2017. április 15., szombat

Az elmúlt idők margójára



A válasz a kérdésre most megvan: nem tudom mi lesz a jövőben.


Gondoltam rá, hogy tartozom valamiféle magyarázattal, mégis miért nem írok, aztán azt hiszem írtam 3-4 ilyet Wordben, de nem volt kedvem kitenni. Aztán arra is gondoltam, hogy mivel egy fillért sem kerestem ezen a bloggeresdi dologgal, így aztán akkor írok, vagy nem írok, amikor az nekem jól esik.

Megmondom a tutit, nagyon fura volt egyszer csak nem blogolni. Jött a tél, ami itt délután 3 körüli sötétedést jelent, jött a karácsony, és jött valami, hogy nincs is nagyon kinek írni, csak az a 20-30 ember olvassa a blogot, akik miatt most rászántam magam valamiféle irományra, mert ők viszont sokáig tartották bennem a lelket.

Az utolsó megjelent Kuka Kedd „erőltetett” és „kényszeres” kommentjei után a billentyűzetre sem néztem hetekig. Nem volt semmi baj a kommenttel, nem volt bunkó, csak nem esett jól. Ez van.
Oké, szarul esett, mert heti cucc volt, és nagyon kellett vele vigyázni, hogy meg ne csússzon, meglegyenek a képek, stb. Nem vagyok a rendszeresség mestere és ez kivételesen ment, így duplán cseszett fel, hogy kényszeres meg erőltetett.
Nos, pár hét kihagyás után úgy felcsesztem az agyam, hogy egy bazi nagy szatyor cuccot szedtem össze, többet bőven, mintha a heti 3+3 szabályt tartom. Miután pár barátnőm végigválogatta a szatyrot fogtam elvittem a melóhelyemre és most egy csomó ember sokkal boldogabb. Selejtezés fronton most jó vagyok.

Lehet csak a szívemre vettem a dolgot, megesik, sőt velem sokszor, mert nem tudom kezelni a dolgokat, de gondolkozásra ösztönzött, ami nem ért véget, csak kavarogtak a fejemben a gondolatok és még mindig csinálják. Folytassam, vagy ne? Van-e értelme? Ma volt rajtam egy gatya, ami idén még nem, valszeg nem is lesz többet. Ki merjem-e dobni (nem dobok ki semmit, megy a szeretetszolgálatnak) vagy ne, mert attól tartok 28 évesen, hogy emberek fognak bírálni azért, mert egy 3-4 éve vásárolt dolgot már nem szeretek.
A Kuka Kedd a gyermekem. 61 hétig minden héten csalás nélkül vittem, és sosem mertem volna azt gondolni, hogy így kerül szünetre. A komment még mindig helyén való, és semmi rossz nincs benne.


Na, nézzük mi lett velem sminkelés ügyben. Hát nem sok változás történt. Maradt a színes szem, valamilyen száj, de néha a szemet visszaveszem és a számra valami extrém cuccot teszek. Hát a fogaim nem lettek fehérebbek, viszont még így is vannak, szóval nem érdekel a színe. Másnak még foga sincs alapon.
Sok dolgot nem vettem, inkább csak a koreai arcápolási dolgokkal vagyok jobban elfoglalva.
Az utóbbi időkben nem jöttek ki olyan paletták vagy egyebek, amik tetszettek volna, és amik az új felfogásomba beleillenek. Ez annyi, hogy igyekszem állatkísérletezés mentes cuccokat venni illetve kerülöm a botránymárkákat. Erről írtam egy cikket, majd publikussá is kéne tenni lassan.
Tehát komolyabban veszem az, hogy a forintjainkkal bizony szavazunk valahova és nem mindegy, hogy hova.



Valahogy a Youtube jobban megtetszett az írott bloggal szemben, bár az visszafog, hogy profi videóhoz kell lámpa és rendes kamera. Akármennyire is állítják emberek, hogy nem kell, ez nem igaz. Legalábbis gagyi minőséget én nem nézek, akkor más minek nézne. Kicsit elszomorodtam, hogy öreg vagyok, nálam 10-15 évvel fiatalabbak mennyire királyak, lásd Hédinke vagy Gabi. Basszus, honnan vágja, hogy mit hogyan kell ilyen profin csinálni. Az irigységnek véltem felfedezni nyomait bennem, de a szó jó értelmében. Inkább büszke vagyok az új generációra.

Ehhez köthető az egyik személyiségemben található hatalmas hiba. Mindent vagy semmit! Nincs középút. Kitaláltam, hogy lesz egy beauty blogom és megpróbálom az embereknek az agyába valahogy beletukmákolni, hogy vegyenek minőséget, ne vegyenek kínai szarokat, 100 forintos boltból való gagyit, hamisítványokat és dobják ki a romlott cuccokat. Ezer másik blogger szajkózza ugyanezeket, így nem tudom mitől jött nekem a világmegváltó ötletem. De én mindig mindent meg akarok változtatni, a jó irányba terelni, ezáltal mindig konfliktusokba kerülök és a végén mindig csalódott vagyok, hogy most sem sikerült.

Vagy megtanulok, csak és csak és még 15 csak-csak-csak kedvtelésből írni vagy nem. De cél nélkül nem megy ez olyan könnyen.

Van az a dolog, amit lehet csak én látok így, de más blogokon is felfedezni vélem, de ha nem igaz javítsatok ki. Az emberek már nem érdeklődnek annyira egy-egy terméknek a tesztje iránt. Az összes ilyen nálam nem volt nézett, és máshol sincs terméktesztnél komment. Pont ezért kollekciós, vagy tömeges megjelenésű videókat csináltam. Nem tudom, nem érzem a késztetést, hogy egy, azaz egy darab dologról írjak hosszasan. Ezt egyszer már említettem, de e nélkül nem teljes a kép.

A blog elhagyása miatt annyi szabadidőm volt, mint még sosem. Főztem többet, és hosszabb időt igénybevevős dolgokat, néztünk több sorozatot, nagyon jól elvoltam a férjjel. De valamit csinálni szeretnék. Alkotni, hozzátenni a világhoz. Csak azt nem akarom, hogy ne csináljak semmit. És valljuk be a sorozat nézése pontosan a semmi csinálása. Nem visz előrébb, nem tanulsz belőle, csak a szórakozás egy igen egyszerű módja, mert nem kell semmit sem csinálni.

Amit nem szeretnék, hogy olyan legyen az egész blog meg youtube, mint a régi bloggerek, akik kifulladtak, és csak kínlódva fenntartják a Facebook oldalt két ingyen rúzsért kb. Eddigi összes bejegyzést szeretettel és teljes szívvel írtam, csináltam.

Az biztos, hogy rengeteget tanultam. Mind emberi viselkedésből, és minden más bloggal kapcsolatos dologról. Azt nem tanultam meg, hogyan kell kapcsolatokat építeni meg hasonlók, ebben én nem vagyok jó. (lásd 45 barát a FB-on és az is sok)

Jól van, kiszenvedtem magam mára, meg így mostanábanra.

Legyetek jók! Élvezzétek az életet!
Sminkeljétek magatokat olyanra, amilyenre csak szeretnétek!





16 megjegyzés:

  1. Most lehet nem leszek népszerű, de mi volna ha nem a beauty vonalat vinnéd tovább? Vagy legalábbis nem azon lenne a hangsúly. Hanem másfelé vinnéd az egészet, kicsit komplexebben. Lehetne személyesebb, lehetne több szó az életetekről, Kanadáról, még a macskákról is. Nekem anno nagy segítség volt hogy nem kellet ezerszer leírnom ugyanazt mikor a család, barátok, ismerősök érdeklődtek, hanem szimplán mondtam: olvassátok el a blogon. Vagy még a digitális fotózás előtt, a blog elődjére a honlapomra töltögettem föl a fényképeket és nem kellet mindig 4-5 garnitúrát előhívatni egy tekercs filmből, hogy legyen mit szétküldeni. Szóval mi lenne ha igazi webnaplót írnál? Tíz év múlva meglepődnél mennyi mindent elfelejt az ember. Nemrég szedtem össze doc formátumba az egészet bejegyzésről-bejegyzésre és rájöttem hogy annyi minden kiesik az ember emlékezetéből. Egyben sajnálni is kezdtem hogy az utóbbi 3-4 évben hagytam így leülni a blogot, mert így mennyi apróság, vicces vagy fontos momentum ment veszendőbe, tűnt el a múlt homályában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem erre a felvetésre is a nem tudom a válasz egyelőre.
      Teszteket írni tuti nem fogok, hacsak nem jön szembe valacsi csoda cucc. Ilyen havi kedvencekre sincs kedvem. Tudom, hogy másik 25 blogger csinálja, tehát minek. Majd szüök valami csodálatosan egyedi ötletet, hát persze, álmok.

      Meglátom mi lesz, szépen lassan.
      Rólam anyámon kívül senki sem érdeklődik, így aztán a FB magánprofilra sem töltök már fel képet, mert minek.
      Meg a renszeresség nem az erősségem. Na jó lusta vagyok ezek meg hülye kifogások.

      Törlés
  2. Örülök, hogy írsz. A terméktesztek engem sem nagyon érdekelnek, egyre ritkábban festem magam és az is megvan évek óta, hogy mivel, márkahű vagyok. A videókat meg szoktam nézni, nem látom a profi videósok mennyivel jobbak, alig nézek videót. Hát tudod, a Kuka Keddnél én azt nem értettem, hogy eddig miért tartogattad a holmikat :) Persze, hogy összegyűlik sok cucc az idők során, meg vannak rossz vételek is. Kár, hogy ennyire a szívedre vetted a kommentet, nem minden véleményre érdemes adni, ő úgy gondolta, te meg máshogy, nem vagytok egyformák. Neki kényszeres, neked nem az. Én is szeretem a tervezést, rendet, lehet ez másnak beteges, na és?? Akkor ne csinálja ugyanazt :D
    A nem beauty témáid a legjobbak, sok a szöveg és mindig elgondolkodtató.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert jó lesz az még valamire. És sosem lehet tudni. A 80% amit elküldtem teljesen jó minőségű volt, nem volt különösebb értelme kidobni, akár ma is őrizgethetném. Hála égnek, hogy nem.
      Most is van olyan, amit nem hordok, csak úgy jó lesz még itthonra típus.
      Szívemre nem vettem, de az alapból motiválatlan pillanatok közé puffant a dolog.

      Majd akkor szabadjára engedem a billentyűzetet :)

      Törlés
  3. A videók és blogok sokat formáltak rajtam az elmúlt évek alatt, de te voltál az, akitől tényleg lehetett tanulni is valamit, és az egyetlen, akinek nevetni is lehetett a videóin. Szóval részemről király vagy!

    A másik, hogy meg kerestem azt a kommentet. Nem értem. Attól, hogy kidobsz valamit, ami már nem olyan, mint volt, nem szívesen hordod, már nem okoz örömet, még nem lettél se mániás, se kényszeres. Teljesen rendben van. Az a beteges, amikor valaki szent szart is megtart, pedig már semmire sem jó, mert hát az pazarlás. Kihasználatlan ruhákat bebüdösödésig és szét málásig tartogatni is pazarlás. Oda kell adni olyanoknak, akiknek még kell, és kész.

    Amott meg nem értem miért nem csinálhat mindenki azt a saját cuccával, amit akar. Már a sokadik declutter videó komment szekció után ez most engem is idegesít...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát köszönöm szépen.

      A declutter videók ahogy bejött az újév azóta folyamatosan jönnek szembe a youtube on angolul is magyarul is. Ez most nagy divat lett.

      Pedigmennyi sok béne és rosszul álló ruhás képet tettem publikussá, ennyi nyomi képe tuti senkinek sincs.

      Törlés
  4. Kár,hogy az elmúlt időszakba nem írtál!
    Rendszeressen azért rákukkantottam a blogodra,de nem volt semmi új :)
    Van néha úgy nincs kedved semmihez és senkihez. Mindennap emberekkel foglalkozom van ez néha úgy,hogy elég ráadásul nem az anyanyelveden kommunikálsz néha meglehet még több a stressz,mint kéne. Miről írsz az mindenkinek más tetszik. Én szívessen olvastam Kanadáról vagy make-up ről és persze a cicák is kedvencek :)
    Nemrég örökbefogadtunk egy Perzsa cicát az egyik betegemtől. Mostmár ketten vannak és jól elvannak :)
    Írj amiről csak akarsz aki keres az úgy is megtalál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Április elején volt vagy két hétig olyan kedvem, hogy csak senki se szóljon hozzám, nem akarok senkivel sem beszélni. Még a kollégáimnak is meg lett mondva, ha jót akarnak kerüljenek el.

      Eddig a nyelvre nem gondoltam, mint stressz, de tuti, hogy az agyunk jobban fárad, csak többet dolgozik.

      Örülök az új cicának, egy cica kettőhöz vezet, kettő pedig ki tudja hányhoz. Én már most tervezek még két kiscicát.

      Törlés
  5. Én is csak azt tudom írni, amit fentebb már olvashattunk. De azért leírom. (-: Mert szeretném, ha tudnád, hogy nekem is hiányzol. Sokszor ránéztem a blogra, vagy a facebook oldaladra, hogy történt-e valami, ami ezt kiváltotta. Szerintem nem fontos a videókhoz olyan nagyon profi felszerelés, én így is nagyon szerettem őket! Általában nem szotam yotube videókat nézni, kicsit konzervatívan jobban szeretek olvasni és képeket nézegetni, de a Tied midig megnéztem, mikor feltetted. (-:
    És, a Kuka Kedd..... Furcsák az emberek! Sajnos, én a másik csoportba tartozom, hogy mindenről azt gondolom, hogy jó lesz még valamire, hogy legközelebb lehet éppen ezt a bizonyos dolgot keresem és bánkódom, hogy kidobtam! És ezáltal csak gyűlik és gyűlik a sok cucc, lasan engem is kiszorítva..... Csodáltalak, hogy így meg tudsz válni ezektől a dolgoktól! Pár hete kidobtam jó pár dolgot, és eszembe jutott a Kuka Kedd. ((-: Sajnos, ruhák még nem kerültek terítékre, pedig muszáj, nincs hely a szekrényben.......
    Imádom a macskákat is, én is azt mondom, addig jó a blog, míg hobbi és nem kényszer. Addig, míg szívesen írsz. És mindegy, hogy beauty téma, vagy magán, macska, stb.. Szerintem vagyunk néhányan, akik így gondolják, és szívesen olvasnak-néznek. (-:
    És így zárszóként: én a hatásodra kezdtem el egyre színesebben sminkelni! ((-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) (L)

      Az a durva, hogy a 150+ kibobott cuccból egyetlen egy sem hiányzott egyszer sem. Pedig ettől féltem én is, hogy jujj majd kelleni fog. Nem.

      Motivációs adag megvan :)

      Nagyon helyes! Ki kéne erre találni valami jó hashtaget,hogy össze legyenk gyűjtve. Mekkora ötlet

      Törlés

    2. A párom mondja mindig, hogyha bizonyos idő után nem vettem elő a cuccot, sose fog hiáyozni...... Volt, hogy tévedésből kidibitt egy szatyor cuccot, nem hiányzik. :D

      Ma kihasználtam az ingyenes Colourpop szállítást.. Nagyon kíváncsi vagyok!!

      Törlés
  6. Kedves Ildie! A magam 37 evével ez az első alkalom, kogy kommentet irok bárhová is. Persze nem is sok blog-olvasásra van időm - a Tiéd egyike volt azoknak, amelyeket rendszeresen látogattam. És hianyoztak az irásaid. Én még old school vagyok, jobban szeretek olvasni, mint videót nezni, ráadasul az olvasasra a gyerek sem ebred fel:-)
    Igazábol csak annyit szeretnék irni, hogy szerintem minden vicces es életigenlő volt, amit csináltál, es ha picit is visszanyered a kedved, èn nagyon örülnèk a folytatásnak. A kuka keddnek is különösen, jó lenne, ha én is ilyen tudatos tudnék lenni.
    A beauty témák mellett én is örömmel fogadtam a személyes bejegyzéseidet, es szerintem igy van ezzel minden olvasód.
    Ha meg valaki egy ilyen blogra negativumot ír, az leginkább önmagát minősíti, senkinek sem kötelező az olvasás. Ne hagyd, hogy ez elkedvetlenítsen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nálam vesztetted el kommentszűzességedek és remélem egyből a rendszeres kommentelők útjára lépsz.


      A kedv az úgy sehogy sem volt télen. Szerintem ez ilyen kanadai dolog. Bár a mai havaseső sem éppen felvidító látvány.

      Érdekes, hogy az életigenlő dolgok mégis tetszenek embereknek abban a világban, ahol mindenki próbálja a tökélességet mutatni, még akkor is ha attól messze van.

      Meglátjuk.

      Törlés
    2. Ildi, tökéletesen egyet értek Dedinával!

      Törlés
  7. Üde színfolt a blogod pedig, nekem hiányozna, ha úgy döntenél, hogy új hobbi után nézel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálkoztam kitalálni másik hobbit is, de nincs ötletem. A szobában egyedül ülés nem számít hobbinak, a többihez meg ki kell menni a hidegbe.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány