2015. augusztus 1., szombat

Carboot sale, Parking lot, azaz zsibvásár



Ez a város egyik régebbi részében van egy parkolóban. Nyaranta minden hónapban van egyszer, na jó, még szeptember 7-dikén lesz egyszer. Lényegében ugyanazt kell elképzelni, mint egy magyarországi kacatos vásárnál.



A megnevezés kicsit mókás történet. Eredetileg a neve a carboot sale volt a neve a vásárnak. De a kanadaiak nem étették, hogy mi az az autó csizma. Ezért átkeresztelték parking lotra a dolgot. Ennyit tesz a British English, nem értik meg minden kifejezését. Azóta szép számmal vannak árusok és vevők is.

Vannak azok a tárgyak, amiket az európaiak ismernek. Mint az üveghal a TV tetején vagy a tipikus porceláncsodák. Ezeket itt be lehet szerezni, gondolom én még anno, amikor jöttek az ősök, tőlük megmaradt tárgyak. A másik fele, amit azért Európában nehezebb megtalálni, az amerikai kacatok.  Ebből lehetne üzletet csinálni. Gondolok itt a régi amerikai táblákra példaként.

Volt egy bácsi, aki pénzeket, bankjegyeket és érméket is árult, őt jobban megnéztük, mert a férj papírpénzeket gyűjt. Az német megszállás alatti Ukrajna idejéből, 1942-ből az 1 Karbovanets hiányzik a sorozatból, ezt keressük mindenhol. Ez nem volt, de sok már érdekes igen, mint az Észak-Koreai pénz, aminek szériáját 80 dollárért árulja a bácsi.

Vettünk viszont egy csudiszép tálcát a férjnek. Az angol királyi pár ezüst házassági érfordulója alkalmára készült. Nagyon szép vagy nagyon csúnya, de a lényeg, hogy giccses, így a férj már használja is a munkahelyén a hasonlóan szép teás kancsója alá.
A képek kicsit világosak lettek, ezért elnézést, de telefonnal fényképeztem.
Szoktatok járni zsibvásárra, kacatos piacra, vagy bolhapiacra?

17 megjegyzés:

  1. Imádom az ilyen vásárokat, de nem nagyon jutok el ilyesmire. Sajnos és hála a jó égnek, mert sok dolgot megkívánnék biztos.
    Itt a külkerületben néha garázsvásár szerveződik, főleg kertes házaknál, ami nagyon jó kezdemény! Van, hogy többen is összeállnak és együtt árulják a vackokat. Szívesen betársultam volna ilyenbe, de mire újra lett egy alkalom, addigra odadtam sok holmit a helyi Családsegítő Szolgálatnak.
    Nekem még a Vatera a kacatos vásár. Szereztem már onnan menő régi szőnyeget potom pénzért, régi borotválkozótükröt fillérekért és új kicsi bőrtáskát 1000 Ft-ért. Most egy bőr kanapét, fotelt és lábtartó zsámolyt sikerült használtan, de nagyon jó állapotban 60ezerért akasztani. A szállítás 12e, szóval 72e összesen. Remélem bírja még tizenpár évig a garnitúra. Jelenleg cipőt keresek. Bőr, új és próbálható legyen Ezek a fő kritériumok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak idején én a jófogáson adtam el a fél életünket, voltak könnyhullatások.
      Hasznos dolgok ezek, bár szerintem mi nem megyünk sokszor, mert én utálom a kacatokat. Apám annyit összegyűjtött, hogy egy életre megutáltatott velem minden olyat, aminek nincs funkciója.
      Kidobni viszont nem nagyon tudom a dolgokat :(

      Törlés
    2. Mitől volt a legnehezebb megválni, vagy mi hiányzik a legjobban?
      Hát a kidobás nekem is nehezen megy. Könnyebben ajándékozom el, amit már nem használunk. De ezt is csak most kezdtem gyakorolni. Van egy kis szobánk, amit a férjem előző házasságából származó gyerekeknek szántunk, de úgy alakult, hogy sosem jöttek hozzánk aludni (ez más történet). Ez a helyiség kacatos szobává avanzsált. Most kezd kitisztulni, mert rengeteg dolgot kirámoltam és elajándékoztam, kis részét dobtam csak ki. Még mindig nem tökéletes, de alakul.

      Törlés
    3. Amiért fájt a szívem, egy ősrégi sarok étkező szett volt. Nem maga a butor, inkább az, hogy mi huszonévesen kb kocsmaasztalnak használtuk, nálunk voltak a bulik. A cicánk pedig minden reggel este ott evett mellettem, nem a földre kapta a kaját.
      A ruhaszárító, valasódeszka, mikro, poharak stb dolgokat ismerősöknek elajándékoztuk. Szegény barátnőim már rettegtek, hogy most mit fogok rájuk sózni :)

      A kacat elveszi az elletteret, lesz egy nagy zsúfolt lakás, ami nem otthon. El kell tudni szakadni a dolgoktól.

      Törlés
  2. Én nagyon szeretek bolházkodni, kincsekre lelek az ilyen helyeken, bár tény, hogy inkább az apróságok jönnek velem haza: képeslapok, régi ékszerek, brossok, gyűrűk.
    Viszont nem tudok alkudni, nincs érzékem hozzá, és szerintem ezt megérzik az árusok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem csak kicsit próbálkozni kell. Én mostanában mindenhol ezt csinálom, még néha "sima" boltban is. Van, hogy sikerrel járok, van hogy nem. De nem viszem túlzásba, mert mérges lesz az eladó és teljes áron sem adja az árut. Legalább is én így érezem, ha pofátlan az ajánlat az én árumra. Kivéve, ha már nagyon meg akarok szabadulni tőle.
      Könyved halad ;)?

      Törlés
    2. Nem is tudom, hogy itt szoktak-e alkudozni, ezt nem hallgattam ki (de majd legközelebb)
      Nekem nem nagyon megy, kis tündér lelkemmel odatipegek és fizetek, közben azt remélem, hogy jajj ugye nem fog túl gyorsan beszélni, ugye nem kérdezi meg honnan jöttem, jajj ...

      Anno a 5000 forintért hirdetett szekrénysort is le akarta alkudni a vevő, az milyen pofátlan már...

      Törlés
    3. Én egy kínaiban próbálkoztam (vegyesvágottbolt) alkudni pár hete, nagy merészen. Gyönyörűséges, ámde sérült, ittott töredezett szemhéjpúderpalettát pillantottam meg, aminek már a törmelékes állagán is láttam, hogy körömdíszítéshez kiváló lenne, ráadásul eszméletlen vegytiszta elmebeteg színeket tartalmazott.
      A kínai főnöktől megkérdeztem, ideadná-e féláron, tekintettel a sérülésekre, plusz, elvinnék mellé még egy másik occópalettát is.
      Törtmagyar nemjét zsebre vágva távoztam.
      Pár nap múlva visszamentem. Ugyanolyan, új, ép palettákkal feltöltve láttam az állványt, a sérültek sehol.
      Megkérdeztem az eladót, mi lett a romokkal, azt mondta, kidobták őket.
      Ki érti ezt? :D

      Törlés
    4. C és A betűkkel jellemezhező magyar ruhaboltban dolgoztam anno. Mi sem adhattunk el semmi olcsóbban, ha volt valami baj, sőt, akkor leginkább sehogy. Ment vagy a szemétbe, vagy adománynak, ami meg ugye adócsökkentő.
      De, hogy egy kínaiban miért nem adják oda féláron, nem értem (számla nélkül persze)

      Törlés
    5. Lányok, ne adjátok fel :D!
      Kíváncsi vagyok, h ott alkudnak-e, de sztem ilyen helyen szoktak. Ha csak a "kincskereső" dokumentumfilmekből indulok ki, amiket a férjem imád, akkor szoktak. De majd Te elmeséled Ildi.

      Bandita, ezt a mentalitást én sem értem. Inkább kuka, mint némi pénz?

      Én egy táskát vettem a minap. Ugyanolyan fazonból volt 4 szín. Megkérdeztem, hogy a másik táska pántjait kicserélhetjük-e az enyémmel, mert az jobban tetszik. Az enyém barna volt, amit szerettem volna szintén, de volt egy kis kígyóbőr minta rajta. Csatokkal levehető dolgokról volt szó. Kategorikus nemet kaptam. Nem tudom mibe került volna...

      Én azért próbálkozom továbbra is.

      Törlés
    6. Igyekszem kifigyelni a dolgot. Közben meg nem venni egy csomó kacatot.
      Barátnőmnek egyszer a kínaiban a ruhához járó övet kicserélték, jófejek voltak, de ez nagyon boltfüggő. A pesti Ázsia Cencerben tuti hogy cserélnek, variálnak szaladnak és hoznak bármit, viszont kétszer meg kell néni, hogy mit vesz az ember.

      Törlés
    7. Hah! tényleg, majd'elfelejtettem a pozitív ellenpéldát!
      Tegnap a kedvenc körmösboltomban vásároltam, és mindig szoktam kicsit cimbizni az eladócsajszival, mert nagyon szimpatikus. Régóta nézegettem már nála egy tégely körömdíszítő törtkagylót, de eddig még nem vettem meg. Érdekesség: ez a példány már több éve ott árválkodik a polcon, már rendesen köszönni szoktam neki, amikor meglátom. Az oka az lehet, hogy nagy, durva darabokból áll, és nem is teljesen hófehér. Most azonban nagyon is elérkezettnek láttam az időt megvenni, mert pont egy 3d-s manikűrt tervezek, amihez brutális darabok kellenek. Mondtam is a csajnak, hogy én most erre lecsapnék akkor, ne szenvedjen ott a polcon tovább! :D
      Erre ideadta ajándékba!
      Odasétált, levette, és a kezembe tette, kedves mosollyal, hogy "csinálj belőle valami nagyon szépet"
      Nem engedte kifizetni, azt mondta, úgysem vinné el senki.

      Én meg vittem haza nagy boldogan.
      Azért ilyenek is vannak, tényleg nem szabad feladni

      Törlés
    8. Wáóó, rendes egy lány, és hát a vásárlói elégedettség most nyilván oda fog visszavinni még jó sokszor. Ilyen apróbb dolgokkal olyan jól meg lehet fogni a vásárlót (és visszajáró lesz)

      Törlés
    9. Úgy járok már oda, mint szarvas az etetőhöz! :D
      Apránként kedveltük meg egymást, én főleg azért, mert tényleg mindig extrán segítőkész volt, és kedves. Kedvezményes törzsvásárlói kártyát is kaptam tőle és telefonszámot vészhelyzetek esetére, illetve, hogy értesíthessen, ha van valami új cucca, ami érdekelhet.
      A bolt Egerben van, ha újra arra jártok, mindenképp érdemes felkeresni, ez egy kincsessziget, parfümökkel, sminkcuccokkal, minden földi jóval, baráti áron.
      Amikor gondolod, és aktuális lesz, szívesen megadom a boltocska földrajzi helyét.

      Törlés
    10. Aranyos vagy, de szerintem évekig nem megyünk arra. Évente max egyszer repülünk haza, két oka van, az egyik a 24 órás oda- és visszaút a másik, meg, hogy nyáron félmillió forint per fő a jegy, azon kivűl is 300 ezer körül van.

      Körmös kincses boltot itt keresek, de vannak árak rendesen :(

      Törlés
    11. Ha találsz ilyen helyet arrafelé, mindenképp mesélj majd róla, kíváncsi vagyok, mit lehet kezdeni Kanadában egy körmösszenvedéllyel megáldott embernek. Jójó tudom, nem ez a fő profilod, de biztos vagyok benne, hogy nem áll tőled távol ez sem! :)

      Törlés
  3. Szerintem első körben egy anyagi csőddel kezdődik a dolog.
    A köröm dolog csak azért nem lett nagy szerelem, mert olyan a melom (amiről persze lesz cikk), hogy kopik rendesen a lakk, és a kétnaponta újrafestéshez még nincs türelmem.
    Korábban meg minden lakkomat odaadtam a barátnőmnek, mondván elköltözünk. Egy évre rá sikerült is, de addig aztán minden rutin elszállt a kezemből.
    Na majd fényképezek a drogériában kezdésnek, aztán itt meg ott :)

    VálaszTörlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány