2016. március 28., hétfő

KUKA KEDD 31. HÉT



Új hét, újabb adag kidobnivaló a láthatáron. Szétnéztem a téli cuccok között is, de aztán még nem érzem, hogy vége lenne a télnek, így ezzel a témaközzel még várok. Azért találtam pár kacatot, nézzük is meg őket!


A szekrényből:

Igen, büszke lehetek magamra, mert jól beraktam a gyapjú felsőt a mosógépbe. Elsőre még csak kicsit lett kisebb, igazából fel sem tűnt. Másodszorra azért már éreztem, hogy valami fura, utána pedig macskaméretűre összement. Elfelejtettem, hogy gyapjú, szerintem mert nem volt drága, vagy nem tudom miért. A macskára ráadtam egyszer, de közölte, ha még egyszer megpróbálom, akkor álmomban megöl. Szóval inkább kidobom.


A következő áldozat pontosan ugyanígy járt tavaly. Betettem a mosógépbe, mosózacskóban, de az nem kímélte meg. Hát lehet, jobban járok, ha nem vagyok lusta, és a sapi homlokrészéről kézzel mosom ki az alapozót. Ezt is megtanultam.



A harmadik sálat nem mostam ki (de), csak simán bolyhos és hullatja a szálait, mindenhol nyomot hagyva. Idén nem is használtam már. A színe mindig ilyen koszosszürke volt, azzal nem lenne bajom, én választottam, de a fehér kis szálak minden ruhán nagyon idegesítőek.




A fürdőben az apró kacatok neszesszerét néztem át, innen kerültek ki a távozó elemek.
Elsőre a körömformázó kocka távozik, amit Sátáni Sál úr letesztelt. És nem, fogkoptatásra nem jó. Van még másik kettő ilyen, így inkább kiteszem, és nem nézem a foglenyomatokat.


Kettes a kínai olcsó boltból egy olló, ami semmi mást nem csinál, csak megtöri a haj végét. Nem vágja le, nem csinál semmi mást, csak megtöri a hajat. Hát nem egy hasznos dolog, de nem is tudom mit vártam akkor, amikor ezt 2 dollárért megvettem. Aztán beledobtam a neszesszerbe, ahonnan most kidobom.


Apró dolgok közé tartozik a hajgumi, amik idővel kinyúlnak. A mai hármas számú távozó az egy kupac hajgumi lesz. Ez félig csalás, mert a férj ezeket többet használja, mint én, mivel neki hosszabb a haja. Egyébként nem tudom egyesével, amikor a kezembe akad egy kinyúlt darab, akkor miért nem dobom ki, miért teszem vissza, és bányászok egy még jót. Ez akkora marhaság. Aztán most megelégeltem, és cselekedtem.


Jön még ide plusz egy valami. Ez egy Lancome-os krémminta, ami ránézésre sem szép már, de a felháborító benne az, hogy 2014 júliusában lejárt. Fujj. Kuka! Nem tudom, hogy élte túl eddig. 



31. hét pá, te is elmúltál, és nem fogtál ki rajtam. Szelektálom tovább a téli dolgokat, remélve, hogy idén májusban nem lesz hó.

Nektek voltak mosási baleseteitek?


4 megjegyzés:

  1. Az az olló azt hiszem a haj ritkítására van, nem vágásra, én legalábbis arra használom és az én hajam szereti. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én próbáltam mindenhogy a youtube alapján és semmit sem vág le, csak töri, zuzza a hajat. Nem a kínaiban kell venni. De tanulmányozom még a témát, hátha összejön. A férj haza úgyis sokkal szebb mint az enyém :)

      Törlés
  2. Wahahahaha, a gif!! Feldobta az estém. :) Több gifet a blogra! És elképzeltem SS gyilkos cicatekintetét is a mini pulcsival. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akárhányszor megnézem röhögök rajta meg a büszke fejemen, hogy 27 évesen nem tudok mosni rendesen. Vettem állványt a kamerához, így van esélye a gifeknek.

      Ha elképzelted, akkor ettől a képzelettől teljes félelembe és reszketésbe kell hogy ess :)

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány