2016. március 6., vasárnap

Clarisonic SmartProfile, az arctisztítás nagyágyúja


Januárban végül elhatározásra jutottam a Clarisonic témakörben. Megvettem. Mindjárt megosztom veletek a majdnem egyéves Bűn és bűnhődés jellegű tipródásomat, aztán jön egy vélemény szerűség és az elmaradhatatlan konklúzió. Azoknak is ajánlom a cikket, akik venni szeretnének valamilyen hasonló kütyüt, hátha a szempontokat hasznosnak találjátok.



Lehet, ezt nem tudja mindenki, de ahol én lakom, Kanadában, Edmontonban nincs a levegőben túl magas páratartalom. Sőt kimondottan alacsony. Eső félévente, ha van, helyette hó viszont rengeteg. Télen a hőmérséklet -20 - -30 Celsius fok is simán lehet, mérsékelt széllel megspékelve. Tehát a fűtött lakásból kilépve akár 50 Celsius fokos különbséggel is találkozhat a bőröm egyetlen pillanat alatt. Összefoglalva semmi pára, nagyon hideg.


Tavaly ilyentájt voltam nagyon hisztis, mert csináltam bármit a fejem hámlott, foszlott, cafatkákban bomlott, és a többi undorító jelző. Egy darab BHA hámlasztót próbáltam, de attól csak rosszabb lett. Így maga a hámlasztás nincs még kizárva, csak az egy darab kipróbált termék miatt, de ez nem jött be. Illetve itt télen nincs kevesebb napsütés, mint Magyarországon, sőt, még a hó is rátesz egy lapáttal. Így ezt a BHA dolgot inkább elvetettem, de ha szembe jön velem, egy ígéretes darab még simán van esélye, idővel.


Tudom, hogy a bőrradírt sokan ellenzik, és sokan istenítik. Én azt a fajtát nem tartom jónak, amiben barackmag vagy valamilyen csonthéjas gyümölcs héjának az őrleménye van. Ezek szúrnak, felsértik a bőrt. Persze a fenekemre nagyon jó, vagy a lábamra, de máshova nem. A kis műanyag golyócskákat viszont kedvelem. Sőt nagyon is. Mondhatni bőrradírfüggő vagyok. Viszont ez nem oldja meg a foszló, hámló bőr problémáját. Legalábbis az enyémet nem.

Próbáltam az AHA savas dolgokat, hát jobb lett, addig, amíg az alapozót fel nem tettem. Pedig az egyik ilyen kencémet eredeti áron 200 dollárért árulják.


Mivel Magyarországon a Vichy Normaderm esti kréme simán elég volt, azt használtam itt is tovább az első időkben. Ide ez nem elég, sőt semminek bizonyult. Viszont attól, hogy vízhiányos a bőröm, faggyút meg nyitott pórusokat (vagyis az abban megült faggyút) termel rendesen. Tehát nem tudok rákenni egy zsíros krémet sem, mert 5 perc múlva meghülyülök az érzéstől, és 2 nap múlva rügyezek, mint tavasszal a barackfák.

Sokféle hidratáló krémet kipróbáltam, főleg annak köszönhetően, hogy az Estée Lauder, Lancome és Clinique is szokott ajándék neszesszeres napokat tartani. A Clinique Moisture Surge Intense krém volt a legjobb mind közül, rajta el is gondolkodtam, hogy megveszem nagyban. Próbáltam koreai mintákat, de azok semmire sem elegek, konkrétan haszontalanok.
A tuti krémet még keresem, csak ez olyan nehéz. Megveszel 50 ml krémet, ami ha nem jó, akkor fél éves szenvedés.

Jött az ötlet, hogy vannak mindenféle arctisztító kefék, lehet, ezekkel kellene egy próbát tennem. Volt egy kis műanyag korongom, egészen hasznosnak bizonyult, de nem volt az igazi.
Egy éves tipródás következett, hogy na, de mégis mit kellene venni, milyen arctisztító kütyüt.



Nézzünk pár szempontot! Ezek talán mindenkinek segítséget nyújthatnak, akkor is, ha a végén nem a Clarisonic mellett fog dönteni az illető.

Sebesség. Honnan tudjam én előre, hogy szeretni fogom-e azt, amit veszek? Ha van két sebessége, akkor már dupláztuk az esélyeket. Ha három sebesség, az már 3 jó pont.
A fejek, amiket bizony cserélni kell. Az utánpótlást említettem, viszont lehet, hogy az a fej, amivel adják, az nem jön be. Puhább kell, másmilyen, értitek, a válogatás esélye. Van-e választék?
A kefére visszatérve a mérete. A kefe mérete meghatározza, hogy meddig kell használni az eszközt. Nagyobb kefe, gyorsabb arctisztítás. 


Töltő. Én most olyan helyen lakom, ahol amerikai konnektorra használható dolgokat árulnak. Hogy fogom ezt Európában használni? Mert, ha 3 hétre megyünk, akkor jön velem. Itt a 110 és 230 volt közötti átjárhatóságra is érdemes gondolni, akit ez érint.
Ja, igen töltő. Mert az elemes cuccot kizártam első körben. Egyszerűen nem. De ez is szempont, lehet valaki meg pont elemeset szeretne. A kérdés, hogy elemes vagy akksis legyen.
Vízálló? Tudom használni mikrofonként a zuhany alatt? Bár sosem énekelek, de ha mégis rámjönne. Komolyra fordítva a szót, ha nem vízálló, akkor semmire sem megyek vele, el fog romlani igen korán. Vagy figyelgethetem, hogy nehogy összevizezzem. Ugyanmár.
A kialakítás is szempont, bár erről teljesen határozott véleményem volt, hogy ha fogom, felém nézzem az a fej. Kezembe vettem egyenes kialakításút, többet is, nagy nem. Automatikusan nyomtam a bőrömre, amit ugye nem szabad. Be kell menni a boltba és kézbe kell fogni. Nem ezt nem szabad ellustáskodni, 50 000 forint körüli összegről beszélünk.
Garancia. Van? Milyen hosszú? Mit kell tennem, ha elromlik? Elmenni Torontóba az egyetlen kanadai szervizbe, vagy csak besétálni a boltba, ahol vettem.
Nálam nem volt szempont, de másnak lehet, hogy az, a tárolás, állvány, ilyesmik. Nekem a macskák miatt ez esélytelen, nem tenném állványba, hogy aztán a sátáni macska leborítsa. Ezen is érdemes egy picit elidőzni.


Ezeket a szempontokat emésztgettem hónapokig.  Kellett, mivel már az elején sejtettem, hogy a Clarisonic lesz a dolog megoldása, amit ugye nem két forintért árunak. Kerestem alternatívákat, de ha már az ember vesz valami drágát, akkor az működjön is, ne csak úgy nagyjából. Most ha forintokban beszélek, és gondolok arra, hogy van egy ilyen kütyü 50 000 forintért, ami oké, de csak oké és van egy 60 000 forintért, ami viszont wow, akkor a 0 és az 50 000 forinthoz képest a különbség sokkal nagyobb, mint az 50 000 és a 60 000 között. Most nem azt mondom, hogy egy plusz tízes az semmi, de ha más ennyi pénzt kiadok valamire, akkor az legyen olyan, amit minden nap örömmel és megelégedéssel használok.


A 12 dolláros első próbálkozásom olyannyira nem jött be, hogy el sem indult. Ezt nagyon B-tervnek gondoltam alapból, de füstbe ment terv lett.

Forgós, elemes, nem vízálló masina. A lehető legrosszabb döntés!

Ami a Clarisonic mellett versenyben volt, az a Clinique arctisztító keféje. Ja és a Clarisonicon belül is ott van egy csomó féle.
Ami nem volt versenyben, az a Braun, mivel elemes, macera az elemcsere, és nem akartam egyenes állásút. Ha jól emlékszem ezt 18 ezer font körül lehet beszerezni, és külsőre olyan, mint egy ezer forintos.

A Philips VisaPure készülékével az a bajom, hogy most kihozták annyiért, amennyiért a Clarisonic egy arc-, test- és sarokreszelős gépet ad. Illetve szintén egyenes a kialakítása. És kisebb a feje, és forog is, szóval semmi sem szól mellette.

A Remington készüléke egészen jó lehetőség 25 000 forint körüli árért 3 fejjel, de egyenes és nem macskabarát. Vagyis nem az én dömpermacskámé. Viszont, ha a Clarisonic nem létezne, akkor a jelenlegi termékkínálatból ezt választanám.

Nem volt még versenyben az összes olyan arctisztító készülés, ami úgy forog, hogy a fél fürdőszoba trutyis lesz. (A Clarisonic külső szálai teljesen fixen állnak) Semmi körbe forgó-pörgő masina nem, és nem. Ami csak körbe forog, és nem pulzál, az nem tisztít rendesen. Csak leszedi a felületi nagy koszokat, hámokat, de a pórusokkal semmit sem fog csinálni. (nem azt állítom, hogy a Clarisonic kimossa a pórusokat)
Sok helyen láttam ilyen-olyan gépeket, majd nem voltak, majd lettek újra. Egyszer volt valami pótfej, máskor meg nem. Na, ilyet tuti nem vennék. Ahol nem biztos az utánpótlás az idők végezetéig, ott nem nekem árulják a cuccot.

243 gramm, plusz a kupak

A döntés végül a Clarisonic SmartProfile-ra esett. Miért?
Minden szempontból megfelelt az igényeimnek.
4 sebesség közül választhatunk, illetve az okos programból, amit ki fogok fejteni részletesen.
Rengeteg féle fejből lehet választani, és az utánpótlás biztos. Itt említem meg, hogy miért is okos ez a készülék. A sebességes okosságán kívül extrája még, hogy az arcra, a testre és a sarokcsiszoláshoz való fejet is lehet vele használni.


A töltője szétszedhető és USB töltőként is lehet használni, így laptopról is bárhol tölthető. A készüléken nincs luk, semmilyen csatlakozó. Ez pLink technológiával töltődik, azaz csak hozzá kell, hogy érjen a töltő a készülékhez. Tuti vízálló, mivel semmilyen lyuk nincs a készüléken.


Garancia ügyben választhattam volna több bolt közül, hirtelen hatot is tudok, ahol árulják. Az ára mindenhol ugyanannyi, a garancia mindenhol ugyanaz a 3 év, így igazából a választás azért esett a Sephorára, mert itt kaptam érte pontokat. Tudtommal a világ minden részén ez a készülék 3 év garanciával kapható.
A kefe mérete, ami még szempont volt. Ilyen szempontból azt hiszem, ez volt a legnagyobb. Ettől még mindenhova odafér, szóval a nagyobb kefe nem megy a használhatóság rovására.


Tapasztalatok, amiket csak a bőrön lehet érezni.
A fejem minden szőrnélküli területe imádja. Időrendben haladva az első pár napban nem volt semmi extra. Az ötödik nap körül indult be egy komoly hámlás, ami erősen meg is ijesztett, hogy pénzkidobás volt, és jó ég, és úristen. A hámlás másfél nap alatt elmúlt, és szerencsére ezzel a problémával azóta sem volt gondom. A tavalyi képemhez képest ezt valami csodának élem meg. Tudom, hogy a pórusok mérete nem fog összemenni vagy ilyesmi, de közel sincsen úgy megtömve, mint korábban. Tehát kisebbnek látszanak. Vannak, nem múltak el, de egyszerűen nem feltűnőek. Amióta használom, tehát két hónapja, azóta egyetlen pattanásom sem volt. Pedig eszek csipszet, csokit, cukrot, sültkrumpit, mindent, amitől lehetne. De semmi.
Arctisztítás után az arcomat teljesen tisztának érzem, viszont nem húzódik. Ugyanazt az arclemosót használom, mint korábban kézzel is. De az érzés utána különböző. Az arctisztító egyébként szerintem nagyon fontos összetevő, mivel az Alba Botanica, Bioré vagy az Etude House lemosók kiválóak, viszont a Lancome vagy Estée Lauder, ami amúgy is túl erősen tisztít, a Clarisonickal még inkább. A hozzá kapott arclemosó is jó, de inkább használok majd parfümmenteset.

A krémek beszívódása. Sok ember írta a neten, hogy sokkal hamarabb beszívódtak nála a krémek, viszont én ezt nem tapasztaltam. A Sukin szérumot használom december óta, és ezt az arcom a Clarisonic elötti időkben is imádta, és beszippantotta, és most is. A nehéz krémeket most sem szeretem, és sosem fogom szerintem.

Hogyan kell használni?
Először is ki kell választani a használandó módot. Itt választhatunk a manuális sebesség változtatós lehetőségből, és a Smart programból.
Ha a manuális módot választjuk, akkor 4 sebesség között tudunk lépkedni kedvünk szerint. Illetve van egy turbó gomb is. A 4-es sebesség nagyon erős, még az én dinoszaurusz bőröm is csak az orromon szereti.


A Smart fokozat ennél sokkal érdekesebb. Ez azt tudja, hogy 20 másodpercig erősen pulzál, majd csipog. Ez az idő a homlok területére szánt idő. Utána újra erősen pulzálás 20 másodpercig, ami az orr és az állra hivatott elégnek lenni. Én ezt a 20 másodpercet csak az orromra használom. Utána kettőször jön sokkal gyengébben 10-10 másodperc az orcákra. Ha ezzel készen vagyok, a gépet újraindítom, és az első 20 másodpercet az államra használom, utána kikapcsolom és kimosom. Tehát arcra nekem 80 másodpercre van szükségem illetve a leöblítésre.


A használata igen egyszerű. Miután bevizeztük a kefét, majd rányomtuk az arctisztítónkat, csak hozzá kell érinteni arc bőréhez és szépen menni vele egyik irányba, másikba. Lassan. Olyan ez, mint az elektromos fogkefe, hogy nem kell huzigálni, csak hagyni dolgozni. Nem kell a fejre rányomni, egyáltalán, attól nem lesz hatásosabb. Nem fáj, tényleg nem, egyáltalán. Tök jó érzés.
Amitől kicsit féltem, hogy majd az orrkarikák zárópöckét kilövi a helyéről, de ez egyszer sem következett be. A pöttyökkel sem csinált semmit. Teljesen orr- és szájpiercingbiztos a Clarisonic Smart Profile készülék.



Pár szó a töltőről
Ugye USB kábellé lehet alakítani, ami garantálja, hogy bárhol lehet használni. Maga az adapter is oké 100-240 Volt között, tehát átalakítóval Angliában vagy Európában is használható.


A készüléken ugye nincs semmilyen lyuk, a töltőt csak rá kell cuppantani, és a mágnes beigazítja magát a megfelelő pozícióba. De hogy mikor kell tölteni? Imádom ezt a funkcióját. Ha megy a kütyü, zölden világít egy elem ikon, és kiírja, hogy milyen fokozaton van. Ha az akksi merülőfélben van, akkor az elem pirosra vált. Viszont addig, amíg merülőfélben van, működik rendesen. Értem ez alatt azt, hogy nem kezd el lassabb lenni. A végén lehet, lassul, de volt, hogy a piros ikon megjelenése után még 3 napig nem töltöttem, és semmi változást nem észleltem közben.



Kefék
Ez a Smart Profile készülék kettő darab kefével érkezik, mind a kettő védőtokkal együtt. Tároláshoz, utazáshoz tökéletesek. Az első kefe egy általános arcra használatos, a második már testre való. Ezen kívül a Sephorában kaptam hozzá ajándékba egy sarokreszelős fejet.


A kefefejek 30-36 dollárba kerülnek, a Douglasben 7500 forintba. Ezeket 3 havonta kell cserélni. Most az első fejet mi közösen használtuk, mert csak. Undi, mindegy ez van. Egyébként nem történt egyikünkkel sem semmi. Vettem egy mélytisztító hatású fejet, amitől kicsit félek, mert Wayne Goss a Youtube-on azt mondta, hogy kirügyezett tőle, hát majd kiderül.


A sarokra való Pedi Smoothing Disc az én lábamra egy jó buli, főleg, hogy ingyen adták, csak boldogabb legyek. De a repedt sarkat, ami azért van ebben a lakásban, azt nem oldja meg. Elszórakozok vele, ha már van, de ha elkopik, szerintem nem veszem újra 30 dollárért.


A testre való fejjel még nem alakítottam ki olyan szoros kapcsolatot. Jó cucc, de valahogy úgy más, mint egy sima tusfürdő. Elő kell venni kütyüt, rátenni a fejet, és olyan más. Nem tart tovább, de más.


Testre

Mélytisztító, pórustisztitó kefe

Eredeti arcra való kefe és a pórustisztító


Beszéljünk az áráról
Kétség nem fér hozzá, ez egy drága mulatság. Az enyém a SmartProfile, az egyik legújabb darab, 300 kanadai dollár. A Mia 2 180 kanadai dollár, ami sokkal kevesebb, mint a Douglases 45 000 forintos ár.
Tudom, mindig azzal jövök, hogy az itteni fizumból nem bánom, mert 3 nap alatt megkeresem az árát, viszont 50-60-70 ezret meg nem adnék ki érte forintban.
Amit mindenképpen javaslok annak, aki ilyen drágább arctisztító készüléket szeretne venni, hogy ha megy külföldre vagy ismerőse megy, nézze meg az árakat.
Ha van egy 50 ezres oké cucc, az nem, az nem oké. Olyan, ami elmegy kategória, olyat lehet pár ezerért is venni. Ami viszont nagyon fontos, ha rendeltél is pár dolláros darabot az eBayről, és nem az igazi, felsért, vagy bármi rosszat tapasztalsz, akkor ne használd tovább! Nem éri meg. Nem mondom, hogy csak a félhavi fizetés áru készülék jöhet szóba, de mindenképpen érdemes óvatosnak lenni.



Összegzés

A férj összefoglalta a véleményét, miután megkérdeztem, hogy mégis mit gondol róla. Idézem: Hát olyan sima utána az arcom. Idézet vége. Na, most erre mit mondjak. Tuti nem fog 10 oldalas véleményt lediktálni.

Negatív hatása a készüléknek az én tapasztalataim alapján nincs. Max, hogy lusta vagyok a testre való fejet napi szinten cserélni, de napi szinten nem is kell.

Az én összefoglalásom az, hogy akinek erre a típusú dologra van pénze, szerintem szeretni fogja. Abszolút csodát azért nem tett. Nem lettem két hét alatt szupermodell, viszont kaptam egy szép egészséges arcbőrt, ami minden nap boldogabbá tesz. Akinek erre nincs pénze, az meg ne sajnálja, mert lehet nélküle élni, és találni olcsóbb megoldásokat (nem, nem az eBayes kétdolláros kütyüre gondoltam).
Biztosan benne lesz még sokszor a Mindennapi társaim sorozatban, mivel mindennap kétszer randizunk és egy cseppet sem érzem nyűgnek.


Ha kérdésetek lenne a Clarisonoickal vagy az elektromos arctisztítókkal kapcsolatban, akkor ne fogjátok vissza magatokat, igyekszem segíteni.

Kinek milyen tapasztalati vannak a témával kapcsolatban?
Nektek mik a legfontosabb szempontok, ha arctisztító kütyüt vennétek?



7 megjegyzés:

  1. Imádlak ezért a posztért, a döntési szempontok élvezetes ecsetelése, a termék működésének leírása, mind-mind nagyon tetszett, eddigi legjobb tesztelős bejegyzésed, egyszerűen hibátlan úgy, hogy az utolsó betűig izgatottan olvastam, mint egy jó regényt.

    Kérdésem, mivel a bejegyzés hatására életemben először fontolgatom a kütyü megvételét, cikked hatására:

    Egyértelműen ki tudnád jelenteni, hogy jobb eredményt produkál, mint egy hatékony, erőteljes, de nem karcos fizikai bőrradír?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyértelműen ki tudom, jelenteni, hogy hatékony, sokkal szebb az arcbőröm, mint amikor radíroztam vagy hámlasztani próbáltam. Nincs egy kózsa hám sehol. Mitesszerek azért vannak, de sokkal könnyebben kijönnek.

      Szerintem életemben nem nézett ki ilyen jól a bőröm. Valamelyik na nézegettem a kis tök fejem, és hát nem nézek 27-nek, aminek azért örülök.

      A Mia 2-es a Douglasban 45 ezer forint körülvan, de ti nem vagytok messze Szovákiától, ott lehet, hogy olcsóbb, ha megy arra valaki.

      A Remingtonos is jónak tűnik, az 25 ezer forint, de az állítva töltős dolgot kerülöm, miután a macska minden kecsesség nélkül vonul végig a fürdőszobán.

      Törlés
    2. Oké, köszönöm a választ. Valszeg a Remingtont választom majd, a kazalnyi macska nálunk nem léphet a fürdőszoba szentélyébe, sőt, minden elektromos kütyüt szekrénybeállítva tárolok. Tökre izgulok! :)

      Törlés
  2. Én is köszönöm a bejegyzést, mert nagyon hasznos volt, és nagyon örülök, hogy a Remingtont is jó alternatívának tartod, mert a múlt héten megrendeltem, és hamarosan kézhez is kapom majd. Remélem, én is annyira fogom azt szeretni, mint Te a Clarisonicot :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi leszek, hogy az állatok hogyan fogadják majd, remélem nem bántják :)

      Most különösen megéri megrendeni a 25%-kos akció miatt. Az árkategóriájában hasonlóhoz képest, mint mondjuk a Braun, szerintem sokkal jobb. Már csak a töltő-akksi miatt is.

      Törlés
  3. Nagyon informatív írás lett! Az egyik barátnőm állandóan erről áradozik, szóval nemsokára én is beszerzem majd szerintem, bár itt drágább sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom nem Magyarországon fogod beszerezni, de a Dougasban a Glamour kupon erre is jó volt. Hátha valaki beszerzi.

      Igyekeztem a lényeget írni, de valahogy még így is úgy érzem, vagy 5 oldal kmaradt :)

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány