2016. március 13., vasárnap

Cicával az élet, avagy fél éves a család



Ez egy olyan bejegyzés lesz, amiben a cicákról lesz szó. Nem, nem használom őket sminkecset helyett, pedig puhábbak bármelyiknél. Fél éve hoztuk el Sátáni Sálat és Jéghercegnő Szöszmöszt a menhelyről. Nézzük mi történt azóta!


Két macska két teljesen különböző természet, és persze egyik sem hasonlít az előző cicára, ami mostanra egy éve nincs velünk. A blézer szelektáláskor találtam még a szőréből, eltettem.
A Sál, igen ez lett a neve, versenyben volt a Destroyer (romboló), Dömper, Sátán és a Ne karmoljjál már!-ral szemben. Egyszerűen ez a macska tudathasadásos, és azt hiszi magáról, hogy ő egy sál, és mindig valamelyikünk nyakában fekszik. És lukasztja ki sorban a pólókat.  Szeretethiányos, de a végtelenségig. Órákat elvan velünk, jön, dorombol, pürrög, nyávog, nyekereg, mindent csinál, csak rá legyen figyelve. 


De sajnos attól, hogy rá vagy figyelve ő még egy nagyon rossz cica tud lenni. Képek következnek majd arról, hogy mit tud tenni egy állat a lakással. Vele még szerencsénk van körömvágás ügyben, mert hagyja magát, csak segíteni akar, viszont a Szöszmösznek esélytelen levágni a körmét. Szóval a Sátáni Sál úgy gondolta, hogy a mi egyszínű szürke kanapénk túlságosan egyhangú. Semmi gond, mert nagyon kreatív állatka, így a szürrealizmus, és még ide 10 izmust kell képzelni illetve a macskuszizmust, ezt mind áttanulmányozva új mintarendszert alakított ki a kanapénk oldalán. Ha hinnék annak az elméletnek, hogy a macskák cuki mini UFO-k, akkor még azt gondolnám, hogy titkos kód. Na mindegy, nagyon szép lett, művészi. Később a macska rájött, hogy hogyan lehet ezt a kanapét kinyitni. Nem nincs ágyneműtartója vagy ilyesmi, de ha a megfelelő részén kaparja szét az állat a szövetet, azaz nyitja meg a dimenziókaput, akkor be tud menni a kanapéba bele. És ott belülről tudja rugdalni a vesémet, de biztos csak a nem létező vesekövemet akarja gyógyítani.



A kanapé másik oldalán komolyan veszélyek fenyegetik a humánokat. A falból kiáll az internetkábel, ez nem maradhat így. Cuki cica jön és segít, elrágja a netkábelt, hogy többet legyen együtt a család. Körbeducttapeztem, az internet marad.



Nem olyan régen volt karácsony. Ugyanaz a fánk van, mint tavaly, vagy előtte. A Pihe Puha soha nem bántotta, sosem borította el. De Sátáni Dömper Sál minden nap. Egy idő után ez a gyöngyös dekoráció átrendeződött az egyik oldalára. A csúcsdísz sincs igazán a magaslaton.


Azt idén megtanultam, hogy a masnik a falon nem jó ötlet, valaki azt le fogja onnan birizgálni. Mindet. Jó, a 2 méter magasan lévők eddig túlélték. Ja igen, még megvan a karácsonyi dekoráció. A fa már bezsákolva.


Miután minden létező cipőfűzővég szétcsócsálódott az éjszaka leple alatt, egyszer az állatboltban találtuk ezt a piros 5 méteres cipőfűzőt. Még jó, hogy két vége van a két macskára.




Vannak a dobozok és vannak a megrágott dobozok. Oké, hogy szegényeknek kevesebbet kellene ennie, mert dagadtak, de azért annyira nem rossz a helyzet, hogy kartont egyenek.



Egyszer követtem el azt a hibát, hogy a sapkámat nem tettem be egyből a szekrénybe. Megtalálta. Megtalálta a sátáni sötétség az én szépséges sapimat és megcincálta egy kicsit. Szerencsére még idejében észrevettem a turpisságot.



A szivacsom nem volt ilyen szerencsés. Amikor hazaértem, a szivacs a nappali közepén hevert és várt engem. Csak kijött elém kis útközbeni balesetekkel.


A nyaklánctartómmal eddig semmi gond nem volt. Pihe Puha sosem vert le semmit, a parfümöket sem pakoltam el egy idő után, mert minek. Na de minden cicás kecsességet mellőző Sál a nyaklánctartót jól leborította. Hú, itt nagyon mérges voltam, mivel a zöld nyakláncnak a tökéletes kék másolata eltört. De ez még hagyján, találtam karkötőt a nappaliban, ami nagyon ízletes lehet, mert úgy csócsálta, mint egy kutya a friss csontot. Tanulság: ha macskád van, a zárt dolgok jobban működnek.



Ami nagyon nagy veszélynek van nálunk kitéve, az a kábel, mindegy milyen. Karácsonyfa-izzósor. Kipipálva, kidobva.
A TV-hez vettünk antennát, miután rájöttünk, hogy a kábel TV annyira felesleges, hogy teljesen. Az antenna oda van ducttapezve az ablakpárkányhoz. Roppant elegáns.


Még az a szerencse, hogy a férj egy technikai zseni és megszerelte a másik karácsonyi világítást, ami a falon van. Elrágta a kábelt itt is egy sötét manó.



Körömformázó, úgy járt, mint a szivacs. Sétálgat, sétálgat, és közben sérüléseket szenved.
Mint ahogy az ecseteim is. Mondjuk, amíg csak a nyelét rágja, annyira nem húzom fel rajta, de ha a szőrét is elkezdi, akkor cicaharc lesz. 



Ez volt a mi kis cuki fekete cicánk bűnlajstroma.  Nem egy rövid lista, de ettől még imádom az állatkát. Kis perverz, mindig az ölembe ül pisiléskor, és azt is nézi, ahogy fürdök. De a legfontosabb, mindig az általam tervezett felkelési időpont előtt 2,5 órával jön, és nyalja a fülem, és olyan hangosan dorombol, hogy visszhangzik a szoba.


Homályos, de látszik hogy valaki még a lámpával is játszani akar
Nézzük Szöszmöszt az Ezüst Hercegnőt. Szegény nagyon kövér, egész nap eszik. Hogy ne legyen fájó neki, hogy dagadt, mi rövid cicának hívjuk. Mint a vigasz a humánlányoknál, nem vagy dagadt, csak alacsony. Mindig kunyerálja az új kaját, de nem kap. Viszont vacsiidőben először megeszi a saját kajáját, aztán megeszi a másikét is. Kis dagi lánycica úgy elhajtja a nagy és izmos fiúcicát, hogy tök gáz nézni. 

Szöszmösz egész nap alszik, a Sál azért néha felkel, hogy rajtam is szundizzon egy kicsit. Szöszmösz lassan megy, nézelődik közben, nyüsszög kettőt, hogy éhes, majd alszik egyet. Az egyik kedvenc helye a szobában lévő ezüstszínű takaró. A tökéletes camouflage, csak szétfelé álló mellbimbóiról lehet észrevenni, hogy ott van valami.

Ünnepi pillanatok az Oscar-kiosztón,



Reflektorfényben az Oscar napján


Ez a cica vagy kinti cica volt korábban, vagy nem szerették, vagy csak egyszerűen kóbor macska. Nagyon ritkán bújik. Már néha idejön hozzám, de hónapokig semmi. Utálja, ha felvesszük, őt nem lehet dögönyöznyi, de még a körmét sem tudom levágni. Melegszik a csöpp kis szíve, de idő kell neki, hogy a bizalma a humánok felé visszaálljon.



Szöszmösz sosem rosszalkodik. Van álló kaparófa és van ez az egérke kartonból. Nos az egér a Szöszmöszé, és minden nap kapargatja is szépen. Nem tudom, miért pont ez tetszett meg neki, de örülök, hogy szereti.

Állatorvosnál utoljára ősszel voltunk, ekkor kaptak egy csomó szurit, júniusig nem is kell mennünk. A fekete annyira dorombolt, hogy a dokinak meg kellett ijesztenie a vízcsap kinyitásával, hogy meghallgassa a szívét. Szöszmösz kis nyüsszögéseket elejtett a buszon, csak, hogy tudjuk, hogy van, de a Sál te jó ég, végigsírta az utat, de ilyen műhisztisen. „Jajj ezek engem ide bezártak, éhezem, nincs WC-m, egyébként is bezártak. 2 perce.”


Ideje selfie-zni

Fekete pénteken kaptak egy cicaszökőkutat, abból isznak, sőt Szöszmösz néha azt nézi egy órán keresztül, és meditál. Karácsonyra pedig kaptak egy hatalmas cicavárat, ami a plafonig ér, és a Sál fészkelte be magát a legmagasabb pontra és ott zsemléskedik. Majd ha jók lesznek, lehet, kapnak még pár polcot.




Kaparófák, cicaalagút
Elvették tőlem a fényképhátteret. Szóval vettem egy kék színű filc anyagot, gondoltam az jó lesz a fényképezéshez, mert nem gyűrődik. Mondjuk nem is lehet rendesen kivasalni, de mindegy. Erre egy óvatlan pillanatban, amikor visszamentem a fürdőbe még valamiért, hát mit látok, a közepén fekszik a macska. Csodás. Szóval most az egyik fele a macskáké, a másik fele az enyém. Ha elteszem az asztalról, akkor meg megsértődnek.


Majdnem elfelejtettem, hogy mind a ketten kapucnis pulcsi madzag őrültek. Lóg az összehúzó madzag és csak azt veszem észre, hogy az egyik pillanatban már valaki azon lóg, cincálja, csócsálja.

Összeszoktunk. Na jó, a hajnali 4-kor való ébresztést nem lehet megszokni. A kis cukiságok lettek a gyerekeink. Titok, de lassan a férj Facebookján több macska van, mint az enyémen. Jó nekem ott a makeup, az lenyomja a cicauralmat.

Imádom őket, a férj is imádja őket. A cicák is szeretnek minket. Öröm hozzájuk hazajönni.


Ti hogy álltok a háziállatokkal?
Cica vagy kutya?


30 megjegyzés:

  1. Végig röhögtem a bejegyzést! :'D Ott hogy megy hivatalosan egy örökbe fogadás?
    Látszik a szürkén, amúgy hogy nyugodt macska. Nekünk volt 9 macskánk is. A szomszéd nem gondoskodott a macskájáról úgy ámblokk, aztán a beszökött lány cicától két alma is lett. Vagy a szomszéd macskától...vagy ki tudja,mert tegnap is bent lófrált egy nagy fekete kandúr és ment neki a szomszéd fiú macskának. Na szóval a lányt elkottetük, aki átszökött a szomszéd házba...az Istennek nem tudom visszahozni, Úgyhogy ott van egy éve egy ugyanolyannak kinéző macskának mint ő. Aztán lettek a cicáknak gazdái, így megmaradt a szomszéd macskája, az amelyikket kiskorától mi neveltünk. Aztán szerintem Elment, gondolom nőstény hívásra. 4 hónapja nem látom...szóval egy macska sincsen a 9ből. Nagyon hiányzik főleg Aramisz a szomszéd cica és Lady aki átszökött. Lady nagyon jó fej volt. Buta, de aranyos és kedves. Már-már kutya jelleme volt, ellenben nem volt hűséges. Katy macskái haláli arcok. Ilyet még nem láttam amit azok ketten leművelnek (van egy harmadik is, őt nem ismerem) olyanok mint valami kutyák. Extra aranyosak. Lady volt ilyen barátságos mint ők. Na mindegy. Ettől Függetlenül kutya. Remélem kapok is egyet. De ha lenne kertes házam lenne sok macskám meg sok más állatkám is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A menhelyen elbeszélgetnek a szülőjelöltekkel, ki kell választani a macskákat, kifizetni, aztán papírmunka és lehet vinni. Viszont itt be kell őket regisztrálni a városnak az erre kialakított helyén online. Mint a kutyák chipje odaát.

      Sajnálom ezeket a cicakaandokat, ha valai hozzászokott a cicához, utána oyan rossz, ha az elmegy máshová :(

      Remélem lesz egy saját megmentett szőrgombócod.

      Törlés
  2. Jajjj hát ez nagyon vicces volt. :D Nekünk is van egy fekete cicánk, ő anyummal és a mamámmal él. Bagira a neve és szerintem a legokosabb macska a világon. Nyitja az ajtókat. Ha mondjuk neki akkor leül. Okostelefonon és tableten játszik. A vezetékes telefont is felvette, de arról leszoktattuk, mert odaugrott amikor csörgött és lelökte a kagylót a helyéről. XD Egyébként nagyon szófogadó és bújós és hízelgős.

    Az én cicáim 3 éves illetve 7 hónaposak. Puszedli az idősebb. Kiscica kora óta nálunk van. Ő is tudathasadásos. Néha majdnem belém bújuk, aztán ha megunta akkor megharap. Ő is borzasztóan zabálós volt, de mióta van a másik cicus erről leszokott.Egyébként nagyon nyámnyila, ő a legnagyobb cica a környéken de mindig meggyepálják.
    Sophie-t január végén hoztuk el. Egy ismerősünk rokona tenyészt rövidebb szőrű ragdoll cicákat. Mindig szerettem volna ragdollt csak a hosszú szőr visszatartott.
    Az első találkozásnál belemászott a karomba és nagyon bújt, szóval szerelem volt első látásra. Nagyon cuki, bújós cica, nem csinál rosszat, mindent megeszik. Gyönyörű kék szemei vannak és félhosszú szőre, ami miatt úgy vedlik, hogy szerintem egy komplett macskát ki lehetett volna rakni abból a mennyiségből, amit elhagyott ezalatt a közel 2 hónap alatt. :D Nagyon bájos és kecses, de ha nyávog... hát kb olyan hangja van mint egy 150 kilós tagbaszakadt láncdohányos kamionsofőrnek. XD

    Még egy vörös cicát szeretnék, vagy egy somalit vagy egy abesszint. :D

    Szuper bejegyzés volt, legyen még sok ilyen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk a cica vásárlása vagy a cica fajtája felsem merült, csak az örökbefogadás. Mondjuk a menhelyen pucér macskát leszámítva minden volt. A drága macskák is csak kiscicaként drágák, aztán ha felnőnek, akkor már ingyen is viheti az ember kb.

      Jajj ez a kamionos hang nagyon vicces lehet. Youtubeon láttam ilyen videókat, amikor a macska szokatlan hangokat ad ki.

      Ha nem ficegnek, és tudok róluk képet csinálni, akkor lehet hogy lesz időnként cicanapló. Mindenki szereti a cicás képeket :)

      Törlés
  3. Jó, én most nagyon, de nagyon nevetek :'D Nekem nincs cicám (de ha elköltözöm, első-második dolgom lesz), de nővéremnek most van egy új abesszin cicája Guiness... szerintem a rosszalkodásban ő is elég ász, eltört egy vázát játék közben, összevissza rohan a lakásban )rád néz, nyaffant aztán már ott sincs), beül a teknős akváriumába (szerencsétlen terrorizált állat XD), fel a könyvekre, és úgy hozza vissza a labdát mint egy kutya. :D Ja és szokása orrpuszit adni, rosszabb esetben megnyalni a tiédet vagy megharapni... imádom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj a labda visszahozása kimaradt. A férjtől meg kell szerezni a videót este.

      Orrpuszi, de csak ha folyik valami az orrából, hogy mindnenm olyan legyen bláá.

      Törlés
  4. Jaj de kacagtam, míg olvastam :D Nagyon édes mindkettő, és milyen gyönyörűek!
    Nekem is van egy lánykám, Kitti, már lassan 5 éves a hercegnő. Én vagyok az anyukája, velem alszik, hozzám bújik, velem beszélget meg minden. A többieket eltűri és hagyja, hogy enni adjanak neki :) Anno pár éve, amikor húgomnak volt egy hörcsöge, akkor elvitte "kirándulni" szerencsétlen kis állatot a szomszéd szobába. Biztosan szívszédülést kapott, mert nem sokra rá elpusztult szegényke.
    Néha szokott ő is rosszalkodni, virágokat leborítani, leverni az asztalról mindent, ami nem tetszik neki, meg hasonlók. Ha nem simogatom, akkor emlékeztetőül beleharap a kezembe. :D
    A féltestvérkéjére, Tigrisre is én vigyáztam egészen mostanáig, ő a húgomé egyébként. Most fogja magával vinni az albérletébe Pestre. Ő telesen más személyiség, kissé butuska, rengeteget eszik, mégis úgy néz ki, mintha alig enne. Együtt eszméletlen nagy rendetlenséget tudnak csinálni.
    Benti cicák, de néha, ha meleg van, akkor kiviszem őket a kertbe napozni, porfürdőzni, de szigorú felügyelet mellett persze. A kutya szeretne velük játszani, de egyrészt én nem hagyom, másrészt a macskák pofon vágják :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A váza és a virágok leborítása kimaradt.

      Hámmal pórázzal tutira biztonságos kinn, persze az állat ezzel nem biztos, hogy egyetért.

      A rágcsálós sztori náunk is megvolt, csak tengerimalaccal és a pihével. Mondjuk a macska csak nézegette a malacot ami a ketrecben volt, de egy életre depressziós lett szerencsétlen.

      Törlés
  5. Ezek a nevek, hát besírtam, Sátáni Sál :D Nagyon cuki mindkettő, S.Sálon (SS :D )már a szemeiből is látszik, hogy egy istenátka, de milyen tündéri már, hát nem lehet rá haragudni. Chilinek van ugyanilyen elvetemült feje, elég csak ránézni és már tudom, hogy most rosszra készül, vagy már megtette. Szöszmösz nagyon kis édes, mindig is ilyen nyugodt cicát akartam, hát nem jött össze :D
    Egyébként ezt olvasva azt mondom, hogy Chili nem is olyan rossz cica, persze neki is megvannak a dolgai, de így a harmadik évéhez közelítve már korántsem olyan vészes. A fotelokat meg a kanapét ő is szétkarmolta sajnos, de most ráfázott, mert ezek kidobásra kerültek és lettek helyettük ilyen relax fotelek, amit nem tud szétcincálni. Érdekes módon ő sosem használta a kaparófát, vagy a bútorokban, vagy a szőnyegen végzi ezt a tevékenységet. A körmét neki sem lehetne levágni, meg sem próbáljuk, idegbeteg állat, meg is ölne azon nyomban :D Amúgy érdekes, ő se nem bújós, se nem visszahúzódó. Vannak pillanatai, amikor rájön a kedvesség és akkor 10-15 percig übercuki és dorombol és bújik és puszikára nyújtja a fejét, aztán ennyi. Az esetek többségében ő egy olyan cica, aki nem igényli hogy dögönyözve legyen, elvan magában, ellenben nagyon társaságkedvelő, állandóan ott van ahol mi, emiatt napközben nem is nagyon alszik, nehogy lemaradjon valamiről. Amúgy pedig rohadt okos, ez biztos azért is van, mert kicsi kora óta beszélgetünk vele, de mindent megért. A vezényszavakat is, tehát leül, helyben marad, ugrik, fekszik, és visszahoz bármit ha kérem. A puszika a kedvenc szava, olyankor felágaskodik és nyújtja a fejét :D Imádom, nem is tudom, hogy élhettem macska nélkül eddig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szegény állatokat elképzelem, hogy mi járhatott a fejükben a menhelyen, amikor meghallották a szép magyar nyelvünket. Azóta értik minden egyes szavunkat.

      A te cicád nem szeretne cicabarátot? Pihe Puha annak idején nagyon kis cicamentes életet élt, ezért lett most kettő állat.

      Törlés
    2. Áh, biztosan nem szeretne. Nagyon énközpontú és domináns, szerintem meg van győződve róla, hogy ő a világ közepe, úgyhogy vagy halálosan megszomorodna ha másik cica is kerülne ide, vagy pedig megölné azon nyomban. Volt róla szó egy időben, hogy kellene még egy, de ezt akkor kellett volna, amikor Chili még kiscica volt. Akkor meg elég volt őt is idegekkel tűrni, majd beleőszültem mire felnőtt (enyhén öngyilkos hajlamú volt :D )

      Törlés
    3. Jahh, kiskorban egyszerűbb.
      Nagyon bírom a magykák önbizamát, tanulnom kéne tőlük.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó volt megint,szeretek macskákról olvasni! Mi kandúrunk tieidhez képest egy angyal örülhetünk neki.Rendkívül nyugodtegyszer tett kárt a laptopunkba amikor a kinyitott laptopra ráült és a kijelzője szétment nem voltunk cseppet sem idegesek á :) Tavaly nyáron mikor otthon voltunk Magyarországon persze jött velünk haza ő kegyelme is.Az utolsó napon elbújt tudta jövünk haza tudta 12 órás autózás vár rá!Lányunk kihozta a szekrény mögül utánna szerencsétlen gyereket megtámadta.Egyébként rettentő fèltékeny ha tartom nem jöhet más a közelembe,ha kisasszony vitatkozik velem akkor is morog jelez neki nem szép dolog!
    Simogatás,dorombolás nála 2 percig tart utánna tovább áll és mindig mindenhová követ.Legújabb fétise az új mosógép ha beindítom képes fél órát előtte ülni.
    De mi így is imádjuk őket pozítiv és negatív tulajdonságaikkal együtt!
    Nálunk munkahelyen szinte mindenki macskás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A laptopra mászás itt is megvan, hátami meleg, az azért van, hogy ráüljenek.
      12 óra, hát az sem lehet egy leányálom, de legalább kocsival ott álltok meg ahol akartok, ha nagy a nyűglődés.

      Nálunk a Szöszmös a védelmezős támadós. Egyszer a férj bűntetésből a fekete a csak alá tette, a macska visitott a Szöszmösz meg akkorát harapott a férj lábába, hogy két hétig volt kék meg lila. Ha én visítok, akkor is jöbb intézkedni a cukiság. Kíváncsi leszek, hogy majd ha lesz bébink, azt hogy fogja védelmezni.

      Törlés
  8. Nagyon jó poszt lett, felüdülés olvasni. (-: Én egyszerűen imádom a macskákat, mióta kertes házban lakunk azóta van. Panelban kicsit macerásabb azt hiszem...... Kis városban lakunk, tehát itt kimehetnek, persze mindig aggódom...... Van egy hatalmas szürke kandúrunk, mint a Szöszmösz olyan színű. Ő is nagy, vagy 7-8 kiló. És hát sajnos sokat csavarog, nem közelre, ezért féltem őt mindig. Egyszer fél évre eltűnt, lemondtunk róla. Én többször elmentem arra biciklivel, amerre tudom, hogy jár, de persze sosem láttam. És fél év után hazajött! Nagyon furcsa volt. Nem volt túlzottan lefogyva, a szőre is szép, sosem értettük. Sajnos bezárni nem lehetne, mert megbolondulnia, erre szerintem kicsi kortól kell nevelni. Nekünk van macskaajtó, így akkor jönnek-menek, mikor ők akarnak. Hozzánk a szomszédtól jönnek a cicusok. A legújabb "hódításom" egy kis vörös, igazi pokolfajzat, olyan rossz. Ok nélkül megharap, karmol és bántja a többi macskuszt, mert vannak itt vagy 8-an, és a legtöbb bevándorló, pedig nem én édesgetem ide, csak megsimogatom őket az udvaron. :D A blogomra néha-néha én is becsempészek egy-egy képet a körmök közé, és valóban szeretik a lányok. Én örülök, ha lesznek cicanaplós bejegyzések is. (-:
    Sajnos az utóbbi 1-2 évben búcsúztunk szinte az összes öregebb macskánktól, mert a leukózis valahogy mindükön előjőtt. A nagy Szürke (Siegfried vagy Zigóta és az anyukája, a Sára, azaz az anyamadár) túlélték.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egy leukózios a többi is az lesz, elkapják egymástól egy-egy bunyó alatt. Remélem a többi állat jól lesz, és sokáig együtt tudtok maradni.

      Hu az a macskaajtó izgalmasan hangzik, én azt Magyarországon sehol sem láttam pedig milyen menő.

      Törlés
    2. Cirmos cicával körömlakkot fényképezni menőség. Nem tudom az enyémekkel mi lett, de ráuntak a kozmetikummal pózolásra.

      Törlés
    3. Sajnos az utcában sok cicust utolért...... )-: Volt hófehér macskám is, azt lelőtték, de kiszedtük belőle, felfoghatatlan számomra miért tesz ilyet valaki!
      Nekem nagyon kíváncsiak. A szomszéd fekete macskána volt, hogy a nyakamban volt a fotózás közben. :D Mindig mire el akarom kattintani a fényképezést, megbökik a kezem. (-:

      Törlés
    4. Ismerek ilyen embert, aki macskákat lövöldöz, mert nem normális, ha tehetném nem beszélnék vele soha többet...

      A Szöszmösz is állandóan bemozdul, na jó mind a kettő. Amíg a földön fényképeztem egyszerűbb volt, mert mindig jöttek sminkcuccal pózolni, de az asztalra nem jöhetnek fel.

      Törlés
  9. Nagyon édesek, habár én soha nem voltam macskás típus, abszolút crazy dog lady vagyok, de próbálkozok velük. : D igazából mindig kutya volt a környezetembe így szerintem azért nem tudom hogy is kell bánni, hogyan kell közeledni egy macskához. de ahogy alkalmam adódik, próbálok haverkodni : D

    a Sátáni Sál...hát tényleg rosszaság : DDD de tündéri pofija van, biztos nehéz rá haragudni : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak idején nekem kutyám volt, puli és tacskó. Pihe előtt sosem volt cicám, sőt nem is volt senkinek a környezetemben. Szóval ez csak így jön, menni fogneked is. A cicák érzik, ha valaki szerettel közelít.

      Nagyon kis tündéri, nem nem lehet. Most inkább vettünk fiókokat az ágy alá, amit kinyotott, de harag az nincs.

      Törlés
  10. Azért kegyetlen dolog ám a rövid cicát diétázós vicces táblácskával fényképezni :-D Nálunk van három cica meg egy kutya, a két cica és a kutya hasonló rettenetes tetteiről már meséltem videóban :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tábla a férjé első körben, aki ugyan két méter, szóval nem rövid, de nem is gizda a 100 valamennyi kilójával.

      Az igazi kegyetlenség a diétás szárazkaja, amit nem akarnak megenni :) De már másnap van, a diéta elkezdődött :)

      Törlés
  11. Cicanaplo, nagyon jo otlet! Varom!
    Nekem egy oreg mogorva cicam van, de anyukamnal lakik, mert amikor elkoltoztem anno, alberletbe mentem. Igazabol anyukame mar, teljesen atpartolt. Nem is csodalom, hiszem elhagytam. Nem volt konnyu. Nozis puszit mindig ad, de nem dorombol mar nekem :(
    Ot az utcan szedtem ossze. Kb. 1 hetes volt, amikor ratalaltam. Valaki kidobhatta. Tele volt bolhaval es ki volt szaradva. Pici cumibol etettem 2-3 orankent, mint az embergyerekeket:) Akkor meg cuki volt es bujos.
    Az a vicc, hogy alergias vagyok a cicaszorre. Amig egyutt eltem vele nem volt bajom, aztan ahogy elkoltoztem egyre roszabbak lettek a tunetek. Ha anyukamekhoz megyunk kalcium pezsgotabletta al indulok el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj az egy hetes cicagombócok, sír i tudnék az ilyen képeken :(

      A cicaszőr allergia olyan, mint néhány embernek a parlagfű alllergia, hogy erdőben sok parlagfűvel no para, de ha kevesebb van, az meg szenvedés. Érdekes dolog.

      Szerintem szeret az a cica, csak mutogatja, hogy a ki a király.

      Törlés
  12. Következő farsangon crazy cat lady leszek sztem. :) Szeretem a cicas posztjaid!
    Nálunk 2 befogadott rosszasag van. Ha országot/kontinenst váltunk, jönnek velünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon heyes, ha megtörténik írd meg, hogy és mint volt, és név nélkül kiteszem. Ez egy nagyon nehéz dolognak gondolt valami, de állattal utazni nem lehetetlen.

      Törlés
  13. Rendben, koszonom! Lehet, hogy megkereslek majd 1-1 kérdéssel is, ha nem gond, mert a cicas repülőútra alaposan szeretnek felkészülni.

    VálaszTörlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány