2016. június 16., csütörtök

Notoriously Morbid, ami a legkevésbé sem morbid



Ma egy videó érkezik egy számomra nagyon kedves sminkmárkáról, amit már egy ideje próbálgatok. A márka a Notoriously Morbid, aminek a nevétől nem kell félni, ez csak egy név.


Nem rejtett célom, hogy olyan márkákat próbáljak ki, amik Magyarországon is könnyedén beszerezhetőek, vagy hát legalábbis az online rendelés nekem a könnyű megoldásnak számít. Aztán azért arra is próbáltam fókuszálni, hogy az őrülten színes és viszonylag őrült árak mellett olyat is tudjak nektek mutatni, amivel simán lehet menni dolgozni, és viszonylag az ára is sima ügy. Így jutottam el Notoriously Morbid márkához, ami még postaköltség mellett is elég jó árakat kínál, és a minőséget is csak dicsérni tudom. 
 
A videó jó hosszú lett, de semmilyen infót nem szerettem volna kihagyni belőle. A végén van egy kisebb összehasonlítás is a magyar piacon kapható ásványi sminkekkel, ami talán még egy extra hasznos rész.


„Mitől lettem ma szebb?” videókban még fogtok velük találkozni, szerintem nem is egyszer. Illetve az arcra valókról szerintem lesz külön bejegyzés is, mert azok talán kicsit másabbak, mint egy szemre való. Illetve a por állagú kontúr és highlighter nekem újdonság.












































Remélem ma is hasznos voltam, és még érdekes is. Számomra ez a márka nagyon szimpi, nagyon tetszik, így aztán remélem, hogy nektek is elnyeri tetszésetek.  

Ti hogy álltok a por állagú sminktermékekkel?
Őszintén! Mi a reális ára egy monónak?
Vagy mi az átlagos a boltokban?

6 megjegyzés:

  1. Most ezzel megint csak az a bajom,mint a Morphe csomaggal,hogy sajnos rendelnem kell.
    Na jó nem kell,de valószínűleg a két"borosburgundipiros" színt tuti magamévá teszem,mert két éve keresek ilyeneket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) ennyi pénzért elég király és a színek isteniek

      Törlés
  2. Ez most nagyon jól jött! Már akkor is nézegettem, amikor Facebookon kérdezted anno, hogy ki mit rendelne, de most már biztos, hogy fogok is tőlük rendelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 666 lájkolónál valami történni fog :) ha már Notoriously Morbid a neve a dolognak :)

      Törlés
  3. Nekem nem jön be az ilyen állag, egyszerűen nem szeretek velük dolgozni, a pigmentjeimet is kis szemhéjpúder panekbe nyomtam végül. Az egy nagyon jó kérdés, hogy mi a reális ár egy monóért, én alapvetően mindig palettákban gondolkozom. A minőség és a mennyiség nyilván számít, én drogériás monókért nem szívesen adok ki pénzt, pedig nem különösebben volt rossz tapasztalatom. Személy szerint 5-8 font az amit nem sajnálok, illetve ha lebontom a (nem drogériás) palettáimat akkor kb így jövök ki. Az mondjuk tény, hogy simán lehet nagyon jó cuccokat kapni nagyon olcsón is már.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szeretem őket, de csakis különleges színekből.
      Én is palettákban gondolkozom, pedig annyi csábító mono van a Sephorában, de ami van azt sem használom :(
      2000-3000 forintra lebontott palettaszín még igen nagyvonalú is. Ha a 64 dolláros Nakedet veszem, akkor 5,3 cad, azaz 1200 forintra jönnek ki a színek. Mondjuk azokban nincs túl nagy különlegesség. De egy szuperszínes palettáért fizetnék többet is simán, csak működjön rendesen.
      Sok jó dolgot lehet olcsón kapni, de valahogy a magyar bjuti közösség nem akar kiszakadni a Kat Von D-Tarte-UD és hasonlóan berendelhetetlen Sephorás márkák örületéből. Pedig rengeteg jó márka szállít Magyarországra.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány