2016. március 8., kedd

7 hely, ahova el szeretnék jutni



Kezdem a történetet a legelején. A Facebook oldalon kértelek titeket, hogy mondjatok egy számot 5 és 15 között, és ennek eredménye a 7-es szám lett. Majd kérdeztelek titeket, hogy milyen listákat szeretnétek látni a 7-es számmal. Az első ilyen bejegyzés a sorozatból, a „7 hely, ahova el szeretnék jutni”, ami Vivien ötlete volt. Köszönöm a tippet


Bárhová. De tényleg. Kanadától, legalábbis onnan, ahol mi lakunk, minden messze van. Nagyon messze. Így sokáig is tart eljutni bárhová, és nem is olcsó mulatság.

Első pont mindenképpen a volt szovjet országok. Ez a tervünk már megvan egy ideje és 5 országot ki is pipáltunk a listából. Van azért még jó pár, ha darabra vesszük, akkor 10, viszont a többségük vízumot igényel és nem is feltétlenül biztonságos. Most az első a listán talán Fehéroroszország és Minszk.

A volt szovjet országok
Moszkva

Kettes is erre a területre koncentrál, de az utazás másképpen történik.  Szeretnék egyszer a Transzszibéria Expressz vonattal Moszkvától Vlagyivosztokig utazni, de persze többször leszállni útközben. Ez nagyjából egy hónap hosszúságú út lenne, sajnos erre az elkövetkezendő 40 évben nem hiszem, hogy lesz lehetőségem, de ha lesz, nem szalasztom el.


Vlagyivosztok
Vlagyivosztok

Harmadik cél Alaszka. Kérdezhetnénk, hogy „Miért éppen Alaszka?” De nem tudom. Mert nyugis, hegyes, és olyan érintetlen. Valahogy azt képzelem a maga módján hasonlít a Kaukázushoz, amit nagyon szerettem. A másik ok, amiért Alaszkába szeretnék menni, mert itt lehet bálnákat nézni. A fókák és a delfinek is cukik, de én a bálnákat szeretem.




Negyedik New York. Imádom a felhőkarcolókat. Tudom, ez nem teljesen normális, de a felhőkarcolók jobban lekötnek, mint a piramisok vagy az ezer éves csodák. És persze New Yorkban ezer egyéb dolog is van. Ó anyám, rengeteg pénz kell hozzá.




Ötödiknek egy dilemmát mondanék. Ez India. Láttam ismerős videóit Indiából, és hát retkes, koszos, középkori helynek néz ki. Majdnem, hogy undorító. Viszont az indiaiak, akiket ismerek a világ legszebb lelkű teremtései. Összetartóak, szeretetre méltóak, és tudnak valamit, egy kisebb csodát, amit mi már régen elfeledtünk, vagy sosem tudtunk.  Ha mennék, Indiába biztosan valaki ismerőssel együtt mennék, a családjához, mert a valóságot szeretném látni, még ha az a pottyantós wc is legyen. 
 
Még mielőtt bezárják a turisták elött


Hatodikként Ausztráliát és/vagy Új-Zélandot mondanám. Egyrészt igencsak jól néznek ki, másrészt pedig állítólag itt a legbarátságosabbak az emberek. Egzotikus állatok, és a víz is a másik irányba folyik le.






Utolsóként ebből a listából Iránt szeretném megnézni. Ez is egyik barátom miatt van. Szeretném tudni, hogy ő honnan jött, miket élt át nap, mint nap. Milyen az az élet, ahol a muszlim vallás és a 21. századi technika találkozik.

Mintha Budapest lenne felülről, csak sokkal nagyobb




A hetes lista ez lenne, amiből rögtön az első pont 10 ország, szóval csaltam, és sokkal több ez, mint aminek látszik. Rómát és Párizst is persze megnézném, mondjuk, ha evakuálnák csak miattam. London szép és jó volt, de túl sok az ember, túl nagy tömeg, és ezt nem bírom. Gondolom Róma vagy Párizs is hasonló lehet. Jobb a csendes vidék, mint Alaszka. Együtt lenni a férjjel, a cicákkal, nyugiban. A gondolattól is ellazultam. 

A képek a Google első néhány találatai az adott helyre.


Ti hova szeretnétek eljutni?
Mi az, ami idénre tervben van?



17 megjegyzés:

  1. Idén belföld van tervben. Külföldön 10 éve jártam...görögben. Persze fél görögként mindenki azt hiszi, hogy évente kijárok. Aha. Nem. Sőt.
    Amúgy Japán nagy nagy álmom!
    Kanada, Új-Zéland, Kalifornia, Tibet, Bután (de lehet th-val írják), Németország, Skócia, Írország...bár igazából mindent megnéznék kivéve közel-keltet nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alaszkára valahogy Sosem gondoltam mint álom úticél, de most felkeltetted az érdeklődésem. Indiát én is megnézném, de mint utazó és nem turista. Szóval főleg nekem is a kultúra és az emberek miatt. Ezt szeretem legjobban a világ felfedezésében. A leges legnagyobb almomwpedig tibet. Aztán jöhetne még toszkána is. Illetve egyik posztod kapcsán nagyon megtetszett Grúzia is. A barátommal pedig izlandra szeretnénk menni a közeljövőben. :) világutazó akarok lenni.

      Törlés
    2. A Közel-Keletet miért nem?

      Törlés
    3. Grúzia nagyon jó hely a maga hátrányaival is. De Tibetben sem hiszem, hogy olyan sok nyelvet beszélnének, szóval ez mindenhol probléma tud lenni.

      Izland is jól hangzik, sőt nagyon jól.

      Törlés
    4. Nem tudok azonosulni az irán/irak/sziria hármassal. Nyilván örmények meg a hozzájuk hasonló országokat megnéznék. :)

      Törlés
  2. Mi is belföldet tervezzük, a Bükkben Dédestapolcsányt. A tél kivételével évszakonként szoktunk pár napos utakat tenni belföldön, ez a tavaszi lesz. (-: Külföldi távlatban Oroszország biztos, hogy szép és érdekes, én Pripjatyot is szívesen megnézném, mint kultikus urbex-helyszínt. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu nekem a Csernobil múzeum is elég volt. Kijevből lehet menni mikrobusszal, idegenvezetővel, miegymással, ha jól emlékszem 500 USD-ért. Nekem már a múzeum is elégggé sokkoló volt, és a tudat, hogy abból mi is kaptunk, anélkül, hogy szóltak volna. Brrrr.

      Törlés
    2. Igen, ha ebbe gondolok bele szörnyű....... Engem az elhagyott épületek vonzanak, megnézni, belegondolni, hogy valamikor ott emberek éltek és milyen volt..

      Törlés
    3. A múzeumban mennek videók, van moziterem is. Nem az igazi tudom, de Kijev mindenképpen egyszerűbb és olcsóbb.
      Elhagyatott épületeket, konkrétan falvakat Grúziában láttunk sokat. Nincs miből megélni vidéken, így kiürültek a falvak, dőlnek össze a házak. Nagyon szomorú.

      Törlés
  3. Én korábban sok volt szocialista országban jártam és most szeretném megnézni mi változott. Sajnos azt kell mondanom, hogy pl. Szent Pétervárott voltam és kicsit csalódás volt. Ugyanis a fehér éjszakák idején nagyon sok a turista és nagy a tömeg. Vagy fizetsz egy idegenvezetőnek hogy hamr bekerüljél a múzeumba, vagy nem jutsz be. Amúgy Oroszország drága. Én leginkább Varsóba szeretnék eljutni és az ésazki államokba (Svédország, Norvégia, Finnország és Izland)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindegyik drága :( Helsinkiben 500 forint egy másfél literes ásványvíz a rendes boltban. Ettől persze érdekes és mókás. Bár Helsinkiben sok látnivaló nincs.
      Varsóban a férj volt, szerinte nem érdemes odamenni, ami érdekes volt, azt lebombázták :( Krakkó viszont nagyon szép.

      Az orosz kenőpénzen nem lepődtem meg, elég szomorú, de ez a bája a rendszerüknek.

      Törlés
    2. Oroszország nem drága, Pétervár sem, csak meg kell találni a jó helyeket :) 5 hónapot ott élve mondom ezt, azóta is visszajárok :) Turistákból mindig van, nem meglepő :)

      Törlés
    3. Azért, ha van konyha, magadra főzöl és van is erre időd más költségekkel jár. De a legfelbecsülhetetlenebb a tapasztalat. A jó helyeket megtalálni pár nap alatt nagyon nehéz, bár erre ott van a Trip Advisor, a Lonely Planet és társai. Illetve nem mindegy, hogy beszéled-e az oroszt. Millió helyen olvastam, hogy onnantól fogva hoyg külföldi valaki az árak mennek felfelé. Pl.: az angol menü drágább egy étteremben. Az igazság mennyiségéről nincs pontos infom.

      Törlés
  4. Az én képzeletbeli listám nagy részét mediterrán helyek foglalják el, mint például Görögország, egy nagy spanyol körút. De Ausztrália is nagyon vonzó számomra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ausztráliát csak a repülés miatt gondolnám meg sokszor is. Magyarországról 30-40 óra, 3-4 átszállással. Kevesebb átszállás drágább ár. De nagyon szép és érdekes lehet, ha már eljutott oda az ember.

      Törlés
  5. Jó ötlet volt ez a 7 számos témájú poszt sorozat, tok érdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is, jönnek az ötletek ezerrel, és persze várom is az új ötleteket.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány