2016. április 4., hétfő

KUKA KEDD 32. HÉT



A 32. hét kicsit egyhangúra sikeredett, pedig nem volt célom. Nézzük meg, hogy miért!


A szekrényben egy utolsó vállfán, egy ruha alatt,- ami majd ide fog kerülni - találtam pár meglepetést. Szoknyákat, de még milyeneket. Ezeket szerintem leginkább a főiskolai vizsgaidőszakok idején hordtam, vagy a bankban, még sok éve. Aztán úgy voltam vele, hogy jó lesz az még valamikor, főleg ha meg kell jelenni valahol. De hol is kéne nekem megjelenni? Őőő, sehol. De főleg nem a 90-es évekből a Szomszédok Almája szerepében. Tudjátok, az a tipikus pincérnő-szerelés, fehér ing és fekete szoknya.

Az első két szoknya igen hasonló.  Nem a legjobb hossz, nem is a legjobb forma és az egyik nagy is rám. Itt ezekben tuti egyedi lennék, és nem a szó jó értelmében.



A harmadik szoknya a Jeans Clubból van, aminek több rossz pontja is van. Az egyik a két zsebe, egyszerűen még pufibb leszek tőle. A másik, hogy ezek a gombok igaziak, nem csak dekoráció, ezt a szoknyát szét lehet gombolni teljesen. Ez azzal is jár, hogy leülve ilyen fura dudorokat csinál. Össze lehetne varrni belül, de a dudorok szerintem megmaradnának. Az utolsó és legfőbb ok, hogy ez abból a fajta kordbársony anyagból van, ami minden egyes szöszt vagy port bevonz 10 kilométeres körzetből, a macskaszőrről nem beszélve. Szóval nem.



A fürdőszobából újra körömlakkok mennek. Egyszer vettem egy 7 darabos lakkszettet a Color Club márkától. Ebből 4 már itt megmutatta magát, most a maradék következik. Mondjuk azóta sem vettem homoklakkot, nekem nincs türelmem ezeknek a lakkoknak a lemosásával bajlódni, főleg ha az két nappal a lakkozás után van. Egyébként az üvegben sokkal szebb színük van, mint a valóságban.






Ez egy gyors kis bejegyzés lett, de jövő hétre keresek majd valami érdekeset és haszontalant.


Kinek van még meg a szalagavatós cucca?
Ki tartogat 10 éve divatjamúlt „ünneplős” ruhákat?

8 megjegyzés:

  1. Még csak két és fél éves a szalagavatós cuccom, de pl. a blúzzal a mai napig nem tudok mit kezdeni :D A ballagás óta a szekrényemben porosodik :D Azóta megoldottam a kötelező, ünnepi vizsga viseletet, egy fekete ruhával.

    Ma kivágtam a hatásodra kettő utált lakkot és rúzst :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én konkrétan nem akartam elmenni a szalagavató-ballágás csodákra, miután csináltak nekem egy bokavillantós nadrágot úgy, hogy alapból 10 centis magassarkű cipőt jeleztem, még így sem jöt össze. Grrr, azóta is háborgok ezen.

      Nagyon helyes, főeg, ha nem csak haszontalan volt, hanem egyenesen utált. Nem fogok Coelhos idézetet írni, hogy a rossz dolgok ellopják az energiáinkat, de valami hasonlót kell ideképzeni.

      Törlés
  2. Jók ezek a kuka keddek mindig találsz valamit.Az ember nem is gondolná mi mindent fel tud halmozni.2-3 havonta szoktam kiszórni a dolgokat de akkor...
    Az a legjobb mikor költözésre kerül a sor jesszus mi minden van,minek?
    Képes vagyok mindent tartogatni jó lesz még valaminek valamikor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Költözéskor van energiád kidobálni a felesleges holmikat, vagy bevágod a dobozba? Vagy attól függ mennyi időd van összecsomagolni?

      Törlés
  3. 4x költöztünk gyerekkel.Az volt a legjobb amikor Németországba jöttünk.7 évig laktunk lakásunkba mikor szortírozol mi mindened van és mi az ami fontos mi az ami nem.Még mindig van egy csomó dolog a lakásunk pincéjébe és a szülöknél a bútorokat akkor mind eladtuk.
    Németországba második lakásba lakunk először egy év után költöztünk.Költözéskor gyorsan mérlegelek mi az ami kell.Ami nem az megy a szemétbe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó anyámék padlásán nekünk is van még rengeteg cuccunk, de valószínűleg azt már ott eszi meg a fene. Ami eddig nem kellett, már nem is fog sosem.
      Egy év alatt annyi mindent össze lehet gyűjteni... Viszont ami nem mindegy, hogy költözéskor van-e limit, hogy mondjuk 100 kiló cucc jöhet, semmi több.

      Törlés
  4. Hát igen, a sötét szoknya fehér blúzzal nálam is hányingert kelt a sok vizsgaidőszak miatt, és a mai napig nem érzem magaménak, pedig amúgy van néhány jól szabott fehér blúzom... Lehet, hogy idén megpróbálom majd vidám színű szoknyával és színes kiegészítőkkel bevonni őket valahogy a mindennapokba, mert amúgy is nehéz blúzt találnom a keskeny hátam és a nagy melleim miatt. És hát igen, a kordbársony cicák mellett halott ötlet :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vidám színek jó ötlet a fehérhez, nekem is kellene pár vidám szín, csak valamiért mindíg visszateszem őket a polcra.

      Amióta cicásak lettünk szerintem a harisnya is olyan, hogy sose, felesleges. A kord meg főleg :(

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány