2015. október 12., hétfő

Kuka Kedd 7. hét


Újabb dolgok mennek a süllyesztőbe. 7. hét következik a kukaföldjén.
Szekrényből:
1. Felsők közül ez a kék kicsit csónaknyakú megy a süllyesztőbe elsőnek. Korábban ezt mindig teli hátú topokkal hordtam, hogy ne látszódjon ki a pánt. Ez a nyakmegoldás nem jó a pántok miatt. Amit viszont nagyon szerettem benne, az az elején ez a lepelbigyó. Tök egyedi, különleges, szép (persze nem gyűrötten). A probléma vele megint a pipicici, hát nem hiszem el. A színe azt hiszem az egyik kedvenc színem a kékek közül.
2. Erről a liláról nem nehéz lemondani, nem egy nagy szám, nem egy kötődős. Alaktalan, „tőgyöket” csinál, nagyon nem elegáns.
3. Mintás, igen, van, és ez még jó is lenne. Bajom vele, hogy ez sem nyúlik, tehát deréknál kicsit alaktalan. Az ujját nem értem miért ilyen, de ez a legkevesebb. 6 éve van meg, és bár nem látszik sárgult a hónalja annak ellenére, hogy mindent megpróbáltam.

Sminkfronton ma egy korrektormentesítő napot tartok. Már láthattátok, hogy a MAC Pro Longwear Concealer lett az új szerzemény, így ezekre egyrészt nincs szűkség, másrészt baromi öregek.
1. Maybelline Affinitone Concealer, amire egy 6 hónapos ikon nyomtattak és már egy évesnél bőven több. Nincs benne sok, de mindenképpen meg kellett volna tőle szabadulni, és még ettől a kiszereléstől is. Az van, hogy ezt az aplikátorral odapacáztam a szemeim alá illetve a ragyákra. Igen ragyákra minden egyes nap. Mindenki ezt csinálja, mi ebben a különös? A egyik lehető legrosszabb dolgok egyike, amit a bőrünkkel tehetünk. Rányomjuk a korrektort a bacikra, krémre, hámra, aztán vissza a tubusba had erjedjen. Na ezért van most a MAC nyómos pumpás kiszetelésűje.
2. Rimmel Hide the Blemish Concealer, ami egy jó sűrű stick. Igazán vörös ragyákra jó, de ezeket már nem korrektorozom agyon. Nincs benne sok, de a 24 hónapos ikon ellenére is ez már 3 éves lehet. És ugyanúgy érintkezik a bőrrel.
3. A témánál maradva egy ecsetet is lapátra teszek, és ez a Real Techniques Pointed foundation brush. Engem ez szúr, és nem szép a munkája. Van másik három korrektorecsetem, amiket szívesen használok, ezt meg elő se veszem, tehát nincs rá szükségem.

Ezek lennének a hetedik hét zacskózandó cuccai, már csak egy bájbáj kell feléjük.

Hogy álltok?
Mi megy a héten?

13 megjegyzés:

  1. Jaj a harmadik felső de tetszik *-*
    Nekem alig van ruhám, szóval abból a kevésből nem tudok már szortírozni. Egy spiráltól megszabadultam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy spirál nem tűnik soknak, de nagyon fontos, hogy időben ki legyen cserélve,vagy csak ki legyen dobva.

      Törlés
  2. Én jóban vagyok azzal az RT ecsettel, nekem szem alatt nagyon jól működik. A hétvégén elpakoltam a nyári ruháimat és akkor sikerült megszabadulnom egy karditól, amit már otthonra sem használnék, hiába hitegettem magam egy évig. :D

    VálaszTörlés
  3. Mázlista :) nem tudom, hogy bennem vagy az ecsetben van-e a hiba.
    Ez egy tökéletes megfogalmazása volt, miért maradnak a ruhák egy-egy szekrényben. A hitegetés egy kis sunyi érzés, ami beférkőzik, és nem hagy cselekedni.

    VálaszTörlés
  4. Az az utolsó felső nekem is tetszik a kép alapján :)
    Ruhát már nem igazán tudok kiszortírozni, bár egy otthoni melegítőnadrágra référ a selejtezés, mert vagy kinyúlt vagy kifogytam belőle, de csak akkor selejtezem le, ha sikerül venni egy hasonlót utánpótlásnak.
    Sminkek közül egy szájkontúrceruzát selejteztem, mivel már régi és kemény volt (ritkán használtam, eddig nem is tűnt fel, hogy szinte már használhatatlan).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a szemcerkák "szoktak" így bekeményedni vagy meggumisodni. Ideje is lesz szétnézni köztük :)
      Az uccsó felsőt imádtam. A Blahán levé turi tele volt anno hasonlóakkal :)

      Törlés
  5. Kár azért a harmadik felsőért, mert nagyon jól néz ki rajtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerettem is, de szegény már legalább 6 éves

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Ildie, ez nagyon jó!!! Teljesen igazad van, a felesleges cuccoktól meg kell szabadulni. Gyorsan ki is dobtam egy ezer éves EL szempillaspirált. (Na jó, nem ezer éves, a checkfresh szerint 2012. februári gyártású)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szegányre tényleg ráfért a kuka, a szemeid egészsége miatt is.
      A drága dolgoktól nehezebb megválni, mert amíg egy 1000 forintosat kidobok egy sokezer forintosnál érzem, hogy vártam, jobban utánanáztem, rengeteg érzelem :)

      Törlés
  8. Nálam is megvolt a Nagytakarítás, elég sok ruhat kiválogattam és mar meg is van az új gazdájuk. Sok újdonság nem fog egy ideig a helyükre kerülni, mert az utánpótlást jo előre megoldottam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a költözés tervben van, akkor ne is gondolj utánpótlásra. Budapestről 30,000+ forint egy 23 kilós bőrönd.
      A Nagytakarítás egy megdicsérni való dolog, nekem nem megy, sosem voltam rá képes :(

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány