2016. március 3., csütörtök

Miért vettem mono szemhéjpúdert, ha nem is szeretem ezt a kiszerelést?



Azon a bizonyos napon, amikor a pirosító hozzám került, nagyon szerencsés voltam. Nézelődtem-nézelődtem a MAC üzletben, és egyszer csak belém hasított egy csodás szín sugárnyalábja. Zöld, és csillámos, pont olyan zöld, amit imádok, és pont olyan csillámok, amik szépek, nem túl nagyok. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy hazajön-e. Inkább csak azon, hogy a kék is jöjjön-e vagy sem, de erős voltam, mondván, ha a zöld beválik, akkor a kékért még mindig vissza tudok menni.


A MAC Mineralize Eye Shadow Smutty Green névre hallgató színe az, ami hazajött velem. Amikor hazaértem, kicsit meglepődtem, mert kinyitva teljesen más színe volt, mint az üzletben. Pánikra semmi ok, csak annyi történt, hogy a tesztert már ezer ember megtaperolta, és lekopott a teteje. Az enyémnek még látszik a „mintája” ami idővel el fog múlni.

A csomagolása nem pattintós, hanem mágneses. Ez nagyon fura volt elsőre. A kis pöcök, ami kiáll belőle, az az aljához tartozik, és a tetejét oldalt kell felfelé emelni. Nem mondom, hogy nehezen nyílik, de nem is könnyen.
Az anyag 2 gramm, nem sok a csomagolás méretéhez képest. Felülről szép domború, de alulról pedig be van süllyesztve a műanyag. A teteje pedig nyikorog, a két műanyag darab egymáson a fekete és az átlátszó valami konfliktusba került.

Az a belső átlátszó műanyag nyekereg

A használatát tekintve vannak jó és rossz tulajdonságok. Ezt a szemhéjpúdert sem szabad alap nélkül használni. Illetve a biztonság kedvvért érdemes az alapozást a sminkelés végére hagyni, bár én nem szoktam felcserélni az alapozás szemfestés sorrendet.
Nem gondolom, hogy komolyabban porolna vagy potyogna, de azért nem ártatlan az a Mineralize Eye Shadow. Az Urban Decay Smoky Radar vagy Armor színek ennél sokkal jobban potyognak, de csak mert van rosszabb, ez nem mentség.


Ha ezt használom, nem mindig szoktam másik palettából színt hozzátenni. A világos csillámostól a sötét színig minden van a Smutty Green színen belül. Először a világosból viszek a szemzugba, így utána ugyanezzel az ecsettel tudok tovább dolgozni a mozgó szemhéjon. Határozottan rálapátolós mozdulatokkal, és nem húzogatva, satírozva.  A satírozást már egy másik ecsettel oldom meg, és kedvtől függően vagy csak elsatírozom egy tiszta ecsettel vagy veszek fel hozzá egy kis világos színt. Nekem ennek a Mineralize szemhéjpúdernek a használata nem vesz semmivel sem több időt igénybe, mint amennyit egy másik szemfesték. Maximum annyi extra, hogy az ecsetet be kell nedvesíteni egy csepp vízzel, vagy ráfújni a sminkfixálót.
Nem vettem észre, hogy megkopott volna estére a színe, bár alap nélkül nem próbáltam, és szerintem nem is fogom, akkor biztosan potyogna rendesen.

Jobbról haladva első csak úgy suhhintva, másodikon az ecsetet rányomtam a kezemre a harmadik pedig smikfixálóval befújt ecsettel készült



Nedves ecsettel a hatás fokozható. Akár az egész mozgórészen, akár csak tusvonalként használva. Mondjuk, előszeretettel használom hozzá az Urban Decay zöld szemceruzámat, ami pont illik a hangulatához. Így a felső vonal színe megegyezik a vízvonal színével.





Két sminket sikerült lefényképezni ezzel a MAC Mineralize Eye Shadow Smutty Green színnel. Az elsőn csak egymagában látható, a szemzugba a szemhéjfestékben megtalálható világos szín került. A második szemsmink egy sárga ColourPoppal és sárga szemceruzával lett kiegészítve. Megőrülök a sárga-zöld sminkekért, viszont nincsenek sárga sem zöld ruháim, így ezt nehéz a mindennapokba beilleszteni. A satírozást a zöld szín használata előtt készítettem a Stila szürke matt színével.








Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy ezt a terméket a színe adta el. Csodálatos. A csomagolása oké. A festék minősége oké. Viszont az ehhez tartozó ár, amit nem tudok pontosan forintban az nem oké. Az biztos, hogy 5000 forint feletti az ára, na, már most ennyi pénzért csillámokat hullatni nem szép dolog.


Ajánlom-e? Ha álmai és élete színe szembejön valakinek, akkor neki igen. Ha csak „kell valami zöld” érzéssel vágunk bele a nézelődésbe, akkor nem, mert a szín szerelmének hiánya nem üti ki a potyogás okozta nyűgöt.


Nektek van MAC Mineralize Eye Shadow szemhéjpúderetek?
Melyik a fontosabb?
A szín vagy az, hogy ne potyogjon?

6 megjegyzés:

  1. Nekem a Young Punk van meg ebben a kiszerelésben...meg régi limitált mineralize és pont ezért ritkán használom őket, de mikor előkotrom mindig meglepődök, hogy nem használom többet őket. Ki kéne depotolni, de arra meg lusta vagyok, meg akkor talán jobban törne.

    Temptalia is mindig azon pörög h mennyire kihullik.....ő sem szereti, de ez ilyen textúra...mindegyik iylen termék hasonló. UDből nekem van olyan, ami sima szemhéjpúder de úgy hullik, mintha az lenne a dolga. A színt imádom, de mindig 3 nagy levegővel teszem fel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja rá kell készülni, de engem nem idegesít a hullása. Nedves ecset, alap, tapogatás és minden oké.

      Az UD Naked Smoky palettából az Armor szín ehhez képest csillámeső.

      Törlés
  2. Wow, ez gyönyörűűűű, és nagyon szép a sminked is! :)

    VálaszTörlés
  3. A szemsminked! :)
    Gyönyörűséges lett, izgalmas, mégis biztonságos színválasztás és effekt.

    Szuperek lettek a fotók!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) A sárga-zöld párosítás az egyik kedvencem, pedig ruhából egyik színt sem hordom.

      Adok a férjnek egy extra puszit :)

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány