2015. november 11., szerda

Hogyan repülj/költözz cicával? Személyes tapasztalatok.



Ebben a bejegyzésben elmesélem nektek, hogyan költözött Pihe cica Kanadába. Nyaralni egyszerűbb állattal menni, mivel nem kell hat bőröndöt koordinálni, csak egyet. De nézzük időrendben a dolgokat.


Megvan a kis cuki állatunk. Felelős állattartóként beoltatjuk, féregtelenítőt adunk neki, ilyesmik. Normális esetben egy kis oltási könyvet kap az állat, de ha van egy kisebb esélye annak, hogy az állatunk valaha külföldre megy érdemes az állatútlevelet rögtön az elején intézni, mert így minden egy helyen lesz. A cicának a chip anno 3500 forint volt, az állatútlevél ugyanannyi. Ez persze állatorvosonként változik. Ezekről a kezdeti állatos teendőkről és költségekről írtam a cicás posztban korábban. Ma már tényleg nem egy nagy dolog leruccanni egy kutyával a horvát tengerpartra, szóval megéri ezzel előre foglalkozni.


Megvan hova szeretnénk költözni. Ha valakinek állata van, és bedugja egy menhelyre, mert elköltözik az a pokol tűzén égjen el, de közben még történjen vele nagyon sok rossz dolog. Hu de gonosz vagyok. De ezt olyan sok helyen láttam kiírva, hogy felbosszantott.
Tájékozódni kell, hogy az adott országnak milyen karantén szabályai vannak vagy éppen nincsenek. Ha van, hogy az mégis mekkora pénzbe fog kerülni. Nem, nem ingyen etetik azt az állatot x ideig. Nekünk szerencsére ilyen problémánk nem volt, Kanadában nincs karantén, legalábbis cicákra biztosan. (úgy emlékszem kutyára sincs)

Veszettség elleni oltások, általános oltások, az igazolás és végül a pecsét

A sima egyszerű egy évre való mindenféle nyavalya elleni oltás dátuma viszonylag mindegy. Érdemes minél később adni egyet a cicának, mert akkor kinn is később kell. Azért ha nyugatra megyünk, az állatorvosi költségek igen magasak tudnak lenni, példának itt 86 dollár egy egyszerű vizsgálat. Illetve szegény állat minél később lesz megszurkálva egy költözési trauma után.
A veszettség elleni oltás dátuma fontos igazából, mert annak 21 napnál régebbinek kell lennie. Normális ember a kinti kutyáját, macskáját veszettség ellen is beoltatja minden évben, főleg az ország keleti felében. E nélkül tudtommal egyik országba sem lehet menni állattal, bár határok nincsenek, tehát oda megy az ember ahova akar.
 
A kutyáknál különösen fontos a kullancs elleni cseppekről szóló igazolás. A franciák ezt különösen szeretik ellenőrizni (ismerős általi többszörös tapasztalat). Ez nem lehet 3 napnál régebbi. Én ezt a cseppet a kezembe kaptam és az indulás előtt egy héttel bepecsételte a doki az útlevélbe, a megfelelő dátumot. 

Összefoglalva, ha a macskát bárhova is visszük, kell neki chip, útlevél, oltás1, oltás2, kullancs elleni cseppről szóló hivatalos pecsétes papír. Nekem ebből mindegyik alap volt utazás nélkül is, csak a hivatalos igazolás volt extra.
Jajj ezt külön leírom, a cicáról kellett egy igazolványkép. Szerintetek mennyi idő után sikerült ez?  Te jó ég. És ezt is egy horgászszékben (már csak ez volt a lakásban) sikerült elkapni (az első kép), szóval szépen le lett radírozva a szék támjája.

Cica ül a fűben

Kell a cicának egy szállító berendezés. Ez lehet műanyag doboz vagy bármi olyan, amiben az állat fel tud állni és meg tud benne fordulni (ezt a légitársaság is megköveteli, ha nem tud megfordulni benne az állat, akkor túl nagy és mehet a raktérbe). Nekünk egy egyszerű boltíves szállítónk van, ez a repülőn mindenképpen jobbnak tűnt egy szögletessel szemben.
Pihepuha imádott tömegközlekedni. Nem teljesen normális dolog, és hogy ezt tetőzzem, imádta mindezt retikülben tenni. Komolyan. Vele aztán nem volt gond az állatorvoshoz menéssel, a Kecskemétre vonatozással vagy a Balatonra autókázással. Imádta az új helyeket, új szagokat. Autóval Lengyelország volt a legmesszebbi ahol voltunk vele, minden gond nélkül. Jó a végén már nyüsszögött, szegény szomjas volt.


Ilyenkor, amikor vittünk magunkkal, a WC-jét is mindig vittük. Sosem volt vele semmi gond.
Szóval azért ez egy tündéri állatka volt, nem gondoltam, hogy bajok lennének vele a repülőn.
A gond a repjeggyel volt. Van alapból a szabály, hogy egy gépen maximum 2 macska vagy 2 kutya lehet. Aztán nem vesznek át a légitársaságok egymástól állatot. De ez sehol sem volt leírva, csak amikor már a 30. jegyet próbálta lefoglalni nekünk az utazási irodában dolgozó hölgy, akkor lett ez gyanús, hogy mindenhonnan visszadobnak minket. Jó hát akkor jöjjünk Calgaryig, és egyből lett repjegy. Már hogy humán repjegy, mert a macskának külön repülőjegye van.

Nem tűnik túl lelekesnek, pedig csak a szálloda kocsibájárójáig vittük ( szállodás képek következnek)

A macskarepjegy kapaszkodjatok meg 62500 forint (200 euró) volt. És mit kaptam ezért a pénzért? Azt hogy a macska volt a személyes tárgyam, tehát a két kézipoggyászomból az egyik. Komoly. Mindegy. Ezt korábban kifizettem a reptéren, hogy ne ott reggel kelljen sorba állni. Majd megpróbáltam kideríteni, hogy akkor az a szállító az tutira biztos jó-e. Tehát ott kóricáltam a reptéren a macskával. Egyszerűen senki nem volt képes megmondani. Kérdeztem a biztonsági ellenőrzés főnökét is (legalábbis azt mondta, hogy ő az), hogy akkor ugye nem kell betenni a röntgenbe az állatot, és azt mondta „szerintem nem”. Nagylevegő. Mindegy repjegy az van.

Az első napon az első dolgunk az volt, hogy a macskának vettünk egy kényelmes és lila párnát, mivel a kosara otthon maradt

Az indulás hajnalán hajnali egykor betoltam a macskát a WC-jébe. Tudta, hogy ha ezt csinálom akkor kis és nagy dolgot kell tenni, mert megyünk valahova. Meg is volt, ettől nyugodtabb lettem, a WC természetesen ment a kukába. Macska bedobozolva, útra készen.
A reptéren nem volt boldog szegény, főleg amikor átmentünk a kapun az meg össze-vissza sípolt. Mindegy, ő visszakerült a dobozba (ugye azt át kell világítani, nehogy abba rejtsek el valamit). Egészen jól megvoltunk.


 Az első repülőn azt mondta a légiutaskísérő, hogy végig a lábam alatt kell tartani szegényt. Ezt nem igazán értettem, mert a neten az volt, hogy fel- és leszálláskor kell csak. Nem kezdtem el vele vitázni, túltettem magam rajta.

Itt már otthon érzi magát a szállodában még, abban a kis kék-piros cuccban vannak az adataink, telefonszám, ilyesmik

A felszállás pillanatáig minden okés volt. Viszont ahogy elhagytuk a földet szegényke olyan félősen nyávogott, inkább csak cincogott. Így szuper biztonságosan félig a saját ülésem alá bújva simogattam a szállító rácsos részén keresztül, és beszéltem hozzá, hogy megnyugodjon. Nem volt hangos, de azért szegénynek ez a nincs talaj a lába alatt érzés biztosan nem volt egyszerű. Repülés közben semmi különös nem volt.

Valaki tejet hagyott felügyelet nélkül

Ereszkedéskor az én fülem egy pokol, fú nagyon fáj, mindig. Szegény állatnak is betett, mert olyan fájdalmasan nyüsszögött, nagyon nem volt jó neki. Szerencsére ahogy leszállt a gép abbahagyta, az én fülem meg még egy fél órán át be volt dugulva.

Aztán költöztünk, és azzal bizony a szerelés is együtt jár

Üvegasztal, direkt a macska miatt

Megérkeztünk a hatalmas reptérre. Mivel mi elhagytuk Európát, nekünk volt rendes útlevélellenőrzés. A cuki pont akkor nyáuzott egyet, amikor beálltunk a sorba az ottani rendezkedős, szervezős bácsi mellé. Egyből előre küldött minket a rokkant, gyerekes, speciálisos kapuhoz. Kösz cicó és köszi bácsi. A férjem odaadja a határőrnek a 3 útlevelet. A mieinkkel nem nagyon foglalkozott, megnézte, annyi. A cicáét nézegette, viccelődött, hogy kutyánk van, meg hogy milyen cuki. Ezután mehettünk dolgunkra. Találtam egy nagy mozgáskorlátozottaknak való WC-t, gondoltam majd ott megpisiltetem a gyereket. Szépen kartondoboz elő, cicaalom bele, hátha. Nagy reményem nem volt, mivel ilyen nagy nyüzsgés után sosem ment WC-re. Jobban érdekelte a mosdó vészjelző madzaga, amivel körbe volt húzva a szoba. Azon aggódtam, hogy mikor jönnek segíteni. Egy picit evett, már az is jó volt. A második repcsin meg sem nyüsszent. A kezemben volt többnyire, vagy a hasamon, vagy valahol. Teljesen nyugisan fogadta a dolgot, még evett is kicsit. 


Cica jóga

Leszálltunk, beálltunk a sorba. A határőr csaj ahogy meglátta egyből közölte mosolyogva, hogy ő egy macskás nő, és hogy milyen cuki ez az állat. A férj kért a cicának is pecsétet az útlevelébe, kapott is természetesen.
Az immigration officet már nyűgösen viselte. Egyrészt mert a földön nem szeretett lenni dobozban, de végig fogni meg nem tudtam. Aztán a kassza, megint a kassza, idő, idő, és a macska nyűgösödött. Úgy voltam vele, hogy a reptéren úgysem menne el a dolgára, annál úrinősebb, így inkább siettünk a kocsihoz, hogy még világosban el tudjunk indulni. 

Beef jerky, marhahússzagon aludni milyen nyálcsorgató lehet

Konyhaszekrénytető

Az autókázás közben már nagyon hisztis lett, nem hatott semmi. Megálltunk ugyan, de csak húzta a pórázt, ment volna, de hogy hova azt nem tudom. Azt igen, hogy nagyon hideg volt.
Hát, ha még be kellett volna menni a Walmartba a cica WC-ért, akkor neki lehet balesete lett volna és meg elájulok. Ez így nagyon jó volt, hogy ezeket nekünk előre megvették. Ment is egyből tojni, aztán zabált, mint aki egy hete nem kapott enni.

Benne is megvolt a beauty blogger cicaság

Ezeket azóta sem voltam hajlandó elhasználni, mert akkor elfogy

Október elején kezdtem neki nyugtatót adni, hogy lássam milyen hatása van rá. Az első a Fressnapfból való volt és folyadék állagú. Ettől semmivel nem lett nyugisabb, de sokkal többet evett. Aztán a Kosztolányi térnél lévő állatgyógyszertárból vettem neki tabisat, amit kiskanállal összetörtem, és ment a kajájába. A normális adag nem volt rá nagy hatással. Az utolsó 3 napon kapott kicsivel többet kapott, de még ez sem nagyon látszott rajta. A tabikat a megérkezésünk után még egy ideig kapta, mivel volt még egy szállodából ide költözés is.

És ezért lett ilyen támlás ágyunk

Szerintem ez a vitamin tabi segítette, hogy egy kicsit még éljen, ha tudom, hogy ettől volt jól, nyugtatóztam volna tovább is. Ez nem igazi nyugtató. Csak vitaminok és hasznos dolgok. Ezeket a bogyókat mindenképpen ajánlom, csak időben kell elkezdeni, hogy kiderüljön, hogy működik-e.
Szegény összesen 3 hónapot töltött Kanadában, de egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy nem kellett volna elhozni őt. Még akkor sem, amikor 800 dollárt hagytunk ott az állatorvosnál.
Nem túlzás, hogy annak idején a macskámat jobban szerettem, mint a legtöbb embert a világon. A legtöbb macskás gondolom, ugyanígy van vele.
A leukózissal nem lehet mit csinálni, főleg ha az állat azzal született.

A legszebb ajándék, amit valaha kaptam az életben

A mostani macskákkal nem vállalnék be egy repülést. Na, jó a szürkével igen, de a fekete annyira nem tud megülni a fenekén, hogy az állatorvosig eljutni is mutatvány vele.

Ha kimaradt valami kérdezni most is ér. A cicaszállító méretét nem írom ide, mert az légitársaságonként változó. A súly szállítóval együtt 8 kiló lehet. (ne bízz bennem!)
Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzést. Remélem, hogy tetszenek a képek is, ezek a Hűvös-völgyet és az igazolványképet leszámítva már kanadaiak. (egyszer sem bőgtem ám, dehogy)

Az eredeti Kanadába költözős blogom az volt, hogy "Pihepuhakanadabakoltozik. nem is tudom, azt hiszem az blog.hu-s volt, de ezt értelemszerűen töröltem. Vicces volt egy macska szemszögéből írni, és macskaként mesélni.

18 megjegyzés:

  1. Igazán tündéri cica lehetett, sajnálom hogy már nem lehet köztünk. Az igazolványképe egyenesen elbűvölő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a kép annyira jó lett, hogy arra nincsenek szavak... Főleg, amikor mentem az igazolványkép csináltatóhoz, hogy akkor nekem a cicáról kellene kép. Á nem pislogott egyáltalán :)

      Törlés
  2. A fotókról sugárzik a Pihe iránt érzett szeretet mélysége és ereje. A leukózis árnya lebeg most az én kincseim felett is, alig több, mint egy hete veszítettük el Jocónkat, aki valami immunhiányos veleszületett betegségben szenvedett. Mivel élete utolsó két hetében akut hörghuruttal küzdött, és nem használt semmilyen gyógykezelés, így felmerült a kórkép lehetősége...sajnos, nem volt már idő a vérvételre, és a gyanú megerősítésére, de a többi cica érdekében, aki vele szoros közelségben élt, el fogom végeztetni a teszteket.
    Mit mondjak: rettegek az eredménytől. Jocó kivételével, aki maine coon tenyésztőtől került hozzánk 12 évvel ezelőtt, a többiek valamennyien mentett házicicák, Pihécskédre emlékeztető küllemmel, dundik, és makkekészségesnek tűnnek........ők a gyerekeim....félek.

    (olvasgattalak ám az utóbbi időben, de sajnos nem voltam képes kommentelni, rossz passzban voltam az ügy miatt, lassan azért alakulok.)

    VálaszTörlés
  3. És még valami: Ha esetleg nem volna számodra megterhelő, megkérhetlek arra, hogy adott esetben erről a leukózis témáról privát módon beszélgessünk? Nem zargatnálak túl sokat, de ellentmondásos infókba is futottam a neten, és számomra új ez a kórkép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan írj persze, sosem zavarsz, de sok hasznos infóm nincs igazából.
      Ezer dollárokért van egy amerikai kísérleti gyógymód, de azt időbe el kell kezdeni.
      Nekünk 1000 dollárért a vércserét ajáűnlották, ami vagy segít egy időre, vagy ront a helyzeten.

      Törlés
  4. Imádtam ezt a bejegyzést, egyrészt a praktikus tippek, miatt, másrészt azért, mert az igazi cicás gazdi által fontosnak tartott kérdésekre mind kaptam választ (nyüszögés, wc utazás közben), és a fotók is annyira cukik voltak!

    Nagyon sajnálom, hogy már nincs veletek, szörnyű lehetett elveszíteni őt :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekeztem megfogni a praktusság felöl, mert anno nem találtam túl sok infót cicás repülésről.
      Próbálok vigasztalodni az új két állattal, de persze Pihepuha mindig is hiányozni fog.

      Törlés
  5. Szerintem Pihepuhának kutyus lelke volt :) Nagyon sajnálom, hogy elveszítettétek, de pici öröm az ürömben, hogy két másik cica "furever home"-ra lelt nálatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok szempontból volt kuty tényleg, lehet kiskorában kutyák között volt.
      Van két tök más macskánk, egy sátáni rosszaságú és egy nemszeretek ölbe lenni. Nagyon mások, és néha az én eredeti cicám kellene vissza. Nehéz ez, de nagy a szerelem.

      Törlés
  6. Nagyon jó kis poszt volt. Mi két és fél éve Németországba költöztünk és persze jött velünk a mi kis kandúr Bandink is.Pár évvel korábban úgy hogy Anglia lesz az uticél még a vérvétel is megcsináltattunk szegénynek. Nehezen viselte a bezárágot se inni se enni nem volt hajlandó. Idén nyáron jött velünk haza nyaralni. 5 éves volt mikor költöztünk de ott nem hagytam volna. Pedig igazi egyéniség nem szeret ölbe sem lenni és a dorombolás sem az erőssége. Tényleg tűneményes kishölgy lehetett igazán sajnálom nem maradhatott tovább veletek!

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Tényleg az volt. Amilyen hosszúság adatott neki, az a legjobb volt, ami csak tőlünk telt.

      Törlés
  8. Ó basszus, ahogy olvastam, fogalmazódott meg bennem a végtelen dolog, amit akartam írni, erre a végén jön a hidegzuhany, hogy már nem él :( Nagyon sajnálom, tündéri cica.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írd le nyugodtan :)
      Igen a legtündéribb a világon :)

      Törlés
  9. Ó , mennyire édes! Én is nagy cica fan vagyok , és pontosan így van! A cicámért mindent! Jövőre költözök vidékről Budapestre , panelba. Nem tudom mi tévő legyek , mert ő csak fél benti cica. Imád a szabadban lenni , játszani és egerészni , sőt a pórázzal a helyzet az , hogy kikapja a kezemből és magát sétáltatja. Nem tudom hogyan reagálna a nagy zajos Budapestre. :/ A te cicád mindig benti volt? Egyébként Bundika , az én cicám nagyon hasonló a tiédhez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól függ Budapesten hova költözöl, de a zajjal nálunk nem volt gond.
      A micicánkat kóbor cicaként egy lány megtalálta,befogadta ideiglenesen és mi a jófogáson találtuk. Nálunk beti cica volt mindig, csak pórázon sétáltatttunk, de arra minden nap volt igény.
      Ha most nem szokja meg a cica, hogy bennn kell lennie egész nap, lehet jobb ha vidéken hagyod :( A tél egy jó időszak a beszoktatásra :) de minden a cicán műlik. Első a cicaWC. Kiváncsi vagyok, hogy sikerül-e majd.

      Törlés
    2. A benti léttel nincs baj! Majdnem egész nap bent tartózkodik már kicsi kora óta télen , nyáron viszont imádja a szabad létet. A pórázzal próbálkoztam már , de kiveszi a kezemből és sétál egyedül , nagyon uralkodó típus! :D Mellesleg az egyik baj az , hogy nagyon önellátó , kinyitja az ajtókat és szabadon jár kel a lakásban , így nem tudom mennyire lenne jó a panel.
      Egyébként szoba tiszta is. Csak félek , hogy elveszne :(

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány