2015. október 5., hétfő

Royal Alberta Múzeum, a városnézés folytatódik


Az eddigiek folyamán eléggé népszerűnek bizonyult a várost, azaz Edmontont, ruhákat, engem és sminket bemutató sorozatszerűség, ezt folytatni is fogom szépen lassan.
Alacsonyan áll a nap már délben is, lehetetlen küldetés egy olyan fotó kültéren, amin nem hunyorgok (szomorú szmájli), de rajta vagyok a témán. 

A mai úticél a Royal Alberta Múzeum lesz, ami a Nemzeti Múzeumhoz hasonlít a leginkább. Őskor, kövek, állatok, növények, dinók, madarak, bogarak és lepkék, indiánok, minden van különböző termekben. A kitömött állatok a megszólalásig hasonlítottak egy élőhöz, és az egész vitrin egy félgömb formában van megoldva. Ettől nem válik el a 3D rész a háttértől, tényleg egy élmény nézni.
Odafelé úton a buszmegállóban még sütött a nap, mire leszálltunk a buszról, esett az eső. Esernyő nélkül a sálamat tettem a fejemre, mert ha meglátok egy jó színű bokrot, akkor persze fényképezkedni kell.
Képek következnek a múzeum körülötti alkotásokról, és persze hogy fel kellett másznom párra.
A köves kiállítás nagyon tetszett, két képet hoztam innen, mert azért ilyet szinte mindenki látott már valahol.
Valami ilyesmit nézegethetett az is, aki kitalálta az Urban Decay Electric palettát
Kitömött állatokról nem nagyon gondolok ide képeket, mert mindenki el tudja képzelni, de ezt az egyet nem tudom kihagyni.
Dinók megint. Az oka annyi, hogy mindenhol ott vannak, hogy itt régen sokan voltak. Tőlünk délre Drumhellerben van a világ legnagyobb műdinója kiállítva, fel lehet benne mászni, mint a Szabadságszoborban.
Indiánok következnek. Egy csomóan tökre meg vannak lepődve, mikor azt mondom, hogy Kanadában vannak indiánok, és közben meg nem is kevesen. A történelem folyamán erre az indiánoknak viszonylag kellemesen alakult a fehér emberrel a kapcsolata a déliekhez képest. (Az indiánok tuti nem gondolták/ják kellemesnek.) Szóval ment a kereskedés, nem akarták őket mindenáron kiirtani. Ahogy a Heritage fesztiválos bejegyzésben láthattátok vannak, táncolnak, vidámak. Legtöbbjük rezervátumban él, de sok csöves közülük kerül ki, pedig nagyon komoly segélyeket kapnak, tele vannak integrációs programokkal. De ezt a történetet ismerjük Magyarországról is, csak mások a szereplők. Korrektül ők a „first nation”, nagyon sok féle van és tőlük különböznek az eszkimók, akik pedig az „inuitok”. Nagyon picik, mintha gyerekek lennének.
Fényképeztünk még kettőt a levelek között, mert szépek, amikor süt a nap, és nincs fagy.
Ez múlt hétvégén készült kép. Ma már minden fa csupasz.

Rólam, ruháról, sminkről
A ruha viszonylag új szerzemény, 4 óra vásárlás (nézelődés) után találtam rá. Picit hűvösebb színben még inkább imádnám, de ez így is tökéletes. Vékony derekat varázsol, jó cickókat. Elég hosszú, hogy ne fázzon a derekam és az ujja is jó hossz. Szeretem a könyékig érő dolgokat, kényelmes és meleg, de jól lehet benne mozogni. A márkája Le Chateau, szerintem otthon is van ilyen bolt, valaki erősítse vagy cáfolja meg légyszi!
Szemsmink nélkül, csak a felsőre koncentrálva.
A gatya Calvin Klein, ami nem olyan sötét, mint én azt szerettem volna, viszont 35 dollárért most kompromisszumot kötöttem. Eredetileg azért 100 lett volna. Tudom, most megint megjelenik párotok fejében, hogy mi az istenért kerül Magyarországon ez 25 ezerbe, másotok fejében, hogy mázlis vagyok, és páran talán még azon is elgondolkodnak, hogy el kéne költözni. Nincs semmi célom a dologgal, csak elmondom, hogy mi micsoda, és nagyjából az árakat.
A csizma már ismerős lehet, tényleg kényelmes, mert csak a múzeum legvégén éreztem azt, hogy akkor most egy kicsit leülnék.
A kabátkát nem szeretem már úgy, mint régen, rövid, és csak ilyen tényleg hosszú fajta felsővel okés. A H&M-ből van, de szerintem lassan 10 éve.
A csősál a C&A-ból van, ez egyik legnagyobb magyarországi mázlijaim egyike, kemény 390 forintért. Fehér is van belőle. Ruhát is lehet belőle csinálni vagy csak felsőt, nagyon univerzális.
A hajamra egy új fésűt használtam. Se hajszárító, se vasaló, semmi meleg dolog, csak egy fésű, amiről lesz még szó, ha már jobban összeismerkedtünk.
A sminket nagyon nem részletem, csak nagyvonalakban és az érdekességeket. Először is kell egy nagy tükör a nappaliba, hogy a kontúr szettet itt a természetes fénynél tudjam használni, mert a fürdőben én egy nagy maszatnak érzem. Benti fénynél okés, de kültéren meg nem is látszik. A szemöldök is ilyen, hogy kültéri fényesebb képen alig van, benn okés, a valóságban meg már partiszemöldöknek látom. Haladunk a tanulás és gyakorlás földjén előre, jó lesz ez majd.
Ami sosem lesz mára régi az a Holika Holika szemcerkája. Hatalmas zsongással rendeltem tavasszal, majd nem olyan lett a színe, mint vártam. Akkor még puha volt a cucc és jól siklott, ezt szerettem is benne. Maszatolódást akkor sem produkált, de azóta, már a satírozhatósága is nulla. Fura ez nekem, olyan mintha kicsit gumis lenne az állaga. Ez jól bele is rondított a tervembe, mert maszatoltam-maszatoltam, de utána a por rajta mindenhogy foltos maradt. Pedig a Cargo Northern Light palettájából a Reindeer ennél sokkal többet is tud.
Az alapozó tesztelés alatt áll, Emani márkájú, még nincs róla vélemény. Nagyon szeretném, hogy jó legyen, mert ennél jobb összetevőjűt nehéz lenne találni. Most van itthon 3 féle minta is, de úgy félek újat venni, annyi számomra rosszal találkoztam.
A többi dolgot már ismeritek, de ha bárkinek van kérdése, csak bátran.
Ez lett volna a Royal Alberta múzeum, én, ruhák, smink, minden egyben. Remélem tetszett nektek, és várjátok a folytatást.
Ti szoktatok múzeumba járni?
Melyik volt az utolsó?

5 megjegyzés:

  1. A fölső nagyon tetszik! :)
    Nagyon régen jártam már múzeumban, pedig nagyon szeretem, kikapcsol a nézelődés a régi tárgyak vagy festmények között. Jó közelről figyelni az apró részleteket.

    A szemceruzákkal kapcsolatban én is tapasztaltam már, hogy gumissá, eldolgozhatatlanná válik idővel az állaguk. Egy vízálló, automata Lady Anne cerkám viszont már több, mint egy éves és hibátlan állagú.

    A termékes fotón elkezdtem szemezni a fehér szőrű Zoeva arcra való ecseteddel! :) Olyan kellemes, puhának tűnik, Bőszecsetnél nem láttál esetleg hasonló ecsetet? Akarok tőlük micropicturához való ecsetet rendelni, de a sminkecseteikkel kapcsolatban nincs tapasztalatom.
    Arcra keresek jó puha, lágy állagú, porhoz való, kis fejű, laza ecsetet, a szemkörnyék korrektorom púderezéséhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a Bőszecset boltban igazából túl sok minden van, hogy bármire is emlékezzek, szédítő :)
      Ez a Zoeva puha, ha balzsamot használok rá, egyébként egy év után már kicsit kevésbé puha.

      Ha Pesten jársz nézz be a Bőszboltba, vagy ha felhívod a boltot biztosan segít az eladó, és akkor a jót rendeled.
      http://ecsetshop.hu/?menu=termekek&kategoriaszures=8

      Törlés
  2. Rég voltam múzeumban, szóval már csak ezért is jó volt elolvasni ezt a posztot :) A szetted nagyon csini, az a felső tuti nem fog soha bekerülni Kuka Kedd-es bejegyzésbe, úgy érzem :) A hajadra meg milyen fésűt használtál? A Dafnira tippeltem volna, de írod, hogy semmi meleg dolog? Akkor mi lehet? :D Kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a felső nagy kedvenc lesz ha a mosógéppel jóban maradnak.
      A fésű titok még, tesztelgetem, de a napokban jönnek róla a képek. Amit én vettem az egy 6 dolláros noname valami, biztosan beszerezhető eBayről ugyanolyan. És semmi meleg :)

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány