2016. augusztus 10., szerda
LookFantastic, júliusi fantasztikusságok
Igen, már megint egy meglepi
doboz. Túlzásba estem, mint sokszor sok mindennel. Ma a LookFantastic dobozát szeretném
bemutatni, amit konkrétan egy Tweetnek köszönhetek.
A doboz egy másik
dobozban érkezett, így egy egész fa halt bele a dologba, de semmi para, majd
lesz másik. Csak vicceltem, a dobozon belül is van papír meg papírcafat, két fa
volt az áldozat.
Ha leküzdöttük a papírfecniket,
amik nagyon haszontalanok, mivel a cuccokat csak ráhányják, és nem a közepébe
teszik, akkor 6 épségben megérkezett dolgot találunk jó esetben. Azért csinálok
viccet a csomagolásbol, mert a LaRitzy pont ilyen papírfecniket használ, de
ezek haszontalanok. Egy szivacs vagy egy bubisfólia sokkal értelmesebb, még
akkor is, ha az műanyag és nem papír.
A LookFantactic doboz
ára attól függ, milyen hosszúságú előfizetést választ az ember. Én most a kevésbé
gazdaságos 3 hónaposat választottam, hogy teszteljem a dolgokat. Legjobb
tudásom szerint, ha valaki az egy éveset választja, és fél év után meggondolja
magát, akkor sincs mit tenni, mert ez egyfajta szerződés, nem tudod lemondani.
Nézzük az árakat, a
forintosítást 370-nel számoltam, de ki tudja milyen kedvében lesz a font.
1 hónap ára: 15 font,
ami 5500 forint
3 hónap havi ára: 13,33
font, ami 4930 forint
6 hónap havi ára: 12,50
font, ami 4630 forint
12 hónap havi ára:
11,25 font, ami 4160 forint
Postaköltség nincs
pluszban, tehát annyi az áruk, mint amennyit itt láttok. Nem is értem, miért
nincs ott minden második beauty blogon, ha a PIXI olyan népszerű és lényegében
ugyanannyiba kerülnek.
Én a 3 havi előfizetést
választottam elsőre, mivel már sokkal olcsóbb, viszont még azért nem egy
halálomig tartó időhosszúságú a dolog. Ha beválik a dolog, amit még nem látok
előre, akkor a fél éveset választanám. Egy év túl hosszú nekem ilyenhez.
Az általános infók után
nézzük meg mik voltak a dobozban!
A honlapon ITT meg
lehet nézni, hogy mik voltak a dobozban, sőt egyből elénk is dobják a linket,
hol ehet megvenni. Hát nem tündéri?
Az árakat amerikai
dollárban tüntetem fel, talán ez mutat legjobban összehasonlítási alapot.
Ára: 25,50 USD
Ezt többször megnéztem
a Sephorában, és többször is megállapítottam, hogy ebből egyszerűen nem jön
szín, ez nem jó semmire. Mekkora szerencse kellett hozzá, hogy pont ezt kapjam.
Ráadásul a legsötétebb színben, de legalább ez szürkés, és nem barna, viszont
rettentő sötét, majdnem fekete. Vésztartaléknak elmegy.
Ez kimaradhatott volna.
Kebelo Silk Cream
Ára: 23,5 USD az 50
ml-nek, az én 15 ml-em 7 USD-nak felel meg
Ez olyan oké dolog.
Anti frizz cream, ami göndörödés ellen lenne, de nekem egyébként nem göndör a
hajam a legkevésbé sem. Valószínűleg ártani nem fog azért, mert sok jó dolog
van benne. Meglátjuk.
this works in Transit Camera Close-Up
Ára: 41 USD a 40
ml-nek, így az én 20 ml-em 20,5 USD
A honlapon látható
pumpás kiszerelés jobban tetszik, de az enyém is okés, főleg, mert le van
ragasztva a bejárata. Az összetevők között sok szép dolog van, mondjuk az
alkohol megbújik félúton, de a 15. összetevő után annyira csak nem lehet rossz.
Mindent ígér, de
tényleg. Hidratál, primer és még maszk is egyben. Pluszban koffein is van
benne. Bár engem még senki sem győzött meg arról, hogy a koffein kívülről is
hat. Mondjuk nekem belülről sem működik, csak üdítő.
Drága egy dolog, így
majd ha eljutok oda, hogy használjam, akkor magas elvárásaim lesznek vele
szemben.
NUXE Huile Prodigieuse Or - Multi Usage Dry Oil - Golden Shimmer
Ára a 100 milisnek 46,5
amerikai dollár, ami az én 10 milisem esetében 4,6 dollár lesz.
Ez az a dolog, amit
magamtól tuti, hogy sosem vettem volna meg. Az arany csillámok tőlem olyan
messze állnak, hogy arra kifejezés nincs.
Azt írja, hogy mindenre
jó, lehet azt bőrre, hajra és még arcra is kenni. Hmm, arcra arany csillámokat
olajban úsztatva miért is akarna bárki tenni. Illetve a parfüm egy dolog, de
hogy még van benne irritáló anyag is majd még nem egy illatanyag és ezt arcra
ajánlják, hm, hát inkább nem.
Forrás: Krémmánia |
Hajra nem kenném, hogy
szépen összetapadjanak. Max kipróbálom hajmosás előtti napon estére, mert az
arany csillámokkal tuti hülyén néznék ki.
Lábszáron a
tapasztalataim eddig azok, hogy viszonylag hamar beszívódik, de nem tökéletesen.
Hagy maga után egy fura érzést, ami nem olajos, de érzem, hogy valami ott van.
Nem jó. A csillámok annyira nem vészesen villognak, de nem hiányoznának, ha nem
lennének.
Nem mondom, hogy rossz
hogy kaptam, de magamtól tuti nem költenék 46 dollárt (13 000 forint) egy
üvegért.
Bellápierre Cosmetics Cheek & Lip Stain
Ára: 18 USD, ami 5 grammot takar
Ez egy olyan
terméktípus, amit sosem fogok megérteni. Tehát, ha pírosítóként akarom
használni, akkor belenyomkodok egy ecsetet, amit aztán a fejemre, majd vissza a
sminktermékbe. Erről a csodás ecsetről az alapozó meg megy bele a cuccba. Ezt
utána miért is akarnám a számra kenni?
A szín, amit kaptam
teljesen passzol. Pír funkciójával teljesen elégedett vagyok egy ideig, igen,
egy ideig, mert a tartóssága azért megkérdőjelezhető fixálás nélkül.
MiTi Professional Hair Tie
Ára: 7 USD, ami 3 darab
Eltalálták a színt!
Király és köszi. Nagyon hagy hajhosszúsággal még nem rendelkezem, de ez egy
hasznos dolog lesz a jövőben.
A dobozban volt még egy
LookFantastic ismertető füzetke és egy Elle augusztusi brit kiadás, amit ott
4,1 fontért árulnak, ami 1500 forint. Nem szépítem a sorsát, mivel nem
tömegközlekedek így a WC újságtartójára fog kerülni.
Összegzés képen a tartalom
25,5 + 7 + 20,5 + 4,6 + 18 + 7 = 82,6 USD, ami 280-nal számolva 23’130 forintra
jön ki plusz a magazin. Ez nagyjából a doboz árának az ötszöröse, ami elég WOW
hatás.
Még két doboz
mindenképpen érkezik, majd azok ismeretében döntök ennek az előfizetésnek a sorsáról,
de a mostanival elégedett vagyok. Igazából nem is értem, ez eddig miért maradt
ki teljesen.
Ti rendeltetek már LookFantastic
dobozt?
Vagy bármi mást a LookFantastic.com-ról?
Vagy bármi mást a LookFantastic.com-ról?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
augusztus
(25)
- Mindennapi társaim augusztusban
- IPSY augusztus
- KUKA KEDD 53. HÉT
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából Augusztus
- Élet és étel – Nézzünk be a konyhába!
- KÉRDEZZ EGYET, ÉS NYERJ EGY SZUPER CSOMAGOT!
- Csacsogós Csütörtök: Mi van a táskámban?
- Mikre nincs szükséged a szekrényedben, azaz Kuka K...
- KUKA KEDD 52. hét, azaz egy év
- 7 legrosszabb sminktermék, amit valaha próbáltam
- Mit üzennék a 8 és a 18 éves önmagamnak?
- Nincs a blogomnak szülinapja
- Mitől lesz az arcocskám szebb és szebb? Púderfelhő...
- KUKA KEDD 51. HÉT
- Magyarázzátok meg miért!
- Mitől lesz szebb az arcom? Primer, BB krém, alapoz...
- LookFantastic, júliusi fantasztikusságok
- 7 kedvenc szemhéjpúder szín, dupla kiadás
- KUKA KEDD 50. HÉT
- IPSY bag július
- Vásárlós Vasárnap és élménybeszámoló az IMATS-ről
- Csacsogós Csütörtök Nyaralás, Vancouver
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából július
- KUKA KEDD 49. HÉT
- Mindennapi társaim júliusban
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Biztos megéri, de ezekből kb. én semmit sem tudnék jó szívvel használni, de más meglepi dobozzal is így vagyok. Nagyon ragaszkodom a bevált termékeimhez.
VálaszTörlésMúltkori sminkelős videód hatására vettem két szemöldökceruzát, azóta lelkesen festegetem a szemöldökömet, bár jobb lenne festékkel lekenni, de nem bírom a végleges (haha 1 hónap se) dolgokat.
Ez az első annyira talán nem is, de a kövi már elég jó, vagyis vanak benne jó dolgok.
TörlésA Mindent a szépségről Anikónás Youtubeon láttam egy szemöldökfestéket, az egy hétig marad fenn kb, az olyan pont okés hossz, hátha
https://www.youtube.com/watch?v=RCIsJWPqCvY
Pont azért nem annyira népszerű szerintem, mint a Pixi, mert nem tudod havonta, a márkaválogatás után eldönteni, hogy kell-e vagy sem. Én szívesen megrendelném ezt a dobozt például, de diákként (diákmunka és ösztöndíj mellett is) nem biztos, hogy van kapacitásom egyszerre 16 ezer forintot félretenni, mert csak 3 hónapra lehet előfizetni, úgy, hogy ki tudja mire kell költeni akkor, és az én esetemben sajnos nem világos, hogy a következő vagy az azutáni hónapban mennyi pénzből gazdálkodhatok. (Szabadúszó munka hátránya.) Sajnálom egyébként, mert nagyon jó dolgok vannak bennük, majd ha megint kapok ösztöndíjat, és nem Sziget bérletre megy el, talán kipróbálom :DD
VálaszTörlésLehet egy hónapra rendelni
Törlés" Nézzük az árakat, a forintosítást 370-nel számoltam, de ki tudja milyen kedvében lesz a font.
1 hónap ára: 15 font, ami 5500 forint
3 hónap havi ára: 13,33 font, ami 4930 forint
6 hónap havi ára: 12,50 font, ami 4630 forint
12 hónap havi ára: 11,25 font, ami 4160 forint"
Nem kell egyszerre félretenni, havonta vonódik le automatikusan az összeg a számláról, mint az összes többi ilyen folyamatos feliratkozósdinál, csak ha ezt fél évre "aláírtad" nem tudod lemondani, míg egy nem időhöz kötöttet bármikor le lehet mondani.
Értem, hogy havonta csinálja, de nekem a nem lemondással van a gondom, mert lehet, hogy nem lesz mit levonnia éppen abban a hónapban. Igy pedig félre kell tenni, ha nem akarok gázt.
TörlésGondolkodom én is ezen a dobozon, de ebből a kiadásból nekem a hajgumi meg a Benefit lenne csak tényleg hasznos. A Nuxe olajjal tuti nem tudnék mit kezdeni, az arany csillámos dolgok nem jönnek be. Úgy szeretem egyébként, hogy te mindenről leírod a véleményed, és nem fogsz tőle elájulni, csak azért mert Nuxe :D
VálaszTörlésA TBS csillámos testápolóját is elkenegettem a lábamra, ezt is szerintem oda fogom.
TörlésÉn ezen a Nuxe-on például nem igazán értem mit eszenek az emberek, vagy miért mondják, hogy olyan jó, mert ahhoz képest nem egy szépek az összetevői (parfüm a 6. helyen egy arcra való szérumban) és nem is egy olcsó dolog.
Ahogy egyre többet agyalok ezeken a dobozokon egyre jobban azt érzem, mind olyan, hogy kell, de nem hasznos. Mert NINCS rá senkinek sem szüksége, csak úgy van.
Ezt a dobozt már régóta szerettem volna kipróbálni, de amíg suliba jártam én se akartam feliratkozni rá. Most viszont elő fogok rá fizetni három hónapra, bár ez a doboz egyáltalán nem jön be, úgyhogy most elbátortalanítottál. :D
VálaszTörlésA következő dobozban csak haj- és arcápolás van, semmi smink. Ígyekszem a dologgal, hogy még augusztusban kikerüljön az a bejegyzés.
TörlésÉn saját magamat tántorítanám ez az összes doboztól, de olyan jó meglepi dobozokat kapni.
Hú, ez a doboz szuper lett, minden terméknek örülnék. Ezt a kiadást meg lehet még rendelni? Vagy már csak a következőt?
VálaszTörlésCsak a kettővel ezutánit lehet megrendelni szerintem, mert az augusztusi is megérkezett már. :(
TörlésEddig egy meglepi dobozt sem rendeltem (se DM-et, se Pixit, se semmit), de ez elég szimpatikusnak tűnik.
VálaszTörlésA 3 havi előfizetés szerintem egy próbát megér, mert úgy olcsóbb is a cucc, de nem is olyan hosszú az elkötelezettség. A következőben is jó dolgok lesznek, de főleg arcápolás, nem smink.
TörlésEn meg akkor rendeltem pixit, amikor meg senki sem ismerte es kb 100 db-ot adtak el belole. Nem kellett a laptop elott ulni es percenkent frrissiteni varva a nyitast,h megrendelhessem. Amikor meg nem volt ekkora felhajtas korulotte. Azota neha rendelek, de nincs nagy kedvem. Ja es utalom a fanyalgokat: jajj, de jo,h most(sem) rendeltem meg. Semmi jo nincs benne.
VálaszTörlésVagy aki megveszi, majd egy az egyben felteszi a tartalmat eredeti aron egy fb-os csoportba(tehat dragan), mert neki semmi nem jo :)
Ezt a laptop elő ülös dolgot nem értem, ha annyira jól megy a szekér, akkor miért nem pakolják meg rendesen?
TörlésNa ez engem is kiborít, hogy jajj de jó, hogy nem rendeltem meg, megint fogkrém van benne...
A magyar abból csinál pénzt, amiből tud. Van, aki ebből, és persze rohadt gáz :(:(
Nyilvan mar egyre tobb dobozt adnak el a kezdeti (nehany evvel ezelotti) nyitas ota, de volt egy idoszak, amikor mar ismert volt, viszont mennyisegben nem mertek nagyot kockaztatni. Akkor en nem is rendeltem, mert komolyan kuzdeni kellett egy dobozert. Kis cegkent indultak elsokent a piacon.
Törlés