2015. október 26., hétfő

Kuka Kedd 9. hét



Ezen a héten a szokásos selejtezés fog következni. A fürdőből egyre nehezebb a dolog, de ezt mondom minden héten. A ruhás szekrényből nem nehéz, van bőven. Ez olyan egyik szemem sír, a másik nevet.

A szekrényből:
Bolerók vagy ilyen kis felsőszerűségek fognak ma kirepülni. Közön bennük még, hogy ezek is mind turiból valóak.

Elsőnek egy fekete sötétszürke elöl megkötős vámpíros valamit választottam. Egyrészt a megfakult színe miatt, másrészt mert sajna ez a fajta jópofa megoldás itt haszontalan. Pedig nagyon szerettem, a pesti nyarak tudnának róla mesélni, amikor éppen milyen állapotban bandulkoltam hajnalban hazafelé. Itt ilyen nincs, rendes pulcsi kell. Ez alá sem lehet vastagabbat felvenni, meg fölé sem. Szóval most Pá! van.

Másodiknak egy zöld boleró következik, ami konkrétan nem volt rajtam sosem. A színe sokkal szebb, mint a képen, a színe miatt vettem meg anno. Nem kényelmes, kicsi rám, nincs mivel kombinálni. Utolsó egy visszatérő probléma. Hát ennyi.

Utolsó ruhaféle mára egy szintén megkötős fekete valami a Nexttől. ami a mai napig fekete. Ebben írtam meg anno az 5-ös matek és töri érettségimet, miután a magyar napján rájöttem, hogy blézerben baromira nem kényelmes órákon át írni. Az is 5-ös lett, szóval azért nem a ruha a lényeg. Visszakanyarodva a felsőhöz ez sem hasznos már. Alá és fölé sem lehet öltözni, meg ezt az ujjat körülbelül semmivel sem lehet hordani, mert kilóg. Egymagában persze nagyon jól néz ki.

A fürdőből:
Random dolgok jönnek, amiket nem szeretek. Ezeket most kimondottan nem szeretem, nem azért mennek, mert régiek.
Yves Rocher Protectyl Végétal napozás utáni három az egyben hidratáló testápoló. Ez a harmadik ilyen testápolóm ebből a fajtából, és számomra ő a tökéletes bizonyítéka annak, hogy bizony időről időre megváltoztatják az összetevőket. A korábbit szerettem nagyon, bevált a Balatonnál, Odesszában. Az újabb flakont meg oda kívánom, ahova, mert ragad, nem szívódik be, nagyon nem jó érzés. Júniusban vettem, és 2017-ig kellene, hogy jó legyen.  Ez az egyetlen Yves Rocher termék, amit nem szeretek, de nagyon nem.

Második egy Alterna márkájú hajra való spriccelő dolog, tisztes nevén a Bambo Luminous Shine Mist. A nevében azt ígéri, hogy fényességet, csillogást ad a hajnak. Ezt részben tartja, csak zsírral éri el, ami valljuk ne nem szép látvány.  Mellékhatásként pedig olyan lapos hajat varázsol, mintha egész nap könyvvel a fejemen járkálnék. Szilikon és alkohol, nem is értem mennyire lehettem elkeseredve, amikor ezt megvettem. Sokat nem használtam, eltettem mélyre, eddig fel sem tűnt, hogy van.

A következő megint nem az első az adott dologból. A Lancome Hypnose Doll Lashes mini kiszerelésben. Nem titok, hogy Lancome cuccot mindig akkor veszek csak, ha van ajándék neszesszer is. Ez a szempillaspirál egy ilyen neszesszerben volt, már többször is. Eddig sosem volt vele bajom, volt, hogy 2 hónapig is jó volt. Ez a mostani a kezdetektől csomós volt, két hétig szenvedtem próbálkoztam vele, aztán feladtam. Sok ezerért lehet tombolnék is, így, hogy ajcsiba volt nem vagyok rajta ideges.  Lehet, hogy valaki, valahogyan kinyitotta mielőtt hozzám került.

Ezek lennének a 9. hét távozó cuccai. A szekrényben azért már sorakoznak az üres vállfák, aminek örülök.
Nektek van valami, amitől mostanában megszabadultatok?
Mi a legnehezebb?

10 megjegyzés:

  1. Kedves Ildie, ez azért nagyon jó, mert lendületet ad nekem is! Igen, ma repült egy Wella Frizz Control hajbalzsam, ami egyébként is most októberben jár le. Még félig van, de büdös és kb. egy éve sem én, sem a lányom nem nyúltunk hozzá, pá-pá. Ezt a Kuka-Kedd műsort jól kitaláltad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hajas cuccokközött nekem is szét kellene még jobbn néznem...
      Örülök, hogy teteszik, ha a kozmetikum része egyszer le is áll a ruhákkal sokáig fogok még jelentkezni.

      Törlés
  2. Én most úgy érzem, hogy nincs semmi fölösleges a szekrényemben és a fürdőszobában. Ruhákat általában évszakváltásokkor szelektálok, a sminktermékek/testápolási termékek terén pedig, ha van valami, amit nem kedvelek, mindig elajándékozom, hátha más hasznát tudja venni :) Így nem igazán őrizgetek kihasználatlan termékeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komoly irigykedést érzek az első mondatod után. Ha én ezt az állapotot egyszer elérem, az maga a csoda lesz.
      Az elajándékozás egy nagyon jó dolog, még keresem az itteni befogadószemélyt :)

      Törlés
  3. Nekem a lánykori nadrágoktól volt nehéz megszabadulni. Tudtam, hogy sosem lesznek már jók, ezért nagyon fájt a szívem. Úgy oldódott meg a dolog, hogy a 15 évvel fiatalabb hugicámnak pont jók lettek, így nem volt annyira rossz búcsúzni. Sőt, ha látom rajta annak tökre örülök :)
    Vannak régebbről make-up palettáim, amik már 1000 évesek, de emlék fűződik hozzájuk. Még mindig szépek, nem fogytak el, de igazából foglalják a helyet. Most épp lebeszélem magam róluk... Azt hiszem csinálok fényképet magamnak róluk és kihajítom a köv. kuka kedden.
    Jelentem most kidobtam 4 régi sosem használt ajándékba kapott randa körömlakkot és egy piros jó állapotú, de nekem kicsi kardigán megy az adományos zsákba. A ruhásszekrényt ma még egyszer átnézem, hátha lesz még kidobnivaló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha láttam a cuccaimat másokon, az nekem is megynugvást okozott. A szülésre gondolni sem merek, akkor mi lesz velem.
      A fényképezés sokat segít egyébként, főleg ruháknál. Látom, hogy igen, ez tutira nem kell már.
      Hu tényleg, a körömlakkok között is szét kellene nézni.

      Törlés
    2. Ne aggódj a szülés utáni állapot miatt :). Én 36 voltam mikor szültem, gyengék a kötőszöveteim és végig kellett feküdni a terhességet. Nekem ezért van nagyon szétesve az alakom, meg persze a nem-mozgás miatt. Akit ismerek normál terhességgel, annak mindnek visszament magától is a pocija.
      Azt hiszem ebbe az elengedjük-a-holmikat dologba is bele lehet jönni. Ma már nem annyira nehéz egy nadrágot kidobnom (persze ha van helyette másik raktáron).

      Törlés
    3. Utálok nadrágot venni, ezért megy nehezen a kidobásuk...

      Törlés
  4. Épp ma reggel szelektáltam ki néhány sminkterméket: Essence mokok és kis paletták, amiket bár kiárusításon vásároltam, de így is felesleges volt, mert nem az igazi a minőségük és mindig amikor megszánom és előveszem őket, megbánom, mert bár nem olyan rosszak, de annyira nem is jók, hogy másnap is használgassam őket.
    Így ma búcsút mondtam 3 db kis hatos palettának, egy szemöldökszettnek és két monónak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy Essence monom van még, el is felejtettem, hogy van eddig. Megvan a jövő hét egyik sminkcucca :)
      Eddig sem tartottam sokra ezt a márkát, de nem győztél meg róla, hogy szükségem lenne rá.

      Mono festéket igyekszem nem venni, ha csak nincs benne egy csoda, mert csak a helyet foglalja.

      Szerintem ma nagyon ügyes voltál, minimum egy süti jár

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány