leírással, a rendeléssel, hasznos dolgokkal. A Zoeva egy német márka, azaz az Unión belül helyezkedik el, bármennyit is rendelünk, biztosan nem kell vámot fizetni. A fizetést Pay Pallal lehet intézni, kettő perc az egész. A postaköltség 3 euró volt azt hiszem, de ez már a követési lehetőséggel felszerelt postázás. A doboz kevesebb, mint egy hét alatt megérkezett. Bubi fóliában, biztonságosan volt becsomagolva, semmilyen sérülés nem történt az út alatt. Kaptam ajcsiba egy szemhéjalapozót, aminek persze, hogy örültem.

Az ecsetekből kettőt nem nagyon használok, nem az ő hibájuk, erre a kettőre nem igazán lett volna szükségem, de egyetlen olyan ecsetkészlet nincs a világon, amiben ne lenne felesleg. Külön-külön megvenni a szükséges darabokat még mindig sokkal többe kerül, mint egy készlet pár felesleggel. Aminek örültem, hogy nem volt benne kefe, szempillafésű ilyenek. Amit sajnálok, hogy a 25 darabos készletet nem lehet megvenni önmagában, csak táskával vagy övvel. A táskásat választottam, gondolván úgyis költözünk, hasznos lesz az. Nem volt hasznos, pénzkidobás, nem is nagyon illenek bele az ecsetek, és nehéz is.

Nem túlzás azt állítani, hogy egyikből sem hullott ki egy szál szőr sem, mert tényleg nem. Mostam őket samponnal, ecsettisztító folyadékkal (alkohol sokkal drágábban) most pedig ecsettisztító szappannal. Nagyon jól bírja mind a mosást, szépen ki lehet őket tisztítani. Az arcra való fehér ecseteknek néha egy kis balzsamozás nem árt, ha alkohollal van mosva.

Lássuk először az arcra valókat.
A fényképen a sorba tétel logikája a sorszámozás volt.

„Face:
101 Luxe Face Definer: Contour and apply powder
103 Defined Buffer: Detailed application and blending of foundation
104 Buffer: Apply and blend foundation, powder and mineral makeup
105 Luxe Highlight: Apply highlighter
106 Powder: Apply loose and pressed powder
109 Luxe Face Paint: Apply contour powder
110 Face Shape: Contour the face shape with cream and powder products
122 Petit Stippling: Apply cream blush, concealer und highlighter
125 Stippling: Airbrushed finish application of foundation
127 Luxe Sheer Cheek: Apply powder blush
142 Concealer Buffer: Apply and blend concealer” a honlapról

Púderecsetek: 101-es fehér és a 106-os fekete ecset
Vannak a szupertömött ecsetek, amit igazából mereven figyelnek, és bármit bárhova belepüfölnek, na, ezek nem ilyenek. Aki a Real Techniques ecsetekhez szokott, annak ez más hatású lesz. Ez a két ecset egy-egy puha darab, van nekik tartásuk, de azért nevezzük őket ilyen lenge darabnak. A feketét használtam/használom a préselt púderekhez, a fehéret vagy por állagú transzparens púderhez használom, vagy tiszta ecsetként átfutok vele az arcon. 

A következő kettő az a két ecset, amit valamiért nem használok: 122, 125
Azt írja, hogy airbrush finish-t ad majd nekem, biztosan valamit én csinálok rosszul, mert nekem ezek csíkokat adnak. Lehet ezt folyékonyabb folyékony alapozóval kellene használni, nem tudom. Szerintem nem tömöttek és nagyon műanyagos érzésűek. A Real Techniques Stippling brush méretben itt a kettő között van, de sokkal tömöttebb.

Alapozó ecsetek: 103 ferde ecset, 104 az alapozó ecset
Őket nagyon nem részletezném, mert már írtam egy alapozó ecsetes összefoglalót, itt tudjátok megnézni. Mind a kettővel tökéletesen elégedett vagyok, imádom őket. Sosem csíkoznak, könnyű őket kimosni, egyszerűen tökéletesek.

Korrektor és mindenes ecset: 142 concealer buffer, 110 face shape
Igazából csak az alakjuk miatt fényképeztem őket párban. A korrektor ecset nem a szokásos lapos kialakítás, ez egy pufi darab. Szépen eldolgozza az anyagot, nem csíkoz. Nem szívja be a festéket, annak ellenére sem, hogy pufi. Nem tudok tá rosszat mondani, minden nap használom, már amikor használok korrektort. A 110-es ecsetre nem tudok jobbat mondani, mint mindenes ecset. Igazából még alapozni is lehet vele, egyszer kipróbáltam, tovább tart, mint a lapossal, de kivitelezhető. Tökéletes kontúrozáshoz, pirosításhoz, főleg krémpirosítóhoz (ami nekem most nincs). Egyetlen dologgal nem bírt el, de másik ecset sem, a Coastal Scents kontúrpalettájával, szerintem félig beszáradtat kaptam, vagy nem tudom, de az nem működik, miközben az ABH kontúr palettája pedig simán. (csak a Sephorában próbáltam, annyit nem ért, hogy megvegyem) 

Az arc színezői: 109 kontúrozáshoz, 105 a fénynek, 127 a pírnek
A 109-es ecsethez hasonlót azóta akartam, hogy a Youtube-on láttam a NARS lapos nagy kontúrozó ecsetét (régen volt), de az 15 ezer forint, annyiért meg inkább nem. Ebben a készletben pedig pont van egy ilyen lapos darab. Ezzel tényleg nem lehet elrontani. Odateszi az kislány a füléhet és húz egy vonalat kb., amit persze el kell dolgozni. Jól belemászik az ember tenyerébe.
A hightlight ecsetet is lehetne elég sok mindenre használni, de én megmaradtam az eredeti funkciójánál. Rendes hightlightert még sosem vettem, mert minek, a szemhéjpúder is simán jó, de idővel a MAC fénye biztosan megszólít majd, én már érzem a hívogató szavait. Szóval visszatérve, ezzel a ecsettel csak suhantani szoktam. Egy pillanat alatt felvesz rengeteg festéket, így csak óvatosan. Nem szeretnék a mostanában közkedvelt diszkógömb dologba belepottyanni.
127-es, a ferde pirosító ecset. A ferde pirosító ecsetet egy olyan ember találta ki, aki szerette a nőket. Tökéletesen kézbe illik,szuper puha, teszi a dolgát, szépen satíroz. Nagyon-nagyon szeretem. Régebben Baba samponnal mostam, attól nem lett tökéletesen hófehér, de a Joico sampontól már igen. Most a Barbara Hofman ecsettisztító szappannal mosom, egy élmény és 2 perc.
A szemre való ecseteket külön veszem, mert egyben nagyon hosszú lenne. Hamarosan folyatódik…

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon örülök ennek az összefoglalónak. Már nagyon régóta szeretnék Zoeva ecseteket és ezek után biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb boldog tulaja is leszek párnak. :)
    Nekem valamelyik kisebb válogatás kellene 25 darab nagyon sok. A rose golden széria olyan szép.

    annabella-blog.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy hasznos volt :)
      Ebben a 25-ös-ben vannak azért olyanok amiket nem használok (3) és 2-3 amit viszonylag ritkán. Viszont így is olcsóbbra jött ki a rendelés, mintha külön-külön összevadásztam volna őket. Ezt a rose golden szériát szerintem csak átfestették mutatósabbra, amit nagyon jól csinálnak, sokkal impozánsabb.
      A Blank Canvas Cosmetics-t nézd meg még, nekik is remeknek tűnő ecseteik vannak Unión belülről, de őket személyesen nem ismerem.

      Törlés
  2. Nagyon jó ez a készlet, az tuti, hogy ha lenne egy ilyenem, akkor nem vágynék már több ecsetre! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ecsetekből sosem elég :) De valóban ez egy nagyon jó alapkészlet, aminek a legtöbb darabja használatban van. Megérte minden centjét.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány