2017. augusztus 21., hétfő

2017 tavaszi nyári kedvencek – 2. felvonás smink az arcnak



Azt hiszem ebben a bejegyzésben nem lesz sok újdonság, nem a legjobb bevezetés, de tényleg mindenről volt már itt vagy ott szó, de azért nézzünk egy gyors összegzést.



Azokon a napokon, amikor tudom, hogy csak dolgozni megyek és semmi több,, a fényvédőt lehet, hogy lecserélem erre a kis csodás dologra, a Banila co. The Basest Base+Primer nevű enyhén rózsaszínes-lilás fényvédőt tartalmazó primerére. Ezt most nem találtam meg neten, de nem lehetett egy nagy összeg. A lilás színe elillan, az alapozó szebb rajta, a fényvédő benne van, nagyon jó kis többfunkciós dolog, olyan oké. Teszt róla ITT található.


Attól függően, hogy mennyit aludtam és hogy hogy áll a szemem alatti vizesárok, néha komolyabb lépésekhez kell folyamodnom, és akkor a Make Up For Ever full fedésű igen tömény korrektorát használom, még az alapozó alá, de szerencsére ez nem kell minden nap. (40 CAD, 1-es szín)

Alapozóm még mindig az Urban Decay Naked Skin Weightless Ultra Definition Liquid Makeup (47 CAD) a 0,5-ös legvilágosabb árnyalatban. Nem az első és nem is az utolsó. Pumpás, műanyag, jó a fedése, de nem sok, tényleg ultrakönnyű. Tökéletes. Az új UD alapozót visszavittem, az egyszerűen ronda volt a bőrömön.

Hozzá párban a Zoeva ecsete van használatban mostanában. 104 Buffer (17,5 EUR) névre hallgat, volt már róla szó ITT korábban. Az év elején a Beauty Blender-szerű szivacsokkal voltam elfoglalva, de most ez a 104-es ecset old meg mindent.


Korrektorként a Urban Decay Naked Skin Weightless Complete Coverage Concealerjét (35 CAD) használom, itt is a legvilágosabb színt a Fair Neutralt. 9 hónap alatt el kéne használni, azon már túl vagyunk, de mintha még mindig tele lenne. Pedig csak ez és a MUFE camouflage cream van nyitva, semmi több.
Korrektorhoz van egy (sok) kisebb ecsetkém, de azokat sokat cserélem.


Még egy Urban Decay cucc következik, mégpedig a De-Slick Mattifying Powder (39 CAD), aminek a csomagolása ugyan nagyon szép volt, de csak volt, mert a csavarnál eltört a műanyag. El fog így is fogyni, főleg most nyáron nagyon kedves barátom. Tudom, most van, aki szerint a fényes, ragyogó, csillámló fej a divat, de a zsírosbödön effektus nálam nem nyerő, lehet, kőkorszaki szaki vagyok, de az én fejem legyen matt, ahol én azt akarom. Ez púder tesz róla, hogy hosszú órákon át matt maradjak, és nem ad extra fedést vagy színt. Azért bosszant. hogy eltört, de azt hiszem leejtettem.


A Morphe egy olyan márka, amit márkás kínainak mondanék, és nem biztos, hogy sokra tartom. Viszont azok az ecseteik, amik nem esnek szét, egészen szerethetőek. A meglepi csomagjukban volt egy E1 (23 USD) névre hallgató hatalmas darab, de tényleg ez hatalmas, és pont azért szeretem. Erős, merev, és belenyomja a bőrömbe azt a púdert. Szóval, aki simogatásra vágyakozik, az ezzel a jószággal ne kezdjen.


A szemöldököt lehet, hogy nem mindenki ítéli az archoz, mint smink, inkább szem, de nálam logikailag itt jön. Ha a fejem már kinéz valahogy a következő a szemöldök. Utána lehet csicsázni az orcákat és majd utána a szemet.

A bDellium Tools 733-as ecsetét/keféjét igen hasznosnak gondolom, de ha a cerkán van kefe, az is megteszi valószínűleg. 

Kettő szemöldökcerkám van mostanában használatban.
Az egyik az Innisfree Auto Eyebrow Pencil, mondjuk azt, hogy szürke árnyalatban. 5,5 dollár és ilyen hosszúkás-háromszögletű a bele, nem csak a sima vékony kerek. Azokon a napokon használom, amikor igazán hűvös hangulatom van.


A másik társ a The Saem Saemmul Wood Eyebrow nevű ceruzája, ami valószínűleg a 2-es színű. A Jolse-n az a greyish brown, szóval 2-es, ami messze van egy fakóbb vagy szürkébb dologtól, mint azt reméltem, de legalább nem vörös. 4 dollár és nem fogy, alig hegyeztem még pedig őt használom többet.


Az orcák, a pirosító és a highlighter esetében két lehetséges felállás van.

Első a krémes anyagok használata, ilyen esetben a porpúder még nem történt meg. Porra krém nem kerül. Van egy csomó ColourPop cuccom, és úgy voltam vele, hogy muszáj lesz őket elhasználni a por előtt, meg mielőtt megromlik. Így a Prenup pirosítót és a Hippo higlightert az orrom elé tettem a fürdőszobában. Ezek ugye csak szintetikus ecsetekkel működnek, és a többes szám nem is feltétlenül szükséges, mert a képen látható noname műanyag ecsetke pontosan tudja a két különböző oldalával a két különböző dolgot kezelni. Sietős reggelek megoldása. A ColourPop arcra valók 8 dollárba kerülnek, 4,2 grammosak, de nem fogynak el soha. Viszont volt egy másik pirosítom, ami pár hónaposan megpöttyösödött, valószínűleg penészes lett.



Kettes verzió a porok használata.
 A Tarte Amazonian clay 12-hour blusht szerintem már nem kell bemutatnom, a Flush hűvös, de nem harsány árnyalatával valószínűleg életem legjobb pirosító vásárlása. 35 CAD-ért kaptam egy életre elég adagot, mondom ezt úgy, hogy a nyomásminta még látszik, de már lejárt az ideje.

Őt most a MAC pici karácsonyi szettjéből való ecsettel használom, de alapvetően a Zoeva 127-es ecsetével szoktam, csak ő most volt pancsikálni.



Lehet, hogy felgyújt engem az internet egy baromi nagy máglyán, de a highlighter versenyben a mindennapok győztese címet a Dose of Colors Baked Highlighter nyerte Pearl Dust színben, ezzel verve a Beccát. A DOC egy olyan jó kombinációja a rózsaszínes és ezüstös fénynek, hogy tökéletes. Nem lehet túltolni, viszont ott marad egész napra. Igazából a Becca, az UD és Makeup Geek highlighterek is mesések, de egyet kellett ide választani, mint préselt por.
A Dose of Colors-nál 20% kedvezményt adnak, ha feliratkozol a hírlevelükre (amiről nyilván később meg le kell iratkozni) és akkor a már félárú 14 dollárból le lehet még csippenteni.


Az ecset hozzá most éppen a Sephora Pro Contour 79-es ecset (43 CAD), de igazából bármilyen kicsit hosszúkás megteszi. Az utóbbi időben teljesen leszoktam a legyező ecsetről, nem tudom miért.


A kontúrozást teljesen elvetettem. Amennyire görcsösen akartam, annyira nem érdekel mára. Erről szerintem lesz bejegyzés egyszer.

Nagyon lusta napon, vagy ha csak a Walmartba megyünk, akkor a Yamuna alapozóját szoktam még használni a bőszecset nyél nélküli ecsetével. Viszont a Yamunáról mintha rosszakat hallanék így őket most nem tudom hova tenni. Ha valaki tud valamit, megköszönöm az infót.

Nagyjából ennyi lenne a jelenlegi rutin, a jól bevált kedvencek.

Valakinél valami új kedvenc?
Nyárban odaát hogy bírjátok az arcsminket?

5 megjegyzés:

  1. Nálam a highlighter kategória lett egy új kedvenc :) Sokáig teljesen elutasítottam ezt a fajta terméket, aztán meg úgy rázizzentem, hogy 5-öt begyűjtöttem. Aztán ez letisztult már (eladás, elajándékozás után) és érdekes módon a meleg tónusú bőrömhöz egy halvány rózsaszín olasz márka cucca lett a kedvencem.
    Aztán kicsit a bronzosítókra ugrottam rá. Ez a csoport még nem "tisztult le". Itt még nincs meg a legjobb. Szerencsére a nyár rövid, különben folytatnám a keresgélést és az még több vétellel járna.
    Közben meg próbálom én is csökkenteni a készletet, de mindig többet veszek, mint eladok és elhasználok. Szóval pazarlom a pénzemet. Jobban kell törekednem az ésszerűségre.
    Nálam nem műxik az sajnos, hogy csak 1 alapozó van nyitva, mert a 4 évszak alatt 4 színt vesz fel az arcom. Minimum 2 szín kell. Nyáron meg púder inkább magában. Abból is kettő: nyár elején világosabb, végén sötétebb. Nem napozom, de könnyen barnulok napvédővel is.
    A nagy melegben viszont már többnyire semmilyen sminket nem bírtam elviselni. Max spirált és mattító primert tettem fel makeup gyanánt.
    Vettem egy használt Zoeva ecsetet, ha már új kedvencek és le akarom cserélni a legtöbb ecsetemet erre a márkára :D
    Egyébként csak krémben és sminkben vagyok ilyen elveteműlt. Más "hobbim" nincs igazán, így a halmozás nem érinti az életem más területét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bronzosítás valahogy nálam kimaradt, annyira, hogy egy darab sincs. Szeretek hófehérke lenni.
      Hála égnek, most nyáron a fényvédővel minden nap sikerült jóban lennem és semmivel sem lettem sötétebb, mint télen. Mondjuk itt télen is süt a nap, de még mennyire.
      A Zoevával nem fogsz melléfogni. Rendelni könnyű őket, nincs vám, pár nap alatt ott van.
      Szerintem nekem sincs más különös gyűjtési, halmozási ingerem. Max a macskakaja bespájzolás.

      Törlés
    2. Szívesen maradnék én is fehérke, de a bőröm nem akarja. Félvérként ez áldás, vagy átok nem is tudom :)
      A bronzosító csak azért kell, mert az arcom mindig világosabb marad. Ahogy jön az ősz pedig egyre sápadtabb lesz és nagyon elüt a testemtől (kezemtől, dekoltázsomtól). Ilyenkor bronzosítom finoman a stratégiai pontokat. Nem olyan narancssárga pacni a fülem tövébe (fúj) és ráfogom, hogy kontúroztam és bronzosítottam :D Csak finoman, decensen előadva.

      Törlés
  2. Ildi mi a véleményed a "draping" technikáról? Szerinted az jobban beépíthető finoman előadva, mint az árnyékolós kontúrozás? Még új cucc se nagyon kell hozzá, mert pirosítóval csinálható, ha jól értesültem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OOOO ez nekem nagyon tetszik, végre egy olyan dolog, amit igazán a hófehérkéknek találtak ki. Szerintem egy egészen világos pirosítóval tök jól életet lehet vinni az én hulla arcomba is.

      Arért remélem nem fogják a trendet túltolniés az lányok a fél fejüet pirosítóban fürdetni.

      Tutira veszem, hogy lesz olyan márka, ami teljesen feleslegesen a piacra fog dobni pirosítónak kinéző dolgot, ami speciálisan erre a draping lesz hivatott. Pénz, pénz.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány