2016. február 26., péntek

ColourPop, avagy minden fénylik, ami amerikai? 3 rész, a folyékony rúzsok



Folyékony csodáknak gondoltam őket. Vártam, hogy milyen jó lesz nekem, egész nap majd nem kell foglalkoznom a rúzzsal. Nézzük meg, hogy mi lett ebből igaz!



A folyékony rúzsokkal kapcsolatban nincs sokéves tapasztalatom, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. A Sephorában ott volt a lehetőség már régóta, hogy beszerezzem őket, de valahogy féltem, hogy én ehhez béna vagyok. Aztán megvettem egy Kat Von D-t, Stilát és egy Lime Crime darabot. 

Utána jött az ötlet, hogy nosza, rendeljünk a ColourPoptól, úgyis csak 6 USD darabja. A folyékony rúzsokra és a lippie stixekre is vonatkozik, hogy többnyire sötét és idióta színeket rendeltem. Miért? A folyékony rúzsok közül a kéket hozom fel példának. Ezzel megtudom, mit tud a ColourPop és az is, hogy milyen egy sötétkék rúzs. Nem leszek olyan hülye, hogy veszek egy KVD sötétkék rúzst 24 CAD-ért, aztán évente kétszer használom. Lehet venni baromságokat, csak ésszel. Na, ez egy ilyen.

A színek és a nevek a következőek:
Bad Habit 5L04 (korallos pink), sokkal melegebb szín, mint vártam
Zipper 5K03 (lila)
Jellies 5K03 (kék)

Bad Habit 5L04 (korallos pink)
Zipper 5K03 (lila)
Jellies 5K03 (kék)
A kék színnel okés vagyok. A nem főnököm másik menedzser a boltban azt mondta rá, hogy ő személyesen illetve nem hivatalosan nem ajánlja, mert nem fognak komolyan venni, ha haladni akarok felfelé a létrán, de persze azt csinálok, amit akarok. Marad hétvégi műszakra.


Nézzük a formulát!

Nem fogom selyempapírba csomagolni, utálom. Sőt undorítónak találom.
Haladjunk sorban. Egy picivel hígabb, mint a másik két-három márka darabja. Még nem ráncos a szám, vagy a szám széle, ez nem para. Terül, és eldolgozható, bár néha ez nem egy fültisztító segítségével sikerül. Itt jön képbe a tapasztalat hiánya. Inkább lepucolgatom, mint legyen nem 100% egyenes. Eddig oké.
Megszárad. Jön az ajkak kínzása. Nem jó nekik, nagyon nem. Teszem hozzá, hogy én alapból olyan helyen lakom, ahol a pára a levegőben csak elvétve található meg. A sminkfüggő barátnőm utálja az összes folyékony rúzs típusú terméket, mert neki véresre szárítja a száját. Ideértve a Too Faced Melted terméket is. Vissza az eredeti témához. Megszáradt az anyag. Sötétedik két árnyalatot. Ez még nem para, erre számítottam is, de fontos, hogy gondoljunk rá. 


Egy óra múlva a száj két csücskében darabossá válik. Gusztustalan. Csukott szájjal nem látszik, de ha megszólalsz, onnantól nagyon undi.
Két óra elteltével a belső ív is kezdi megadni magát. Ahol a rúzs és a nyál találkozik, ott egy gát épül nyálkás és ragacsos anyagból. Vagy leeszi az ember, vagy visz fültisztítót a munkahelyére. Az előbb említett barátnővel pontosan ugyanez történt, ugyanannyi idő alatt.

Kat Von D Everlasting Liquid Lipstick Ayesha,  ColourPop Zipper, Bad Habit, Jellies

Az étkezést a rúzs nem bírja. Annyira, hogy egy sima rúzs is, ami tovább fennmarad, mint ez a folyékony. Vagy inkább úgy írnám le, hogy egy sima rúzs diszkréten megkopik, addig ez darabossá válik, sötétebbé a barázdákban, és villog és szirénázik, hogy ronda vagyok, „hé te ott, te is vedd észre léci”.


Egy 8 órás munkanapot 3 igazítással él túl, de a végén már várom, hogy mikor szabadulhatok már meg tőle. Az a szomorú, hogy ez mind a 3 ColourPop folyékony rúzsra igaz, amit kipróbáltam.
A Kat Von D Everlasting Liquid Liptick mérföldekkel jobb. Árban látszik is, de most minden sznobság nélkül, inkább veszek egy működő dolgot 24 CAD-ért, mint 3 olyat, amit kínlódva használok, vagy pont nem fogok használni.
Sőt utána még 3 napig kínlódik a véresre cserepesedett számmal, csinálok vele bármit is.


Összefoglalva a ColourPop Liquid Lipstickje nálam egy hatalmas leszavazás. Óva intek tőle mindenkit, még akkor is, ha mindenki másnak bejött az interneten. Lehet a klímától. Lehet, velem van a baj. Ettől függetlenül egy nagy nem.


Nem szuperfontos, de megemlítem, hogy a táskámba párszor bedobtam a kis zsebbe ezeket a folyékony csodákat. Az összesről lekopott a felirat, ahogy a szemfestékekről, pedig azokat nem vittem sehova. A jelenlegi megjelenésük nem kelti azt a bizonyos luxusérzetet.


A folyékony rúzsokkal való kapcsolatomat nem kívánom megszüntetni, sőt nem is adom fel, hogy majd egyszer találok egy nagyon jót. Egy-két lelőhelyet már ki is néztem, csak az a szín, ami nekem kellene, az nincs éppen készleten. Ilyen az én szerencsém, mondhatnám.

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az olvasóim hány százaléka próbált már folyékony rúzst és hány nem. Illetve, hogy egyáltalán érdekel-e titeket a dolog, vagy csak egy felkapott baromságnak tartjátok.

14 megjegyzés:

  1. Imádom a folyékony rúzsokat, szóval jöhet még róluk info bőven! 😊 Ami nagyon durva, az az, h ilyen "tüneteket" (durva szárítás, ráncosodás, stb) egyedül az Ebayes kémcsöves cuccnál tapasztaltam 1 USD-ért. És akkor itt van mellette a Lovely öccázé', az meg tökéletes, kaját is kibír és minimálisan szárít...

    VálaszTörlés
  2. Óh, imádlak Ildie! :D Ezek szerint ez is csak fel van hype-olva. Legalább nem sírok utána. :D
    Én most a MUA-nál néztem ki matt folyékony rúzst, aahhh.... nagyon tetszenek. Nem is drágák, csak a szállítás sok, pont annyi, mintha két rúzst vennék :) Most várok egy ingyen szállításos időszakot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra biztosan jó, hogy 10-kor belibben vaaki a diszkóba és 1-kor már mossa is le, de el nem tudom képzelni hogy tudja ezt vaaki magán elviselni 8 órán át.

      Törlés
  3. Én próbálkoztam már folyékony rúzzsal, pont azzal a kettővel amit fölöttem említettek, és a Lovely tényleg egy csoda! :)
    A kék rúzsos dologgal meg nagyon egyetértek, nézegettem a MAC egyik kékjét, ami rettentően tetszett, de aztán rájöttem, hogy 6000 forintot nagyon nem érne meg kiadni valamiért, amit maximum képek kedvéért tennék fel. Úgyhogy keresgélek inkább tovább, hátha találok extrém színű rúzsokat megfizethető áron :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Idén szerintem egy csomo márka elő fog jönni kék-zöld rúzsokkal, mert van rá igény. Ha nem is mindennapokra, de megvennék az emberek.

      Törlés
  4. Most kicsit csalódott vagyok, sok helyen istenítik, főleg instagramos mini videokban láttam. Kíváncsi lennék, hogy a másik felkapott ajakkence milyen lehet (gondolok itt a Dose termékeire) megint szuper cikk!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Dose is listás, de eőször a a már meglévők rendszerezésére kell figyelmet és pénzt fordítani ha nem akarom, hogy a férjnek egyszer elege legyen belőlem és kacatjaimbó a fürdőszobában.

      Törlés
  5. Vadító színek! Kár, hogy ilyen undik és vacakok. Lesz mit a Kuka Keddbe írni :)
    Nekem nincs folyékony rúzsom, mert ugyan a szám bírja a strapát, de nagyon félek, hogy szanaszét szárítja. Nekem annyit nem ér a kísérletezés. Egyszer kentem fel egy Lauder tesztert, ami állatira tetszett, csak az ára nem. Elég tartós volt, max 5 órán át bírja, ha nem eszel, iszol. De azt meg én nem bírom ki egy színért az ajkaimon. Szal marad a "hagyományos".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu azon tuti sokan kiakadnának ha kikukáznám csak úgy :)
      Ha megyünk buikázni vagy nemtudom, csak 1-2 órára, akkor ezek még jók lehetnek. De semmiképpen sem egész napra.

      A Lovely-t említették itt aányok, ami olcsó, hátha bejön. De 5000+ ot kiadni egy ismeretlen formuára első körben nem biztos,hogy a legjobb ötlet.

      Törlés
  6. Én ezekről nem is hallottam sok jót eddig, úgyhogy nem lepett meg egyáltalán. Nekem KVD-től a Double Dare és a Lolita van meg, nagyon könnyen megy a felvitel pedig előtte csak egy Sleek folyékonyat próbáltam és szerintem még itt is írtam, hogy azt szenvedés felvinni. De visszatérve a KVD-re, a Lolita minősége szerintem valami borzalmas! Fél óra után evés-ivás nélkül teljesen lekopik belülről. Elmentem dokihoz, feldobtam a Lolitát előtte, gondoltam úgyis csak fél óra nem viszem magammal, annyit kibír. Hát basszus amikor tükörbe néztem mielőtt bementem, majdnem elájultam. Össze kellett szorítanom meg takargatnom kellett a szám, hogy ne látszódjon mennyire hülyén néz ki! A Double Dare viszont ezzel szemben egész szépen kopik, de az evést az sem bírja, szóval nekem eléggé csalódás. Te mit tapasztaltál velük?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a Stila bírja a legjobban. A KVD is sokáig szép, ha nem beszél az ember, mert akkor nem látszik a belső észe. De azt is fel kel frissíteni kaja után.
      A folyékony rúzsok, meg úgy egyáltalán rúzsokra a hamburger tesztet találtam ki, mert az úgy szájjal evős és viszonylag egyforma. Tudom, nagyon ráérek. Szóval a Kat Von D ezen átment, vagy átkúszott. De a ColourPop nagyon megcsúszott a ketchupon.
      Még totál friss a Tarte új Lip Tint-je, ami nem folyik, de a hambi tesztett palánk nélkül bevette, meg sem látszott rajta. A Lime Crime-on sem.

      Amit gyakorolnom kell a szájcsücsök. Hogy se kevés ne legyen de sok se. Hátha ez a csücsökben darabosodás az én hibám.

      A napi rúzs nélkül sehova, soha többet. Az olyan izé tényleg, amikor a fele lejött, de a másik felét nem tuod leszedni.

      Törlés
  7. Pont nemrég láttam egy webáruházban ezeket a rúzsokat, gondolkodtam is rajta, de valahogy gyanúsan olcsónak tűnt (meg az egész oldal nem tűnt túl nívósnak). Most már értem miárt :D Nekem van egy pár lovely meg egy catrice folyékony rúzsom, nem szárad a szám egyiktől sem... A szájcsücsök meg nekem is hatalmas küzdelem volt, rajtam akkor repedt (vagy vált fel, vagy hogy is mondjam), amikor túl sokat hagytam rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sima Lippie Stixek jók, őket szeretem, de a folyékony rúzsok nem jók, nagyon nem.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány