2015. október 2., péntek
Hogyan lettem én dolgozó ember? Hatodik szám
Szösszenetek, rövid sztorik, érdekességek egy egyszerű kanadai munkahelyről.
Egyik nap odajött hozzám egy ötvenes hölgy, aki egy alaktalan gombnélküli blézert próbálgatott. Megkérdezte, hogy hogy áll neki, én meg mondtam, hogy rosszul, elveszi a szép alakját. Megköszönte. Pár perc múlva jön újra az eggyel kisebben, ami már jobb volt, de nem az igazi. Mondom neki, vegyen fel hozzá övet, és akkor az kiadja a homokóra alkatot. Elment hozott egy övet, addigra kb. be is fejeztem a tevékenységeimet a környéken, jön vissza, és tök jól nézett ki, és ő is látta a különbséget. Megköszönte az őszinteségemet, szupercukin, majd megjegyezte, milyen jó szemem van a dologhoz. Nagyon jól esett. Egyébként igaza van, mert másokon egyből meglátom, hogy mit lehetne finomítani, szépíteni, mi a hiba a képen. Csak magamon nem, és ez szomorú. A kritikusságomról volt külön poszt, ebbe itt most nem megyek bele.
Hányás hangok a WC-ben.
Mit kell ilyenkor csinálni? Magyarországon kimenni, otthagyni, úgy csinálni,
mintha nem is történt volna semmi. Itt szólni kell a koordinátornak vagy a
menedzsernek, mert hazaviszik! az ilyenkor az illetőt, a saját biztonsága
érdekében.
A fizuemelést
említettem, de nem meséltem el, hogy hogyan történt. Szóval behívtak az
irodába. Mindenféle rettegéseim voltak, mert ha egy főnök látni akar, akkor az
nem jó. Mondta az üzletvezető, hogy következő szombattól az emelt pénzt kapom
(péntektől 2 héttel későbbi péntekig van a számlázás). Én ott így álltam, és
nem tudtam mi van. Értettem a szavakat, amik kijöttek a száján, de nem fogtam
fel. Nézek bambán, erre megkérdezi, hogy értettem-e amit mondott. Mondom, hogy
ja, értem, csak azt nem, hogy miéért vagy hogyan. Azt mondták, hogy jó vagyok,
csak így tovább, én meg csak így lazán az üzletvezető nyakába ugrottam.
Valamiért szeretnek engem, minden főnököm és minden kollégám. Egyet nem nagyon
értek, mert olyan halkan beszél, hogy nulla, ami elér a fülemig, vele nem
lettem jóban, de nem személyes az ok.
Egyik nap a romániai
kolléganőmmel együtt volt szünetem, és a téma a menekültek voltak, megint.
Kérdeztem tőle, hogy náluk otthon vannak-e problémák, ő mégis jobban értesül
róla. Mondta, hogy semmi para, és ekkor érkezett meg nagyjából az eritreai
csajszi. Megkérdezte a románt, hogy honnan valósi, ő meg mondta, hogy Románia.
Az eritreai meg, ó hogy „te olasz vagy, menő”. Aztán tisztáztuk, hogy Románia
egy ország, Románia nem Róma és Hungary nem hungry. Otthon Eritreában a
reptéren dolgozott tanult csajról van szó, de náluk nem tanítják Európát. Nem
mintha nálunk tanítanák Eritreát. Ettől ő nem buta, csak máshonnan jött.
Egyik nap megállított
egy nő, akinek cipő volt a kezében, hogy mi a „return policy”. Elmondtam, erre
közölte velem, hogy mondjam lassabban, mert túl gyorsan beszélek, ő nem
kanadai. Mondom én sem, és nem akarta elhinni. Királyság. Jó ez egy naponta
többször használatos mondat volt, de azért jót tett az önbizalmamnak.
Egyik nap az iráni
kolléganőmmel beszélgettünk a kormányainkról. Ő elmesélte, hogy náluk a
politikának egy nagyon fontos eleme az „oszd meg és uralkodj” elv. A felsőbb
hatalmak direkt tesznek olyan dolgokat, ami miatt az emberek egymás ellen
fordulnak. Például direkt megy ritkán a metró, hogy az emberek idegesek
legyenek, vagy például nem építenek parkolóhelyeket a nagy panelszerű házak
közé. Hasonló bosszantó dolgokat kell elképzelni. Ezzel a magyar helyzetet
párhuzamba lehetne állítani a menekült ügy kapcsán. Van. aki így gondolja, van,
aki úgy, a lényeg, hogy emberek letiltják egymást a Facebookon, mert nem értnek
egyet. Szerencsére nálam senki nem írta ki, hogy „mindet le kéne lőni”, meg
hasonlók, de én is letiltanám az ilyet. Cél elérve. Szeretek ezzel a lánnyal
beszélgetni, eredetileg villamosmérnök, és ő nagyon tájékozott a világ
dolgaival kapcsolatban.
A következő történet is
csak egy szösszenet. Vannak a boltban testápolók, és az egyik okosabb vásárló
jól ki is borította azt a padlóra, ami pontosan ugyanolyan színű volt, mint a
trutyi. Ilyenkor ezt nem szabad magára hagyni, de nem volt nálam a headset,
hogy szóljak valakinek. Az jutott eszembe, hogy amíg elmegyek papirtörcsiért körbepakolom
feltűnő színű flakonokkal. Na, amíg elmentem a törcsiért persze, hogy akkor
jött az üzletvezető. Vár rám, hogy visszaérjek, és kérdezi, hogy mi volt a
logika e mögött, miért nem szóltam valakinek. Mondom neki, hogy ha szólók,
akkor is egyedül marad a folt, akkor már maradjon körbekerítve egyedül.
Tetszett neki az ötlet. A lényeg, amit itt ebből ki akartam hozni, hogy
alapvetően úgy áll mindenki a dolgokhoz, hogy különböző helyekről jöttünk,
különbözően gondolkodunk. Nem rosszul esetlegesen, csak más a logikai
háttérmunka. Ezért is imádom a tündéri indiai koordinátoromat, aki elmondja,
hogy ő mit miért, milyen logika alapján mit csinál, és az is elmondja, hogy más
hogyan szokta, de a végén hozzáteszi, hogy úgy csinálom, ahogy az nekem
kényelmes, praktikus, hatékony.
Ezek lettek volna a mai
kis szöszik. Hasonlók fognak jönni a jövőben, mert minden héten van egy-két
dolog, ami nekem más, nekem fura.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bevallom, most fordult meg először a fejemben veled kapcsolatban egy (számomra) vicces módon nyugtalanító tény. Egy jelenet elevenedett meg a képzeletemben.
VálaszTörlésEgy jó kis baráti társaság középpontjában láttalak, nevettél, apró szösszeneteket osztottál meg velük-épp úgy, ahogyan azt itt a blogodon teszed.
És ekkor elkezdtem kicsit elszomorodni. Nem, nem sajnálom tőled azt, hogy hamarosan igazi barátokra találsz Kanadában, akikkel jól érzed majd magad, hogy is sajnálnám, hiszen megérdemled, mindenki megérdemli, hogy szeretve legyen és viszontszerethessen.
A szomorúságom abból fakadt, hogy hirtelen megértettem, amikor ez az elképzelés valóság lesz az életedben, akkor a blogra, az olvasókra kevesebb időd jut majd, és félek, hogy nem lesznek majd ilyen szösszeneteid felénk, hogy szép lassan elveszítelek majd a virtuális térben.
Ez most egy kicsit depis hozzászólás volt, belátom! :)
Ingadoztam is, hogy közzé tegyem-e, vagy inkább megtartsam magamnak. Azért nyomok rá a közzététel-gombra, mert nem is olyan rég megfogadtam, hogy soha többé nem megyek el szó nélkül olyan bejegyzés mellett, ami megérint vagy gondolatokat ébreszt bennem.
A bejegyzéseket mindenképpen ritkítani kell, mert a mindennapi posztolással megölöm a saját posztjaimat. Nem fut ki, egy posztnak kell 2-3 nap. Legalábbis ezt mondják a "bloggerkönyvek".
TörlésEddig is mentem mindenfelé, szóval ezután sem fogok elveszni, ettől nem kell félni.
A nagyobb gáz inkább a sötét lesz, mint az idő.
Azért az, hogy egy baráti társaság középpontjában lennék erős túlzás. Az még soká lesz. De a kávéfogyasztásom az tuti, hogy az egekben van. Itt kávézni szokás inkább nem sörözni, főleg ha másik fél nem iszik alkoholt.