2015. szeptember 19., szombat

A Férj, és a mi történetünk




Esküvői évforduló következik, de gondoltam először az illetőt mutatom be, akihez hozzámentem, aztán jöhet a buli. Vigyázat csöpögős cikk következik, nem tehetek róla, szerelmes vagyok. A világ legjobb férjét, barátnőjét, polcát, fogasát, táskatartóját, szótárát, krumplipucolóját, kávéfőzőjét fogjátok látni, mindezt egyben, illetve időrendben a mi történetünk.
Rengeteg kép következik, időrendi sorrendben, zavaróan sokféle hajszínnel részemről és nulla sminkkel.
2010., buli, Jégeresüveg

Időrendi sorrendben haladva a kezdeteket nem tudom mikorra belőni. Anno a Chat.hu Black- és death metal szobája egyik törzstagja voltam, és a férj is itt töltötte el a túl sok idejét. Ekkor nekem még az ex-vőlegény volt a nagy ő, a férjjel csak, mint két haver ismertük egymást, hosszú éveken át. Miután az ex kilépett a szerelmi életemből jött az új pasi. Romantikusan első randira csillaghullásra vitt el. Hát nem édi? Itt még egy ideig kerülgettük egymást, de aztán bekövetkezett 2010. október 22-én a nagy nap, hogy hivatalosan is szeretjük egymást.
Igazából az első naptól fogva sülve-főve együtt voltunk. Én aludtam nála, ő nálam, de a napi tízen óra együttlét megvolt mindig. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő lesz a férjem. Jó ezt most is ki lehet jelenteni, de mi inkább ismerkedtünk és utána jöttünk össze. Nem csak úgy a buliban ittasan összefeküdtünk. Mint egy nézhetetlenül csöpögős filmben.
2010., Bécs, Adventi vásár, metró mozgólépcső
Az első vidéki látogatás a szüleimnél egyből a mély vízbe dobás volt, mivel disznóvágással indítottunk. Most képzeljétek el az újpesti panelpasit első disznóvágáson. Apám paprikapálinkája természetesen nem fogott ki rajta, ahogy a malac lábának fogása sem. Itt muszáj megjegyeznem, hogy ez volt az első nap az életében, hogy megfogott egy élő csirkét, meg is állapította a mínusz sok fokban, hogy milyen jó meleg az a csirke. Azóta anyámnak mindig van egy fekete csirkéje, az a férj tiszteletbeli csirkéje, de a vége annak is ugyanaz lesz, megy a levesbe. Tökéletesen eltérő családból és neveltetésből kerültünk ki, és ez szerintem mind a kettőnk számára előny.
2011. tavasz, Wroclaw, Lengyelország, és szerencsénk lesz
Összeköltöztünk (2011. tavasz) egy fél év elteltével. Sokaktól hallottam azt, hogy ilyenkor jönnek a viták, veszekedések, súrlódások.  Semmi ilyen nem volt, még aggódtam is, hogy még egy jót sem veszekedtünk, hogy lehet ez. Ekkoriban volt egy lakótársunk, aki tróger volt. A volt lakótárs miatt voltak azért összeszólalkozások, nem tehetek róla, de szeretem a tisztaságot, pedig azért mániákus nem vagyok. Nem sokkal később külön költöztünk, csak mi ketten.
2011., Kijev, Szent Mihály székesegyház
Saját 40 négyzetméter, saját kád, minden saját (2012. szeptember). Imádtam. A helyet is, a lakást is, a harmonikus életünket is. Egy kis idő elteltével megérkezett az életünkbe Pihe cica, akit nagyon szerettem, és minden nap vele egy ajándék volt. A férj apává vált. Jött a kajákkal, intézte a wc-t, érezte a felelősséget. Pihe cica mind a kettőnket megváltoztatott. (nem sírok)
Aztán egyszer csak jött az ajánlat a nagy cél, hogy Kanadába költözzünk. Azt, hogy elköltözünk valahova már korábban is tudtuk, csak a férj mindig akkor kapott fizetésemelést, amikor már pont elege lett volna a pesti valóságból.
2012. Észtország, Saaremaa sziget, Kuressare város
Az esküvőnket tavasszal szerettük volna tartani, de a költözés miatt előrébb hoztuk. 2013. augusztus első hetében kaptuk meg időpontot, szeptember 21-re. Másfél hónap alatt összedobtam az esküvőnket lényegében egyedül. Persze cuki habcsók koszorúslányom segített ruhát választani, ilyesmik. De ketten és főleg én csináltam. Ennek részletei nemsokára jönnek egy külön posztban.
Ennek a szobornak a zsebébe tette a gyűrűt, 2013. március, Lviv, Ukrajna
Igent mondtam, és erre megevett fél méter kolbászt
Összeházasodtunk 2013. szeptember 21-én. Ez egy nagyon szép nap, mert az esküvői évfordulónkon kívül az öcsém születésnapja van ezen a napon illetve a férj névnapja is.
2013. Grúzia, Batumi, tengerpart, előnászút
2013. Grúzia, baromira a hegy tetején a Kaukázusban kolostorokat nézni
Következő héten felmondtam a munkahelyemen, mert úgy gondoltam, hogy sírva hazajárni egy undorító és keserű kolléganő miatt nem egy jó dolog, friss házasként meg főleg nem. Inkább eljöttünk két hétre ide Kanadába, hogy megnézzem, mégis mire vállalkozom. A férj megmutatta a várost, mi micsoda, merre, hogyan működik, ilyenek. Ő akkor már kisebb-nagyobb adagokban, de fél évet itt töltött. Természetesen tetszett és egyből lelkes lettem.
2013. Riga, Lettország, lakathíd, nekünk is van, itt is
A következő idők voltak azok, amik erősen próbára tették a kapcsolatunkat, és azt csak erősítették. Beadtuk a munkavállalási kérelmet a bécsi kanadai nagykövetségre. Kezdtünk szelektálni, itt még tényleg csak a kacatokat. Aztán jött, hogy nincs erkölcsi, intézni kell, de az nem jó, blá blá blá és visszadobták a kérelmet. Januárra már nem volt szekrénysorunk, sem a sarokétkező szett, meg egy csomó mindent már elpasszoltunk. Nem volt kényelmes. Nem vitáztunk, de nem volt kényelmes, nem voltunk nyugodtak. Mindegy hónapokig nem válaszoltak, meg sehogy sem haladt a dolog. Én otthon ültem és vártam a csodát, amíg jött az ötlet, hogy kell egy bolti eladói munkatapasztalat és jelentkeztem a C és A betűsbe, 3 nap alatt fel is vettek. Ezek nyugis idők voltak viszonylag kettőnknek, valami rendszer azért volt az életünkben.
2013. Edmonton, friss házasok, az új élet
Aztán 2014 augusztusában újra közeledni kezdett egy költözési időpont. A cica miatt a repülőjegy beszerzése miatt hetekig nem tudtuk, hogy 2 hét múlva megyünk-e vagy 3, vagy 4 vagy mégis mikor. Ehhez a mennyiségű instabilsághoz egy olyan pár kell, mint mi egymásnak, különben ez a próba megöli a kapcsolatot. Ez olyan, amikor a cuccod fele már be van pakolva, de nem tudod, hogy a másik fele befér-e még, és hogy mit kell még kidobni, elajándékozni. Amikor már nem veszel nagy ketchupot és 12-es wc papírt. Együtt lényegében minden komolyabb probléma nélkül sikerült a dolgot megoldani. Ebben az időben búcsúztunk el ugye a barátainktól, a családtól, a várostól, a megszokott utaktól, a boltoktól, a mindennapjainktól. Nem sírtam. Volt és van egy férjem, aki mindent meghallgat, a puffogást, a nyavalygást, a sírást (ha mégis kéne), a nyafogást, mindent.
2013. London, 10 óra repülés után a taft még tart
Megérkeztünk Kanadába, és ő egy hét után ment dolgozni én meg egyedül maradtam. A gondolataimmal és az egyedülléttel, de szerencsére csak napközbenre, este jött a cuki, és hirtelen a fagyos Kanada rózsaszín köddé változott. Honvágyam sosem volt, és most hogy dolgozom főleg nem lesz, de azért vannak az embernek rosszabb napjai, amikor kell egy társ. Egy ideig Pihe cicához beszéltem napközben, de ő február végén feladta az életet. Utána és közben két hétig csak sírtam. A férj nélkül nem is tudom mi lett volna velem. Utána még több okom volt a sírásra, hát még többet sírtam. Kijött, elmúlt. A lényeg, hogy kinek a vállán sírni. Nem minden pasi ilyen, én tudom.
Nehéz olyat találni, aki végig melletted áll, szeret, elvisel, törődik.
2014. június, újra Ukrajna, Kijev mellett (a világ végén)  a Janukovics villa mellett
2014. Kijev, lakatos híd, itt is van egy kis lakatunk
Aztán tavasszal jött az ötletem, hogy én bizony blogot fogok írni, mert simán írok sokkal jobban, mint egy csomó blogger, és sokkal jobban meglátom egy-egy termék erősségét, gyengeségét stb.  (Ezt magamban gondoltam, ez volt a buzdítás saját magam felé, hogy hajrá vágj bele csajszi. A rossz értelemben való kiforgatását nem értem, szerintem senki sem indul neki úgy valaminek, hogy a legbénábbnak gondolja magát. Ezért nem megyek úszóversenyre például.)
A blogdolgon persze hónapokig pörögtem, míg lett belőle valami, de a férj végig mögöttem állt, bíztatott, és szegény mindig mindent végighallgatott. A legtöbb dologról tudja a fürdőben, hogy mi micsoda, mire jó. Tudja jó márkák nevét, és tudja, mivel lehet kikergetni a világból. Nézi a szemem, hogy egyformára sikerül-e a smink, és csinálja a fotókat, mert tudja, hogy ez nekem fontos. Persze ledorgál a tízedik ugyanolyan cucc miatt, de aztán megdicsér, hogy milyen szépen megcsináltam a sminket vele.
2014. október, a Lengyel-Német határon
Júniusban lett két új cicánk, újra élet költözött a lakásba. Azóta úgy gügyög a macskáknak, hogy előre félek, mi lesz, ha lányunk lesz, el lesz kényeztetve, mint egy hercegnő. A macskáknak különb kajájuk van, mint nekünk, amit egy pillanatig nem sajnálok.

Az angollal vannak problémáim, vagyis hiányosságaim. Ez egy életen át tartó harc a fejlődésért. Most ezen úgy javítunk, hogy itthon angolul beszélgetünk egymással. Eleinte nagyon fura volt, de megszokható. Minden egyes kimaradt vagy pluszban használt kis szócskát javít, hogy menjen a dolog rendesen. Elviseli, amikor kikelek magamból, hogy a fenének kell oda még egy hülye szó, meg azt nem is úgy kell. Azért ez mind a kettőnknek fárasztó, napi 16 órában angolul beszélni, gondolkodni, de mi választottuk ezt, legalább nem sorvad el az agyam.
2014, az egyik utolsó bulink odahaza
Nézzük hogyan lehet felismerni:
A férj egy közel 2 méter magas és kicsivel több, mint 100 kilós szerelemgombóc. Olyan jó felépítésű, arányokban pont passzolunk. Szép hosszú haja lobog a szélben. A pofikáját is imádom, olyan cuki, mint a lelke. Amikor szőrös, akkor a szőr eltakarja a szépségét, és az nem jó.
Aztán miután ránézünk, jön a humorhurrikán. Igazából a humorunk pontosan megegyezik, ugyanolyanok a poénjaink, ugyanolyanok a gondolataink. Látjuk egymás bubijait, tudjátok a szövegbuborék a fej felett. (innen jön a blogra a bubi) Tudom, mindig mit szeretne, mit nem.
Együtt találtuk ki, hogy fura helyekre megyünk nyaralni, mint Ukrajna vagy Grúzia, együtt megyünk vásárolni, együtt csinálunk mindent és ezt mi mind a ketten így gondoljuk jónak.
Nagyon szerencsésnek érzem magam. Minden nőnek ilyen férj járna. Nem olyan, aki baszogatja a másikat, hogy dagadt vagy szőrös a lába, vagy beszól a kajára. Nem volna szabad megannyi nőtársamnak beérni valami szőrös sörszagú idiótával, amik a filmekben vannak.
Szereti a főztöm, ez persze látszik is rajta. Sosem mondott még rá rosszat, ennek azért örülök. Együtt főzni a legjobb, én főzök, ő nézi. Aztán annyira jóízűen eszik. Komolyan mondom jó nézni, ahogy eszik.
Nem is tudom, hogy hány nyelven beszél, egy zseni, komolyan mondom egy hónap alatt meg tud tanulni egy új nyelvet.
Egyetlen rossz tulajdonsága van, hogy elbambul, belassul, nem pörög úgy, mint én. Ez egyébként jó is egy kicsit, mert két hiperaktív ember kicsinálná egymást.
Koncert a Cenobite együttessel, mert hogy basszugitározni is tud
Neki köszönhetem a blogomat. Nem vagyok egy technikai zseni, ő meg egy fejlesztő, aki eddig nem értett a blogokhoz, na, most már muszáj neki. Megcsinálja, utána olvas, mert ettől én boldogabb leszek. Minden lájk és komment egy kicsit az övé is, ez egy családi vállalkozás.
Szóval ez az ember van a kamera mögött, ez a mi történetünk. Nem túl kalandos, nem hullámos, nincsen benne komédia és tragédia, semmi veszekedés vagy „utállak és szeretlek” egyben dolog. Csak egy egyszerű pár, akik 2 éve házasok és lassan 5 éve szerelmesek, minden nappal egy kicsit jobban.
Sajnos nincsenek tesói, pedig jól jártak volna a nőtársak.
Nem tudom milyen kérdést tudnék ide a végére írni. Remélem, mindenkinek meglesz egyszer a tökéletes ő, legyen is tökéletes, ne érjétek be egy balfékkel (ide először nem ezt írtam).

18 megjegyzés:

  1. Gratulálok, és sok boldogságot örökké!
    Amúgy én is hasonlóan vélekedem a Páromról. Ő a szuperhősöm :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok az álomférjhez! Nagyon jó volt olvasni a történeteteket, akár film is készülhetne belőle. :) Szerencsére én is hasonló párral büszkélkedhetek.

    Ami a hajszíneket illeti, szerintem a répavörös nagyon jól áll. Én soha sem mertem bevállalni, mert féltem, hogy túl hamar kikopik és gyakran kell újrafesteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kikopott, és 2-3 hetente kellett festeni, szépnek szép, de halál macera. A férj festi, így nem egy vagyon, de azért mégsem a legjobb ilyen sűrűn gyötörni a hajat.
      Köszönöm szépen

      Törlés
  3. Wow! Ez nagyon jó volt. Gratula az évfordulóhoz!

    VálaszTörlés
  4. Boldog házassági évfordulót! Mi is most ünnepeltük szeptemberben a miénket, csak nekünk ez már az 5. volt. És semmit sem változtak az érzelmek, vagyis igen még szorosabban összefonódtunk, még meghittebb, szorosabb lett a szerelmünk.
    Egy dolgot hiányoltam a bejegyzésből: esküvői fényképet. De mivel írtad, hogy arról lesz külön poszt így gondolom arra tartogatod.
    Végül egy idézet ugrott be, ami nem tartozik ide de ha már bevillant leírom:
    "Jegyezd meg jól, míg a Föld kerek mindig lesznek rockerek!"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden nap egy kicsit jobban szeretni...minden nappal jobban ragaszkodni :)
      Esküvős képek jönnek holnap, rengeteg lesz
      Én már csak a boltok tingli tangli zenéjét hallgatom, de a szevem nem változott

      Törlés
  5. Még el tudtam volna olvasni, ilyen egy igazi, VALÓS love-story! Alig várom az esküvős posztot!! Gratulálok, legyetek sokáig boldogok! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, a reggeli ágybakávé kimaradt :)
      Jön holnap, és gigahosszú lesz :)
      Köszönjük szépen :)

      Törlés
  6. Nagyon tetszett a bejegyzés és a korábbi képeitek, annyira tündérek vagytok, remélem örökre ott lesztek egymásnak! És imádom, hogy érdekes helyekre utaztatok mindig, jól csináltátok!
    Megjegyzem halkan, szerintem ezek a fejlesztő srácok az álomférjek, nekem is van egy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen.
      Eredetileg villamosmérnök, de nem talált rendes munkát, így fejlesztőnek állt, és most itt vagyunk, a véletlenek... Hát azért a fejlesztők között is vannak furák, mint az ex :) igen, és az az elötti is infós srác volt. De igen, nem a nagyon menő, nagyon nagypofájú és vagi diszkóguruk lesznek szerethető férjek.
      Nektek is sok boldogságot!

      Törlés
  7. De jó, Ti tényleg egymásnak lettetek teremtve! :) Mindig jó ilyenről olvasni, ilyet látni ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is. Akkor nincs mese, love sztorival még vissza kell jönnöm

      Törlés
  8. Szívet melengetőek vagytok, örök boldogságot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó volt olvasni a soraidat, szívmelengető, hogy ilyen kedvesen írsz róla! :)

    VálaszTörlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány