2016. szeptember 17., szombat
Hogyan lettem én dolgozó ember Kanadában? Egy év távlatában.
Hetek
óta meg szerettem volna ezt a bejegyzést írni, de valahogy mindig volt valami,
ami bosszantott és nem szerettem volna negatív szájízzel nekiülni egy olyan
dolognak, aminek pozitívnak kell lennie. De a nagy nap elérkezett lássuk mi a
helyzet!
A
vezetőség szintjén nincs változás, a dolgok okésak. Vagyis annak látszanak. Pár
dolgot ugyan nem értek. Mint például miért a lustákat pártolják, miért a
haszontalan embereknek adnak több órát, ellenben a sokkal jobban dolgozókkal.
Sosem fog kiderülni.
Miután
párszor nem értettem a dolgokat, és közöltem a boltvezetővel, hogy szép és jó,
hogy betettek koordinátornak, de nem születtem birodalomvezetőnek, ha esetleg
tanítanának is valamit, akkor jobban haladnánk a „hogyan legyek jó
osztályvezető” dologgal, ahelyett, hogy a magam kis európai módján próbálkozom.
Ezt sosem fogom megérteni, nekem még nem volt egyetlen olyan melóhelyem sem,
ahol rendesen tanítottak volna. Főleg nem arra, hogy hogyan legyél jó vezető.
A
másik dolog, amihez én sosem leszek elég képzett az a kommunikáció azon
formája, amikor valaki köntörfalazva és selyempapírba csomagolva mond valamit.
Mondjuk példának: „Én nem annyira szeretem a kék pulóvereket”, na most ebből
van azt veszem le, hogy nem szereti a kék pulcsikat, vagy azt akarja mondani,
hogy ne tegyél már kék pulcsit a bolt bejáratába, mert ez meg az az oka. Én egy
egyszerű igen-nem gondolkodású lény vagyok. Most odategyem, mert lehet másik
800000000 vásárlónak meg majd tetszik, vagy ne tegyem oda, mert ne és kész.
Aktuális
dolgok. A lusta indiai lány elmegy egy másik boltba, nem tudom, hogy hogyan
sikerült neki egy koordinátori pozíciót megkaparintania, amikor orbitális
hibákat követ el napi szinten, de nem az én bajom lesz, így én csak örülök
neki. Ő nagyon sok fejfájást okozott, és egyszerűen képtelen voltam vele együtt
dolgozni.
Viszont
helyette van egy pár új lánykám. Van olyan, aki okos, de lusta (legalábbis két
hét után nem tűnik túl szorgalmasnak) és van olyan, aki nagyon akar, de saját
magától olyan komoly döntést sem tud meghozni, hogy melyik zoknit melyik
kampóra tegye. Van egy másik, aki robot, azt csinálja vakon, amit mondanak
neki. És van olyan is, aki csak úgy elvan. Nos, ezekből a teljesen különböző
emberekből kellene nekem egy csapatot kovácsolni. Illetve vannak a régiek,
akiket pedig kéne tovább gyúrni, hogy könnyű szívvel el tudjak menni nyaralni. Még
nem tudom, hogy ezt pontosan hogyan kell jól menedzselni, de rá fogok jönni.
Azt
tudom, hogy a magyar mentalitás elvesztésén még dolgoznom kell. Bizony-bizony,
a negatívat és a rosszat hamarabb meglátom. Ha valami nincs a helyén, ha valami
retkes, ha valami össze van keverve, azt messziről kiszúrom. A pozitív dolgokat
pedig nagyon alapnak veszem. Pedig nem az.
Miért
is dolgozna tökéletesen egy 20 éves diáklány, mi motiválná? Nem a pénz az tuti,
mert a részmunkaidős diákok nem kapnak egy nagy vagyont. Tapasztalat vagy
elismerés, ugyan már, ők egyszer doktorok vagy ügyvédek lesznek. Szóval
lényegében rajtam múlik, mennyit dolgoznak. Ha jól érzik magukat, jobban
dolgoznak. A baj ezzel csak annyi, hogy mindig van egy lusta, aki miatt a
csapat újra és újra szétesik.
Ami
kimaradt, hogy Kanadában, vagyis itt Edmontonban meglátásom szerint két féle
ember dolgozik boltokban. A már beszélni képes bevándorlók és a diákok. A
bevándorlók vegyesek, de többnyire nem beszélik az irodalmi angolt, és mondjuk
70%-uk segghülye. Nem túlzás, van nem egy olyan, akire egy almát nem bíznék rá,
nemhogy egy kasszát. Nos, ők azok, akik minimálbérért kasszáznak naphosszat.
Akiket a „floorra”, azaz az eladótérre tesznek egyből, azok általában már
okosabbak. Döntéseket kell hozni, és lehetőleg gyorsan.
Az
emberek többségét részmunkaidősként veszik fel, mert így nagyon könnyű később
eldönteni, hogy kell-e az illető vagy sem. Az első két hetem után nagyjából
mindig annyi órát kaptam, hogy közel teljes idősként dolgoztam, és a próbaidőm
letelte utáni napon teljes lettem, és hála égnek egyetlen napot sem kellett a
kasszasoron eltöltenem. Akkor az angolom még nem volt túl kifinomult.
Több
helyen is hallottam, hogy a nyugat így gondolkodik, hogy a nulláról kell magad
felküzdened, és ha a menedzsereinket végignézem, ez igaz, mert mind egyszerű
eladóként kezdte. Szóval reménykedem azért lassan, hogy tanulhatok valamit, és
haladhatok előre.
Nézzük
kicsit a személyes oldalt. Kevés változás történt az emberi állományban,
szerencsére a távozók többsége közutálatnak örvendett, és miután leléptek, a
hangulat sokkal jobb lett. Egyetlen kazah barátosném hiányzik nagyon. Viszont
akikkel együtt dolgozom, őket nagyon szeretem. Nem mondom, hogy mindenkivel jó
együtt dolgozni, de ha másik osztályon van, az engem már nem nagyon izgat. Van
az úgy, hogy valaki jó ember, jó személyiség, csak nem passzoltok össze.
A
volt zónatársammal, az iráni lánnyal, aki azóta a férfirészleg vezetője, szóval
vele együtt járunk bevásárolni, meg ide-oda. Összenőttünk, mivel pontosan egyformák
vagyunk, csak az egyikünk magyar és heves vérmérsékletű, a másikunk pedig iráni
és elegánsan nyugodt és hercegnős.
Jó
az az érzés, hogy sok emberrel már a legkevésbé sem érzem a különböző
anyanyelvet hátránynak, már egymásra hangolódtunk, tudjuk, ki mit akar mondani.
Sokáig zavart, hogy voltak szituációk, amikor nem tudtam magam egyértelműen
kifejezni, és nem mindig van a kezemben a telefonom, hogy kiguglizzam mi a jó
szó, de tanultam is, és jobban is ráérzek dolgokra, vagy a másik mondja ki a
szót.
Azt
gondolom, hogy ha egy kicsit a minden miatti aggódást minimalizálom, és ha
jobban fókuszálok a jó dolgokra, minden jobb lesz. Meg kell tanulnom úgy megdicsérni
azokat, akik nekem dolgoznak, hogy tényleg érezzék, hogy jól csinálják azt,
amit csinálnak, de közben ne is lustuljanak el a dicséret miatt. Ez egy érdekes
dolog lesz.
Sok
negatív hatás ért az utóbbi időben, nem csak a melóban, de az otthoni barátaim is
kést döftek a szívembe és más miatt sem voltam boldog. Viszont tanultam belőle,
és ezt igyekszem a hasznomra fordítani a mondás alapján, hogy ami nem öl meg,
az erősít.
Köszi,
ha eme kicsit a szokásostól eltérő bejegyzést elolvastad, és ha szeretnél, írj
egy kommentet, mindig szívesen olvasom őket.
Random
képek a Googleből, az egyik innen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
💜
VálaszTörlés(L)
TörlésHmmm érdekes, hogy ilyen mindenhol van, mármint az, hogy aki jól előadja magát de közben egy nagy nulla, az mindig meg tudja vezetni a főniket. Nálunk is van ilyen, már nem bosszankodok rajta. Sajnos ismerős, hogy a jót természetesnek veszi az ember, a rossz pedig rögtön szúrja a szemét. Plusz nekem gond a diplomatikus megfogalmazás. Egyszerűen nem megy. Ha van vmi nem tetszik, annyira felrántom magam, hogy nyugodtan elkezdem mondani de közben még jobban bepipulok aztán szépen a másik nyakába zúdítok mindent. Elég hirtelen vagyok, ezen próbálok javítani. Hááát...nem megy valami jól :) Különben tényleg sokkal motiválóbb a dícséret de közben tök gáz, amikor az jár a fejemben, hogy mekkora marharépa szegényem.
VálaszTörlésBarátok. Hm. Erre nem találok szavakat, szörnyű csalódni a barátainkban, nekem is vannak ilyenek, csak fordítva van, ők költöztek el és álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer idáig jutunk.
Ó a diplomatikus megfogalmazás okés lenne, de érted, az egyik főnök azt mondja, hogy tegyem a fősoron lévő állványokra a meleg cuccokat ezzel a megfogalmazással, focus on warm wear, aztán jön a boltvezető, hogy miért van minden második állványon pulcsi. Na bakker miért.
TörlésMond meg hány pulcsis cuccot akarsz látni bakker grr.
Szerintem én egyébként egy jól magyarázó személyiség vagyok, és a 10000000. kérdésre is simán türelmesen váaszolok. Azt nem bírom, ha valaki nem kérdez és baromságokat csinál.
Marharépa, mindig erre fogok gondolni és mosolygok majd.
Biztos, hogy miattam is van :(
Nem egyszerű egyik melóhely sem. Ahány kolléga, annyiféle probléma. A körülírást én is utálom, beszéljen már világosan, mit akar. Ma egész nap mélezgetős-telefonálgatós napom van, kicsit ki vagyok akadva, csúszik minden, a megrendelő ideges, jogosan, mindezt úgy, hogy most lett vége a lakásfelújításnak, szombaton végeztek a festők és kicsit pihennék, de hát azt nem lehet. Meg a két iskolás, meg vegyünk függönyt, ez kell, az kell, szombaton elutazunk, kicsit torlódtak a dolgok. Még másfél nap kényszerpihenő is sikerült, mert nem tudtam ráállni a lábamra, megrándult és feldagadt. Kicsit nekem is elegem van, nem látom a végét a tennivalóknak. Szóval együttérzek.
VálaszTörlésTényleg jól összejöttek a dolgok, hát ez komoly. A végén lesz egy tiszta és friss otthonod, kacatoktól mentesen.
TörlésEgyszer költöztem augusztus legvégén, amikor még a suliban dolgoztam (hajnali 2-ig), szuper volt.
Kemény van az tuti, hogy ezt mind túléled, én ennél sokkal törékenyebb vagyok.
Jól nézed a dolgokat és jó úton haladsz! Nem tudsz majd mindenkinek megfelelni, de jól lavírozol. Úgy érzem már több türelmed van a hülyékhez. Tök jó, hogy a nyelvi nehézségeknek vége és emiatt is biztonságban érezheted magad. Még jobb, hogy van/vannak barátnőid, nem vagy begubózva. Örülök, hogy többségében jól érzed magad és megtaláltad a helyed.
VálaszTörlésIgyekszem. Alapvetően a végtelenségig pozitív vagyok, csak igyekszem a realitást nem elveszteni. Viszont néha jönnek rosszabb idők, de ezek tesznek erőssé.
TörlésA hülyékkel szerintem sosem leszek elég türelmes, de nagyon-nagyon igyekszem.