2016. augusztus 24., szerda

Mikre nincs szükséged a szekrényedben, azaz Kuka Kedd Extra



Ma egy videóban hoztam egy listát arról, hogy hogyan is kellene nekiállni a selejtezésnek, ami a gardróbunkat illeti.


A Kuka Kedd sorozatot szerintem nem kell bemutatni, de a biztonság kedvéért ez annyit takar, hogy minden héten 3 darab ruhafélét (lehet bármi) és 3 darab szépségápolási vagy sminkterméket kiiktatok az életemből. A ruhák többsége adományként folytatja tovább életét, a sminkek közül a régiek a kukába mennek, a jók, csak színben nem passzolóak pedig majd gazdára találnak.

Szóval nézzük a tapasztalataimat pontokba szedve!



Ha neked van valamilyen más speciális szelektálós ötleted, terved, vagy hadjáratod akkor azt írd meg, hogy mások is megtudják az igazi világmegváltó „life hack”-eket. (trükköket, de ez olyan jól hangzik, life hack, mintha valami komoly dolog lenne)

Szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek, hogy itt voltatok velem ebben az egy évben. A Kuka Kedd nem áll meg, ugyan most a szekrényt már-már üresnek érzem, de szerintem fogok én még találni pár dolgot itt meg ott.

Találkozunk jövő kedden (mosolygós fej, ölelős ikon, szivecskék)

19 megjegyzés:

  1. Igazad van, a sérült ruha ciki. Foltosba járni, könyörgöm, még nem vagyunk erre rászorulva. Még otthonra is csak lakásfelújításkor nem gáz.
    A rossz méretnél találva érzem magam, pl. minek őrizgetni a szoptatós melltartókat? Hát anyám elvitte múlt héten azt a 3-at ami jó neki. Nem lecsatolhatók, normálisak, de a többivel mi lesz? (6 éves a gyerek, öt éve nem kell a nagy melltartó.)
    Kényelmetlen cipő--van! Jó lesz biciklire :) Ülőmunkához. Sebtapasszal.
    Kapott ruha, hajjaj, anyóstól kaptam kesztyűket. Ő hordta anno!!! De sok ilyenem van csetreszben is, mindenféle párologtató, sosem használom őket, egy dobozban vannak a szekrény mélyén...sosem próbált 10 éves kávéfőző. El kellene vinnem adományboltba.
    A horgolt felső szerintem Rory Gilmore-os :)
    Nekem is akasztós szekrényem van, de nem hat meg, mert mindig ugyanazokat hordom, mert azokat imádom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó nehogy azt hidd... Mondok egy példát, bár ez nagyon régi, de volt egy középsulis osztálytársam. Nem tudom mitől érzete egyik napról a másikra azt, hogy neki szupermenőnek kell lennie, de jött az ihlet.
      Kivülről csilivili, de a cipője belül rohadt, tesiórára átöltözéskor láttam a sötétszürkére kopott fehér melltartóját, az iénytelen lábkörmeit. A lényeg a felső réteg volt, ami látszott...

      A rossz méretnél az az idegesítő, ha nincs akkora barátbője az embernek, akire rásózhatná. Én mindig minden barátnőmhöz képest mamut vagyok. Ami rám kicsi, az rájuk még mindig óriási.

      A kilógó sebtapaszokhoz ódát fogok írni!
      Hát nem tudom magassarkúban, tűsarkúban mennyire érdemes bicózni, azok szoktak általában nem jók lenni.

      A kacatok terén jobban állok, mert szinte semmi porcelán vagy ilyen-olyan dekorkacatot nem hoztunk, de igazából azt sem kellett volna, amit hoztunk. Olyan szempontból könnyebb volt, hogy most anyáméknál a tetőtérben pihennek, így tudom, hogy megvannak, biztonságban.

      Tényleg olyan RG-os.

      Xd, Szegény nem kedvenc ruhák :(

      Törlés
  2. Ezennel ünnepélyesen csatlakozom a Kuka Kedd mozgalomhoz! :D
    Ildi, ez a videó annyira jó lett, hogy katarzisom van tőle, álló karszőrzettel, és széles vigyorral! Már vonulok is a szekrényhez, és a tanácsaid alapján hozzáfogok.

    Mivel ma kezdem, ezért nálam szerdánként fognak távozni a dolgok, négy szekcióból.

    1. gúnyák-cipők-táskák
    2. sminktermékek, kozmetikumok
    3. konyhai cuccok, edény, műanyag eszközök
    4. Csetreszek, dísztárgyak

    Minden héten kidobok szekciónként 3 darabot.

    Köszönöm, végre valami, ami kirántott a punnyadás poklából! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, vidi alatt jegyzeteltem is! :)

      Törlés
    2. Nagyon helyes!
      Igyekeztem, sőt ez még ilyen vágott listás izés menő hálivudi is lett.

      Remélem tartani tudod, amit megfogadtál, bár nekem soknak tűnik. Mondjuk azért többet fel tudtál halmozni, mint én, aki költözés után van.

      A lényeg, hogy csináld, addig amíg jólesik, vagy csak kkcsit teher. A depi nem jó. A 4 kategória egyébként dícséretes.
      Tuti az első 50 beauty cucc körömlakk lesz.

      Nagyon szívesen, hajrá, hajrá!!!

      Törlés
    3. Megtörtént, és nem, nem körömlakk volt az első bjúti! :D
      Mert te azt még nem is tudod, hogy többek között mániákus parfümgyűjtögető is vagyok, így elsőként abból a szekcióból mindjárt távozott egy szájfény, egy szemcerka és egy romlott parfüm, amelyhez érzelmi kapocs fűzött. Fontolgattam az üvegcse megőrzését, de ettől megmentett a tény, hogy még volt az üvegben egy picike, viszont folyamatosan eresztett a fúvóka mellett, így fotóhoz pózoláshoz esélytelen lett volna megtartani.

      Szekciónként egyébként többet szórtam ki tegnap, mint három, amit most utólag bánok, mert így hétről hétre nehezebb lesz megválni dolgoktól, ezért mindenképp tervezem tartani magam a menetrendhez.

      A körömlakkokat neeee! :(
      Jó ideje nem merem már számolni, pontosan hány darabom van, de egy normál, öt fiókos komódom van tele velük. Azonban nemrégiben színelemzős rovatot indítottam a blogon, és ennek kapcsán kiderült, hogy tele vagyok olyan árnyalatokkal, amelyek feleslegesek, és soha nem fogom felkenni őket, a gyengén fedőket pl. Szívszakadva biztos, hogy kénytelen leszek megválni a problematikus daraboktól.

      Ami lényeg, tegnap kinyitottam a szekrényeket, fiókokat és bekukkantottam a mélyükre, amit eddig nem tettem meg, és nulla traumatikus élmény nélkül kidobtam pár dolgot. Ha a régi módszeremmel álltam volna neki selejtezni, az egy teljes napot vett volna igénybe, zsákolással, rumlival és szomorúsággal járt volna.....

      Most viszont húsz perc alatt végeztem a feladattal, és vidám voltam.

      Törlés
    4. Öt fióknyi lakk? Most sokkot kaptam. Azt hittem, az én 174 példányom sok :) Emiatt ki is válogattam 16 db-ot, ami félig van, hogy azokat fogom gyorsan elhasználni. Az elsőt már felkenni sem tudtam, mert megkötött, gumis lett. Kuka.
      Ez olyan ez a rovat, mint valami anonim gyűjtögetők klubja, két bugyit kivágtam, minek őrizgetek 10 éveseket? Most rá fogok menni a fehérneműs fiókra és megint jönnek a gyerekruhák továbbadása, nyakunkon a festés!!

      Törlés
    5. :D :D
      Én is őrizgettem pár megsárgult FEHÉR bugyit menstruációs célokra, de magától értetődően egyszer sem használtam őket! :D
      Csak ürügy volt, hogy ne dobjam ki őket! :D :D

      Anonim Gyűjtögetők Klubja - zseniális, nyüszítve röhögök! :D :D

      Törlés
    6. Igen, mindenki bevallja, mit dobott ki, egymást ösztönözzük. Mindig megdöbbenek, miket találok a szekrény mélyén. Pl. legutóbb sátrat. Össze volt törve a merevítője vagy mi, strandsátor. Még visszatettem. Sajnos férj nem dob ki semmit. Volt, hogy odacsempészte az anyjához a melléképületbe a leégett motorú porszívónkat, mert mondtam, hogy kuka.

      Törlés
    7. 5 fióknyi lakk, jó ég? Najó ez a 174 is sokkoló, de az 5 fiók, wow.
      Nekem most 53 van, és már azt is soknak látom.

      Nagyon örülök, hogy a végén vidám voltál, nagyon helyes, mert azok a dolgok már nem nyomják a fiókot. A gyengén fedő, soha meg nem száradó vagy gyorsan pattogó daraboktól meg tessék megválni, az élet túl rövid ahhoz, hogy emiatt kelljen bosszankodni.

      Anonim Gyűjtögetők Klubbja, de a gyógyulni vágyok alcsoportja!!
      Sátrat, itt röhögöt az éjszaka közepén, és az a komoly, hogy 17 évesen a németek otthagytak egy tök jó sátrat a szigeten, mi meg hazavittük, de részegen széttörte valaki a merevítőket, de az a 10+ személyes sátor azóta is megvan apámnál, mert jó lesz még a sátor anyaga valamire.
      A férjed komoly eset, nekem apám volt (még mindig) ilyen, és olyan szinten hordta az anyjáékhoz a kacatot, hogy ami után meghaltak a nagyszüleim, 10 évig pakolták ki a házat, a sufnit, a 4. sufnit, a padlást, és a többit. És mind apámhoz került, így most 3 emeleten és 5 sufniban van 200 év szemete. (anyám ugyanez) Erre mondtuk mi öcsémmel, hogy ha majd nekünk jön el az időnk a pakolásra, mi kivisszük a TV-t meg a hűtőt és felgyújtjuk a házat.
      (szerintem 2 leégett porszívó és 5 régi rossz TV tuti van ott)

      Törlés
  3. Mivel most tértem vissza a nyaralásból, így engedd meg, hogy utólag is nagyon boldog születésnapot kívánjak, valamint szeretnék gratulálni a blogod "nem szülinapjához" és ennek az életmentő kis rovatodnak az 1. évfordulójához. :)
    Sajnos édesanyám megrögzött gyűjtögető és úgy kellett felnőnöm, hogy mindig zsúfolt volt a lakás minden egyes zuga. Az ő példájából okulva, megfogadtam, hogy én soha nem fogok mindenféle haszontalan kacatot felhalmozni és obszerválni, mondván, hogy "ez még egyszer jó lesz valamire". Abban a tudatban éltem, hogy sikerült is elkerülnöm ezt, de te rádöbbentettél, hogy neeeeem, van még itt haszontalanság. Igaz, hogy nem annyira kritikus a helyzet, mint édesanyámnál, de bizony szégyen szemre én is őrizgettem/őrizgetek pár "kincset".
    A hab a tortán, hogy az én drága Párom is imád gyűjtögetni, szóval nem vagyok egyszerű helyzetben.
    A fürdőszobában egy halom termékmintát rejtegettem, ami "majd utazásnál pl milyen jól jön helytakarékosság miatt". Pedig tudtam, hogy olyan INCI-je van szinte az összesnek, amit soha az életben nem kennék az érzékeny bőrömre. Ezeket azzal a lendülettel fogtam és megkínáltam velük a kukát.
    A ruhák terén is voltak gondok. 3 melltartó lapult a fiókban, amiből kettőt sose szerettem és 3-4 alkalomnál többször nem is viseltem, valamint már a formája sem a régi, illetve egy agyon használt kedvenc melltartóm, ami kényelmes volt, de a merevítője eltörött és eltettem, hogy majd a párom mamája megcsinálja, ő varrónő. Ezek is a mai napon meg lettek röptetve. Komolyan mondom, hogy miközben leírom ezeket, hangosan röhögök magamon és szörnyülködök is egyben. Édesanyám azt nevelte belém, hogy a nagyon viseltes, szakadt, kopott, igénytelen ruhák is megmenthetők, mert be lehet őket fogni itthoni használatra. Hála neked, elkezdtem gondolkozni, hogy, ha a szomszédba nem csattognék át benne, vagy váratlan vendégeket nem fogadnék ezekben, akkor bizony kukába való dolgok ezek is. Nyilván nem kisestélyit hordanék itthon, de azért ne legyek már igénytelen. Szóval ma ezek is mentek a levesbe.
    A szekrényem tartalmának a fele le lett selejtezve. Pár hete az anyóstól kapott ruháktól is megváltam. A továbbiakban jönnek majd a konyhai felesleges kacatok és a Párom gyűjteményei. :D Illetve lesz még 1-2 fájó ruhadarab is. A kedvenc bikinim, ami mellesleg akkor volt jó rám, amikor egészségügyi okokból kifolyólag diétáznom kellett és szinte anorexiásra fogytam le. És, hogy megünnepeljem a Kuka Kedd évfordulóját, most azonnal kidobom az egykori kedvenc farmeremet, amibe "majd belefogyok úgyis". :D
    Ezer hála és köszönet neked! Nélküled szerintem csak rosszabb lett volna a helyzet, mert mindig halogattam volna a szelektálást. Komolyan mondom, hogy a közérzetemen is rengeteget dobott, hogy ennyi vacakot kidobáltam. És ez csak még jobb lesz.
    A heti szelektálást ezennel bevezetem és egy kacatnak sem kegyelmezek! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként bocsi a regényért. :D

      Törlés
    2. Regény elfogadva, tök király lett

      Köszönöm, köszönjük. Mennyi minden egyszerre.
      A minden sarokban a kacat dolog ismerős, minden mindenhova dugdosás.
      De nagyanyám volt ennek a szakértője. Egyszer 5-6 évesen amikor ott aludtam, és nem számított rám, az ágyban találtam lábast, kristálypoharakat, befőttet, ékszert meg haszontaan dolgokat is. Te jó ég...

      Gyűjtőgetőpár, hmm, de mondjuk akkor legalább harcolni kell a helyért :)

      A mintáimat szerintrem majd kisorsolom egyszer, mert nem használom őket úgysem. Ami vicces, mert a Jolse, egyéb koreai honlapokról származó zsákmányos videókban mindenki más meg visit, hogy milyen király kapott 3 * 2 ml valami egy rettentő kiszerelésben.

      Az otthoni ruha egyébként itt nekem új értelmet nyert. Itt az emberek veszik az otthoni ruháikat otthoni ruhának. Én meg így pislogtam, mert igen a régi kopott de kényelmes fajta cuccok pont jók otthonra. Azóta még nem vettem itthonra ruhát, csak folytatom a lefokozást.

      Na jólvan, asszem teis majdnem mindent pontot kimerítetted :) de ki is pipáltad, szóval királyság van.
      Nekem is jobb lett a közérzetem, mert nem nyomaszt az a sok dolog, nem érzem, hogy ezt, meg azt is használni kéne... de vedd már fel csak néha...

      Nagyon örülök, hogy ennyire jó hatással voltam rád. És hogy annyi mindentől megszabadultál ezzel sokkal több energiád maradt a jó dolgokra. Csak így tovább, de tényleg, végig a lakáson, végig minden szekrényen.

      Törlés
  4. Jó ez a megmondós videó :) Tanítónéni! A tegnapi kérdésedre újra válaszolva (látszik-e az eredmény?) ha benézek a ruhatárba sokkal könnyebb kiválasztani mit szeretnék felvenni.
    Azt hiszem elmondhatom, hogy a ruhásszekrény jelenleg "tiszta". Kitettem még az esküvői fehérneműcsodámat(több, mint 3 éves), egy szépséges csipkés hálóinget (ezer éve őrizgetem) és egy ici-pici csíkos pólót. Az utóbbi valahogy bebújt hátra, különben már megszabadultam volna tőle. Útközben biztos mennek majd tönkre cuccok és megutálok néhányat, szóval nem ülök a babérjaimon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tanár akartam lenni, de azt mondták abból nem lehet megélni...

      Rád nagyon büszke vagyok, annyi mindent tettél ki, hogy az rengeteg.

      Törlés
  5. Én tavaly tartottam egy brutál szelektálást a ruháknál mert nem lehetett behúzni a szekrény ajtaját. nekem sajnos annyi hibám van ruhák terén (is), hogy szégyellem leírni de itt úgysem ismer senki úgyhogy mindegy :). Szóval: leárazások- jajj, ennyiért nem lehet otthagyni. Ühüm meg utána fel sem vettem. Picit megsárgult trikók: pulcsi alá jó lesz. (Tudom ez tök igénytelen de sajnos ez van.) Viszont nem hordok pulcsit mert nem bírom magamon elviselni őket. Így volt egy rakás gáz trikóm. Amiért még rengeteg ruha halmozódott fel az az, hogy eddig mákom volt és gyakorlatilag semmit nem változott a súlyom. Az ízlésem viszont igen és annyi tündibündi édes kis cuccot találtam hogy rosszul lettem. Pl. ilyen csipke kardigánokat is mint a tiéd. Aranyban is volt. Szerinted??? :) Komolyan. Aztán cuki pólók. Oké, legyen 1-2 darab de én sajnos mindenre ugrok ami állatkás, csillogó, cuki. Idén már nem tettem ilyet magammal. Szóval próbálok józanabbul vásárolni és eddig majdnem mindig sikerült.
    Amit viszont hanyagoltam azok a sminkcuccok. Nem használok sok mindent viszont kapok dolgokat vagy vannak romantikus elképzeléseim azzal kapcsolatban hogy majd szépen kifestem magam reggelenként. Ahaaaaa.... :) szóval szépen kallódnak a dolgok és ezek eszembe sem jutottak hogy léteznek. Viszont a Kuka Kedd hatására szépen nekiálltam kidobálni őket, a leggázabb az a történetben hogy azt sem tudtam hogy ezek hogy kerültek hozzám, miért, mióta és kitől. Találtam arckrémeket is, hogy én miket kentem magamra az döbbenet. Na azokat tényleg csukott szemmel dobtam ki. Szóval köszi, várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkinek van ilyen learázas korszaka, nekem az ideköltözéskor sikerült bevásárolni egy rajat 12-15 dolláros Tommy Hilfiger polóból, mert 3000 forintért nem fogom otthagyni. Ebből már kijózanodtam.

      Kopottabb trikóim nekem is vannak, amit már nem vennék fel magában, de én szeptembertől májusig minden nap felső + topban nyomulok, tehát mosva vannak sokat. De a sárgát tessék kitenni!

      Nekem is vannak elképzeléseim, hogy ezen a héten ezt meg azt meg amazt kell melóba használnom, mert kell róla kép aztán reggel sminkelés helyett inkább fél óráig zuhanyzom.

      Krémekkel kell a legszigorúbbnak lenni, és csukottt szemmel vagy vigyorogva, de nagyon helyes, ki kell őket dobni

      Büszke vagyok rád!

      Érkezik :)

      Törlés
  6. Nálam is nagy szortírozás zajlik, de nem heti rendszerességgel, hanem havonta egyszer 2-3 napot rászánok egy témára. Jó érzés, hogy nálam is egyre több az üres vállfa, és az egymáson összehajtva tárolt felsőrészek is elférnek rendesen, nem dől le folyton a torony. Emellett bevezettem szabályként, hogy itthon sem lesz rajtam szakadt és/vagy bolyhos ruha, és ez a döntés nagyot lendített a helyzeten. :-)

    Szuper videó volt, és remélem, még sokáig folytatódik a Kuka Kedd, mert azon kevés bejegyzések közé tartozik, amelyeket mindig nagyon várok, és sokszor a közelgő határidő ellenére is azonnal elolvasom, amint kikerül :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 2-3 nap egyébként komoly. Ha nem is annyit, de így néha rámjön, és akkor ez agész konyhai cuccokat leltárba veszem, hogy mi kell, mi nem. Mi romlott eghátul?

      Nekem még a hálóingek, hálócuccok között kéne szelektálni, de addíg amíg nincs új nem tudok. És hiába keresem, mindenből kilóg a zsíráffenekem.
      Itt Kanadában volt az nekem fura, hogy az emberek veszik az otthoni cuccoikat és nem a leharcoltat hasznáják csak. Azért van otthon kopott póló, de nem csak az a lehetőség létezik.

      Köszönöm, tőled külön elismerés.

      Ígérni nem mernék most semmit, de év végéig látok rá esélyt, vagy reményt.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány