2016. június 16., csütörtök
Csacsogós Csütörtök
Ez
a sorozat egy jó kis viccel kezdődik. Pár hónapja ezt kitaláltam,
megfilmesítettem, nem tetszett. Aztán megírtam, lelki kúrának jó volt, de nem
tenném közzé. Aztán betettem a képzeletbeli fiókomba. Érlelődött az, hogy valamilyen
gyűjtőnév alá kellene venni az amolyan laza, csak olyan beszélgetős videókat és
bejegyzéseket. Így aztán most debütál a cím.
A cím, amit velem egy időben Betti is kitalált, sőt igazából ő publikálta először a Csacsogda címet, szóval most én vagyok a követő fél. Mindegy, ez még annyira nem egyforma, meg ha az lenne sem bánnám.
Miről
is lesz itt szó?
Nem
tudom. Szmájli.
Az
első bejegyzés az olyan világmegváltó írás akart lenni arról, hogy fogadjuk el
egymást olyannak, amilyenek vagyunk, szeressük egymást, segítsünk egymáson, de
hát most valljuk be, nem miattam lesz jobb a világ, talán valami kisebb
falattal kellene nekilendülni egy egyszerű szórakoztató sorozatnak. Ja hogy ez
egy szórakoztató sorozat, hmm, azt hogy is kell csinálni? Na, még ezt sem
tudom, de majd rá fogok jönni. Videóban viccesebb vagyok, mint írásban, de már
lemostam a sminkem és a pizsigatyám sem szexi, így maradunk az írott formánál.
Csacsogni
vagy viccelődni, vagy csak úgy ellenni olyan sok témával kapcsolatban érdekes lehet.
De a végén rájöttem, nem is én akarok csacsogni, hanem titeket akarlak hallani.
Több oka is van. Tudom az internet a szabad világ megtestesülése, lehet véleményt
nyilvánítani meg minden, de ha megállunk egy pillanatra, hol is? Ennek mindig
is szabad útja volt itt, kicsit büszke is vagyok rátok, mert 2500 komment egy
blogon igen király. Jó a fele az enyém, de akkor is. A másik, meg valljuk be
nem köztetek élek, nem kapok el villamoson beszélgetésfoszlányokat, nem hallom
a kocsmában a mellettem ülőket, ahogy kibeszélik, hogy kinek milyen a ruhája,
cipője, sminkje. Nem tudom, hogy pontosan mi a trendi, mi a ciki, mi változott
egy év alatt. Valljuk be, a blog és az ehhez tartozó egyéb médiák az
összeköttetésem a világgal ahonnan jöttem. És bár visszamenni nem kívánok,
azért szeretnék képben maradni, hogy mondjuk most mennyi a 2,8-as Spár tej.
Közgázosnak
készültem, de a sulinkban volt egy nagyon jó kis óra, ahol vitázni kellett,
érvelni, alátámasztani. Semmi köze nem volt a könyveléshez, látszott is, jó páran
néztek is ki a fejükből, mint a tehén a vásárban, és leblokkoltak. Már akkor
imádtam vitázni, az érveket megkeresni, alátámasztani, értelmesen kommunikálni,
meggyőzni a másikat. Ekkor jöttem arra rá, hogy huszonéves lányok és fiúk nem
tudnak vitázni, de nem is nagyon megy az sem, hogy érveket találjanak.
Benyögtek valamit, aztán csá. Semmi miért vagy hogyan.
Igazából
én már itt éreztem, hogy ez egy speciális képességem. Nem egy szupererő, nem
tudok miatta repülni, sem világot megváltani, de abban jó vagyok, hogy gyorsan
megtalálom a szempontokat, ellentéteket, célokat, érdekeket, lényegében gyorsan
elemzek szituációt, és még annál is gyorsabban reagálok. Ezt a mindennapi
munkámban igen erősen kamatoztatom, de a napi dolgok inkább tettek, nem
kommunikáció.
Nem
írok körmondatokat, kerülöm a latin vagy az angol eredetű szavakat, kifejezéseket,
sőt igazából tökre nem fekszik a cicomás írásmód. Tudjátok, olvassátok. De arra
jöttem rá, hogy sok embernek tökre nincs szüksége a fennkölt és mű szövegekre,
vagy az angol szavakra. Főleg ha az a kérdés, hogy jó-e az adott kence vagy
nem. Persze szuper, aki sokkal szebben vagy választékosabban tud írni,
szóvirágokat alkotni az én szó futógazaim helyett, de szerencsére nem vagyunk
egyformák.
Jó
ez a blogolás dolog, olyan komplex. Minden irányban mozgatja az embert. Képek,
termékek, sminkek, arról képek. De valamiért az én kedvencem mindig is az írás
volt. Ez tényleg fura, mert nekem könyvelnem kéne, és nem arról írni, hogy mit
kenj a fejedre, hogy szebb legyél. Most mondjuk a videó is mozgat, persze, mert
még nagyon új, még olyan jókat röhögök magamon és olyan kis büszke vagyok
magamra, amikor felveszek egy videót, és nincs benne egy olyan baki sem, amit
ki kéne vágni.
A
külföldi élet egy előnye, hogy itt sosem fog senki szembejönni, hogy ó te írtad
azt a rosszat a kedvenc krémemről, vagy helo, jé te vagy. Nem tudom otthon ez
mennyire jellemző. Itt még csak nem is érti a környezetem, hogy miért tolok el
ennyi időt egy olyan dologra, amiből nincs semmi hasznom. Még a kanadaiak igen,
de egy afrikai vagy ázsiai nem nagyon fogja megérteni, hogyan lehet a
szépségápolás vagy női magazin témákra honlapokat építeni, és ezzel foglalkozni
fél napokat. Mondjuk, a szivárványos sminket azt szeretik, akkor mindenki
ujjong, hogy milyen cuki vagyok.
Annyi
ötlet gyűlt bennem össze, hogy már-már túl sok, és egyszerre kezdek túl sok
dologba, aztán ki tudja, mennyit fogok befejezni. A felét elvetem félúton,
mondván ez nem érdekes, úgysem fogja senki sem elolvasni. A negyedén tökölök
napokig, hetekig és aztán szinte egytől-egyik a legkevésbé olvasott
bejegyzések, és a viszonylag kevés idővel elkészülő bejegyzések meg tök nagyot
durrannak. Ja igen, mert bár minden második blogger rajtam kívül állítja, hogy
nem nézi a statisztikákat, én igenis nézem, minden egyes posztnál, hogy tudjam,
mit gondoltok arra érdemes témának, hogy rákattintsatok. Nyilván az uncsi
dolgokról annyira nem írok. Például a vattakorongokról nem tudtam, hogy az majd
népszerű lesz, vagy senkit sem érdekel, amíg meg nem kérdeztelek titeket.
Mára
ennyi lenne a Csacsogós Csütörtök.
Csacsogjatok
csajok, bármiről, amiről jól esik, bármiről ami kikívánkozik.
Köszi
ha elolvastad a bejegyzést, és köszi ha követsz itt, a Facebookon vagy az
Instán. (szivecske)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
június
(23)
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából; júniusi kiadás
- Mitől lettem ma szebb? Türkiz-lila smink
- KUKA KEDD 44. HÉT
- IPSY bag június
- Mit tudnak az Urban Decay szemcerkák?
- Csacsogós Csütörtök: Én és az angol nyelv
- KUKA KEDD 43. HÉT
- From Hungary with love
- Vásárlós Vasárnap pár apróság
- Notoriously Morbid, ami a legkevésbé sem morbid
- Csacsogós Csütörtök
- Mindent az arcra való ecsetekről
- KUKA KEDD 42. HÉT
- Unboxing egy rejtélyes dobozzal
- Vásárlós Vasárnap: Egy nagy doboz Koreából
- Üres dobozok utolsó tánca
- Az arcom sminkelése, ettől leszek szebb minden nap
- KUKA KEDD 41. HÉT
- HYPE?!?!?
- ColourPop, avagy minden fénylik, ami amerikai? 5 r...
- Még egy meglepetésdoboz, LaRitzy májusi kiadás
- Mitől lettem én ma szebb? Sellő smink
- Mindennapi társaim májusban
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Szerintem egyáltalán nem futógazok jönnek ki a szavaidból (szívecske) Várom ezt a sorozatot, mert jó volt olvasni a gondolatmenetedet, és kíváncsi vagyok, ki miről csacsog majd csak úgy.
VálaszTörlésÉn pl. el tudom most mesélni, hogy az előbb vettük kezelésbe a cicákat egy csodafésűvel, és sajnos egyáltalán nem rajonganak a folyamatért, amit Bogyó a tudtunkra is adott, így: „Nyeeeeeeeeeeee!!!” Cuki volt. (mosolygós fej)
A mi cicáink szerencsére bírják a cicafésűt, főleg a Szöszmösznek kell, mert egy szőrfelhő az az állat. De nála a körömvágás kizárt.
TörlésNagyon szeretem, hogy nincs telitömve idegen szavakkal a poszt. Akinek az angolra van ingere, az írjon kétnyelvű blogot. Tudom, nem menő, hogy alig beszélek angolul, csak amennyi 4 év alatt gimiben rám ragadt, de az osztrák határtól 10 percre valahogy igen ritkán kell angolul megszólalni.
VálaszTörlésNem lesznek angol szavak, videóban kicsúszik, az is ciki, de írva nem engedem ide őket.
TörlésSzia! Eddig zugolvastam, de most hozzászólok, már így előre is tetszik ez a csacsogós csütörtök, és örülök, hogy bejegyzés lett, nem videó, mert én sokkal jobban szeretek olvasgatni, mint videót nézni, úgyhogy írj csak, én biztosan végig fogom olvasni ;) (A Spár-tej meg 190 Ft, már a rendes, nem az undi UHT.)
VálaszTörlésWOW, na ez érdekes, mert amikor mi eljöttünk az Alleeban 209 volt a Spár tej. Lement valaminek az ára Magyarországon? wow :)
TörlésLesz itt videó is meg írás is, nem kötöttem meg magam felé mi legyen. Ahogy jön. :)
Tetszeni fog ez a csacsogós csütörtök, úgy érzem... :)
VálaszTörlésÉn egyre jobban szeretlek olvasni, mert bár eleinte nem voltál szimpi, szerintem sokat változtál, és szerencsére jó irányba.
A blogom statisztikáit én is meg szoktam nézni, mert ebből tudom a legkönnyebben leszűrni, hogy mi érdekli az olvasóimat. Mondhatnám fennkölt stílusban, hogy én csak a saját örömömre írok, az meg hogy van egy csapat körülöttem, csak másodlagos dolog, de ez egyáltalán nincs így. Igenis fontos az olvasók visszajelzése, és hogy mindig találjanak néhány olyan gondolatot és ötletet, ami nemcsak nekem, hanem nekik is tetszik.
A mesélnivalóm pedig az, hogy végre szerencsével jártam a DM box sorsolásakor! Mi több: álomszerű a doboz tartalma, de tényleg! ��
Jó irányba? Kicsit relatív ez ahhoz, hogy csak úgy odamondjuk konkrétumok nélkül, nem? Pláne szimpátia alapon.
TörlésSzerintem én nem változtam, max elhagytam a szövegbubikat amiket szerettem egyébként. Valószínűleg nekem tűnne fel legutolsónak, ha van bennem változás :)
TörlésBelőlem csak úgy árad a negatívitás úgyhogy nem írnék semmi lelombozót.
VálaszTörlésMa van nagymamám szülinapja! Jeeee :)
Várom a további bejegyzéseket <3
XD, szedd össze magad, légy pozitív! Nyár van jupppiii
TörlésBoldog szülinapot neki!
Csacsogjunk, csacsogjunk! :) (Vissza kellett görgessek a vizsgaidőszaktól lestrapált agyammal, hogy mit is akartam ide írni a soraid kapcsán) Jaaigen. Ez a vitázós dolog nagyon hasznos tantárgy lenne kötelezőként, legalább gyakorlással meg lehetne tanulni hogy hozz össze egy épkézláb érvet és támaszd meg a saját álláspontod.
VálaszTörlésMese: szenvedek, mert utolsó vizsga van, de örülök mert végre sikerült a saját domain cím, úgyhogy azt hiszem nálam ez a mai nap sikere. (És most elzúztam Haladó mondattan könyvet olvasni, yay.)
Egyetértek, viszont nem főiskolán, hanem az általánosban :)
Törléshát ez a mondattan tanulnivaló igen uncsinak hangzik :( bár ki tudja