2017. augusztus 12., szombat

2017 tavaszi nyári kedvencek – 1. felvonás az arcápolás



Jól van, a lelkesedés megtörtént. Mindenki posztolja a nyári kedvenceit vagy az augusztusi kedvenceit, vagy valami másmilyen csoportosítás szerint valamit, amit szeret. Na, akkor én is adok neki egy lapáttal vagy egy konyhai edénnyel legalábbis.


Itt lesznek ma az arcápolás és napvédő jellegű kedvencek.
A következő az arcra való smink.
Majd a szemre.
Utána a szájra.
És lesz egy egyéb is.
Ruhákban nem vagyok biztos, még mindig dagi vagyok.


Ezer évvel ezelőtt volt egy bejegyzés arról, ami megváltoztatta az életem, de legalábbis az arcom tisztításának a forradalmasítása megvolt vele. Ez a Clarisonic, és ami nekem van a Smart Profile. Ha már én nem vagyok szuper okos, legalább a kütyüm legyen az nem?

Erről volt TESZT tavaly, 391 lelkes emberke rá is kattintott, köszönöm nekik. A teszt még mindig olvasható, pöppet hosszú lett.

Ezt a csodamasinériát még Azerbajdzsánban sem voltam hajlandó nélkülözni. Jelentem két Edmonton – Budapest és két Budapest –Baku táv alatt a repülő rakterében nem lett semmi baja.
Fejet mindig a 20%-os hétvégén veszek hozzá, ami drága, a kütyü is drága és jobban érzem magam tőle szóval minden oké. A homlokom sosem volt ilyen szép. Bár az állam nem a legszebb mostanában…


A mezei arc smink lemosására volt egy Nature Republic-os bambuszos lemosom, az oké volt, a mostani az egy bio nagyon menő és kevésbé szuper micellás víz. Nem különösebben érdekes.
A szem festésének lemosását korábban az Etude House (250ml, 14,5USD) kétfázisú sminklemosója végezte, az a 3. palack volt, és persze ha valami működik, ki kell mást is próbálni, így a Tony Moly (250ml, 16USD) ugyanolyan kétfázisúja van most használatban, ami meglepő, de pont ugyanolyan.

Mivel a fejemre egymillió dolgot kenek, köztük egy jó réteg fényvédőt és alapozót így arra a megállapításra jutottam, hogy ha többször és több mindennel tisztogatom a burámat az sosem árthat. Így került a mindennapokba a Secret Key Lemon Sparkling Cleansing Oil nevezetű olaja, ami a pumpával nagyon kézbecsúszos. Tehát a fejemen már nincs a szilárd púder, szemfestés és a többi ez a következő lépés. Nem kell vízzel keverni, sőt, nem szabad. Egy pumpantás és mehet a fejre, dörzsi dörzsi, és utána a víz. Viszont hagy maga után valamit, amit száraz bőrűek talán szeretnek, én nem, így még egyszer fejet mosok a habzó tisztító társával, ami a Lemon Sparkling Cleansing Foam. Ők a Beautynetkorea–ról érkeztek hozzám. Az olaj ITT található 11,8 USD eredeti áron, ami most valamiért 3,5 USD és 150 ml. A habzó tisztító pedig ITT 8,2 USD helyett 2,5 és 120 gramm.

Kimondottan szeretem őket és most, hogy a linkgyűjtés közben láttam ezeket a 3-4 dolláros árakat gyorsan meg is rendelem őket újra.


A vattapamacsos tonik használatát már egy ideje spriccelős flakonra cseréltem és tavaly az egyik meglepi csomaggal jött is egy jó és pici flakon így abba öntögettem a tonikomat és csak annyi van elől, ami abba belefér. Amit most használok az a Mizon Skin Reneval Program AHA & BHA Daily Clean Toner. Ez ide bekerült, mert most jóban van vele a bőröm, szereti, nem túl erős, lehet nem is ettől szép, de nem veszem újra. A 4. összetevője az alkohol, majd a parabének és a parfüm is elől van.

A korábbi It’s skin szérumommal teljesen meg voltam elégedve viszont a Sephoránál 100 pontért kaptam egy Dr. Jart+ Water Drop Hydrating Moisturizer nevű kicsit zselés, kicsit vizes szuperkönnyű valamit, amit imád a bőröm.
Ha a 100 miliset nézzük ez a Sephora amerikai oldalán 36 USD, ha a Jolse-t akkor 19-22 USD, akciótól függően. Viszont állatokon kísérleteznek, így vissza fogok térni az It’s skinhez.


A szemkörnyék ápolom viszont már igen régóta az It’s skin Brightening System Eye Cream nevű pumpás darabja, amiben 30 mili anyagot kapunk 16 USD-ért. Nem tudom, hogy pontosan mit csinál, mert mindkét szememen használom, nyilvánvalóan. Nem érzem, hogy sötét karikáim lennének, árkok vannak, de legalább nem sötét. Ha nem felejtem elhasználni a korrektor jobban néz ki a szemem alatt, nem szárad a bőröm. De olyan csodát, mint a Clinique cucca csinált 50 dollárért, azt ennyiért ő nem tudja. (Even Better Eyes Dark Circle Corrector)


Igyekszem a sorozatnézést egy maszkkal a fejemen véghezvinni, a kellemeset a kellemessel és hasznossal alapon. Eddig nem rendeltem szuper drága és extrém összetevős maszkokat, nem tudom miért, nem érzem szükségét az aranynak vagy a placentának. Árban nagyon jó a Tonymoly I'm Real Mask Sheet SET (11 sheet of each types), ami 11 különböző maszkot takar 13,5 dollárért, bár ez lényegében mindig akciós 10 dollár alatt.

Ugyanez a Beautynetkorean egyesével is rendelhető és most 51/91 cent darabja.


A másik kedvenc az Innisfree IT'S REAL SQUEEZE MASK 16 Types * 3 sheets, ami 5 dollárért 3 maszkot takar és itt a 16 féléből te választod ki, hogy neked mire van szükséged és lesz 3 egyforma maszkod.
Az Innisfree nyílván annak jobb, akinek 1-2 baja van csak a fejével, a Tony Moly meg annak, akinek minden másnap valami más baja/nyűgje van, ha 11-et szeretne és nem egyesével rendelgetni.

Rövid kitérés, próbáltam a tégelyes szem alá való tapasz jellegű félhold alakú valamit, ahogy sokakkal mássokkal is megtörtént, beszáradt. Az Etude House árulja ezeket egyesével csomagolva, ha szem alá keresel megoldást, de az egész arcos maszkokkal ki lehet kergetni a világból, akkor talán ez jó lehet. Etude House Collagen Eye Patch 10 ea SET néven található és 12 dollár.


Nézzük a fényvédelmet!
Szóval a sokak által istenített Clinique fényvédő nálam olyan csodás és banális csődöt jelentett, hogy a krónikus májbetegek osztálya instant a fejemre került vele együtt így keresni kellett valami mást. A tavalyi Uriage szintén nem volt az a dolog, amiért még egyszer pénzt akartam volna kiadni. Ez esetben is maradt a koreai megoldás, és a keresésnél nagyon komolyan szempont volt, hogy gél vagy víz szó legyen a megnevezésében.

Így esett a választás végül a kisebb
SkinFood Aloe Watery Sun Gel SPF50+ PA+++ 50ml  15 dollárért és a nagyobb
SkinFood Aloe Watery Sun Daily SPF50+ PA+++ 100ml 16,5 dollárért.
Konkrétan a honlapon nem találtam meg, hogy most melyiket mondják ők arcra és melyiket testre. A magam agya a kisebbet gondolja fejre a nagyot testre. Mindkettő csomagolásán rajta van, hogy ne kend a szemedbe és ennyi. Szerintem mind a kettő okés arcra. Az egyetlen rész, ami nem bírja, az az orrnyereg, ha alapozót és napszemcsit is használsz párás időben.
Egyébként meg mind a kettő szuperül beszívódik, nulla, de nulla zsíros réteget nem hagy, ruha alatt kényelmes. Végre egy fényvédő, rögtön kettő, amit nem nyűg használni.


És lényegében meg is lennénk. A permeteket idén is odatettem a polcra, az asztalra, hogy na majd milyen jó lesz, aztán semmire sem használtam őket.

A szempilla ápolásra kínai szempillatubusba tettem olajt és azt használgatom, ha el nem felejtem.

Nagyon remélem, hogy jövőre tényleg betiltják az állatkísérleteket Koreában, mert ahogy látszik minden onnan van viszont egy megbízható listát nem találok, hogy mi oké és mi nem. Listákat találtam, de nem mondanám megbízhatónak.

Ki hogy áll most éppen a koreaiakkal?

7 megjegyzés:

  1. Én egy kis csoda fényvédőt szerettem meg nagyon Ázsiából, a japán Isehan Sunkillert. A Uriage Bariesun nálam sem vált be, erre cseréltem, ez csak fizikai és nagyon jó a tág pórusú, zsíros bőrömre. A fátyolmaszkokat nagyon szeretem! Rájöttem, hogy ebayen az itthon My Snin Ni néven futó maszk My Scheming néven található meg jóval olcsóbban. Amit még imádok egy hajvégápoló, Mise In Scene. Szilikonos, de ez engem nem zavar. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnézem, mert a tág púrus és a zsíros bőr itt is befigyel nyáron, hátha.

      Ez a márkanévcsere érdekes, egy párra márfigyelmes lettem, de azok inkább európai-amerika eltérések.

      Az utóbbi időben arra jutottam, hogy a hajvégeken a szilikonnak nem kellene, hogy rossz hatása legyen, már úgyis halott az a haj. A fejbőrön nem jó, de ez hosszabb hajnál nem gáz. Aztán meg ki tudja, mindenki véleménye más erről.

      Törlés
    2. A fényvédőt tudom ajánlani, nagyon fura, mióta használom szebb a bőröm. Máskor kenyérre lehetne kenni olyan zsíros, ezzel nem. Pici flakon, fluid állagú, könnyű eldolgozni.

      Amit még elfelejtettem írni:tavasz óta Clarisonic Mia2 tulajdonos vagyok, egyszerűen imádom! Olyan sima és szebb kinézetű a bőröm, nagyon sajnáltam rá a pénzt, de most azt mondom megéri!

      Törlés
    3. Örülök, hogy bejött a Clarisonic, főleg az áráért nincs is más választása

      Törlés
  2. Én most a félhold alakú szemtapaszok közül (mit most, ez életem első dobozkája) a Secret Key Gold Racoony darabját használom, tudod az a mosómacis. Van benne pattanásra való is. Pattanásokkal semmit nem csinál, meg olyan fura is az elmélet, hogy amivel a szemkörnyéket felfrissítsük, azzal a gyulladt pattanásokat megnyugtatjuk. Minden esetre tök jó. Szemmel látható eredmény nincs, de jobb érzés. Minden féle finomság van benne, meg mentol a frissességért. Most a mentol egy kényes téma, ki tudja elviselni, hogy a szeménél van. Elég jó felfrissítő érzés, de egyébként nem valami. A doboz cuki, abból ékszertartó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez a mentol tetszik. A Body Shopnak volt egy mentolos zselés cucca szem alá, de az nagyon alkoholos is volt. Ha elfogy, amik most raktáron vannak, (sokára) megnézem majd a mosómacit, szuper ötlet, köszönöm.

      Törlés
  3. 5 cuccom van Ázsiából, pontosabban Koreából:
    -Cosrx AHA 7: ezt szeretem, heti 1-2x használom kiv. nyáron
    -Cosrx BHA hámlasztó: ez csak elintézett patikra jött be
    -TonyMoly Pandás szempillaspirál: jelenlegi kedvenc, hosszabbít rendesen
    -Laneige 2 színű rúzs: tavalyi szerzemény és a neszimben hordom. asználtam már pirosítónak is, megszerettem.
    -Etude House BB cushion: sztem ez lejárt, a szín nagyon világos nekem, tél végére lesz csak jó egy ilyen a képemre. Kár, hogy gyatra a színválaszték, rendelnék még különben. Európai cushion nem kell.

    Próbáltam még az Etude House Honey Ceramid sorozatból kis csomagot. A tonere jó volt, a többi valahogy nem volt elég. Nem tudom mi lehetett a gond. Talán csak öreg vagyok hozzá.

    Mindig nézegetem a webáruházakat. Szerencsére le tudom magam beszélni, különben harácsolás lenne belőle arcápolás és smink terén is :D


    VálaszTörlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány