2016. június 21., kedd
KUKA KEDD 43. HÉT
Ezen a héten lesznek
egyen dolgok is véletlenszerűek is, de nem is húzom a szót, nézzük, mik mennek
ma!
A fürdőből először egy
kisebb mono szemfestéket fogok nyugdíjba küldeni. A cucc neve Manhattan Multi
Effect Eyeshadow és a 87W Petrol színkódon fut. A nyugdíjazásnak két oka van,
az egyik a kora, azért is hívom nyugdíjazásnak. Még bőven az exemmel léteztem,
mikor ezt megvettem, ami azt jelenti, hogy minimum 6 éves. Eközben 2 éves
szavatosságot jelző ikon van rajta, bár ettől még szerintem semmit sem
változott. A másik ok, hogy akkor használtam utoljára, amikor az Urban Decay
Smoky palettához használtam a monókat, hogy bemutassam annak a palettának a
sokszínűségét. Nem tudom miért nem vettem elő, bár a monókat annyira nem is
használom, így aztán tuti lesz itt még más is.
A következő dolog miatt
nem kicsit érzem magam rosszul, de egyszerűen hiba volt megvenni is. Nem a
termék miatt, hanem mert egyszerűen nem szeretem a krémes szemfestékeket,
persze ezt akkor nem tudtam, vagy inkább tagadtam magamnak. A téma alanya a
Shiseido Shimmering Cream Eye Color BE204-es óarany színe. Igazából ezzel
lejárásos problémák még nincsenek, mert 24 napos szavatossági idő van ráírva,
szóval őt még lehet, beteszem a már említett mutáns blogsale-be.
Az utolsó a
szépségápolás témakörből életem első alapozó ecsete lesz a Yves Rochertől, ami
lapos, macskanyelv típusú. Sokáig használtam, szerettem, jó volt, aztán persze
megismertem jobb dolgokat és utána csak porosodott. Azóta az anyaga is megkopott,
megzsírosodott. Őt ideje lesz kiselejtezni.
A szekrényből most 3
sima top fog távozni.
A fehér a C & A-ból valós, az utolsó kék pedig a
New Yorkerből. Velük nincs semmi különös, régiek.
A középső lilát
betettem a szárítógépbe és ezt nem tett neki jót. A H & M-ből jött
eredetileg onnan újra is fogom venni.
A ruha rész most
annyira nem lett izgalmas, de a toppok között is kell néha szelektálni.
Ti hol szerzitek be ezeket a sima
egyszerű alávevős dolgokat?
Használtok egyáltalán ilyet?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
június
(23)
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából; júniusi kiadás
- Mitől lettem ma szebb? Türkiz-lila smink
- KUKA KEDD 44. HÉT
- IPSY bag június
- Mit tudnak az Urban Decay szemcerkák?
- Csacsogós Csütörtök: Én és az angol nyelv
- KUKA KEDD 43. HÉT
- From Hungary with love
- Vásárlós Vasárnap pár apróság
- Notoriously Morbid, ami a legkevésbé sem morbid
- Csacsogós Csütörtök
- Mindent az arcra való ecsetekről
- KUKA KEDD 42. HÉT
- Unboxing egy rejtélyes dobozzal
- Vásárlós Vasárnap: Egy nagy doboz Koreából
- Üres dobozok utolsó tánca
- Az arcom sminkelése, ettől leszek szebb minden nap
- KUKA KEDD 41. HÉT
- HYPE?!?!?
- ColourPop, avagy minden fénylik, ami amerikai? 5 r...
- Még egy meglepetésdoboz, LaRitzy májusi kiadás
- Mitől lettem én ma szebb? Sellő smink
- Mindennapi társaim májusban
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Lidl-ben szokott jó alávevős top lenni, pamut, van trikós és spagettipántos kivitel is. De vettem már Metroban Budmilt meg butikban, ezek nem simák, lehet hordani őket magukban is. Jobban szeretem ezeket, mint a fehérnemű trikókat, mert egyrészt színesek, másrészt meg hosszabbak és pamut mindegyik.
VálaszTörlésA fehérneműként árult trikóktól kiráz a hideg. Vagy nulla rugalmasság, vagy műanyag az egész, és igen nem elég hosszú....grrr
TörlésÉn őszintén ujjatlan topokban létezem egész évben, tekintve, hogy nálam 15 foktól felfelé nyár van :D A H&M-eseket nagyon szeretem, a legtöbbet ott szoktam venni, de van a Pimkie-ből, az sem rossz.
VálaszTörlés15 foktól felfelé nyár, wow, ja és még egy wow. Én még most is top plusz rövidújjúban nyomom, mondjuk ezt inkább a légkondi miatt. Aztán kinn meg izzadok :)
TörlésÉn az ilyen topokat szintén vagy a Lidlben, de a legtöbbet turkálóból szerzem be. :D Nyáron én is ezeket szeretem jobban az ujjas pólóknál, pár éve pedig rászoktam az "egyberuhákra" mikor a legmelegebb van.
VálaszTörlésNekem már lötyög az integetűhájam, itt már nincs ujjatlankodás amíg el nem jön a 40 fok.
TörlésEgyberuhát már mióta akarok venni, de az én testtartásommal egy zsáknak néz ki mind :( Azt hiszem nem szeretem a nyarat annyira már :(
Én ma nagyon sok mindent kidobáltam. Hirtelen bejött a meleg, valószínűleg ezért vagyok szarul, és úgy voltam vele, hogy ami nem okoz örömöt és már rég lejárt, annak nyista. Így sminkekből is kidobáltam jópárat; egy Maybelline Colour Tattot, egy essence rúzst, egy Catrice pirosítót, amit gyűlöltem mert nem fogott, semennyire sem, egy essence szájceruzát -a transzparens használhatatlan lett, én nem tudom, mit csináltak a formulájával, de konkrétan nem kenődik, csak törik -és egy Catrice 4-es kékeszöldes púder palettát.
VálaszTörlésRuhák közül kiválogattam vagy 6-7 felsőt és 2-3 nadrágot, meg 2 cipőt -ezeket viszem valami adománygyűjtő boltba.
Bevallom, rohadt jó érzés volt megszabadulni ettől a sok szartól, jó érzés, hogy nem foglalja feleslegesen a helyet, és végre mindenből kicsit kevesebb van.
Szép kis mennyiség, nagyon is.
TörlésÉs jó érzés elférni, és látni, hogy csak a jó dolgok vesznek kerül. Ha nem is hetente, de havonta mindenkinek kéne csinálni.
Az ecset jó lehet esetleg arcpakolás felvitelére, legalábbis nekem bevált ez a módszer, és sokkal kevésbé kenek össze bármit is a pakolással, amit nem kellene.
VálaszTörlésNálam mostanában nem volt selejtezés, de a blogtalálkozós csereberére szeretnék majd vinni néhány dolgot, úgyhogy ismét csökkenni fog a dolgaim száma, de remélhetőleg úgy, hogy új gazdára találnak, akinél majd boldogabbak lesznek. :-)
Az ecsettel az a baj, hogy lehetetlen kimosni, valamiért ilyen kis zsíroskás marad mindig, pedig mindennel próbáltam már.
TörlésNa oda lenne egy nagy kupacom, de így majd valami mutáns blogsale-t fogok tartani, szerintem kisorsolok egy csomó mindent, mert túl sok a dolog, és igen, kicsit beteg vagyok ha új dolgokat kell kipróbálni.
Á, értem, szegény menthetetlenül zsíros már. :-(
TörlésA mutáns blogsale jó ötlet, kedves gondolat Tőled :-)