2016. szeptember 12., hétfő

KUKA KEDD 55. HÉT


Újabb kedd érkezik, ezzel egy újabb Kuka Kedd is. Nézzük, ma mikről gondolom azt, hogy ideje lesz távozniuk az életemből.


Először is azzal kezdeném, hogy végre egyszer úgy indultam el a plázába, hogy nem felejtettem el elvinni azokat a dolgokat, amiket vissza kellett volna vinnem már jó régóta. A Sephorának igen nagylelkű a visszaváltási lehetősége, konkrétan egy év, mondjuk store credit-et adnak, de az meg mindegy, mert úgyis elköltöm. A másik, hogy ha van törzsvásárlói kártyája az embernek, akkor blokk sem nagyon kell, mert a gépben benne vannak a dolgok. Egy ideig eltart, amíg kikeresi a csaj, de megtörtént. Egy köszi jár nekik mindenképpen.

Miket vittem vissza?

Első körben a Smashbox szempillaprimerét, mert egyszerűen nem csinált szép pillákat. Szegény itt ált a visszavivős dobozban már hónapok óta. Vettem helyette másikat, adok ennek a dolognak még egy esélyt.





Második, de akár mondhatnám elsőnek is az a Fresh márka Sugar Scrub ajakradírja, ami szintén hónapok óta várja, hogy visszavigyem. Mint az augusztusi Mindennapi társaimban is mondtam, az ajakradírok a legkevésbé sem jöttek be, undorítónak érzem, és ahhoz meg nagyon drága volt.




Amiről van képem még utolsónak az a Tarte rúzsa, a mostani tengeri kollekcióból. Szerettem volna egy hűvös vörös rúzst, de ez primerrel és ceruzával megtámogatva is felfolyik az erekben és 80 éves mama külsőt varázsol. Szerintem 3-szor ha használtam, és a színe után vérzik a szívem.



Amiről valamiért nem nagyon találtam képet, csak a júliusi Mindennapi társaim negatív oldalán szereplőként a körömlakklemosóval, az pedig a Shu Uemura szempillaápolója. Ez a kis tubus 39 kanadai dollárért nem csinált semmit, de semmit, így szépen ment is vissza a Sephorába.


Volt még egy Make Up For Ever rúzs, amit visszavittem, de azt korábban már kikukakeddeztem, csak most sikerült elvinni.
Így most 4 dolog ment a fürdőből, múlt héten is egészen jó voltam, büszke vagyok magamra.


A ruha oldalról nem lesz kép, mert akármilyen szégyenletes dolog is, a legtöbb szülinapi ajándékomat visszavittem a boltokba. Nem szép dolog, de ha valamit sosem fogok használni, akkor egyszerűbb egyből visszavinni ahelyett, hogy egyszer használom, majd a szekrény aljába kerül.

Így vittem vissza egy táskát, ami tényleg jól nézett ki, tetszett is, viszont amikor már kis testemhez hozzámértem sehogy sem volt jó. A rövidebb pántja túl rövid volt, a hosszabb pedig túl hosszú, és lánc, ami nem kényelmes.

A másik kettő pedig két statement bizsu nyaklánc, aminek két buktatója is volt. Az egyik, hogy aranyszínűek voltak, amit sosem, de sosem fogok felvenni, ez tök nyilvánvaló. A másik, hogy abból a kanadai cipő és bizsuboltból valóak voltak, az Aldo-ból, amiről a Marketplace (fogyasztóvédelmi műsor) kiderítette, hogy kadmiumból vannak az ékszereik, ami mérgező lehet. A H&M-et is vizsgálták, és azok teljesen tiszták.

Szóval így a szekrény rész kicsit uncsi lett képek nélkül, de ez is egy nagyon fontos féle szelektálás, amikor be sem engeded azt, amire nincs szükséged.

Ez lett volna a Kuka Kedd 55. heti listája, ami szegény egy jó nagy visszaviteli lista is volt egyben.


Ti mit csináltok azokkal az ajándékokkal, amik nem tetszenek?
Megtartjátok vagy visszaviszitek?

15 megjegyzés:

  1. Egy ideig tartogatom az ajándékot, aztán továbbadom vagy próbálom valamire elhasználni vagy kuka, de szerencsére nem nagyon ajándékozgatunk. Most itt lesz az ideje a naaaagy selejtezésnek, egy szatyor ruhát adtam ma reggel tovább, pénteken festés, szóval sietek a selejtezéssel. Amire mérges vagyok, hogy kaptunk félig rossz játékokat, kicsit hibásak, pl. távirányítós autó távirányító nélkül elég érdekes vagy 1!! db tollasütő, ezek csak arra jók, hogy a gyerek bőgjön, hogy nem működik, szóval mennek a kukába még mielőtt meglátnák, pont elég kacatunk van, de tényleg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A festés és a költözés jó motiváció :)

      A gyerekkorom 90%-ban az ilyen használhatatlan játékokról szólt, örülök, hogy te foglalkozol a témával és nem adod oda a gyereknek.

      Törlés
  2. És mit csinálnak a visszavett termékekkel? Felteszem nem teszik ki vissza a polcra. Lehet amatőr, de tényleg nem tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem kidobják, legalábbis ahol én dolgozom ott heti több száz dollárnyi beauty visszahozott cuccot szoktam kivágni a kukába. És már nem is sajnálom őket, immunilis lettem.

      Teszternek még talán a rúzsok elmennek, de nem hiszem, hogy használnák őket.

      Törlés
  3. Én le sem veszem a címkét és eladom gardgróbcserén (www.gardrobcsere.hu), sokszor van olyan, hogy nekem nagyon nem tetszik más meg perceken belül ír, hogy szeretné megvenni.
    Amúgy imádom a kuka keddeket, mindig alig várom, hogy fent legyen a poszt. Ma pont látta az egyik kollegám futólag megnyitva az oldalt, biztos nem néznek hülyének, hogy a munkahelyemen kis zöld szörnyeket nézegetek.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És semmi parád nincs, hogy a barátnő vagy a nagymami beszól, hogy de még nem is látta rajtad?

      (nekem most nincs, letojom)

      Örülök nagyon, hogy ennyire megszeretted. A zöld szörny még mindig jobb, mint a sminkcucc, mert ezt legalább nem tudja hova tenni ellenben a sminkcuccokkal :)

      Törlés
    2. Nincs ilyen parám, aki közeli barát vagy ismerős az általában ismer annyira, hogy nem vesz olyat, amit soha nem hordanék/használnék, akivel pedig fél évente egyszer találkozom kb. az úgysem veszi észre. Meg amúgy is, én is letojom.

      Törlés
  4. De jó, hogy ott vissza lehet vinni a cuccokat! Itthon olyan gáz, hogy ezt nem lehet. Veszel valamit ami nem azért nem jön be mert zöld helyett mégis lilát szeretnél hanem mert használhatatlan. Én egyszer Müllerbe vittem vissza szemhéjpúdert mert szürke volt lila helyett, annyit válaszoltak, hogy a neon alatt megváltozik a termékek színe :o. És nem Essence volt. Aztán kicserélték egy másik szürkére :) (valószínüleg a teszter lett lila és amíg nem nyitottam ki az enyémet fel sem tűnt, hogy nem olyan mint amit szeretnék)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sminkcuccos boltok világításáról is lehetne egy ódát írni. A Sephorában konkrétan sötét van, és így keresni kell a világos helyeket. A Douglas ilyen szempontból fényorgia.

      Pedig a Müllerről már azt feltételeztem volna, hogy ott alap a visszavétel. Mondjuk, a magyar Marika nénik akkor sem vennének vissza semmit, ha lehetne, mert azt hiszik az az ő zsebükből megy ki, pedig nem. Grrrr, hu én a dobozokat mindig kinyitom a kasszánál ellenőrzés képpen, mert van, hogy más szín van benne. :(

      Törlés
  5. Mi sem igazán ajándékozunk.. Inkább régebben, akkor el lettek suvasztva ezek a dolgok majd idővel kidobva.. Amúgy tényleg hülye helyzet, hogy nálunk nem igazán vesznek vissza semmit. Pozitív csalódás a Deichmann volt, ott két családtag is járt úgy, hogy itthon már valahogy mégsem volt jó a lábbeli, és nem kellett levásárolni, visszaadták a pénzt. Viszont sminkterméket szerintem sehol nem vesznek vissza még bontatlan csomagolásban sem. Nekem egy ilyen esetem volt ugyan, ami ellent mond, a Rossmannban sietősen vettem egy spirált, L'Oréal volt, ami azért nem a legolcsóbb, és véletlenül barnát hoztam el, pedig csak feketét használok. Még aznap visszavittem, és azt kicserélték feketére. (-:

    VálaszTörlés
  6. Pedig 3 napon belül mindenhol vissza kéne, hogy adják a pénzt.

    Szerencsés a spirálos eset, de ha nem cserélték volna ki tuti, hogy addig üvöltenék, míg megtörténik. Borzalmas természet vagyok ilyen esetekben.

    A Deichmann engem egyszer majdnem felbosszantott, amikor vettem ott egy utcára való tangapapucsot másnap tönkrement (kiszakadt a talpából a bábközrész), lepucolva vittem vissza, és közli a csaj hogy koszos, így nem veszi vissza, mert jajj az ki kell majd valakinek vizsgálnia. Nice try, de fogtam bedugtam a csap alá a plázában, hogy neki így jobb. A szánalmas ebben, hogy pontosan tudom, hogy még aznap a raktárban kidobják, senki sem vizsgálgat semmit, seova sem küldik ezeket.

    VálaszTörlés
  7. Úristen de jó, hogy ott visszaveszik a dolgokat! Annyi felesleges dolgom van, amik egyszerűen nem jöttek be, de kb ha 1-3 napnál később viszed vissza, akkor kiröhögnek. Pláne ha azt mondanád, hogy nem vált be a termék...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én vittem már vissza otthon lábaskészletet meg pendrive-ot is, de cipőt is 4 hónap után. Lehet a 180+ centi hatásos, de engem egyszerűen nem lehet lerázni.
      A kozmetikai dolgokat mondjuk nem próbáltam meg visszavinni, mondjuk egy szemcerkát kicseréltem a DM-ben, mert bele volt törve a hegyea kupakba. De azt is csak úgy, hogy kijelentő mondattal közöltem a kasszással, hogy most megyek és kicserélem, és mentem és kicseréltem. Az előttem lévő csajt elhajtotta ugyanezzel. grrr

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány