2016. február 2., kedd

KUKA KEDDD 23. HÉT



23. hete tart a kiürítési kísérlet. A 23-as számhoz különös viszonyom van, mivel anno szülővárosomban a 23-as busz vitt haza.
Nézzük, ezen a héten mikről gondolom úgy, hogy már nincs szükségem rájuk.


Először a szekrény kerül sorra.
Az első felsőmet nagyon sajnálom, mert igazán szép darab. De hibát követtem el, mert amikor rendeltem, akkor M-eset kértem és ez bizony kicsi rám. Ha nem ficegek akkor oké, de szeretek mozogni és ilyenkor kivan a derekam, a hasam, vagy a top, ami alatt a van. Ilyen dolgok miatt nem szeretek online vásárolni.


A második áldozat egy Zara felső, vagy inkább csak top. A kisárusítások kiárusításán anno úgy gondoltam, hogy ez jó lesz olyan basic felsőnek. De rá kellett jönnöm, hogy amellett hogy ez is egy picit rövid, de ami rosszabb az az anyaga. 110% műanyag, nem bírom magamon elviselni. Nem tudom miért vettem meg azon kívül, hogy csak párszáz forint volt.


Az utolsó áldozat egy kitúrt Marks and Spencer felső. A csíkok miatt a mellrész fura, bár ez sokszor van így. A baj vele, hogy régi és bolyhos. Sajnálom, mert a csíkok ellenére vagy amiatt nagyon szerettem, még ha nem is az én színem. Ebből valamilyen cicajátékot fogok csinálni, mert a két logó izét imádják a cicák.



Mindeközben a cica figyel.



A fürdőből újra lakkok következnek, és lassan ki is borulok ettől.
Nem tudom, mit csinálok rosszul. De sorra dobom ki az egy évnél nem régebbi lakkokat, mert szétvált benne az anyag. Felrázom és ugyanilyen lesz. Sötétben vannak, szobahőmérsékleten, és nem nyitogatom őket random.
Az első, amit szemből elfelejtettem lefényképezni az az OPI Ridge filler nevű barázdakitöltő lakkja. Látszik a képen a probléma.



Második a Ciaté sárga lakkja, ami fél éves nagyjából. Ezen erősen felhúztam a szemöldökömet, mert ez egy elég menő márka. Oké, hogy kiárusításon vettem, de az az átlátszó réteg a tetején szerintem nem normális. Múlt héten még felkentem még egyszer, mielőtt végleges döntést hoztam volna, és láttam, hogy két rétegben még semmi. Sűrűbb, mint volt és olyan kis nyomi foltos lett. A harmadik rétegtől okés lett és egészen tartós is.




A harmadik egy Pixi lakk lesz. Amikor megvettem, ez a lakk majdnem egy hetet kibírt a körmeimen. Utána nyáron meglepődve tapasztaltam, hogy két nap után tragikusan néz ki. Most meg ez is elég fura külsőt vett fel.




Tanácsokat szívesen fogadok most is, mert kicsit elkeseredtem a lakk témán.

Ezek lettek volna a 23. hét távozó darabjai. Vicces, mert valami elkattant nálam, és egymillió tök jó képet csináltam azokról a cuccokról, amik most kukába mennek.

Nálatok meddig működőképes egy körömlakk?
Hány körömlakkotok van?


8 megjegyzés:

  1. Szia! Én úgy tudom, hogy teljesen normális fizikai reakció a lakkoknál, hogy szétválnak a sűrűbb és a folyósabb összetevők. Nekem is elő szokott fordulni, ha sokáig nem nyúlok hozzájuk. Amíg minőségbeli romlást nem észlelek én nem dobom ki, összerázom használat előtt és kész. Lakkonként változik, hogy mikor mondja be nálam az unalmast. Van ami évek óta remekül szuperál, de volt olyan lakkom is, ami első használat után buborékosodott, sűrűsödött, kenhetetlen lett, nem száradt meg. Mindez egy márkán belül. Van, amelyik simán elviseli a hígítást is és nem romlik a minősége tőle, így csak akkor dobom ki, ha kifogyott. Egyébként ritkán adok ki több ezer forintot lakkra, sajnálom rá a pénzt, amióta befürödtem egy OPI-jal. Szóval azt sem mondanám, hogy a drágább jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre én sem érzem a drágább jobb dolgot, mert a 3 dolláros Yves Rocher lakkok eddig a legtartósabbak a mancsaimon.

      A sárga két rétegben még csak egy foltos, pacás, ronda valami volt, 3 rétegben már oké. A 3 réteg az sok egy Ciaté lakktól. :(
      De akkor továbbra is adok egy utolsó esélyt minden ilyen fura színű szétvált lakknak.

      Törlés
  2. A kék felsőt szerintem ne dobd ki. Nagyon szép és ha magasabb derekú nacival vennéd fel, szerintem tökéletes lenne. Jó, hogy emiatt nem fogsz új gatyót venni, de hátha :).
    A Ciaté üvege olyan helyes és annyira szép színe van. Igazából szerintem sem kéne szétváljon ilyen hamar. Nekem van 2-3 éves lakkom is, aminek nincsenek ilyen tünetei, pláne, ha nem nyitogatom sokat. Lehet, hogy a száraz éghajlat az oka? Mo-on sokkal nedvesebb az idő az év nagy részében, ott meg fordítva van. Talán nem tesz jót a kozmetikumoknak a szárazság.
    Tőlem most újra csak 2 Artdeco szemfesték távozott. Persze van utódjuk :). KM-en szereztem.
    A kisfiam régi pólói közül hasznosítottam újra egyet: cowboy-kendő lett belőle, ami háromszög alakú és nyakba kötve hordják. Farsangra kell.
    Egy parfüm pedig végleg szobaillatosítóként funkcionál. Ha sütök valamit és belengi a lakást a szag, ezzel próbálom feloldani (meg szellőztetéssel persze).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Macera. Toppal oké, de nem.
      Az a célom, ami szerintem sosem fog megvalósulni, hogy csak olyan felsők legyenek a szekrényben, hogy sötétben vagy vakon kiválasztva bármelyiket is szíbóvesen vegyem fel. Ne legyen olyan, ami "boltba még jó lesz" vagy "ma nem fontos hogy jól nézzek ki, válasszunk valami régit".

      Ha be van zárva az üveg én el nem tudom képzelni, hogy a páratartalom, vagy a szoba-fürdőszoba dolog befolyásolná a lakkokat, de most a szobába át lesznek telepítve.

      Szegény parfüm :)

      Törlés
  3. Igazán kár,hogy a Zara felsőnek ennyire rossz az anyaga,mert szerintem nagyon jól áll neked. A körömlakknál régen én se szerettem ha olyat láttam,hogy olajos réteg van a tetején, de aztán egy OPI lakkos videóban mondták,hogy az egy természetes jelenség akkor ha hosszabb ideig nem használjuk és csak áll, mert a pigmentek elválnak az oldószertől,de egy alapos rázás segít rajta és akkor kell kidobni ha ez az olajos réteg nagyobb mennyiségű mint az alatta lévő réteg,mert az már ténylegesen azt jelenti,hogy lejárt a szavatossága. Én csak saját tapasztalatot tudok mondani, de a lakkok szavatosságában és minőségében sok szerepe van a tárolásnak is, mert régen én is a fürdőben tartottam őket és pont mint te csodálkoztam,hogy hol a hiba és amióta a szobában vannak egy nagy fém dobozban aminek teteje is van(bár ezt nem nyomom rá csak fordítva rajta van,hogy kevesebb legyen a fény) azóta semmi probléma a több éves példányoknál sem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fürdőben eddig egy cipősdobozban voltak, teljesen fénymentes helyen. Átteszem őket a szobába a fiókba, hátha.
      Amikor felrázom pár percig oké, de után aújra szétválik és a lelkem nem edngedi használni. Fujj érzésem van. Paramán vagyok lehet.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Nem tűntem el :) csak szundikáltam délutánonként :)

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány