2016. június 5., vasárnap
HYPE?!?!?
A
mai bejegyzés a hype-ról fog szólni, arról, amit én erről a témáról gondolok.
Van ennek előnye, van ennek hátránya. Kellene, hogy felelősséggel használjuk,
vagy használjuk az agyunkat, és a felelősségteljes mennyiséget ne lépjük túl.
Mi
a hype?
Nem
találtam róla kőbe vésett definíciót, így ez innentől az Ildi féle magyarázat
lesz, amivel lehet egyetérteni, és persze lehet ilyen-olyan irányba finomítani,
csiszolni.
A
hype egy mesterséges dolog. Ehhez nem fér hozzá semmi kétség, mivel semmi sem
természetes, aminek egy kicsit is marketingszaga van. A hype nem egy adott
marketingcsapat terméke (részben tud az lenni), hanem a közösségi médiákon
keresztül emberről emberre terjedő „vírus”.
A
lényeg, hogy az emberek egy típusa/csoportja/szubkultúrája/stb. izgatottá válik
valami miatt. Nyüzsiznek a dolog körül, beszélnek róla, akarnak tudni többet
arról a bizonyos dologról, látni és vagy kipróbálni azt.
Mondhatnánk,
hogy ez egy okos marketing trükk. Maradva a beauty vonalnál egy csomó
blogger/vlogger/híresség mondjuk kijelenti, hogy XY termék „must have” , és
ennek hatására egy csomó másik ember megveszi azt, ami másoknak
nélkülözhetetlen, de neki lehet nem is kell (strobing, vagy kontúrtermékek).
Szerintem
a hype szóban nincs negatív jelentéstartalom. A túlhype-olt szónak már van
negatív töltete, de az ilyen szavakról, magyar előtaggal, angol szó, magyar
raggal, na, ettől kiráz a hideg.
Összegzés,
egy mondatban a hype definicíója szerintem: Egy mesterséges marketing trükk, ami
a közösségi médiákon keresztül éri el az embereket, izgalmat és pezsgést
generál egy adott termék vagy szolgáltatás körül.
Miért
nem gondolok alapvetően a szónak negatív jelentéstartalmat?
A
hype jelenség mindig is létezett, csak úgy hívtuk, hogy „jó híre van”, „ismert”
vagy „népszerű”. Józsi bácsi, a 80 éves cipész is lehet népszerű, mert az egyik
ember a másiknak el fog dicsekedni azzal, hogy Jóska 20 éve csinálta azt a
cipőt, és lám még mindig milyen jó. A különbség ott van, hogy Józsi bácsi
nagyon sok időt eltölt egy cipővel, van x vásárlója, akik mondjuk x-szer 3
embernek adják tovább az infót. A végeredmény az lesz, hogy egész
Kiskunnekeresd, sőt, még a szomszéd falu is tudja, Jóska nagyon király cipőket
csinál.
Mi
történik most a neten. Nyomsz egy lájkot, és ha vagy olyan szerencsés, hogy még
nem tiltott le az idővonaláról minden ismerősöd, akkor látják 100-an, 500-an,
hogy te azt a cuki rózsaszín cicamintás rúzst tetszikelted. Csak egy
pillanatra, de sokan látják, ellenben Jóska bácsi profizmusának terjedésével.
Ami
talán a leglényegesebb változás az idő múlásával, a sebesség. Percek alatt
körbemegy az infó a világon, Facebookon, bárhol.
Mondok
pár példát arra, amikor egy cég/termék generálja a hype-ot, mert e nélkül
nyilván nem élne meg senki.
Kijön
egy új film, mi van előtte? Ilyen trailer, olyan teaser, amolyan interjú, és
még ezer kis szösszenet, amiből elkaphatunk egy-egy morzsát, ami miatt akarjuk
az egészet, most, rögtön. (Star Wars)
Kijön
egy új sminkkollekció, teljesen normális, hogy már fél éve jönnek ki róla
képek, mini infószöszenetek. Először csak kívülről, aztán a színek, aztán
háttérinfó, aztán ha már lehet kapni, akkor is sold out. Hogy akard, mert ha
nincs az orrod előtt, jobban kell.
Ezekkel
szerintem senkinek sem mondtam újat.
Vigyük
bele a képbe a beauty, smink és divat világát.
Kérdeztem
tőletek, hogy szerintetek, mik a hype-olt márkák, és szerintem a válaszadók
között sokan szentül hiszik, hogy ha azt mondom, egy ILDIE rúzsra, hogy az hype-olt,
akkor a mondat az azt jelenti, hogy „az ILDIE rúzs az szar, és nem értem miért
beszélnek róla annyit”. Lehet sokat beszélni a jó dolgokról is.
Mi
lett az eredmény?
A
legtöbben a MAC, EOS, Urban Decay, Micellás víz, Batiste, MAC rúzs, TBS,
Maybelline szempillaspirál, Tangle teezer, Beauty Blender és a Baleát írtátok.
Teljes lista lesz lejjebb.
Ezek
között szerintem nagyon sok jó termék található, és persze van olyan is, ami
ahhoz képest drága, amit tud. A kérdésben mondjuk elfelejtettem jól fogalmazni,
és specifikusan a magyar közösségi médiára koncentrálni, de azért szerintem még
e nélkül is a magyar viszonyokat írták le a legtöbben. Szerintem maguk a
termékek nem meglepőek, amik a lista elején szerepeltek. Van egy két márka vagy
termék, amin elcsodálkoztam, mert mondjuk az Avon, ami minden második magyar
blogon legalább hetente jelenik meg (amivel nincs semmi baj) összesen 2
szavazatot kapott. Szintén meglepő, hogy a Milani 1 szavazatot kapott és egyet
a pirosítója, mert amikor megérkezett a magyar webshop, szerintem mindenhol, de
mindenhol ott volt. Ezek szerint nem túl sokáig. A Gosh pedig meg sem
említődött, és nem csoda, senki sem ír róluk tesztet, senki nem foglalkozik a
márkával. Miért?
Nem
fog senkit meglepni az az állítás, hogy a bloggerek, akár magyarok, akár
híresek, dolgokat kapnak „tesztelésre”. Ez a szó baromság, mert akkor már egy
kész terméket kap, azon már nem változtatnak, ergo az nem tesztelésre megy,
hanem reklámalanynak. Ezzel így minden rendben is van, normális dolog. A bloggerek
nyilván arról (is) írnak, amit kapnak. Mindenféle célozgatás vagy
személyeskedés nélkül, most ha kapsz egy tonna Avont, mert van 150
feliratkozód, arról fogsz írni. Ha kaptál 25 PUPA terméket, és a felét kisorsoltad
vagy eladtad, még mindig van egy csomó, amiről írni fogsz, mert írni kell
valamiről. A PUPA-t egyébként azért írtam, mert ahhoz képest, amennyit
szerepel, elég kevesen írtátok, összesen hárman.
Hype
= menő? vagy Hype = drága?
Egyik
sem. Például többen, azaz négyen írtátok a Baleát, és tényleg a csapból is Balea
folyik, pedig az egyik legolcsóbb. Nem menő és nem is drága, és az én személyes
véleményem szerint nem is kreatív róla írni. Ott a ColourPop ami szintén nem
drága, és ők csakis a közösségi médiának köszönhetik a népszerűségüket, és a
magyar valóságban talán annak, hogy sok blogger a Facebookon szenved, hogy
nehéz rendelni (erre még visszatérünk). Instán minden márka naponta tesz ki
képeket, naponta többet is, folyamatosan ott vannak előttünk, belebotlunk,
kell. Na, én ezért nem követek márkákat sem a Facebookon sem az Instagramon,
pedig Facebookon több száz is volt régen, de rájöttem, hogy csak magamat szívatom
vele. A hashtagekkel pedig mi magunk is be tudjuk jelölni a cégeket, mondjuk a
ILDIE márkájú szemhéjpúder palettát használtad, akkor használhatod a #ildie
taget. Százezrek használják ezt a szuper márkát, ezrek tesznek fel róla képet,
milyen király a cégnek, semmit sem kell érte csinálni. Ha nagyon pro vagy, még
az is lehet, hogy megosztják a képedet.
A
menőségi faktor az akkor támad fel, ha Miley Cyrus megfogja az EOS ajakápolót,
amit 3 dollárért vett, aminek az árát a Mekiben is max. 15 perc alatt meg lehet
Amerikában keresni. És akkor onnantól kell, mert menő. Valaki írta kommentben,
hogy lényegében minden menő, amit egy amerikai megérintett. Igaz, de nem tudom,
hogy sírjak vagy nevessek rajta.
Ami
úgymond menő, de legalább hasznos, mint az EOS, az még olyan okés, elmegy. Amit
viszont menőnek, sőt elvártnak éreznek a lányok, és nem hasznos, az nagyon nem
oké. És itt szeretnék a bloggerek, vloggerek, hírességek felelősségéről írni
egy pár mondatot.
Mindenki
azt vesz meg, amit akar. Könnyű ezt mondani, mert ha 12 éves lányod ott
hisztizik, hogy neki az a bizonyos 15 ezer forintos új szemfesték kell a 200
ezres telefonja mellé, akkor kicsit nehezebb a helyzet. Ha mondjuk, lányok nagy
csoportja szeretné a Jaclyn Hill highlighterét, csak mert menő, de közben nem
is az ő színe. Meddig tart a hype és mikor kezdődik a tömeghisztéria? Azért
talán egy új paletta/highlighter miatt még(!) nem ölnek, és talán nem is
sátraznak a bolt előtt egy hétig, mint az almás telefonért, de vajon ez reális
jövőkép, vagy csak negatívan látom a világot?
A
bloggerek felelőssége lenne a hypera nem rátenni egy lapáttal. Nyilván, ha az
ILDIE márkájú új nyári szemfesték kollekció 100 bloggernek ki lett küldve, 100
véleményt vár vissza a tulaj. De ha mondjuk az esélye semmi, hogy az XY márka
baromi drága és valószínűleg haszontalan sminkcuccit meg tudja venni valaki, de
közben a Facebookon hisztizik vagy csapkodja magát, hogy így meg úgy ingyen elfogadná,
az gáz. Bárki bármit elfogadna ingyen. Ingyen még akár jó is lehet, ami olyan
elmegy kategória. De! Mindig hozzá kell tenni az árakat. Szoktam írni, hogy XY
termék mennyibe kerül itt, és mennyibe kerül Magyarországon. Mondjuk az egyik
legtöbbek által hypolt termék az Urban Decay paletták.
66
CAD *215 = 14190 forint
54
USD *285 = 15390 forint
És
nem, nem éri meg. Mit ér meg? Azt, hogy 66 kanadai dollárért megveszem, vagyis
bőven megkeresem az árát kevesebb, mint egy nap alatt. 15 ezer forint körüli
magyar forintot hány nap alatt keresel meg? És szerinted okés, hogy a színek
porolnak, potyognak a csillámok, sőt többen írták a neten, hogy a kis tepsik
kiestek a helyükről? Az, amikor nézel egy amerikai Youtube-ost, akkor azt a
palettát ő is a fél napos munkájával kereste meg, ő is 3 dollárért veszi az
EOS-t. Ez jobban kéne látnia a magyar Youtube és vagy blog felhasználóknak,
mert azért míg Amerikában mondhatni normális elkölteni 500 dollárt a Sephorában,
Magyarországon nem az. Persze örülök, ha valaki megteheti, de inkább az a
jellemző, hogy szeretnénk minőséget kapni, és lehetőleg ingyen, amitől szintén
kiráz a hideg, de ez egy másik téma lenne.
Része
vagyok-e a nagy hype őrületnek?
Persze.
Először is látom a számokat, hogy miket néztek meg a blogon, és mennyiszer. Nyilván
ha senkit sem érdekel, a „hogyan fehérítsünk bébipelenkát ecsettisztító
folyadékkal” című cikket nem nézi senki, akkor nem fogok róla írni. (csak viccből
írtam, ne próbáljátok ki)
Nyílván
olyan dolgokról fogok írni, ami érdekes, igyekszem emellett olyanról írni, ami
nem lerágott csont (Balea), és ami érdekes, egyben berendelhető (Lime Crime,
Melt, Lunatick Cosmetic Labs, Notoriously Morbid). Nem gondolom, hogy ezrek
olvassák a blogot, és azt sem hogy különösebben hatással lennék az emberekre,
de nyilván a Melt minimális szinten maradt hypeindexe, ha ilyet lehet rá
mondani, az a pici az nekem is köszönhető. Vagy a Lime Crime paletták ismertsége
is elindult egy embertől, és meg is állt a másodiknál, mert attól, hogy jó a
dolog, nem tudni miért nem úgy trendi, mint Anastasia Beverly Hills. Mondjuk a
ColourPop sorozattal biztosan növeltem a ColourPop hisztériát, amivel nem tudok
mit csinálni. Szerettem volna, mondjuk úgy, tiszta vizet önteni a pohárba, és
több különböző termékükről véleményt írni. És az érdekes, hogy amiről jókat
írtam, az nagy örömmel fogadta a közönség, ahova, mint az Ultra Matte Lipstick
rosszakat írtam, ott meg síri csend van. Ettől még tény, hogy a matt rúzsaik
semmire sem jók, na jó 2 óránál tovább nem ajánlatos.
A
hype témájával kapcsolatban mindenképpen szeretném leírni az a személyes
meglátásomat, hogy én nem vennék semmi Kardashian-Jenner származékot. Nem
mondom, ha véletlen megvenném, akkor visszavinném, de az infó birtokában, nem
kösz. Határozottan, nem. Kylie előrukkolt pár rúzzsal, hát Jeffree Star véleménye nem túl pozitív róluk.
Ami
további baromság tőlem, hogy igazából semmi olyan dolgot nem veszek, amit egy híresség
egy az egyben reklámoz. Kivéve a Sigma ecsetkészletemet Camila Coelhoval a
Youtube-ról. De nem vennék Beyonce, Katy Perry, Fergie parfümöt, Miley Cyrus
vagy Rihanna rúzst, még akkor sem ha MAC. Ezeket a termékeket messzire
elkerülöm, mert olcsó hatást keltenek nálam.
Miért
fontos a hype?
A
termékélet-görbéről a marketinget tanultak biztosan hallottak, de vegyük át azt
is és a Marshall-keresztet is.
Marshall-kereszt
röviden. Az ábra lehet ilyesztő de nincs semmi okunk félni tőle. Tehát az egyik
tengelyünk az ár, a másik a mennyiség. Vannak a piacon a cégek, akik a kínálati
oldal, és vagyunk mi emberkék, akik a keresletet testesítjük meg. A cégek
drágán akarnak eladni sokat, mi meg olcsón akarunk sokat, viszont a piac
összerázza ezeket a dolgokat és a sárga karikában egy olyan egyensúlyi pont
alakul ki, ami elég drága a cégeknek, viszont mi halandók még meg tudjuk venni.
Ez egy általános ábra, kivétel termékek vannak.
Ha
van nekünk egy jó kis hypunk, akkor a piros görbe eltolódik jobbra, azaz az
eredmény az lesz, hogy az egyensúlyi pont az ár tengelyen magasabbra kerül.
Tökre reális, egy hypolt palettáért sokkal szívesebben kiad az ember 15 ezer
forintot, mint ha nem beszél róla a mindenki.
A
másik görbe a termékünk életét mutatja be. Egy akármi, amíg nincs a piacon,
csak eszi a pénzt, tehát a negatív oldalról indulunk. Kezdjük a bevezetést, és
ez nagyon nem mindegy hogy hogyan. Döcögve lassan, van mint a bomba berobbanunk
és 3 nap múlva kitehetjük a „Sold out” táblát. Ez az időszak az, amikor divat
vagy sminkmániások gyorsan lecsapnak az újdonságokra, vagy ide lehet sorolni,
akik képesek az Apple Store előtt sátrazni egy hétig.
Utána
szépen jön a növekedés első és második szakasza. Egyre többen és többen kezdik
megvenni az adott dolgot. A görbe a maximum pont után elindul lefelé, kezdetben
lassan, még mindig szép eladásokat produkálva, aztán a hanyatlás következik,
ami ugye a sminkcuccok esetében a kiárusítás. Ahogy a hanyatlás bekövetkezik, a
cégek kijönnek az új termékkel, mondjuk ha én vagyok Ildie cég, látom, hogy a
téli kollekció már nem megy, jöhet a tavaszi. Vagy már láttam tavaly, így
pontosan tudom előre, hogy mi mikor fog bekövetkezni. De óvatosnak kell lenni,
mert ha túl hamar teszem ki a tavaszit, a saját téli cuccimnak vágom le a telítettség
és hanyatlás szakaszát. Fogkrémes cégek követik el ezt a hibát elég sűrűn, de
azért annak a fejlesztése nem egy nagyon komoly dolog, mondjuk egy almás
telefonnal összehasonlítva.
A
Facebookon kértelek titeket, hogy írjátok meg melyik márkákat vagy termékeket
gondoljátok hypoltnak. Köszönöm mindenkinek, aki írt, nagyon szuper, hogy sokan
aktívkodtatok. Nézzük a toplistát és az én véleményemet a helyezésről.
Nézzük
a toplistát, és hogy én miket gondolok róluk. Tehát a számok tőletek, a
megjegyzések tőlem.
1.
MAC (8) + MAC rúzsok (3) 11 szavazat
·
Magyarországon
az egyik legkönnyebben beszerezhető professzionális sminkmárka, szerintem nem
meglepő, hogy ő nyert. Alapvetően jónak gondolom a termékeiket, kivételek
persze vannak.
2.
Urban Decay Naked (7) + márka (3) 10 szavazat
·
A Naked paletták
körüli lelkesedést nem értem meg az ára miatt, viszont azzal egyetértek, hogy a
médiában sokat szerepelnek. A márkának szerintem vannak jó termékei, sőt, nagyon
jók is. Mondjuk azt nem értem, hogy az UD második lett, és hogy lehet, hogy a
Tarte vagy a MUFA fel sem került a listára.
3.
EOS ajakápolók 6 szavazat
· Nekem, ennek az
árával van bajom csak, és azzal, hogy változó a minősége darabról darabra.
4.
Maybelline spirál (4) + egyéb 6 szavazat
· Az egyéb egy
primer és egy baby lips szavazat. Semleges, sosem volt Maybelline spirálom,
lehet, hogy lesz, valószínűleg impulzus alapján.
5.
The Body Shop 5
szavazat
· Tényleg sokat
szerepel, de azért nem meglepő, mert viszonylag könnyen elérhető. Szerintem
drágácska, vagyis én a tusfürdőre nem költenék 1700 forintot. A krémek pedig tele
vannak alkohollal vagy parfümmel. Még próbálgatom a márkát, valami oka csak
van, hogy mindenki szereti.
6.
Micellás víz 4
szavazat
· A micellás
vizekkel nincs jó kapcsolatom, a két említett márkát próbáltam, a Garnier és a
Bioderma eredetijét, és nekem nem szedi le a szemfestéket a szememről, és nem
is érzem tisztának az arcom. Őszintén, én nem nyitok meg egy micellás vízről
szóló bejegyzést sem, mert hidegen hagy. Főleg, ha attól kell hasra esnünk,
hogy végre nem alkohol a második összetevő.
7.
Batiste szárazsamponok 4 szavazat
· Azt hiszem maga
a szárazsampon egy megosztó dolog. Lehet imádni és gusztustalannak tartani.
Mindegy. Egyszer csak megérkezett kishazánkba az, amit itt az alsó polcon
árulnak. Minden bloggernél ott virított. Sőt még volt olyan, aki olyan szinten
csinálja nekik a reklámot, hogy hanyatt esek tőle. Aztán bekerült a PIXI boxba
is. Krémmánián egyre több rossz vélemény van róluk, de mivel az itteni jobbakat
ott nem lehet kapni, ez foglalja el az egyik legjobb helyet a foghíjas
listában.
8.
Tangle Teezer 4
szavazat
· Gondolkodtam már
rajta, hogy megvegyem, de aztán mindig rájövök, hogy szentül hiszek abban, hogy
nekem az jó, ha fából van a fésűm, hajkefém.
9.
Beauty Blender 4
szavazat
· Őt már ugye megvettem,
és majdnem gutaütést, infarktust és agyvérzést kaptam, amikor megláttam, hogy
ereszti a színét, és nem is jön ki belőle a cucc (alapozó és korrektor)
rendesen. Viszont a bőrön látszik a különbség, ami nem feltétlenül 20
dollárnyi.
10.
Too Faced Csoki és barack paletta 4 szavazat
· Róluk volt már
szó a hamisítványos bejegyzésnél, és hát van igény az eredetire is és a gagyira
is.
· Az eredetiek
szépek, tényleg azok. Nem vettem meg egyiket sem, mert nekem nem ezt a
színvilágot kellene használnom. Valami isteni a textúrája a festéknek, komolyan
olyan, mintha a bőrbe olvadna. De azért lehet hasonló palettákat kapni, akár
egyszerűbben beszerezhetőeket is.
11.
Estée Lauder 4
szavazat
·
Félek, ez a
márka a Kendall Jennernek köszönheti, hogy kilépett a 40-es, 50-es hölgyeknek
való sztereotípiából. És ha Jenner, akkor no no no! Volt és van tőlük jó pár
dolgom, elégedett vagyok velük, és persze az ajcsinesszesszer.
12.
Balea 4
szavazat
· Tömegtermék,
teljesen természetes, hogy beszélnek róla az emberek, hogy ott van minden
elfogyottak és havi kedvences bejegyzésben, de ettől még a világból kerget ki,
ha meglátom.
13.
Real
Techniques 4
szavazat
· Róla is kissé
szó esett a hamisítványos bejegyzés alatt, mivel az utolsó RT kollekció
igencsak nem az eredeti elképzelés sínén mozgott árban, így aztán sokat
hamisítványhoz nyúlnak. Vicces volt, mert volt olyan komment, aki esküdözött,
hogy sosem venne hamis RT ecsetet, majd 2 nap múlva az Instáján ott virított a
hamis ecsetkészlet. Ez is része a hypenak, mert látszatra ott van, az Instán
ott van, de ennyi.
· A Real
Techniques ecseteket összefoglalóan szeretem, de pár szemre való ecset nagyon
nagyra sikerült.
14. Kylie Jenner lip kit 3 szavazat
· Szerintem még a dolog elején vagyunk. Ezzel a szeméttel lesz tele az egész internet, tutira veszem. Kérlek kedves magyar blogger, ha látod ezt, ne, kérlek ne generálj pénzt ennek a lánynak, aki nem a rúzstól lett kacsaszájú.
15. Anastasia Beverly Hills 3 szavazat
· A márka a
szemöldökformázok igen népes táborával robbant be, de már a folyékony rúzs
kollekciójuk is igen figyelemre méltó, és lassan minden. Mondhatni fiatal
márka, igen gyorsan növekszik, fejlesztik, szerintem teljesen természetes
körülötte a hype.
16.
Lush 3
szavazat
· Most tuti meg
leszek nézve, de nekem nincs semmi a Lushból. Korábban volt, de nem győzött
meg. Viszont drága, hamar megromlik, és valamiért sosem veszek ott semmit.
Pedig szinte minden hónapban bemegyek a barátnőkkel a boltjukba.
17.
PUPA 3
szavazat
· Hozzá sokkal
több szavazatot vártam volna, mert amekkora dobozokkal kapják a már befutott
bloggerek az anyagot, gondolnám, hogy ti is többnek érzékelitek. Nekem a magyar
top 5-10 hypolt márkában benne lett volna. Semmilyen véleményem nincs róluk,
nincs egy darab PUPA cuccom sem. A Corvinban a Pupa üzlet nagyon menő, nagyon
cool, meg a márka is szimpinek tűnik, de itt ez egy fél méteres kis standon
van, már ami van, így nem nagyon keltette fel az érdeklődésemet.
És
hát ennyi lenne a lista eleje. A lista 3 márkából áll, amiről persze nem
maradtok le, de mindhez már nem írnék kommentet.
A
2 szavazatosak közül meglepő a Milani, ami azt hittem, sokkal mindennapibb
látvány a neten. ColourPopra is több szavazatot vártam volna, viszont a
Clarisonic meglepett, mert idén én még nem láttam Clarisonic bejegyzést az
enyémen kívül. Az Avon is meglepő, szerintem mindenhol ott van.
Az
egy szavazatosak közül a Bath and Body Works az, amit sosem fogok megérteni.
Oké, nem lehet Magyarországon kapni, menni kell a susmus dílerhez. Ettől exkluzív.
Sosem fogom megérteni, hogy hogyan lehet 3 deci tusfürdőért kiadni 3500
forintot. Az én bajom, hogy nem értem. Más olyan meglepőbb nem volt, kivéve,
hogy egy ember írta a Dolce and Gabbana, Gucci, Prada és Shiseidót, amik nem
hypolt márkák. Itt valami félrement a fogalommal.
Szerintem
még csinálok egy kérdőívet erről, ahol csak ikszelni kell. Egyszerűen érdekes a
téma.
Azoknak,
akik írtak, hogy melyik márkákat vagy termékeket tartják hypoltnak, külön és
extrán köszönet, kíváncsi vagyok, hogy a statisztika mennyire egyezik az egyéni
véleményetekkel, és hogy melyik márkák azok, amik túlhypoltak, és melyek azok,
amikkel meg a kutya sem foglalkozik, és közben meg nagyon is megérdemelnék.
A
témáról még oldalakat lehetne írni, de talán már így is elég hosszúra nyúlt. Nem
tagadom, szeretem az ilyesmi témákat, szeretem a közgáz és a marketinget, és majd
ha az angolom már olyan szinten lesz, hogy nem leszek a halálomon egy angol
nyelvű közgáz könyvtől, akkor újra beülök a padba, mert ez egyszerűen érdekes.
Aztán meg gondolom majd jól kávét főzök majd marketingesként, de talán nem.
A
véleményetekre most is számítok! Az általam komponált definicióval kapcsolatban
is, azzal kapcsolatban is, hogy van-e a „hype” szónak negatív jelentéstartalma.
Ami kicsit más, és érdekelne, hogy ti személyesen mennyire engeditek be a
személyes teretekbe a hypot? Mennyire kap el a hypevonat?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
június
(23)
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából; júniusi kiadás
- Mitől lettem ma szebb? Türkiz-lila smink
- KUKA KEDD 44. HÉT
- IPSY bag június
- Mit tudnak az Urban Decay szemcerkák?
- Csacsogós Csütörtök: Én és az angol nyelv
- KUKA KEDD 43. HÉT
- From Hungary with love
- Vásárlós Vasárnap pár apróság
- Notoriously Morbid, ami a legkevésbé sem morbid
- Csacsogós Csütörtök
- Mindent az arcra való ecsetekről
- KUKA KEDD 42. HÉT
- Unboxing egy rejtélyes dobozzal
- Vásárlós Vasárnap: Egy nagy doboz Koreából
- Üres dobozok utolsó tánca
- Az arcom sminkelése, ettől leszek szebb minden nap
- KUKA KEDD 41. HÉT
- HYPE?!?!?
- ColourPop, avagy minden fénylik, ami amerikai? 5 r...
- Még egy meglepetésdoboz, LaRitzy májusi kiadás
- Mitől lettem én ma szebb? Sellő smink
- Mindennapi társaim májusban
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Érdekes dolog a hype. Itthon szerintem abszolút negatív szóként használják. Szerintem a Pupa és társai azért nem lett besorolva, mert nagyon nem írta Meg egyik blogger sem, hogy hát megvettem és jó és blabla, de nem értem a hype-ot körülötte. Itthon ennek nagyjából ilyen pszichológiája van szerintem. Szerintem jók a BBW cuccok is, sokkal jobb a bőrömnek, mint a 100 forintos Balea. De ettől most biztos sznobnak tűnök. Illetve szeretem órákig érezni magamon az illatát egy terméknek. Az Avon is, hoz egy színvonalat, ami miatt nem lehet belekötni, hogy hype lenne körülötte. De amúgy szerintem is marketingen múlik, hogy miből lesz felkapott dolog. Lásd. Manna cucc.
VálaszTörlésAzt hittem soha többé nem látom azt a függvényt 😃
Valóban nem jellemző a Pupa kapcsán látni a mondato, hogy megvettem és jó. Kis szemfüles.
TörlésBBW 30-szor kerül többe, persze hogy legyen illata!
Milyen rémálmokat tudok előszedni :)
Én azt figyeltem meg a pupa-s bejegyzéseknél, hogy amikor megkapja a blogger, akkor hűdejóó,ráadásullimitált,szaladjálmegvenniamígvan! posztot ír, aztán hónapok múlva egy másik termék tesztjénél utal az ugyanolyan típusú, de pupa termék hibájára. Nem fejti ki, éppen csak megemlíti. Hiteltelen és gusztustalan, több bloggernél is láttam ezt.
TörlésAmúgy én voltam párszor az üzletben, nézegettem, próbálgattam a termékeket, de soha nem vettem semmit. Szerintem a csomagolás bár dizájnra oké, de könnyű, érezhetően gagyi minőségű. A szemhéjfestékek, highlighterek porolnak mint az állat és nem is csillámos, hanem szinte glitteres majdnem minden paletta. Nagyon nem jött be. Túlárazott is, picit hozzáteszel a paletta árához és vettél egy IsaDorat vagy rendeltél a netről valami normálisat.
Jaja mennek ki a dobozról a képek Instára, FB-ra, mindenhova, de aztán valahogy leül a dolog. Én nem kattintok Pupás bejegyzésre, de most már figyelni fogom :)
TörlésAzt hiszem olyan jól megfogalmaztad, hogy legszívesebben betenném egy bejegyzésbe ezt a bekezdést. De nem írok Pupáról hihihi :)
Wow, szuper bejegyzés lett, én a kis bölcsészfejemmel sose láttam még ilyen függvényeket, nagyon érdekes volt. Szerintem a hype lényege leginkább az, hogy X termék sokba kerül, köze volt valami híresemberhez (legyen az realityhős vagy szupersikeres beautyblogger), ezáltal pedig státusszimbólummá válik (pont, mint az almatelefon). Ezért én pl. a Baleára nem mondanám, hogy hájpolt, mert kb. mindenki számára elérhető (hiába folyik a magyar beauty blogokon a csapból is Balea, ez szerintem inkább egész egyszerűen azt jelzi, hogy a magyar átlagkeresethez illeszkedik az árszínvonaluk).
VálaszTörlésA legtöbb erősen hypolt termék a nem olcsótól mennek felfelé, de ott a ColourPop, ahol 5 dollárért adják a cuccokat, mint kivétel.
TörlésImádtam, hogy megemlítetted a státuszszimbolum szót, már tudom mi lesz a következő bejegyzésem :)
Az tuti, hogy a Balea a magyar átlagkereset egy jó tükörképe, de a bloggerkedés egy kreatív dolog, ha nincs valami extra menő cuccom, amiről írhatnék, kreatív leszek, és írok valamiról, ami nem egy adott termékhez köthető. Jön egy új Balea tusi, tuti, hogy 30-an kiteszik a képet róla, hogy milyen jó lesz, ami meg már inkább hype, mint nem. Még meg sem vette, azt sem tudja milyen, de már örül neki, hogy van.
Igaz, én bele sem gondoltam, hogy ott vannak pl. a Müller vagy a Rossmann saját márkás tusfürdői, amik legalább ugyanolyan olcsók, és legalább ugyanolyan illatosak, és mégis mindenki a Baleáról beszél. Valamit nagyon jól csinálnak a dm-nél :)
TörlésNagyon érdekes bejegyzésnek sikerült , imádom az ilyen és effajta bejegyzéseid. Mikor elkezdted sorolni a márkákat , akkor meglepődtem , hogy a Pupa nem szerepelt ott , mert elég nagy csomagokat kapnak a 'bloggerek' , de aztán felvillant egy pillanatra , engem is meglepett , hogy kevesen írták egyébként , elég nagylelkű cég. Én a Balea tusikat pl nagyon szeretem , hiába olcsó , és nem túl tartós az illata , viszont nem száraz a bőröm, így nincs szükségem a 800 Ft-os Dove meg anyám kínja tusfürdőkre, nem azt mondom hogy néha nem veszem meg , de na. 4 db Eosom van , ebből 3-at imádok , így egyet tudok érteni azzal a kijelentéssel , hogy változó a minőségük.
VálaszTörlésBeauty Blender nekem nincs meg az eredeti , egy kis gagyi ebay-es változat van meg , biztosan hatalmas kül. van a 2 termék között , de Én beérem ezzel is , mert nem vagyok profi sminkes , és teljesen jó a 300 FT-s is , azzal is eltudom oszlatni a terméket , ugyan úgy kilehet mosni , és ha bevizezem nem szívja be az alapozót. Ugyanígy vagyok a RT ecsetekkel , soha nem adnék ki több ezret ecsetekért , ugyanúgy lehet mosni őket , nem hullik a szőrük , oké biztos itt is van különbség , de mint mondtam nem vagyok profi , néha ha kedvem támad akkor sminkelgetek , de semmi több , főleg hogy tanulok , diák vagyok így nem is engedhetem meg magamnak , mert Anyuci nem tesz mindent a kis seggem alá.
Catrice korrektort , hát igen nekem a tégelyes egyáltalán nem vált be , a folyékony meg olyan szinten tele van parfümmel , hogy megfulladok tőle.. Egyébként nagy kedvencem még .. főleg magyaroknál látom ezt , hogy megkapják X külföldi cégtől a kínai ruhákat , egyes darabokról elmondják , hogy mennyire szar a minősége , vagy hogy nekik ez nem tetszik stb.. majd felteszik , és eladják azt amit ők amúgy ingyen kaptak. Oké , megértem ... De ennyi erővel elvihetnék egy rászorulónak is például , ha már amúgy is leszarozták , ő meg örülne neki hogy van mibe járnia.. Mikor ezt felvetettem egy videó alatt , az volt egy leányzó válasza : hogy ez amolyan fizettség , mert mennyi pénzükbe van a videózás.. OMG , ha valaki nem engedheti meg magának , hogy egy jó minőségű kamerával vidizzen , akkor ne vidizzen , ennyire egyszerű...
Köszi, igyekszem ezeket a témákat néha kicsit előtérbe hozni, és a számok is azt mondják jól teszem.
TörlésA PUPA nekem is azért megepő, mert elég szép nagy dobozokról voltak képek az Instán FB-on, aztán hallgatás.
A következő szivacsom nem BeautyBlender, egy mezei szivacs. Tuti, hogy most egy jó párat még megpróbálok, aztán majd meglátom. Különbség van köztuk, de nem 20 dollárnyi.
A RT ecsetek jók, szerintem nincs az embernek ennél extrábbra szüksége. Nyílván ha ez az egyetlen hobbijaakkor más, de egyébként teljesen megéri az árát.
Nekem egy elég hülye elképzelésem van a használt vagy kapott tovább-passzolt dolgokról. Én ezekért nem tudnék pénzt kérni. Mindig mindenekmet elajándékoztam, de eszembe nem jutott volna eladni. Rosszul csinálom.
Pénzbe tényleg kerül a blog is, vieó is, de az is ha elmész egy kerámiaszakkörre vagy egy lovasiskolába.
A Pupa azért nem lett hype tárgya, mert Pesten és Győrön kívül nincs üzletük(webshop sincs, amit nem is értek), és azért az ország lakossága nemcsak ebben a két városban él. Mondjuk én megtehetném, hogy besétálok az Árkádba és vásárolok, de őszintén szólva pár évvel ezelőtt volt néhány Pupa termékem és azok nem győztek meg anno, így nem sietek megismerni a mostaniakat, főleg hogy elég húzós az ára.
VálaszTörlésImádtam ezt a megközelítést a Marshall keresztekkel (én annyira utáltam ezeket a fősulin, hogy fúj, de csodálok mindenkit aki ennyire reál beállítottságú). A hype definícióddal tökéletesen egyetértek, de itthon sokan szitokszóként használják (főleg azok, akknek nem telik adott dologra). Engem nem szokott elkapni a dolog, egyszerűen ha valami megtetszik, akkkor megveszem ha kell, de nem azért, mert most xy bjútiblogger meg a z celeb reklámozza.
Óóóó, azt tudtam, hogy Pesten és Győrben van boltjuk, de nem gondoltam volna, hogy ennyi, kész. wow.Webshop nélkül a 21. században nem is értem, hogy tud valami létezni, ciki.
TörlésImádtam a Marshall-keresztet, az összes speciális fajtáját, sőt másik suliban még tanítottam is. A tanáron múlik egyébként minden.
Én már vettem dolgokat másik bjútiblogger miatt, volt köztük magyar is, de a termékek a legkevésbé sem népszerűek.
Én nagyon utálom azt, amikor valaki sunnyog, hogy mit kapott tesztelésre és mi az amit a saját pénzén vett. Nyilván senkinek semmi köze hozzá, hogy ki mit kap, de azért én is máshogy olvasok egy olyan tesztet, amiről tudom, hogy hiába 6000 Forintos púder, de a blogger a saját pénzén vette és úgy ajánlja, mint amikor ingyen kapta.
VálaszTörlésAz ingyen a legszebb magyar szó. :D
Vicces amúgy látni pár bloggert, akik 1-2 évvel ezelőtt még bőszen állították, hogy nem vennének meg ilyen meg olyan drága kozmetikumokat, most meg drogériás termékről nem is írnak már.
Azt én sem szeretem, amikor a tesztelésre kapott termékeket vagy szponzor ruhákat később blogsale-en látom viszont. Nyilván van aki annyi cuccot kap, amin már nem tud elajándékozni, de én sosem húznék hasznot az olvasóimból, hogy olyat akarjak eladni nekik, amit én ingyen kaptam.
Örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést, mert sajnos itthon kevesen látják reálisan a dolgokat ebben a témában.
Nekem az a hypeolt termék, ami nagyon benne van a köztudatban, felkapott, attól függetlenül, hogy jó-e vagy sem.
VálaszTörlésEngem nagyon nem ér el a dolog, kisvárosban élek, amit megenged a pénztárcám, megveszem, amit nem, azt nem. Amit írtál, hogy pl. mennyit keres valaki Magyarországon, és esetleg ennek ellenére úgy érzi, hogy kihagyhatatlan a 15ezres paletta, hát nézzünk már magunkba. Ezt a hibát utoljára akkor követtem el, amikor albérletben laktam, a saját fizetésemből éltem. Most már nem tehetem, lehet, elszórom a pénzt, de most éppen biciklit akarok venni, holott 2. bicikli pont annyira fura dolog, mint egy 25ezres Nailland-rendelés, de azért legyünk reálisak :) Van, amire jobban szükség van. A hype azt akarja elérni, hogy akkor is vegyél meg valamit, ha nem kell a termék és lenne olcsóbb vagy jobb választás is.
A bloggerek ingyen kapnak kollekciókat, nem adnak pénzt érte, lehet annyit ér a kollekció, mint más havi fizetése. Ezt is jó észben tartani. Ők a munkájukkal "fizetnek" a kollekciókért, esetleg sok év kitartó blogolással. De ez nem azt jelenti, hogy más is megengedheti magának. Amit írtál a kislányról, na az azért meredek, ő nem is keres. Én csak lesek és megveszik!! a gyereknek erőn felül a hülyeségeket, azon az áron, hogy esetleg anya turkálóból öltözik, apa meg kihajtja a belét. Na, szóval vissza a hype-ra, ezt is meg kell tanulni kezelni egy bizonyos kor felett.
És hányan érzik és hány palettára vagy egyébre, hogy kihagyhatatlan? Rengetegen :(
TörlésAzt a sokezres körömlakkrendelést egyszer én is elkövettem :) elégggé fura is volt, de mondjuk ha lenne hova tenni egy bicót, hogya példánál maradjak szerintem egy percig nem gondolkodnék, bicikli.
Mondok egy példát arra, hogy az emberek hogyan gondolkodnak a befektetett idődől. Van anyám, aki imád kapálni. Annyi lát a dologből hogy van a föld, ami ingyen van (nem volt = internet) van ő maga aki kapál (= blogger aki ír) és van az az idő, amit elkapál és az nem számít (blogger aki elcsesz 3 órát, vagy 10-et). De a muternak lesz paraicsomja, nekem meg nem. Én értem, hogy a blogolás jutalma lehet az ajándéktermék, de ha ott állsz 2000 forinttal, és választhatsz, lehet inkább a Spárba mész és nem még egy haszontalan valamit veszel a DM-ben. Ha azt küldék, akkor azt, jólvan.
A gond ott van, hogy mint egy kisgyerek, kell ez is meg az is. Pl
Törlésírtam egy kommentben valahol, hogy én szeretem elhasználni, amit megveszek, valaki meg beírta rá, hogy ez miért szempont. Nem tudom, így vagyok összerakva.
Én is egyet értek amúgy azzal, hogy a hype nem feltétlenül negatív szó, egyszerűen ez lett az új népszerű :D Én kozmetikumok terén is addig szinte mindennel szkeptikus vagyok, amíg ki nem próbálom, pont ezért mostmár lassan én is beleugrok egy Colourpop rendelésbe, mert egyébként tényleg nem drágák a cuccaik és nagyon kíváncsi vagyok már néhány dologra.
VálaszTörlésSzerintem nem fair dolog kipróbálásra kapott dolgot kisorsolni sem, mert azt alapvetően azért kapta az illető, hogy írjon róla. Van olyan eset, amikor meg van beszélve hogy akkor közös nyereményjáték az adott márkával, és persze, nem lehet mindent letesztelni, mert van aminek már a színe/illata/állaga nem tetszik, de akkor azt ajándékozza el, vagy valami. Én is ha valamilyen terméket esetleg kaptam, de már nem használom, vagy nem tetszett, az blogger csereberére megy általában, ami még mindig etikusabb, mintha eladnám, de legalább nem csak tartogatom itthon, holott másnak esetleg tetszene. Még nem tartok olyan "szinten", hogyha kapok három terméket, abból csak egyről írjak.
Nálam nincs különbség a kapott és a vett dolgok között - a közgáz tanárom azt mondta, hogy közgazdaságilag ez egy alapból egy bukott elmélet, mert attól még, hogy valaki kapta, ugyanannyi az értéke :D -, és bár lehet, hogy most nem hisz nekem senki, de ugyanúgy nézem mindkét esetben az adott terméket, ez szerintem gyakran a posztjaimban is megmutatkozik. Egészen biztosan nem fogok két-három év múlva csak high-end dolgokat vásárolni és használni, de szerintem mindenki kíváncsi néha a drágább kategóriára is.
Hajjaj de sok lett a dolog ebben a három bekezdésben :D
TörlésAz értékük lehet egyforma, de egy olyan dolgoról írni, amiért megdolgoztál lehet másmilyen, mint ami csak úgy jött. Oké ez rpofizmus kérdése.
TörlésDe ha veszünk egy kis gyereket, azt a fagyit jobban fogja szeretni, amiért előtte e kellett nyírnia afüvet, mint amit csak úgy hozzávágtak.
Nincs baj a high-endre való áttérésre, főleg ha vége a sulinak, csak azért száraz bőrre nem zsíros krémet kenjen valaki, és mondja, hogy az milyen jó :)
Egyet értek Pannával! A Pupa azért nem lett felkapva, mert baromi kevés az üzlete, webshopja nincs, tehát kevés embernek elérhető. Az tény, hogy egy-egy blogger szuper csomagokat kap kipróbálásra, nyereményjátékra, de úgy érzem ezzel a Pupa kissé "cukkolja "az olyan olvasókat, akiknek elérhetetlen a márka.
VálaszTörlésUD palettám van kettő is, az egyik a Naked3 és a Gwen Stefani kollekció csodaszép darabja. Előbbi valóban picit, nagyon picit porol, de utóbbi egyáltalán nem és hát egy csoda ! :D
Baleát szeretjük, de inkább a lánykám használja a tusijait. :) Arra jó, és olcsó, hogy elpancsolja :)
Tarte termékeket azért nem próbáltam, mert jelenleg még elérhetetlen számomra....vagyis már állítólag rendelhető Mo-ra is, csakn horror a szállításiu költség, így össze kéne fogni többeknek, hogy megérje. :) Too Faced-del már szemeztem, de nem ismerem nem tudom mennyire jók vagy sem.
Van eredeti RT ecsetem, sőt hamisítványom is. Imádom mindkettőt, sőt tulajdonképpen sok eltérést nem is találok bennük. :) Csak az árukat. :)
Ezzel a cukkolással azért elég veszélyes vizekre úsztak, kíváncsian várom hogy alakulnak a dolgiak, de bakker, csináljanak már egy webshopot!!!!!
TörlésA Tarte rendeléssel csak óvatosan, mert pár blogger nagy hypot kerített a rendelés lehetőségének, csak azt felejtette leírni mind, hogy ugyan van 16 euró szállítás, de az a vámhoz képest semmi sem lesz. 50 usd/euró felett olyan szép vámot rátesznek, hogy inkább visszaküldené a rendelő.
Webshop mindenképp kéne, de szerintem eszük ágában sincs csinálni. Majd ha jön a KIKO Magyarországra észbe fognak kapni :D
TörlésJesszus ! Ezt nem is tudtam és valóban én sem gondoltam rá, hogy ott az a fránya vám ! :O De jó, hogy mondtad :) Na akkor Tarte rendelésem sem lesz a közel jövőben az tuti :)
Bár vannak olyan webshopok ahonnan már lehet rendelni egy csomó szépséget. De az tény, hogy én sajnos vagyok olyan hülye, hogy bele ugrok egy-egy vásárlásba, ha meglátom itt-ott a sok szépséget, aztán meg fogom a fejem, hogy mi a francnak kellett még egy paletta mikor itt áll legalább tíz.....és az is minek. :D
Egyelőre még az agyon dicsért márkákból nem vettem semmit, mert szerintem egy 6-7.000,-ft-os rúzs semmivel nem tud többet mint a 2-3 ezer forintos. Pedig tetszenek és vágyásom is van rájuk, de valahogy nem érzem úgy, hogy megéri az árát. :)
Azért egy webshop nem olyan hude bonyolult, meg ha egyszer az kész, azt fenntartani sokkal egyszerűbb, mint egy boltot.
TörlésIgen, a vám. Na erre mondom azt, hogy jól behájpolta pár ember a dolgot, csak egy többezer forintos apróbetűről feledkezett meg. Akkor ez a hájp most minek is számít?
A Tarte rúzsom az szar, egyszerűen folyik mindenhova. Nekem van olcsó és jó, drága és rossz rúzsom, de igyekszem a közepes árban maradni, talán kevesebb a hibalehetőség.
Na igen, a webshop nem egy történet :) Ezért nem értem én sem őket, de hát nem én vagyok a tulaj :D Sajnos.....
TörlésMég én hülye sem olvastam utána a vámnak, pedig gondolhattam volna, hogy van...hisz mindenhol van. Áhhh, na okosabb lettem megint. :)
Nekem is van drága és olcsó rúzsom is, de valahogy az olcsóbbakban kevesebbet csalódtam mint a drágábban :)
Most pont egy pupa-ra hajtok, ami több órán át fenn marad a szájon, tehát nekem totál ideális. :) Mondjuk a Max Factor Lipfinity is ilyen és ha akciós vagy fél áron hozzá tudok jutni, akkor baromira tudok örülni :D
Bocsánat, hogy belekotyogok, de a Roses Beauty Store oldaláról rendelt Tarte termékek csomagja nem került vám alá, mert Angliából postáznak Royal Mail-el, a szállítási költség pedig 3 font. Persze a termékek árára tesznek hasznot, érthető is valahol, de még így is jobb vétel, mint kicsengetni a magas vámot :)
TörlésMondjuk az első MakeupGeek rendelésem az USA-ból jött. A komplett Duochrome kollekciót vásároltam meg + a szállítási költség. Akkor jöttem rá mekkora mázlim volt, mikor a kezemben fogtam a csomagot. Nem vámolták meg! :D De ilyen 100-ból 1 van szerintem, vagy nem tudom, de a mai napig hálás vagyok, hogy így történt. Mondjuk a MG termékeknek itthon még nincs akkora keletje, nem tudom lesz-e valaha.
Egyébként a hype engem is sokszor bekebelez, vállalom! :D De azért igyekszem minden esetben vagy hatmilliószor utána nézni az adott körülrajongott terméknek, aztán mérlegelni, hogy kell-e nekem?! Tényleg annyira jó?! Az Anastasia Beverly Hills szemöldök színezője is azok között van, amit a hájp hatására vásároltam és nem csalódtam, de pl. a Tarte paletták esetében ért meglepetés. Amit pedig kicsit bánok, hogy megvettem ennek hatására, az az Urban Decay Naked 3 pali. Konkrétan 2x, ha sminkeltem vele, valahogy nem lett szerelem, pedig ú de tetszett a képeken és hogy odáig voltak tőle sokan...talán ez a rosszabbik eset :(
Nem kell elnézést kérned, bármit, bármikor.
TörlésEz egy másik lehetőség, a Tarte közvetlen oldaláról, aminek a postája is 16+ euró...
A DHL vámol, akkor is ha a határ alatt vagy. És az is sunyi, mert a vám az éppen, hogy csak valami, de a kezelési költség sok.
Az UD Smoky ilyen nálam is. Mondjuk több, mint kétszer használtam, de úgy nincs meg benne az az wow, amitől a Sephora legdrágábbjai között van.
Viszont most a telítettségi görbe jutott eszembe, mert a hype miatt vettem már dolgokat, de ha túl szók az a hype, akkor hányok tőle, és nagyon negatívan állok ahhoz a márkához.
Ú tényleg!!!! Már szállítanak közvetlenül :D, szerintem engem is annyira ledöbbentett a szállítás ára meg a vám eshetősége, hogy inkább el sem tároltam floppyn az infót, mert így se jutott előrébb ezzel az ember :(
TörlésEgyébként amin még kiakadtam, hogy reklámozott valaki youtube-on ilyen vásárlós közvetítőcéget. Fizetsz nekik, kapsz egy ideiglenes (vagymilyen) amerikai címet, ahova berendelheted a termékeket, jóformán bármit. Bemutatta a rahedli cuccot, amit rendelt már általuk, nem egyszer, nem kétszer, de mégis ilyen nesze semmi fogd meg jól szinten beszélt a cégről, a vásárlás menetéről, árakról. Úgy felbosszantott, hogy nem volt képes értelmesen, részletesen elmagyarázni a nézőinek hogyan működik, hogyan regisztráljanak, mivel számoljanak ésatöbbi. De valamilyen kódot azt persze tudott biztosítani :DDD. Fú. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik egyrészt nem tudnak angolul, akinek bonyolult a menete. Még nekem is voltak benne homály részek. Szóval ezt a hozzáállást nem tudom mire vélni. Most segíteni akarok valakinek, de mégse?
Nekem negatív hozzáállás nem volt, de pl. a szivárványos highlightert nem értem. Jópofa meg minden, de dísznek tudnám elképzelni vagy farsangi sminkhez. Illetve a Too Faced most először csábítgat igazán a barackos palettájával, de amúgy ő tipikusan az a márka, ami elsőre jajdeszépcucccoook, majd semmi, semmi mély kötődés :D ahogy a Benefit is ilyen mehh nekem. Nem vált ki hosszan tartó érzelmeket. Bár nem tudom ez meddig lesz így.
Én nagyon próbálok arra figyelni vagy azt jól kitalálni, hogy mi az az infómennyiség, ami hasznos, nem elnagyolt, de nem agyzsibbasztó. Mondjuk a Clarisonicos bejegyzést szerintem senki sem olvasta végig, aki nem kimondottam Clarit akar venni. De hát neki szól, akkor még jó, hogy a 100. részletet is leírom.
TörlésA Benefit nekem nem jött be, a Too Facedtől vannak rúzsaim, de nem lettem még nagy fan. De az tuti, hogy a barackos paletta mögé igen komoly és jó marketinget tettek, mert itt még mindig a várólistára lehet csak feliratkozni és annyi.
Húú, erről a témáról úgy látszik mindenkinek van véleménye. :D Arra jutottam, hogy egyet értek a cikkel. :) A hype szerintem abszolút fogyasztói társadalom generálta jelenség, de jó dolog is lehet, mert én pl tuti nem kerülnék kapcsolatba dolgokkal nélküle. Pl ha nem tudom, hogy biztosan jó/hypeolt/stb, akkor tuti nem veszek kiárusított, féláras ud primert, mert nem fogok tudni róla. A jó dolgok meg úgyis eladják magukat. Szerintem ez csak a józan észen múlik, hogy ki mit vesz meg, és úgyis mindenki azt vesz, amit akar. Szerintem ez magánügy.
VálaszTörlésAz is rendben van, ha valaki összegyűjt 15 ezret egy UD palettára és azt használja, ameddig van benne, mert a szíve vágya volt. De az már nem, ha a következő héten már egy másikat akar.
Szerintem az esetek többségében a hypolt és a jó az együtt jár, de azért nem mindig, vagy nem annyiért.
TörlésA jó dolgok eladják magukat dologgal 5 éve feltétel nélkül egyetértettem volna, ma már azért az agyja el magát ami alá tettek egy hypeszelet, aztán az tornádová nőtte ki magát.
A józan ész nem tudom mennyire, de veszendőben van sajna. Az enyém is ha arra gondolok hány lila szemfestékem van :)
Szerintem a hype és a generált túlfogyasztás sajnos a fogyasztói társadalom betegsége. Régen az emberek vettek valamit, amire szükség volt, majd idővel elhasználódott és akkor vettek helyette másikat. Most tonnaszám veszik az emberek az olyan termékeket, amire valójában nincs is szükségük. Hogy miért? Egyszerű, mert megtehetik. Sokan már vásárlással jutalmazzák magukat egy-egy nehezebb nap után vagy rosszabb élethelyzetben - itt már bejátszik a pszichológia is, nem véletlen alakult ki a shopaholic kifejezés. És könyebb megvenni a hatezredik smink/divat cuccot, mint mondjuk összegyűjteni a pénzt egy igazán vágyott egzotikus nyaralásra vagy kis hétvégi házra. Rövidtávú gondolkodásmód, valahogy az emberek rövidtávon élnek manapság, a cégek meg rájátszanak a hype-al, mert nekik ezt támogatni nagyon komoly érdekük.
VálaszTörlésA húszezres Nailland rendeléssel szerintem nincs baj, ha évente egyszer fordul elő. Mert miért ne használhatnál minőségi dolgokat és miért ne vehetnéd meg egyszerre, minimalizálva a postaköltséget? De ha havonta, az már probléma, főleg, ha az illetőnek kerete sem lenne rá és akár adósságba is veri magát miatta. Netán nincs téli csizmája, de mégis feladja a következő rendelést is.
A hisztiző kislányról 200 ezres mobillal meg azt tudom mondani, hogy a szülő a hülye. Tessék határokat szabni, normálisan nevelni és akkor nem lesz ilyen a gyereke. Ez tanult viselkedési forma, a szülő keze vastagon benne van! Ráadásul nagyon rosszat tesz a gyerekének, mert az élet úgyis pofán fogja verni, hacsak nem milliárdosok, és az sokkal rosszabb lesz, mint ha gyerekkorában megtanulta volna a korlátait.
Jah, és én is bblogger vagyok, ajándék terméket sose kaptam, de valahogy úgy érzem, hogy a blogger világban elég nagy irigység alakult ki azokra a bbloggerekre, akik sok terméket kapnak. Én szívesen olvasok kapott termékekről is másoknál, de azért szeretem, ha a blogger jelzi, hogy ezt kapta, amazt meg vette. Számomra az a bblogger hiteles, aki leírja a rosszat is, a kapott termékekről is. Aki mindig mindent hypol, aztán kiderül, hogy indokolatlan, az iránt elveszítem az érdeklődésemet, de gondolom, ez érthető.
Nagyon tetszett ez a cikked Ildi! És kíváncsian várom, hogy a múltkor rendelt PP lakkjaid beváltották-e a hozzájuk fűzött várakozásodat? Puszi! :)))
Az tuti, hogy tonnaszámra vesszük a felesleges dolgokat, mert megtehetjük. És igen egyszerűbb apró dolgokat venni, mint egy nagyot. Hála istennek a 100. kínai cipőm után ezt megtanultam.
TörlésÉs igen, jutalom. Te jó ég, régen még egy sört ittam meg jutalomból, ma meg azon kapom magam, hogy az a nyaklánc olyan jó lenne...
Az adósságba verésig való vásárlásró van egy nagyon komoly sorozat, ha jól emlékszem kanadai.
http://www.slice.ca/princess/video/episode/krista/video.html?v=265995331867
Remélem anno majd én nem nevelek egy kis pénzevő hisztigépet. Ettől külön félek, mivel tudom, hogy majd magamat (gyerekkori énemet) akarom kompenzálni, de legalább már most tudom.
Nekem igazából nem is a vett/kapott problémával van a bajom, mert azok ott vannak az ember kezében, hanem aminek a közelében sincs. Ha most azt nézzük, hogy az amerikai makeup piac kb naponta hány új termékkel jön ki, akkor nekem is lenne mit kitenni a FB-ra minden nap. Nem nagy dolog egy Sephora hírlevélre feliratkozni. De ha néhány lánynál összeszámolnánk hány százezer forintnyi cuccot fogadna el, hát én is elfogadnám szó sem róla.
Örülök hogy tetszett, én annak örülök, hogy írtál kommentet.
A PP zöld lakk eddig nem szerelem, de most annyira gázak a tövig vágott körmeim, hogy egyelőre nem tudok rá haragudni, csak a körmömre.
Imádok ennyit olvasni :D! A cikk csudijó, a téma is és a sok bőséges hozzászólás, mennyei!
VálaszTörlésTávolról figyelem a felkapott dolgokat és sokáig nézegetem azt a terméket, ami nagyon megtetszik. A nagyon felkapott inkább gyanús, maradok a bevált márkánál, mert meg kell néznem mire adok ki pénzt.
Nem gondoltam volna, hogy az EL-t a hype-olt cuccok közé sorolták az olvasók, aztán ugyanoda jutottam, hogy Jenner kisasszony miatt. Továbbra is szeretem a termékeiket, a dekorjaikat megbízhatónak tartom minden szempontból, de a Kendall által reklámozott holmikat kerülöm. Unszimpi ahogy előtérbe tolták.
Egyébként nekem csak negatív jelentése van a "hype" szónak. A "felkapott" már lehet pozitív töltésű is.
Amit hirtelen a semmiből kapnak fel azzal szemben kicsit szkeptikus vagyok alapból, viszont ha valamit extrán elkezdenek minden blogon reklámozni az meg gyanus lesz.
TörlésNekem az egész Kardashian-Jenner klán az egyik legtaszítóbb dolog a világon a celebek közül.
Itt körbekérdeztem jó pár csajnál, és a hype nak az angolban nincs negatív jelentéstartalma, szerintem ez egy olyan magyar hozzáadás. Mint ahogy a fancy szónál is sok helyen láttam magyar kontextusban, hogy inkább irónikus.