2016. március 26., szombat
Dolgos szombat, helyzetjelentés a melóból
Egy ideje nem írtam a
témáról, mert egész bejegyzésnyi impulzus nem ért. Mostanra felgyűltek az
élmények, és most kiöntöm a szívem.
Volt egy fiatal filippínó
srác a boltban a férfiosztályon. Kicsi, gurulósan pufi és mindig vigyorgós.
Egyszer nagyot hibázott, amikor közölte vele, hogy Európa egy ország, és
mindenki franciául beszél. Komoly. Szóval elkezdtük megtanulni az országokat és
a fővárosokat. Ez szült pár vicces dolgot. Mint például, amikor Németország
sehogy sem akart összejönni, megkérdezte a főnökömet. A válasz a következő
volt: „Én csak az Oktoberfestet tudom, a fővárossal nem foglalkozom”. Szakadtam
a röhögéstől.
Aztán a gyerek nem jött
be néha dolgozni, utána meg elérni sem lehetett, így kirúgták. Viccelődtek is
rajtam, mert amikor a Balti államok volt a házi, nem jött be két hétig dolgozni.
Szívattak is, hogy nehezet kérdeztem. Aztán Spanyolországot kérdeztem, de az
szerintem nem túl nehéz, főleg, hogy a Fülöp-szigetek spanyol gyarmat voltak.
Na mindegy, a gyerek nincs többé nálunk.
Ezen kívül sok vicces
dolog nem történt munkaidőben. Meló után kávézni menni a többiekkel nagyon
mókás. 4-5 különböző ember, különböző kontinensről, különböző vallással,
komolyan imádom minden percét az ilyen beszélgetéseknek. Annyi mindent meg
lehet tudni a világról, a vallásokról, az emberekről.
Azt a nőszemélyt, aki
az idegrendszeremen táncolt, azt kitették a zónánkról, most kasszázik, de hát
ott is olyan lassú, hogy megáll az eszem. A legdurvább, hogy azt hiszi, hogy ő
milyen nagyon király, de nem az. Ha a próbafülkénél van, akkor állandóan egy
tonna üres dobozt találok a tükör mögé rejtve. Tényleg semmi haszna nincs. Pofákat
vágni azóta is sikerül neki, de nem tudom mire, mert egy rossz szót sem szóltam
hozzá, csak dolgoztam helyette.
A kazah-kirgiz
kolléganőm költözik, pénteken volt az utolsó napja. Én már csütörtökön a
műszakom végén bőgtem, mint egy kis bébielefánt. Ez a lány olyan, mint én.
Tipikus kelet-európai, csak éppen Közép-Ázsiából. De érti a szólásainkat,
ismeri a dolgok működését. Ennek itt vége is. Kiborulás. Igazából nem, mert
olyan, mintha itt lenne még mindig.
Aztán, hogy jobban
érezzem magam, az iráni kolléganőm közölte, hogy ő hazamegy egy hónapra Iránba
áprilisban. Nagyjából akkor, amikor a főnököm meg Balira megy nyaralni. Egyedül
maradtam és kétségbe vagyok esve.
Viszont felvettek pár
új leányzót és fiúkát. A mi leányzónk Szudánban született ugyan, de 5 éves kora
óta Kanadában van, így az angolja tökéletes. Ennek örülök, mert legalább a
vásárlókkal jobban el tud csacsogni. Én nem bírom a bájcsevejt arról, hogy milyenek
az árak, és mennyit lehetne lealkudni.
Aminek nem örülök, hogy
nem egy lelkes teremtés ez a szudáni lány. Értem úgy, hogy így elvan, dolgozgat
és annyi. Nem látom, hogy érdekelné, hogy mi van, nem is próbál meg kreatív
lenni. Végül is ez számomra kihívás, majd alakul valami. Legalábbis remélem, mert eddig olyan, mintha egy két lábon járó hullát próbálnék meg terelgetni.
Van még egy lány, aki mondhatni új felénk. Ez az egyik szomáliai kasszáslány, aki lusta a kasszasoron, és miután közölték vele, hogy pörögjön jobban, ő meg közölte, hogy velem akar dolgozni. Na már most a vezetőség meg azt várja el tőlem, hogy jó szigorú legyek vele, sőt ha kicsit ijesztő vagyok az a legjobb. De persze ezt csak fél mondatokban célozgatta a boltvezető össze-vissza, én meg mondom vissza, hogy nekem ne célozgasson, mert ha rosszul értelmezem, majd jól máshogy fogom csinálni, mint várja. Ez egy nagyon mókás beszélgetés volt, de persze, hogy nem mondhatja ki, hogy vele nem kell lágyszívűnek lenni, csak pörgessem, hogy lássa, nem egy leányálom a mi zónánk.
Így most aztán tréning
tréning hátán, sok-sok félemberrel. Megváltoztak az idők, de annyira nem bánom.
Ez olyan, mint a gyereknevelés. Senki sem születik úgy, hogy jól tud gyereket
nevelni, gyakorolni kell, különböző típusokon. Hasznomra fog válni, hogy most
van időm arra rájönni, hogy milyen típusú embereket hogyan és mivel lehet
motiválni, hogy jobbak legyenek, hogy gyorsabbak legyenek.
Ez a helyzet most velem
és a munkával. Ha a tréningek folyamán lesz valami extra vagy érdekesség, akkor
jegyzetelek, hogy ne felejtsem el.
A meteorológiai tavasz
örömére szakadt a hó a héten, aminek hatására az emberek megint kesztyűt és
sapkát akarnak venni, de nekünk már régen nincsen. Télikabátunk van még egy pár,
de az sem egy nagy mennyiség. Gumicsizmák vannak, szép színesek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nekem is nemsokára elmegy az egyik kolléganőm, akivel szuper team voltunk. Hát, marha nehéz lesz nélküle, az biztos. Az új emberrel meg mindig nagy a macera, iszonyú sok energiát kér, hogy valóban jó munkaerő legyen és a kezed alá tudjon dolgozni.
VálaszTörlésAz Oktoberfest-es sztori vicces és legalább tudott hozzákötni Európához/Németországhoz, valamit, ami igaz :)
Az új ember egy magyar közegben még okés, mindenkinek ugyanaz az anyanyelve, kultúrája. Itt duplán nehéz, főleg ha hullát játszik nulla érdeklődéssel.
TörlésLegalább vaamit, jahh. Magyarországhoz semmit nem kötnek, nulla infó van az agyakban. Egy ember tud valamit a Gulyásról, de inkább hiszi pörköltnek, mint levesnek.