2016. április 26., kedd

KUKA KEDD 35. HÉT



A mai héten kicsit a télies dolgokat akartam szelektálni megint, viszont kozmetikai fronton rá kellett, hogy jöjjek, hogy nekem nem is nagyon vannak téli dolgaim.


Télen igyekszem nem elsunnyogni a testápoló használatát. Nem száraz a bőröm, de mégis csak Kanadában lakom, ahol simán van -20 fok, illetve fél éve nem esett eső. Tehát ez kellene, hogy téma legyen az életemben. Ennyi a téli spéci dolog. Semmi más.

Viszont tavaly a szállodában kapott kis testápoló elbújt. Nem tudom miért lett betéve oda abba a szekrénybe, ahol megtaláltam, de egy év után inkább nem akarom elhasználni a maradékot. Ezzel a kis bakival még jobban érzem azt, hogy ha megjönnek a tárolóim, akkor sokkal jobban kell figyelni a rendre, mert ha valami rossz helyre kerül, akkor azt konkrétan ott eszi meg a fene.


Kettes távozó a fürdőből egy arclemosó lesz a Lancome-tól, mégpedig a Creme Radience. Eleinte tökre szerettük egymást, ez még akkor volt, amikor frissen ideköltöztünk, és a bőröm még nem tudta milyen az a kanadai tél. Aztán szárított és félretettem. Nyáron próbálkoztam vele újra, de csak heti 1-2 alkalommal, így fogyogatott, de két alkalomnál több nem volt jó. Most télen ötször, ha hozzányúltam. Tök jó tiszta érzést hagy maga után, sőt szupertisztát, és nagyon kevés kell belőle, de nem. Főleg nem Lancome-os áron. A flakonban még annak ellenére is egészen sok van, hogy másfél éve küzdök vele.


Viszont most nagyon megfogadtam, hogy ez a terméktípus lesz az, amiből nem vagyok hajlandó többször olyat használni, ami kínlódás. Nem azért, mert az a 10-15 dollár nem jelent semmit, de az, hogy hónapokig vagy több, mint fél évig olyat használjak, amit utálok, na azt többet nem. Dupla pont.

Utolsó darabom a fürdőből egy Konjak szivacs lesz mára. Ezt még a Clarisonic előtt vettem, és vártam a csodát. Valamit hatott, de olyan gusztustalan zsíros érzést hagyott az arcomon, hogy utána azt legszívesebben szappannal suvickoltam volna le. Nem tudom miért. Jó, ilyen szivacsot ezer cég gyárt, szóval nem a Konjak szivacsok ellen beszélek, csak az én noname párdollárosom ellen. A Clarisonic (Klári) után meg ilyen szivacsoknak semmi esélye sincs.



A szekrényből három igen hasonló dolog fog kikerülni. Ezek a magasnyakú, feszülős aláöltözékek. Nem, ezekben sosem mennék ki az utcára, így ahogy vannak. Mindig vettem rájuk valami másik rövid ujjú felsőt. Ez az a pont, amikor a divat meg az ilyenek sosem érdekeltek, csak a vesém. Viszont ez a 3 rövidebb annál, hogy a vesémet tényleg védje.


Aztán a másik, hogy le is szorítják a mellemet, főleg a piros, rossz ránézni is a képre.
A sokadik meg az, hogy baromi gyorsan abba kell hagynom a fánkzabálást, mert olyan dagadt vagyok magamhoz képest, hogy rossz ránézni az úszógumijaimra. Ezt most csak így a képekről állapítottam meg. Tök ciki.


Ennyi lett volna a 35. hét Kuka Keddje. Le kell fogynom, nincs mese, ez nem mehet így tovább, a boldogságomat nem a fánkban kell keresni, hanem a salátában. Köszi Kuka Kedd, hogy a szívbajt hoztad rám.

Őszintén, ki pufisodott meg egy kicsikét a télen?
Kivel jött szembe az a probléma, hogy a tavalyi nyári cucc nem jön fel?

6 megjegyzés:

  1. Nekem van pár ilyen vékony felsőm, félgarbó, mellénnyel vagy kardigánnal hordom őket télen, magában sosem, mert nem öltöztetnek, egyszínűek én meg nem szoktam hozzájuk nyakláncot felvenni, pedig úgy mutatnának. Vastag pulcsi alá meg betűröm őket. Ha nem tetszik, dobd ki, de én szeretem az ilyen aláöltözeteket. Nem a súlyoddal van gond, hanem a ruha előnytelen. Nyári ruha?? Ma konkrétan egy fok volt, felvettem egy téli pulcsit.
    Hú, nekem van több, mint egy éves testápolóm, lábra szoktam kenni nyáron, télen csak a sarkamat kenem. Amit utálok, azonnal kuka, tartogatja a fene a szépségápolási cuccokat, nekem többnyire el is fogynak, mert nincs sok, kivéve a lakkokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Postosan úgyanígy, valamit ráveszek, mert önmagában nula, de jobban megéri, ha ez a garbó egy jó anyag jó hosszal.
      A nyári ruhát témát kár is volt felhoznom, mert télikabátban járok újabban dolgozni, fél év után megjött egy kis eső is.

      Én most a sminklemosókat pakolgatom ide-ode, mert van pár haszontalan. De nincs szívem kidobni :(

      Törlés
  2. A szivacsnak a kinézete is kicsit undi. (-:
    Én úgy hívom az ilyen cuccokat, hogy "alávevős". A fehéret megtartanám, mert az annyira nem tűnik kicsinek. A másik kettő valóban rövidebbnek látszik, meg szűkebb is, mell-lenyomós.....
    Hú, én még nem vettem elő nyári cuccot...... Ha jön rám valamennyi az mindig a hasamra szokott, és emiatt a szoknyák, rövidnadrágok kerülnek kihízásra......
    Micellás vizeket rakosgatok ide-oda. A Garniert én vettem, de volt már 2-3 kis kiszerelés Pixiboxokban is. Nem nagyon kedvelem, sminklemosásra nálam ezek az olajos, kétfázisú készítmények jöttek be jobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A konjak szivecs sosem egy szép látvány, de állítólag hasznos.
      Jaja ez az alávevős dolog, a fehér már sárgás a hónaljában, így nem vettem fel még idén... Pedig szerettem, anno a Jeans Clubból vettem nagyon sok ilyet, azok nem műanyagok voltak.
      A micellás víz nálam sem bejövős. Ősszel vettem egyet, de annak sárga a színe, hát, olyan elmegy.

      Törlés
  3. Engem az ilyen felsőkben általában a garbó rész zavar: nem melegíti megfelelően a nyakam, viszont nem is csajos. Egy feketém van, azt szeretem, de akkor már legyen rendes garbó :)
    A nyári cuccokat szerettem volna elővenni, de itt most olyan hideg van, hogy nyári ruha helyett meleg sálat vettem elő...
    Téli hízás? Hát éns ajnos nagyon hízékony vagyok, így oda kell figyelnem. Karácsony előtt kifejezetten jól éreztem magam a bőrömben, most érzem úgy, hogy ott vagyok, ahol kari előtt, de jó lenne még két-három kilót leadni, hogy elégedett legyek magammal (úgyhogy torna és bicikli megy ezerrel).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen magasabb nyakú cuccokat egy jó nagy statement nyaklánccal együtt szeretem, úgy csajos is, és jó is az egyensúly a sima rúha-csicsás ékszer fronton.

      Ja itt is bejött hétvégére a téli kabát idő. Megvan ez az időjárás kicsit bolonduva, de itt mondjuk sosem volt normális.

      Biciklin gondolkodtam, olan jó lenne, de a 25. emeletre nem a legjobb ötlet :(

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány