2016. szeptember 17., szombat

Hogyan lettem én dolgozó ember Kanadában? Egy év távlatában.


Hetek óta meg szerettem volna ezt a bejegyzést írni, de valahogy mindig volt valami, ami bosszantott és nem szerettem volna negatív szájízzel nekiülni egy olyan dolognak, aminek pozitívnak kell lennie. De a nagy nap elérkezett lássuk mi a helyzet!


A vezetőség szintjén nincs változás, a dolgok okésak. Vagyis annak látszanak. Pár dolgot ugyan nem értek. Mint például miért a lustákat pártolják, miért a haszontalan embereknek adnak több órát, ellenben a sokkal jobban dolgozókkal. Sosem fog kiderülni.

Miután párszor nem értettem a dolgokat, és közöltem a boltvezetővel, hogy szép és jó, hogy betettek koordinátornak, de nem születtem birodalomvezetőnek, ha esetleg tanítanának is valamit, akkor jobban haladnánk a „hogyan legyek jó osztályvezető” dologgal, ahelyett, hogy a magam kis európai módján próbálkozom. Ezt sosem fogom megérteni, nekem még nem volt egyetlen olyan melóhelyem sem, ahol rendesen tanítottak volna. Főleg nem arra, hogy hogyan legyél jó vezető.

A másik dolog, amihez én sosem leszek elég képzett az a kommunikáció azon formája, amikor valaki köntörfalazva és selyempapírba csomagolva mond valamit. Mondjuk példának: „Én nem annyira szeretem a kék pulóvereket”, na most ebből van azt veszem le, hogy nem szereti a kék pulcsikat, vagy azt akarja mondani, hogy ne tegyél már kék pulcsit a bolt bejáratába, mert ez meg az az oka. Én egy egyszerű igen-nem gondolkodású lény vagyok. Most odategyem, mert lehet másik 800000000 vásárlónak meg majd tetszik, vagy ne tegyem oda, mert ne és kész.


Aktuális dolgok. A lusta indiai lány elmegy egy másik boltba, nem tudom, hogy hogyan sikerült neki egy koordinátori pozíciót megkaparintania, amikor orbitális hibákat követ el napi szinten, de nem az én bajom lesz, így én csak örülök neki. Ő nagyon sok fejfájást okozott, és egyszerűen képtelen voltam vele együtt dolgozni.

Viszont helyette van egy pár új lánykám. Van olyan, aki okos, de lusta (legalábbis két hét után nem tűnik túl szorgalmasnak) és van olyan, aki nagyon akar, de saját magától olyan komoly döntést sem tud meghozni, hogy melyik zoknit melyik kampóra tegye. Van egy másik, aki robot, azt csinálja vakon, amit mondanak neki. És van olyan is, aki csak úgy elvan. Nos, ezekből a teljesen különböző emberekből kellene nekem egy csapatot kovácsolni. Illetve vannak a régiek, akiket pedig kéne tovább gyúrni, hogy könnyű szívvel el tudjak menni nyaralni. Még nem tudom, hogy ezt pontosan hogyan kell jól menedzselni, de rá fogok jönni.

Azt tudom, hogy a magyar mentalitás elvesztésén még dolgoznom kell. Bizony-bizony, a negatívat és a rosszat hamarabb meglátom. Ha valami nincs a helyén, ha valami retkes, ha valami össze van keverve, azt messziről kiszúrom. A pozitív dolgokat pedig nagyon alapnak veszem. Pedig nem az.
Miért is dolgozna tökéletesen egy 20 éves diáklány, mi motiválná? Nem a pénz az tuti, mert a részmunkaidős diákok nem kapnak egy nagy vagyont. Tapasztalat vagy elismerés, ugyan már, ők egyszer doktorok vagy ügyvédek lesznek. Szóval lényegében rajtam múlik, mennyit dolgoznak. Ha jól érzik magukat, jobban dolgoznak. A baj ezzel csak annyi, hogy mindig van egy lusta, aki miatt a csapat újra és újra szétesik.


Ami kimaradt, hogy Kanadában, vagyis itt Edmontonban meglátásom szerint két féle ember dolgozik boltokban. A már beszélni képes bevándorlók és a diákok. A bevándorlók vegyesek, de többnyire nem beszélik az irodalmi angolt, és mondjuk 70%-uk segghülye. Nem túlzás, van nem egy olyan, akire egy almát nem bíznék rá, nemhogy egy kasszát. Nos, ők azok, akik minimálbérért kasszáznak naphosszat. Akiket a „floorra”, azaz az eladótérre tesznek egyből, azok általában már okosabbak. Döntéseket kell hozni, és lehetőleg gyorsan.
Az emberek többségét részmunkaidősként veszik fel, mert így nagyon könnyű később eldönteni, hogy kell-e az illető vagy sem. Az első két hetem után nagyjából mindig annyi órát kaptam, hogy közel teljes idősként dolgoztam, és a próbaidőm letelte utáni napon teljes lettem, és hála égnek egyetlen napot sem kellett a kasszasoron eltöltenem. Akkor az angolom még nem volt túl kifinomult.
Több helyen is hallottam, hogy a nyugat így gondolkodik, hogy a nulláról kell magad felküzdened, és ha a menedzsereinket végignézem, ez igaz, mert mind egyszerű eladóként kezdte. Szóval reménykedem azért lassan, hogy tanulhatok valamit, és haladhatok előre.

Nézzük kicsit a személyes oldalt. Kevés változás történt az emberi állományban, szerencsére a távozók többsége közutálatnak örvendett, és miután leléptek, a hangulat sokkal jobb lett. Egyetlen kazah barátosném hiányzik nagyon. Viszont akikkel együtt dolgozom, őket nagyon szeretem. Nem mondom, hogy mindenkivel jó együtt dolgozni, de ha másik osztályon van, az engem már nem nagyon izgat. Van az úgy, hogy valaki jó ember, jó személyiség, csak nem passzoltok össze.
A volt zónatársammal, az iráni lánnyal, aki azóta a férfirészleg vezetője, szóval vele együtt járunk bevásárolni, meg ide-oda. Összenőttünk, mivel pontosan egyformák vagyunk, csak az egyikünk magyar és heves vérmérsékletű, a másikunk pedig iráni és elegánsan nyugodt és hercegnős.
Jó az az érzés, hogy sok emberrel már a legkevésbé sem érzem a különböző anyanyelvet hátránynak, már egymásra hangolódtunk, tudjuk, ki mit akar mondani. Sokáig zavart, hogy voltak szituációk, amikor nem tudtam magam egyértelműen kifejezni, és nem mindig van a kezemben a telefonom, hogy kiguglizzam mi a jó szó, de tanultam is, és jobban is ráérzek dolgokra, vagy a másik mondja ki a szót.


Azt gondolom, hogy ha egy kicsit a minden miatti aggódást minimalizálom, és ha jobban fókuszálok a jó dolgokra, minden jobb lesz. Meg kell tanulnom úgy megdicsérni azokat, akik nekem dolgoznak, hogy tényleg érezzék, hogy jól csinálják azt, amit csinálnak, de közben ne is lustuljanak el a dicséret miatt. Ez egy érdekes dolog lesz.

Sok negatív hatás ért az utóbbi időben, nem csak a melóban, de az otthoni barátaim is kést döftek a szívembe és más miatt sem voltam boldog. Viszont tanultam belőle, és ezt igyekszem a hasznomra fordítani a mondás alapján, hogy ami nem öl meg, az erősít.

Köszi, ha eme kicsit a szokásostól eltérő bejegyzést elolvastad, és ha szeretnél, írj egy kommentet, mindig szívesen olvasom őket.

Random képek a Googleből, az egyik innen.


8 megjegyzés:

  1. Hmmm érdekes, hogy ilyen mindenhol van, mármint az, hogy aki jól előadja magát de közben egy nagy nulla, az mindig meg tudja vezetni a főniket. Nálunk is van ilyen, már nem bosszankodok rajta. Sajnos ismerős, hogy a jót természetesnek veszi az ember, a rossz pedig rögtön szúrja a szemét. Plusz nekem gond a diplomatikus megfogalmazás. Egyszerűen nem megy. Ha van vmi nem tetszik, annyira felrántom magam, hogy nyugodtan elkezdem mondani de közben még jobban bepipulok aztán szépen a másik nyakába zúdítok mindent. Elég hirtelen vagyok, ezen próbálok javítani. Hááát...nem megy valami jól :) Különben tényleg sokkal motiválóbb a dícséret de közben tök gáz, amikor az jár a fejemben, hogy mekkora marharépa szegényem.
    Barátok. Hm. Erre nem találok szavakat, szörnyű csalódni a barátainkban, nekem is vannak ilyenek, csak fordítva van, ők költöztek el és álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer idáig jutunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó a diplomatikus megfogalmazás okés lenne, de érted, az egyik főnök azt mondja, hogy tegyem a fősoron lévő állványokra a meleg cuccokat ezzel a megfogalmazással, focus on warm wear, aztán jön a boltvezető, hogy miért van minden második állványon pulcsi. Na bakker miért.
      Mond meg hány pulcsis cuccot akarsz látni bakker grr.

      Szerintem én egyébként egy jól magyarázó személyiség vagyok, és a 10000000. kérdésre is simán türelmesen váaszolok. Azt nem bírom, ha valaki nem kérdez és baromságokat csinál.

      Marharépa, mindig erre fogok gondolni és mosolygok majd.

      Biztos, hogy miattam is van :(

      Törlés
  2. Nem egyszerű egyik melóhely sem. Ahány kolléga, annyiféle probléma. A körülírást én is utálom, beszéljen már világosan, mit akar. Ma egész nap mélezgetős-telefonálgatós napom van, kicsit ki vagyok akadva, csúszik minden, a megrendelő ideges, jogosan, mindezt úgy, hogy most lett vége a lakásfelújításnak, szombaton végeztek a festők és kicsit pihennék, de hát azt nem lehet. Meg a két iskolás, meg vegyünk függönyt, ez kell, az kell, szombaton elutazunk, kicsit torlódtak a dolgok. Még másfél nap kényszerpihenő is sikerült, mert nem tudtam ráállni a lábamra, megrándult és feldagadt. Kicsit nekem is elegem van, nem látom a végét a tennivalóknak. Szóval együttérzek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jól összejöttek a dolgok, hát ez komoly. A végén lesz egy tiszta és friss otthonod, kacatoktól mentesen.
      Egyszer költöztem augusztus legvégén, amikor még a suliban dolgoztam (hajnali 2-ig), szuper volt.
      Kemény van az tuti, hogy ezt mind túléled, én ennél sokkal törékenyebb vagyok.

      Törlés
  3. Jól nézed a dolgokat és jó úton haladsz! Nem tudsz majd mindenkinek megfelelni, de jól lavírozol. Úgy érzem már több türelmed van a hülyékhez. Tök jó, hogy a nyelvi nehézségeknek vége és emiatt is biztonságban érezheted magad. Még jobb, hogy van/vannak barátnőid, nem vagy begubózva. Örülök, hogy többségében jól érzed magad és megtaláltad a helyed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem. Alapvetően a végtelenségig pozitív vagyok, csak igyekszem a realitást nem elveszteni. Viszont néha jönnek rosszabb idők, de ezek tesznek erőssé.
      A hülyékkel szerintem sosem leszek elég türelmes, de nagyon-nagyon igyekszem.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány