2015. november 28., szombat

Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizenkettedik hullám



Sajnos most egy szomorú vagy legalábbis negatív rész fog következni.
Mindenki ismeri a munkahelyi stressz fogalmát. Ezt a dolgot megéli az is, aki egyszerű munkát végez, mint én, és megéli a 8 diplomás agysebész is. Nagyjából leírom mi okozta a stressz érzetemet, vagy hogyan is lett ez, a semmiből.


Az előző részben olvashattátok, hogy két szerény képességű kollégát tettek a mi zónánkba. Említettem azt is, hogy nem tudom, hogy ezt a helyzetet hogyan kellene kezelni. Az egyikre, aki filippínó (akit innentől Mosoly Mancinak fogok hívni) egy bögre vizet nem mernék rábízni, hát még munkát. Miért mondom ezt?

10 pár kesztyűre jól teszi fel a szenzort, de a tizenegyedikre nem. Nem értem mi történik eközben. A bolt területére nem engedjük már, mert tényleg több kárt tesz, mint hasznot. Mosolyog, és beteszi a pulóvert a „short sleeve top” tábla alá, mert, hogy ez még ki is van táblázva, hogy mi hol van. Történik az agyamban valami, valami a harag és a düh irányába fordulva, amikor húszadszorra is elmondom ugyanazt mosolyogva, és erre a másik húszadszorra is mosolyogva rakja a rossz helyre.
Vannak elvárások a vezetőség felől, hogy hogyan kéne kinéznie a boltnak, és hogy ha 3 ember van beosztva a zónába, akkor nagy vonalakban mennyi cuccnak kell kikerülnie az eladótérbe. De ha a munkaerő 33%-a haszontalan, akkor azt a másik kettő között kellene elosztani? Hát nem. Főleg ha egy hasznos és egy haszontalan van. 

Van nálunk egy olyan dolog, hogy „backup cashier”, ez az a személy, aki az eladótérben dolgozik, de ha hosszú a sor a kasszánál, akkor ott segít. Na már most ezt a kedvesen mosolygós ám haszontalan kollégát nem szeretik hívni, mert az ottani vezető is érzi, hogy csak lassítja a dolgokat. Na de ha engem hívnak, akkor két dolog történik. Egyik, nem lesz kész semmi. Kettő, amit addig az a másik csinál, az nincs felügyelve, és így kerül egy helyre a zokni és a kesztyű mindezt rossz kampón.

Történt ez az év 42. hetében, amikor az osztályunk fele beteg volt. Én is, de nem is kicsit. Én azért maradtam benn, mert a koordinátorom, aki indiai, sápadtabb volt, mint én, és ő ment haza. Miután ezt a kis Mosoly Mancit negyedszerre is visszaküldtem a cipőkhöz, hogy tegyen rendet, kezdett az idegrendszerem összeomlani. Lázasan, három ember helyett. Tök jól ment a dolog, mert majdnem be is fejeztem mindent, amikor a kasszához hívtak. A Mosoly Mancit már nem hívták, előtte nap is csak negyedszerre hallotta meg, hogy mennie kellene, ja nem, én szóltam rá. Próbáltam kialkudni, hogy ezt a másikat hívják már, mert nem lesz készen a zónám, de persze, hogy én kellettem, mert így 5 perc alatt lement a sor. Ekkor már a túlórámat nyomtam.

És megtörtént az, amire nem számítottam magamtól. 27 évesen, fogtam magam és elmentem bőgni egyet a raktárban, hogy én ezt nem bírom. Nem tudok egy (kettő) másikat felügyelni, akik 5 éves szintjén vannak, betegen, hormoningadozással, mindenhogy. 


Na valami ilyesmi az oka, hogy a múlt héten a Kuka Kedd hétfőn posztolódott (meg az angolra állított blogger, ami vasárnappal kezdődik), meg, hogy így nem nagyon voltam aktív sehol. 

De legalább a durci indiai képű (aki kiderült Fijiről jött) közölte velem, hogy nem dolgozhatok két ember helyett, mert táncolnom kell vele a karácsonyi buliban. Ölelgettek a cuki kolléganők, édibogyók. Majd én haza is mentem, véget is ért a már túlórás műszakom, de még annyit hallottam, hogy a kis mosolygós Mancit a hangosbemondóban odaküldik a cipőkhöz rendet tenni. Ötödszörre. Erre jön a próbafülkéhez, hogy mit kell csinálnia. Ja az kimaradt, hogy a másik filippínó kolléganővel elmagyaráztattam neki a saját nyelvén, hogy mi van. 


Hazajöttem és aludtam. Ja meg megittam pár feles vodkát (a férjnél bevált a torokfájásra), mivel pálinkánk már nincsen, a gyógyszerekben meg nem hiszek.
A másik okossal csak vitázni kell, hogy mit hova nem tehet, és ha háromszor is elmondom, hogy nem teheti a bugyikat a falra a zoknik közé, akkor is oda teszi direktben a szünetem alatt. Vele is kell harcolni rendesen.
El lesznek távolítva a mi zónánkról. De nincs más. Munkaerőhiány van a városban, nincs kit felvenni. Értem én, hogy szar a kezdő fizetés, de kétszer kaptam már emelést 4 hónap alatt. 

A most leírtakat nem csak rám kell érteni. A kanadaiak ezzel a problémával napi szinten ezerszer találkoznak. Persze tudom, ez minden országban előfordul, nem egyedi dolog. De itt még ott van pluszban a kulturális különbség is. Erre mondok egy ruhaüzletes példát. A C és A betűs prezentációs elve, hogy a fehértől megy a sor a fekete felé, illetve a rövidebbtől a hosszabb felé. Itt a mostani helyemen meg a lényeg, hogy egy sort/állványt a lehető legkontrasztosabban old meg, hogy a vásárló azt lássa, hogy mennyi különböző dolog van a „polcon”, a csövön.

A másik vagy harmadik oldal pedig az, hogy vannak a zónánkban ügyes és jól dolgozó kolléganők. És nem hülyék, nekik is feltűnt, hogy a másik semmit sem csinál, nekik pedig többet kell. Mivel én vagyok a közvetlen felettesük, vagy összeköttetésük a felettesekkel, így nekem mondják, hogy ez igazságtalan. Tök jogosan.
Viszont hogy mondod meg egy filippínó menedzsernek, hogy a másik filippínó olyan, mintha egy zsák krumpli lenne, ami csak hogy hátráltasson néha elgurul. Azért ők egyformák a maguk módján (még ha nem is ugyanolyan színűek, nem is szigetről jöttek), összetartanak. Vigyázni kell, hogy mit mond az ember.

Sokat dolgozni egyébként megérte, mert a karácsonyi listámat már lassan kipipálhatom, és még hol van a karácsony. De tudom nem éri meg a 100 szemfesték, ha arra meg nincs energiám, hogy kivasaljak. Mindegy.
A boss (a zónánk főnöke) Hawaii-on volt nyaralni. Hozott nekem egy kis valamit, talán hamutál eredetileg, de nem is ez a lényeg. Egy gondolt rám, és bakker van valamim Hawaiiról, mekkora menőség már. Kettő, kell egy menedzseri állás!


Jönnek majd a fejlemények. Jelenleg jól vagyok, mondhatnám úgy, hogy bevettem a leszarom tablettát. Jó volt magamból kiírni, még akkor is, ha idáig szerintem senki sem olvasta el olyan negatív. Bocsánatot is kérek érte, nem vagyok ilyen alapból, és legkevésbé sem vagyok gonosz.

Ha hinnék az energiaküldésben, akkor mindenkinek küldenék egy nyalábbal a pozitívból, de így csak annyit, hogy Ne hagyjátok magatokat! az egészség a legfontosabb!

12 megjegyzés:

  1. Jelentem, elolvastam :)
    Kitartás, szép lassan minden megoldódik (csak persze azt az időt túl kell élni). Szerintem mindenhol előfordul, hogy ilyen-olyan okból oda nem való emberekkel kell együtt dolgoznia, de előbb-utóbb a főnökség is látja, hogy ki az igazán jó munkaerő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)

      A problémát látják, de itt komoly munkaerőhiány van. Egyszerűen nincs elég ember.

      Törlés
  2. Nyugika elolvassuk. :) Ha el lesznek távolítva akkor a probléma végül is megoldódik nem? Persze ha nincs más a helyükre a plusz munka marad, de a stressz kevesebb lesz. Addig is kitartás, a leszarom tabletta jó dolog. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem lesznek az én problémám megoldódik. Az üzleté nem, de az most annyira nem érdekel.
      A leszarom tabit mutattam a kirgiz kolléganőmnek, illetve próbáltam neki elmagyarázni, hát az egy nagyon vicces párbeszéd volt.

      Törlés
  3. Tökéletesen igazad van és jól tetted, hogy kiírtad. Ha nem is tudunk innen segíteni, legalább "meghallgatunk". Fel a fejjel :D!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a meghallgatást, illetve, hogy ki tudom magamból írni. Jobb lesz tőle, de komolyan.
      Igyekszem :)

      Törlés
  4. Olvastam :) Nyugi es hajra a menedzseri posztert ;)

    VálaszTörlés
  5. Elolvastam. :) Ismerős szitu. SHINE ON! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A black weekend megtette hatását, a jókedv és a lelki nyugalom egy időre helyreállt :)

      Törlés
  6. Kitartást kívánok neked! Nem lehet jó ilyen (bocsi a kifejezésért) buta emberekkel dolgozni. Remélem idővel majd feljebb kerülsz a ranglétrán és nem leszel majd az ilyen dolgok miatt feszült. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A buta kifejezés nem erős ebben az esetben :)
      Nagyon remélem, hogy megyek felfelé és nem kell emiatt aggódni

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány