2016. augusztus 4., csütörtök

Csacsogós Csütörtök Nyaralás, Vancouver


Idén a kanadai tengerpartot vettük célba nyaralás címszóval. A beszámoló videó formájában érkezik Vancouverből.


Kanadai életünk óta ez volt az első kanadai nyaralásunk. Eddig mindig olyan megnyugtató érzés volt pár hét külföld után újra a megszokott magyar környezetbe visszacsöppenni. A megszokott környezet ugyan megvan, és a magyar nyelv ugyan nem annyira nem hiányzik, csak kicsit fura volt, hogy az utazásnak egyik pontja sem Magyarország.


Képeket az Instagramon találhatsz a frozen.ildie néven, ide is teszek fel párat.

Edmonton reptér, a függőkerttel mindig fényképezkedünk


A szálloda ablakából

Nagyon ügyeltem arra, hogy a pálmafa mellett jól látszódjanak a kanadai zászlók


IMATS nyertesek
Amikor a felhőkarcoló és a kínai pagoda találkozik

Nem vicceltem a felhővel

A város északi fele

A kilátóból, amikor volt egy felhő mentes pillanat

A kilátó és szélmalom egyben

Capilánó függőhíd park


Az hogy remegek, mint egy falevél a libegőn egy dolog, de ez itt a nehezített körülmény.
Főleg ha még ugrálnak is rajta


Élet a fákon


Egy lazacért cserébe bármit bevállal





Imádom őket, annyira imádom mindet

Ott a papagáj, és ott vannak a színes madarak


Beluga

Hi


Delfint fényképezni baromi nehéz

A bálnát pedig majdnem lehetetlen

A fókákkal könnyű dolgom volt.
Jobb oldalon a kötélről logó a kedvencem, nagyon laza

A helykihasználás
A belvárosi sport igen fontos


A bálnák vajon mit mondanak?

Felhők és jeges hegyek

Köszi ha megnézted a videót és a képeket.

Ki merre volt/megy nyaralni idén?
Külföld vagy belföld?

7 megjegyzés:

  1. Instán is szuperek voltak a képek. De pl a függhidas nekem új. Nem biztos hogy átmentem volna rajta...:)

    VálaszTörlés
  2. Instán is szuperek voltak a képek. De pl a függhidas nekem új. Nem biztos hogy átmentem volna rajta...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekeztem sok képet feltenni, de a férjet nem akartam azzal az idegroham szélére kergetni, hogy a telomat nyomkodom egész nap :)
      2000 kép lett 5 nap alatt :)

      A sok ember segített is a dolgon meg nem is. Nem éreztem veszélyesnek, amíg az idióták el nem kezdtek rajta ugrálni, mert jajj az milyen mókás.

      Törlés
  3. Annyira szép és érdekes helyeken voltatok! Szívesen "elnéznék" Észak-Amerikába! Annyira más lehet, mint Európa.
    Gondolom a víz nem igazán úszható arrafelé, feltételezem jó hideg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugat-Európához képest nem nagyon tudom, csak Londonban voltam, de kelethez képest nagyon más.

      A víz nem volt vészesen hideg, a gyerekek ott pancsoltak elöttünk. A finn tenger hidegebb volt.

      Törlés
  4. Videót sajnos nem tudok hanggal nézni, de a képek nagyon jók!!! Mondd, hogy nem lengett ki a híd, mert már nézni is rémisztő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogynem, főleg amikor a kölkök ugráltak rajta és meg sikongattam, mint egy idióta.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány