2016. február 22., hétfő

KUKA KEDD 26. HÉT




Tavaszváró nagytakarítást végeztem a kiskabátok és blézerek háza táján. Még hetekkel ezelőtt betettem rengeteg kiskabátot egy bőröndbe azzal a jeligével, hogyha azokat nem veszem elő, akkor bizony nem is kell. És bizony nem is kellett. Nem dolgozom többet bankban, nem kellenek a blézerek, és főleg nem ezek.


Mókás lesz, mert ezen felindulásomból 5 hétre elegendő cuccot sikerül egyben kikukázni, így 5 hétig ugyanazt a sminkmentes arcomat fogom mutatni egy szál rúzzsal.
A felindulás másik oka az volt, hogy így mindent, amit összegyűjtöttem, a férj egyben elviszi az ukrán templomba, ahol majd új gazdára találnak. Az eddigi összes kiselejtezett cucc, ami még hordható, ők egyben várják a jobb sorsot. Most lett teljesen tele a nagyon nagy bőrönd, ami több mint 25 kilós.

A mai adag a szekrényből:

Blézerek, blézerek, blézerek.

Nem lesz szerintem nagy meglepi, mind a turiból van. Mindegyiket hordtam is annak ellenére, hogy nem a legdivatosabb szabásvonalúak. Anno még nem volt pénzem beszaladni a Zarába, pedig ott tényleg sokkal szebbek vannak.
Az első szerintem egészen jól néz ki, amíg nem kell benne mozogni. Azóta megtanultam, hogy az egy gombos blézer csak lapos hasra való.


A második rövid ujjú, rövidkére vágott darab olyan fél elegáns volt, 20 évesen tetszett. Emlékszem, a Buda-Cashnél ebben voltam. 


A harmadik darab az a tipikusan sehogy sem áll rajtam. Olyan, mint a középiskolás ballagási zakó a fiúkon az első állásinterjún, csak közben eltelt 4-5 egyetemi év. 


Még egy nyomos okom volt a zakók kiszelektálására. Anno gondoltam én, hogy jó lesz az majd a hivatalba meg ilyen eseményekre. Nincsenek ilyen események az életemben. A hivatalban mindenki farmerben dolgozik, illetve abban érkezik. Fekete blézerben tuti ügyvédnek vagy bankárnak néznének, más ilyet nem vesz fel. Illetve 40 dollárért lehet szépeket, színeseket kapni.
Ezzel egy fejezetet irtok ki a szekrényemből.


A sminkpolcról távozók:

Estée Lauder Sumptuous Bold Volume Lifting Mascara, azaz egy mini méretű szempillaspirál lesz az első távozó. Már nem csinál olyan szép pillákat, ideje elővenni az újat. Tudom, sok különbség van a mini és a rendes kiszerelés között, de ez alapján nem venném meg a nagyot 8000 forintért. 


Púder, amit én magam kreáltam két végén járó púderből. Viszont be kellett látnom, hogy a kísérlet sikeressége ellenére, ha két alapból sötét púdert összekeverünk, abból csak sötét dolog tud kijönni. A törött púderek újjáélesztéséről szóló cikket itt tudjátok megnézni.



Még egy Miss Sporty szemcerka. Már múltkor sem értettem, hogy ezek honnan jönnek elő, és újra meg újra, de megint találtam egyet. Nem, nagy nem.

Ennyi lenne a 26. hét kifelé pakolós állapota. Most beszerzésre kell lassan koncentrálni, de olyan nehéz.
Lassan jön a tavasz, és ezt az időszakot úgy szeretném várni, hogy amikor lekerül a téli kabát, jól érezzem magam.

Ti mikor fogtok bele a tavaszi átalakulásba?
Mennyire veszitek komolyan a tavaszi szelektálást?


7 megjegyzés:

  1. Rajtam blézer utoljára 18 éves koromban volt..a ballagáson :D Nyilván vannak szférák ahová ez kötelező, de sose dolgoztam még olyan helyen, ahol ezt megkövetelték volna. Szerencsére, mert nem preferálom magamon az ilyen darabokat. Mindig kényelmetlenül érzem magam bennük. :)
    Igazából nálam nincs mit szelektálni, mert évek óta nem vettem tavaszi/nyári ruhát. De most márciusban 3-4 női pólóval kezdem, aztán folytatom a sort csinosabb felsőkkel, valamint nyári nadrágokkal, mert abból egy sincs. Idén pedig úgy döntöttem veszek egy térd nadrágot (remélem találok is), mert nem fogok megsülni. Nadrág kizárólag csak fekete jöhet nálam szóba. Valamint egy új cipőt is szeretnék majd. Talán nyár elejére ezek szépen mind össze is jönnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért csak a fekete jöhet szóba?

      Törlés
    2. Biztos metál szokás:) többnyire fekete van rajtam. meg nem szeretek öltözködni. És a feketéhez minden megy, így letudva a gond. :)

      Törlés
  2. Szerintem a harmadik fiús nagyon jó. Nem dobnám ki, mert stílusos. Bár, ha nem hordasz ilyet, akkor tényleg felesleges...
    Tavaszi takarítás és szelektálás nálam nincs. Egyrészt lusta disznó vagyok, másrészt akkor csinálok ilyet, amikor jónak érzem. Igazából most, hogy hétfőn itt nagyon meleg volt és gyönyörű idő már attól megújultnak éreztem magam. Pár napja pörgök annyira feltöltődtem. Egész télen, mintha félig aludtam volna.
    Voltam szombaton a Gardróbon, de most alig jött vissza a bérleti díj. Megint csak a bizsuk, sálak mentek, egy felsőt és egy bakancsot sikerült csak eladni ezen kívül. Nem csüggedek, mert tetszik ez a kofáskodás, bírom az alkudozást :). Majd még megyek nyár előtt.
    Játékszelektálást viszont fogok tartani a kicsinyemnél. Nehéz lesz (nekem) elbúcsúzni a régi babás dolgoktól. Ha érdekel köv. KK-en beszámolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég sok olyan meg a kuka keddbe, ami egyébként nem lenne rossz, de semmire sem kell. Illetve ilyet itt nem hordanak emberek, max temetésre.
      Babás cuccokból azért tegyél el, nem sokat, csak egy párat. Én egyetlen babacuccomat nem láttam később, amikor emlékezhettem volna rá utána. Ez egy kicsit hiányérzetet hagyott.
      Kuka Kedd csapatmunka, persze, hogy érdekel.

      Törlés
  3. Megvan a másik Miss Sporty! :D Az első blézerrel sztem semmi gond nincs, tetszik is rajtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gond nem lenne, de amíóta otthagytam az OTP-t azóta nem volt rajtam. Ez úristen sok éve volt.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány