2016. február 12., péntek

17. fejezet a munka világából



Egy ideje már nem írtam a munka világából, hát nem volt véletlen. A csapat felbomlott, elromlott, nincs többé.  Ez nem jó, nagyon nem, és emiatt nincsenek is jó érzéseim. Csak túlélek, és várom, hogy a dolgok megjavuljanak.


A történek ott kezdődött, hogy az a részmunkaidős kolléga, aki korábban csak a cipőosztályon dolgozott átkerült a teljes női osztályra. A sebessége a 10%-a az enyémnek. Viszont nagyon szépen tud small talkolni vagy szájkaratézni, ha a szituáció épen úgy kívánja. Nagyon nem tetszett neki, hogy nem ő lett a koordinátor, de hogyan is lehetne, ha nem tud semmit és csigalassú.

Eleinte még nem voltak komolyak a gondok, csak a raktár tele maradt estére. Ami azért gond. Pakoltam én ezt a szerencsétlent ide-oda semmi sem lett jobb. Aztán elkezdett nem hallgatni a szép szóra. Értem én ez alatt, hogy van az a rollbar nevű dolog, amivel a ruhákat szokták a boltokban mozgatni. Nem egy nagy dolog ezt körbevinni a bolton, és nem középről dolgozni úgy, hogy a szélére már nem jut vissza a cucc, és építhetem újra. Nem értettem, hogy ha direkt megkérem, hogy használja a fő útvonalakat, és hogy a széléről dolgozzon, akkor miért csinálja az ellenkezőjét. Századszorra is elmondtam neki, hogy ez nem jó. Az hogy valaki lassú, az egy dolog, azzal nem lehet mit csinálni, de ha valaki direkt mást csinál, az már gond.

Utána újra a rollbarral akadtak gondok. Ezt nem lehet csak úgy otthagyni sem a próbafülkénél, sem a boltban bárhol. Ha valaki emiatt pofára esik, olyan pert akaszt a bolt nyakába, hogy az nem vicces. De ez is egy olyan szabály, hogy egy 5 éves is megérti. Aki nem, az direktbe teszi.

Teltek múltak a napok. A raktárban egyre több lett a cucc, még akkor is, ha egész nap a kipakoláson voltam, és a koordinátori feladatimat teljesen leszartam, nincs rá szebb szó. Egyszer megpróbáltam a magam munkáját ellátni, utána az övét és utána kijavítani a hibáit. Szuper meló.

Én így képzelem el a jó légkört
Természetesen nem csak én lettem frusztrált. Mindenki más is a női részlegen. Minden egyes nap, amikor kezdtem, a többiek jöttek panaszkodni, és persze jogosan. Ez egy csapatmunkát megkövetelő hely. Nem lehet egy valaki lusta. nem lehet valaki nem csapattag. A tények mindenre kihatnak, mindenki többet dolgozik, ha eggyel gondok vannak.
Persze a boltvezető ilyenkor van szabin, és nem történik semmi. Szegény visszajött Kubából, és a napom végén szegénynek a nyakába zúdítottam a felgyűlt ideget. Utána már ketten voltunk idegesek.
Másnap a hölgyemény már a kasszasoron volt.
Ez is egy vicces sztori. Találtam reggel még a raktárban két kis szappant, amit meg akartam venni. Na, kihez kerülök a kasszasoron? Igen, hozzá. Háromszor leellenőrzi nem-e összecseréltem a címkéket. Köszi, pont én, és háromszor. Utána mondtam, hogy nem kérek szatyrot, 2 darab kis szappannak. Erre dupla zacskózza, csak azért is. Most erre mit lehet mondani?

A kazah kolléganőm márciusban visszaköltözik Calgaryba. Ez nagyon szíven ütött és duplán is, mert csak ő van tréningelve az állványok építésére. Elmegy és maradok én, meg az én főnököm és ennyi. Aggasztó.


A főnököm meg elmegy áprilisban Balira. Szuper.

Kétféle fáradság van. Amikor kidolgozta magát az ember, ez a jóleső fáradság. És van a másik, amit az ideg, a stressz vagy a folyamatos harcolás okoz. A másodikkal az a baj, hogy attól nem lehet aludni. A munkahelyemmel álmodtam, abban a fél órában, amíg sikerült. Nem ez nem normális, nem ezért költöztem ide. Már felmerült bennem, hogy lehet, egyszerűbb lenne egy másik helyet keresni, de már megszerettem az ittenieket. De nem vagyok hajlandó vele dolgozni, akkor inkább beteget jelentek. Még úgysem voltam soha beteg, vagyis sosem hiányoztam. A többiek meg sorra jelentenek beteget arra a napra, amikor ezzel a gyöngyszemmel kellene dolgozniuk.

Májusban szeretnék elmenni nyaralni. Mondjuk, ahol most a kanadai dollár van, lehet nem a legjobb ötlet, de nagyon jó lenne. Addigra valakit be kell tanítanom a helyemre.

Valami ilyesmi oka van annak, hogy mostanában nem nagyon írtam. Fizikailag és lelkileg is fáradt voltam és még csak nem is aludtam. Minden jobb lesz, csak idő kell hozzá.

Nem állítom, hogy most karikacsapásra visszaállok a napi posztolásra, mert nem, de igyekszem magam összekapni.


Remélem nektek nincsenek ilyen problémáitok és minden jól megy.

16 megjegyzés:

  1. .minden munkahelyen akadnak problemak, figyelgesd a torteneseket, ha hosszabb ideig szar a helyzet es nem tudsz valtoztatni, nem javul, nos akkor tovabb kell lepni. Egy melohely se er meg annyit, hogy az ember tonkretegye az idegeit es a lelki bekejet. Ehhez tul rovid az elet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta jobb lett a helyzet. Egyébként nem maradnék ilyen idegeskedős helyen, odaát is inkább otthagytam. Viszont itt most nehéz lenne újat találni, hogy az olajár miatt rengetegen lettek munkanélküliek.

      Törlés
    2. .ha jobb lett, az mar valami. Talan meg jobb lesz es idovel megoldodik minden :)

      Törlés
  2. Én csak azt nem értem, hogyha több kárt okoz mint hasznot miért nem lehet eltávolítani, kirúgni? :( Nem éri meg miatta ez a feszkó basszus, nem hiszem el hogy ennyire nem találnának mást a helyére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom miért, de itt senkit sem rúgnak ki. Tuti van valami mögöttes oka. Aki part timeos kap heti 4 órát, de nem rúgják ki.
      Viszont ez az idióta meg full timeos :(

      Törlés
  3. Amúgy én sem értem az ilyet miért nem távolítják el. Gondolom a dupla munkáért ugyanannyi fizetést is kapsz. Van a továbbiakra elképzelésed hogy oldódna meg a szitu?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem koordinátori fizum van, ami nem olyan nagy összeggel, de azért látványosan több mint az eladóké. De jahh, attól, hogy dupla annyit dolgozok még több pénzt nem fogok kapni.
      Csak vártam, türelmesen és nagyon sok leszarom tabit felhasználva.

      Törlés
  4. A helyzet megoldása szerintem a CSAPAT ereje lehet. Te, mint koordinátor, dolgozz ki haditervet, hogyan lehet a nem odaillő személyt eltávolítani, ha már megjavítani esélytelen. Aztán ülj össze a többiekkel és kérd a támogatásukat. Vázold a helyzetet, a és hogy hová fog vezetni a jelenlegi helyzet.
    Aztán lépjetek fel egységesen az illető ellen.
    Veszíteni nem lehet az ügyön, mert vagy eltávolítják onnan, és nem rombolja tovább a morált, vagy pedig kiderül, hogy amit csapatnak hittél, az csupán együtt dolgozó emberek véletlen halmaza, és akkor már jobb, ha ez időben kiderül, mielőtt az életed tennéd fel erre a munkahelyre! :D

    Azt hiszem, elég sarkosan, katonásan fogalmaztam, elnézést kérek emiatt. Tapasztalatból írtam, voltam már hasonló szituban, beleéltem magam, aztán végül nagy volt a kiábrándulás.
    Ma, mindezzel a hátam mögött a fent vázolt menetrendet alkalmaznám, mint "minivezető"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. .pontosan. Igy kellene ezt csinalni. En is voltam mar hasonlo helyzetben, szerencsere nalunk megvolt a "csapat" :)

      Törlés
    2. A "csapat" okés, bár az egyik fél elköltözik, a másik fél éppen másik zónán van, de a csapat az tuti.

      Az előre 3 héttel készen lévő beosztás átka, hogy lassan vátoznak a dolgok. Viszont ahogy az üzletvezető visszajött a nyaraásából másnap elrakta a zónánkról. Tuti nagy öröm volt oda-vissza cserélgetni az embereket, de egy percig nem hagyta, hogy ott maradjon, ahol volt

      Törlés
    3. De jó, örülök, hogy pozitívan alakult a helyzet, és hogy a vezetőd észnél volt. Én is olyan főnökre vágyom, aki nem hunyja be a szemét és nem dobja a lovak közé a gyeplőt, amikor gond van :)

      Törlés
  5. Én tudok egy jó megoldást: ki kell rúgni az illetőt. Van az a helyzet, amikor ezt meg kell lépni. 2014-ben volt egy kolléganőnk, aki négy hónapig keserítette az életünket, mindenki gyomorideggel járt dolgozni, lehangoltak voltunk. Gyakran úgy éreztem magam, mint az oviban, mert a kolléganő "árulkodós" volt, minden vélt (és tényleg vélt) nyűgével rohant a főnökhöz. Végül ő szerencsére önszántából hagyott ott minket, de az a négy hónap tényleg katasztrófa volt (előtte 3 évig volt a cégnél, úgy hogy az egyik legjobb munkatársnak véltük...:S). Kitartást kívánok Ildi, egy ember miatt nem éri meg egy egész csapat embernek tönkre mennie...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amíg valaki csak a másik területen dolgozik az teljesen más. Én ezzel a nőszeméllyel tök jóban voltam, kávépajtik voltunk. Aztán hozzánk került és egyből előjöttek a problémák vagy ahogy mondják, a foga fehérje.

      Lakva vagy együtt dolgozvva ismerjük meg egymást. (velem tuti nagyon nehéz lehet dolgozni, ismerem magam)

      Törlés
  6. Annyira sajnálom, hogy így alakult :(
    Sokáig töprengtem, hogy mit írjak vigasztalásul, de sajnos hasonló helyzetben fogalmam sem lenne mit tennék. Bandita ötlete jó, mint mindig. Fel a fejjel, kitartás és szurkolok, mint máskor is. Just keep swimmin', just keep swimmin' just keep swimmin', swimmin' swimmin'...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megjavultam :)
      Mondom ezt 11-kor pizsiben :)
      Mások életét keseríti már a hölgy, szerencsére nekem már nincs sok közöm hozzá.

      Tavaszi megújúás van ezerrel!!!!

      Törlés
    2. Hurrá! :D Örülök nagyon!!!

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány