2016. augusztus 14., vasárnap
Magyarázzátok meg miért!
Na, itt az elején
kezdjük azzal, hogy az ég-világon nincs ebben semmi személyes, és egyetlen
blogger vagy olvasót sem kívánok felhúzni. Csak úgy van. Vicces néhol, máshol
fárasztó, és van benne egy csipet igazság is.
Na, aki komolyabb
kedvében van, vegyen elő egy papírt, és csináljon 3 képzeletbeli 214 szögű
erdőt. Ha egyetértesz, tégy egy fát, vagy egy vonalat az elsőbe, ha
egyetértesz, a középsőbe, ha semleges, a harmadikba, ha nem értesz egyet.
Persze unikornisokat is rajzolhatsz, de akkor 3 hét múlva végelgyengülésben
kimúlsz, és sosem tudjuk meg a véleményed.
Tehát még egyszer, ez
egy vicces bejegyzés. Nézzük a dolgokat, amiket nem értek!
Nem tartom magam egy
nyelvtannácinak, de vannak kifejezések, amiket egyszerűen utálok. Nincs reális
magyarázata, de ez van. Oké kezdésnek ilyen a tojásrántotta (milyen van még?),
ajakrúzs (?), arcpirosító (mit pirosítunk még?) vagy a bacon szalonna (szalonna
szalonna a szeletelt szalonna helyett). Nem tudom, van-e még a világon ezekkel
a szavakkal másnak is problémája, de engem idegesítenek.
Az a kifejezés, hogy
valaki „BE” fényképezi a dolgokat a blogjára sosem nyert értelmet számomra.
Befényképezni egy szobába lehet, egy ősember barlangba Szilvásváradon, vagy egy
várbörtönbe Egerben. Nem értem, hogy egy rúzst vagy egy alapozót miért „BE”
fényképezünk.
Szerintem ezt a szót
még a Krémmánián láttam először, és azt hittem, hogy ironikusan kell használni,
de nem, ezt komolyan gondolják emberek. Ez a „Luxusérzetet kelt”. Nagy
általánosságban olcsó dolgok, amiket üvegbe és vagy arany csomagolásba tesznek.
De ez mekkora baromság már, az üvegtől nem lesz valami jobb. Ha a Clinique vagy
az Estée Lauder megengedheti magának a műanyagot, akkor nem mondjunk már az 500
forintos alapozóval és a luxus szóval közös mondatot.
Az alapozó terheli a
bőrt. Ezt a kijelentést már egymillió helyen láttam, és nem értem. A gagyi
alapozó biztosan terheli a bőrt. A négyszeres mennyiség szintén. A full fedésű
alapozó a melegben lehet, nem kényelmes. De ezt így összetenni, hogy „nem
terhelem a bőröm” vagy hogy „kímélem a bőröm” az alapozótól. Szerintem ez nem
helyén való.
A kémiai hámlasztás
önmagában a téma egy olyan dolog, amitől néha falnak tudnék menni. Kezdjük az elején,
én nem csinálom, mert tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok képes minden
egyes nap teljes napfényvédelemmel a napsugarakkal szembenézni reggel 5-től
este 11-ig. De ettől még nem fogok megtéríteni az embereket, hogy ne csinálják.
Szerencsére annyira nagy gázok mostanában már nincsenek a bőrömmel, így inkább
legyek közepesen szép, mint hogy a saját hanyagságom miatt ártsak magamnak.
Fényvédő az kell. És
magyarázzuk, mint Julcsikának az ábécét az első osztályban, de mintha a falnak
szólna az a megszámlálhatatlan beauty, fashion, életvitel, szépségápolási, ki
tudja milyen kategóriájú blog. Mondjuk a legszebb, amikor a bloggerek égnek le…
Parabén, kőolaj, stb
mizéria. Én próbálom őket kerülni, mert lehetőségem van pont annyiért venni
valami mást, amiben nincs benne. Lehet nem halunk bele x parabénbe de lehet,
hogy a másik meg azért éppen gáz. Szerintem egy kínai falu ideje nem lenne arra
elegendő, hogy végigolvassák az internet parabénekről szóló részét, így ezzel
nem is kísérleteztem. Lehet mondani, hogy őskövület vagyok, és nem nyitok az új
dolgok felé, ami nem igaz, de köszönöm, ha módom van rá, én nem használok
parabént, kőolajat, bht-t. Persze még lehetünk barátok attól, ha te szereted a
parabént.
Az alkohol és a
parfümöt külön vettem, mert ők komoly irritációt is tudnak azért produkálni.
Utolsó 1-2 helyen még oké, értem én, hogy az alkohol jól tartósít. De nem egy
krémben és nem a 3-4 helyen. Egyébként van ilyen krémem, és minden hisztéria
ellenére semmilyen negatív hatását nem tapasztaltam. Szerencsére.
„Kisruha.” Nem! Ruha.
Vagy egyszerű ruha. De csak mert 5 helyen láttam egymás után, így már sok(k)nak
éreztem. Én meg kiskezem és kistestemet mondok, bár ezt ironiából használom,
mert lapátkezem van és bálnatestem.
„Nem sminkelem magam,
csak 1., 2., 3. …. 10. terméket használok. Akkor az mi, ha nem smink? Most nem
kívánom felállítani a sminkelés és a nem sminkelés közötti kínai nagy falat, de
most miért is kell letagadni. Sminkelni király, tök jó dolog, ha meg valaki nem
sminkel és szépnek látja magát, az pont ugyanolyan király.
„Must Have” és társai.
Nem akarok nagyon belemenni az angol nyelvű beszűrődésekbe, de én rohadtul
utálom, ha a magyar szövegben indokolatlan angol szavak vannak beszurkálva. A
legjobban talán a „brand” szót utálom, amire aztán tényleg van magyar szó is.
Nem, nem a highlightert akarom magyarosítani, de azért ha mondjuk ugyanaz német
szavakkal menne, akkor már sokkal jobban szúrná az emberek szemét lefogadom.
A hamis darabok
eredetinek való feltüntetése nálam egy halálos bűn. De az is egy gáz dolog, ha
ott a Krémmánia XY termék, írja 100 ember a véleményeket, és abból 20
hozzáteszi, hogy neki nem is ez van meg, blá blá blá. Akkor miért oda értékeli?
Képek. Oké, mindenki
azzal fényképez, amivel tud. De! A fali szappantartó szélén lévő vastag penész
akkor sem lesz elfogadott, ha egy Nokia telefonnal fényképezi azt valaki, de
akkor sem, ha egy millás Nikonnal. De van, aki millás géppel csinál hófehér
képeket/videókat. Jó persze a bőrhibák így nem látszódnak… De attól még gáz. Az egyik favoritom a szekrénybe betett termék, és a
full sötét szekrénybe való bevakuzás.
Ötletlopás, hát most ne
csináljunk úgy, mintha erre nem láttunk volna példát. Gáz. De ehhez nem kell ám
beauty bloggernek lenni vagy bármi spéci. Én hülye anno statisztika beadandóra
találtam egy tök jó idősoros statisztikát az öngyilkosságokról. Tudtam én, hogy
nem kéne kikotyogni a forrást, de megtettem és a fél évfolyam utána azt írta.
Annyira ciki, szegény tanárnak milyen lelkiállapota lehetett utána.
Az ötletek átvételével
nincs bajom, én is tettem már, tőlem is tette más, egy darab levélváltásba
kerül. Ja és szuper érzés, ha valaki ír, hogy megtetszett neki ez vagy az, ő is
ír hasonló bejegyzést.
A képlopás, mert ilyen
is van. Anno nekem a dilim a kék háttérrel való hasonló miatt volt, hogy arra,
hogy vízjelezzek, lusta vagyok, de ki a fenének kellene egy kék hátterű kép.
Stockfotók vannak a blogon, és a hamisítványos cikknél mások képei is vannak
vízjellel természetesen, és ez így összességben szerintem 0,05% körül mozog,
ami oké is. Bár a legjobb az lenne, ha csak saját képem lenne.
A blogger, aki hercegnősminket csinál a blogjára, de az utcán meg nem ismernéd, mert igénytelen a mindennapokban. Oké ilyen nincs, ezek csak amolyan városi
legendák.
A nem válaszolás. Na,
ez nálam automatikus leiratkozás. A végleteket kizárom, tehát nem Lisa
Eldridge-től várom, hogy válaszoljon, de nekem nem mondja már egy blogger sem
1000 feliratkozóval abban az országban, ahol alig kommentelnek, hogy nincs
ideje válaszolni. Ha én valakinek nem válaszoltam, az tuti az én szétszórtságom
és az időeltolódás miatt van, de szánt szándékból nem szoktam csak úgy nem
válaszolni. Jó vannak olyan kommentek, amire nem tudsz mit írni, de a kérdés az
megválaszolandó.
Még egyszer a képek. A
szerkesztettek. Vagy amik nem látszanak annak, de azért meg lettek
nyunyurgatva. Az jó, ha valaki azért nyúl a képbe, hogy valóság közelibb legyen,
de a rikító kék szemfestékes kép után egy pasztell paca eléggé illúzióromboló
tud lenni. Ez két dolog miatt nem szép, egy, mert hamisítás, ha azt vesszük,
kettő, mert a DM-ben Mancikának senki sem fogja visszavenni a sminkcuccát, aki
megvette a manipulált kép alapján. Gáz. Pont ezért csak a kezdőképeket csinálom
meg cukira.
A Magyarországon nem
kapható vagy nagyon drága márkákkal telepakolt Facebook blog oldalakat mindig
is utáltam, és sosem értettem, hogy a közös vergődéstől mitől lesz jobb
valakinek. Sőt ez kimondottan káros.
„Nem jött be” bejegyzés
elején fél órás szenvedés azon, hogy másnak ez tuti majd jó lesz, csak neki
éppen nem teszik vagy nem jó. Ha a videó 1%-át tölti ki a rész akkor az
udvarias és kedves, ha a felét, akkor fárasztó és felesleges.
Hasonlóképpen elnézést
kérni a zajért, fényért, a szomszéd kalapácsolásáért, a macska nyávogásáért,
vagy igazából mindegy is, de valamiért elnézést kell kérni. Ha más nem, a
tökéletes, ámbár másnapos haj miatt.
Unboxing videóban
tízszer elhangzott, de már nem emlékszem ám mit rendeltem. Én sem szoktam, de
kétszer elég ezt mindenki tudtára adni.
Beauty blogon
babapelenka meg bébiélet 99%-ban. Csak pár év, és az én életem is majd
valamiféle kis ördögfiókáról fog szólni (ha az én gyerekkori viselkedésemet
örökli), de most nem azért, de amikor reggel a kávém mellett várom az újabb
alapozó tesztet, a 8. bébirovat fárasztó. Aztán meg vagy leiratkozom, vagy nem
tudom. Cukik a babák meg minden, de engem nem érdekel, hogy mi volt a
bébiboxban.
Igazából itt nem is a
bébirész az idegesítő, hanem hogy az egyensúly eltolódik. Mondjuk, vannak olyan
szépségblogok, ahol időnként van recept, diy, vagy valami más, de mindig is
volt, az olyan normális, de ha mondjuk nagyon beauty blog holnaptól felesben a
tökfőzelékről szól, akkor az olyan nem jó.
Zsákmányos, nem jöttek
be, kedvencek, egyéb gyűjtőbejegyzések 3 termékkel.
Eleinte én is elkövettem
azt a hibát, hogy nem használtam a csodás legnagyobb billentyűnket, bizony az
entert. Na, már látom a különbséget egy szépen tagolt szöveg és egy ömlesztett
massza között. Az volt az alapötletem, hogy nem hagyom benne üres helyeket,
mert az olyan, mintha nem is csináltam volna semmit, mintha lusta lennék,
ilyesmik. De ez nem igaz, csupán szebb lesz.
Bakancslista. Meg
akarsz halni? A feldobja a bakancsát kifejezés mond valamit? Olyan nincs, hogy
2016-os bakancslista, vagy nyári bakancslista, amennyiben tovább szeretnéd
folytatni az életben maradást.
Összelopkodott képeket
inspirációnak nevezni. Nem is értem ezt a bejegyzés típust, nem tudom mire jó,
de legyen, oké. Viszont ne magasztaljuk már az egekig, hogy ez egy milyen magas
szintjét képviseli a blogolásnak.
A virágok, a leszedett
és elszáradni készülők vagy műanyag társaik. Keveseknek megy ezt szépen csinálni,
de sokkal többen próbálkoznak.
Nincs egy értelmes kép
a blogon a bloggerről, vagy ténylegesen egy kép sem. Nekem ez veszt a
hitelességből, mert hogy ajánl valaki arckrémet vagy sminkcuccot, ha használat
közben abból semmi sem lehet látni. Hasonló, ha minden közösségi oldalon van
egy darab fekete-fehér képe, amin nem is a kamerába néz, és az a kép alapján
tuti fel nem ismerném. (nem egy általam szeretett lány is csinálja ezt, a szeri
marad, a képekre meg szeretettel várunk)
Szmájlik használata a
szövegben, főleg ha az átalakul egy nagy J-re.
Trollok. Én két
fajtáját különböztetem meg, ami lehet hülyéség, de ez van.
Troll egyes számú, aki
blogger, aki pontosan tudja, mennyi idő van abban a munkában és beszól. A
beszólásnak is van több különböző módja. Az egytől egyben az nem igen történik
meg. Felismerhető célzás és a felismerhető, de letagadható annál inkább. Nem
értem a dolgot, mert minden blogger a tudásához képest a legjobbat adja, de
van, aki körmöt tud úgy festeni, hogy csak ámulok, van, aki kontúrozni tud,
hogy anyám borogass. Ja meg van, aki csak lelkes.
Troll kettes számú, az
olvasó, akinek meg fogalma nincs esetleg, hogy mennyi időbe telik összeszedni a
dolgokat egy bejegyzéshez (itt nem a 3 sor és 4 képet értem). És csak azért is
talál valamit, amiért be tud szólni. Egy nem „5 perce mostam hajat” állapot,
egy csámpább fog, egyetlen megpattant köröm, tök mindegy. Vagy, csak mert a
bloggernek nem vált be xy termék, ami az ő kedvence, ezért egyből le kell
hülyézni a bloggert. Csodás.
A következő dologgal én
nem találkoztam személy szerint, mivel külföldön élek. De megannyi blogon
láttam említést, és megannyi bloggertől hallottam, tehát alapja van, de csak
másodkézből. A lényeg, hogy bloggerek a bloggereknek nem köszönnek, elmennek
egymás mellett egy sajtóeseményen. Nem értem. Ugye a csodás álom, hogy majd mi
segítjük egymást meg blá blá blá. Nem. De nem értem, ha az egyik segít a
másiknak, hogy hogyan kell megcsinálni az új csempés megjelenést a blogra,
attól annak, aki ezt tudja 5 perc alatt, mi kára esik. Nem értem mi az oka
ennek a nagyfokú utálkozásnak, lenézésnek, viszálykodásnak, mert valljuk be,
Magyarországon ebből nem lehet megélni tisztességesen. Az meg hogy ki mennyi
tesztelésre kapott cuccot ad el, az egy másik kérdés.
Az előbb említettem a 3
mondat, 4 kép típusú bejegyzést. Ez akkor még irritálóbb, ha sajtóanyag egy az
egyben. Ez általában Essence és Catrice jön az új kollekció, megy a régi,
kéthavonta. Amikor ezek a körlevelek kimennek, akkor 6-8-100 bloggernél
megjelenik ez a bejegyzés, ami még nem lenne gáz, ha érdekelné annyira az
illetőt, hogy valamit venne is közülük. De nyivákolás, hogy jajj de szép, jajj
de elfoganám, és ennyi történt, az valahogy taszító.
Lecsapni valamire. Ha
valaki a legyet csapja le azt értem, meg azt is ha egy baromi drága cuccra
mondják azt ha mégis sikerült az olcsóbban megszerezni, de a 200 forintos
dolgokra való lecsapást nem értem.
Kincsek és szépségek,
ja meg gyönyörűségek. Na amikor sminkcuccoknak gügyögnek az emberek attól nekem
konkrétan hányingerem van. Cuki, szép, tetszik, de amikor jön a minden elsöprő
negédes bájolgás, na azt sosem fogom megérteni.
Forrás |
Évszak vagy hónap
váláskor képek a „Hello hónapnévvel”. Egy nem jöttem rá, hogy új hónap van,
kettő, legalább lenne az ilyennek annyi energiája, hogy keres egy képes, és
ráteszi a szöveget egy perc alatt, ahelyett, hogy lelop a netről egy „Hello
July”-t. A képlopkodás alapból gáz, de ha mindezt angolul tesszük, annyi törődést
se téve a dologban, hogy szevasz szeptember. Mint, a hello Monday Morning. Ó
komolyan.
Katt-katt vagy
kitt-katt. Oké, hogy mindenki szereti, ha az oldalletöltése magasabb és magasabb,
de akkor a Facebookon írjon a bejegyzés tartalmáról egy normális ismertetőt
vagy valami. Az ilyen kattogtatós kiírásokra sosem kattintanék, egyszerűen azt
sugallja, hogy a blogger még arra sem vette a fáradságot, hogy egy 1 soros
ismertetőt összedobjon.
Összefogni, nekem ez
annyira furcsa, hogy ha valahol 5000 forint felett ingyen van a posta, akkor
már össze kell fogni. Én biztosan tudnék annyiért rendelni, sőt, még 15 ezerért
is. De ingyen posta esetén is össze kell fogni. Miért?
Jutányos áron. Csak
utálom ezt a szót 70 év alattiaktól.
Kedveseim! Drágáim!
Cukikáim! Növények nevei! Állatok! Még több gügyögés! Sokan csinálják, tehát ez
biztosan népszerű dolog. Szerintem nekem is nevet kéne adnom azoknak akik feliratkoztak.
Frozen, tehát kedves
Jéggyapocskáim! vagy Jégvirágaim!
Porózus és neutrális.
Na, ez a két szó a modorosság csimborasszója. Az elsőt ugye arra lehet látni,
ha valaki azt akarja úri módon kifejezni, hogy csak hozzáérintette az ecsetet a
sminkcuccához, és száll a por mindenfelé. Tehát porzik. Ehhez képest a porózus
azt jelenti, hogy valaminek lyukacsos a szerkezete. Mondjuk egy sminkszivacs
porózus, de ha egy púder, akkor az igencsak bajos. A neutrális azt jelenti
semleges vagy közömbös, ami mondjuk igaz, lehet egy natúr palettára is, ami
föld színeket tartalmaz, de a natúr, nude, vagy földközeli színek szó nem trendi,
így jött a neutrális. Kellenek az idegen szavak, mert attól sokkal okosabbnak
tűnünk, amíg tudjuk azokat használni.
Utolsó pontként a
listákat szeretném megemlíteni. Vannak a hasznosak, nekik köszi és vannak azok,
amik a Buzzfeed-ről vagy egyéb minőségi honlapokról lettek kimásolva, esetleg
lefordítva, nagyjából nulla hozzáadott értékkel, és hogy a koronát is a fejére
tegyük, stockfotókkal. Ez gáz. Nekem is vannak listáim, sőt, szeretnék a 7-es
típusú bejegyzésekkel többet foglalkozni, de ha listát írunk valamiről, legyen
már a miénk egy kicsit.
Hirtelen ennyi, nincs
több, kiírtam magamból minden bánatomat, jól esett, megkönnyebbültem, pár
embernek remélem még segített is. Tudom szőrszálhasogató vagyok, és még egyéb
sok más is.
Ha valami rejtélyes ok
miatt Milkát kívánnál, akkor annak nem én vagyok az oka.
Egyetértést és ellenvéleményeket,
esetleg plusz pontokat szívesen
várok.
Illetve azt, hogy kinek melyik 214 szögletű erdejébe lett a legtöbb fa.
Illetve azt, hogy kinek melyik 214 szögletű erdejébe lett a legtöbb fa.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
augusztus
(25)
- Mindennapi társaim augusztusban
- IPSY augusztus
- KUKA KEDD 53. HÉT
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából Augusztus
- Élet és étel – Nézzünk be a konyhába!
- KÉRDEZZ EGYET, ÉS NYERJ EGY SZUPER CSOMAGOT!
- Csacsogós Csütörtök: Mi van a táskámban?
- Mikre nincs szükséged a szekrényedben, azaz Kuka K...
- KUKA KEDD 52. hét, azaz egy év
- 7 legrosszabb sminktermék, amit valaha próbáltam
- Mit üzennék a 8 és a 18 éves önmagamnak?
- Nincs a blogomnak szülinapja
- Mitől lesz az arcocskám szebb és szebb? Púderfelhő...
- KUKA KEDD 51. HÉT
- Magyarázzátok meg miért!
- Mitől lesz szebb az arcom? Primer, BB krém, alapoz...
- LookFantastic, júliusi fantasztikusságok
- 7 kedvenc szemhéjpúder szín, dupla kiadás
- KUKA KEDD 50. HÉT
- IPSY bag július
- Vásárlós Vasárnap és élménybeszámoló az IMATS-ről
- Csacsogós Csütörtök Nyaralás, Vancouver
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából július
- KUKA KEDD 49. HÉT
- Mindennapi társaim júliusban
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
#epic!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésLátom magam elött, ahogy a pizsidben nyomod a telefonod, és kiköpöd a műzlit néha :)
TörlésÉs a "hajaz" kifejezés?! Mi ez már?! A falra mászok tőle!
VálaszTörlésIgen, ez is egy nem túl fülbarát kifejezés, azt hiszem ritkán szoktam használni.
TörlésTetszett... Azt hittem, csak nekem van gondom a befotózással.
VálaszTörlésSzép napot!
Nem-nem :)
TörlésNeked is :)
Szuper bejegyzés! Mondjuk van,amivel nem értek egyet. Nekem rettenetesn rossz a fotó arcom. Még akkor is ha fényképész készíti. Rohadtul nem hasonlítok magamra általában. Rajta vagyok az ügyön,hogy egy színes normális kép szülessen mindenhova. De baromi nehéz nálam elérni ilyen hülye fejjel. Szerintem ezt is meg lehet érteni, hogy van aki nem azért nem fotózza magát telibe mert lusta hanem egyszerű én hányas a képeken. Azt meg nem vállalom mert felismerhetetlen vagyok. Ezért nem kötök bele a képekbe, mert hátha valaki ilyen cipőben jár mint én.
VálaszTörlésDe van aki normális képet készít magáról és ugyanúgy nem ismertem meg egy blogger-rendezvényen. :D
A Luxusérzettel nekem nincs bajom. Nyilván nem Balea termékekre használják. De vannak csomagolások árhoz képest, amitől le tud esni az állam nekem is. Mert valójuk be a csomagolás az, amelyr3 az ember felfigyel.
A bakancslista dologra pedig felhívtad a figyelmem. Nagyon magasról esett le az a kő:D
Szerci ❤❤
Elírásokért bocsi,telefon az oka :)
TörlésTe egy gyönyörű fiatal nő vagy, aki rettentő sokat tesz azért, hogy még szebb legyél. Semmi más nem kéne, csak egy hatalmas seggberúgás, meg kis önbizalomturbó, hogy elhibb már végre, hogy bizony gyönyörű vagy!!!!!!!!!!! egyet nem értésnek nincs helye :P:P:P
TörlésHallod, minden hülye kezdőképet 50-ből szelektálok le, és még így is van, amin hülyén nézek ki, aztán akkor mi van, nem lehet mindennap az ember miss tökéletes.
Én néha egyik másik képen tök máshogy nézek ki, de meg nem mondom miért.
Avonra szokta mindenki mondani a luxusérzetet kelt, csak mert arany a csomagolás :):):)
Képet! Képet! Szerci! Képet!
A hajsampon is pont ilyen, bár van kutyasampon is :)
VálaszTörlésMi a bajod a kémiai hámlasztással? Két éve csinálom, azért kérdezem, hogy mi a baj ezzel? Sosem lett még piros sem a képem, pedig extra érzékeny, egy parfümöt tartalmazó bármitől kiütésem lesz. (Ezért nem is fújok sehová parfümöt.)
Én sem mondom, hogy sminkelek, mert a púder, spirál és szemcerka az azért messze áll ettől. Mondjuk javítok pár termékkel a kinézetemen. Ma csak púder van rajtam. Sminkeltem? :)
Az angol szavaktól én kifekszem, nem is tudok annyira angolul, mint amennyire kellene, mentségem, hogy 10 percre van az osztrák határ. Szóval az angoltudásom az a gimis érettségi óta megkopott, valahol mélyen van az agyamban, főleg a nyelvtan része. Egyébként a német nyelvű bloggerinák is használnak angol szavakat, erre nem tudok mit mondani, wháááááá :D
A nem válaszolást én sem szeretem, ha mást nem, írjon egy szmájlit :) De amikor olyanokat írnak a kommentben, hogy szupi meg jó meg csini, akkor persze elég annyi, hogy köszi lányok, egyben megköszönni, bár van, aki egyesével köszönget, hát le a kalappal.
A babadolgok, az érdekes, ilyenkor jön a vérre menő harc a blogon, hogy mi az, hogy te képes vagy eldobható pelenkát használni???? Én ezt unom. Nincs is kisbabám hál'Istennek. 1-1 poszt aranyos, minden nap nem annyira.
Bakancslista :D Én egyszer mondtam valakinek, hogy fent van a bakancslistán, nem is értette a kifejezést. Nekem bakancsfeldobós listám van, nem ötéves terv meg egynyári :)
Nem vagy elég elhivatott, ha használati tárgyként tekintesz egy rúzsra :DDD Na ez csak vicc.
Szeretem az ilyen írásaidat :)
Hajsampon igen, ez is megér egy modorossági különdíjat.
TörlésA kémiai hánmlasztássa nincs bajom, én nem csinálom, mert nem bízom magamban annyira, hogy tényleg minden nap (még itthon is) fényvédőzzek. (nyáron hajnali 4-től este 11-ig tart a nappal)
A baj az, ha valaki hisz benne, és mindenkit rá akar venni, már-már megtérítés szinten.
Ha tudsz jó német bloggereket Panni(Cherczez la femme) most pont nagy erőkkel keresi őket.
Már gondolkoztama bébiblogom nevén, mert amilyen kattant vagyok tuti még a fingását is rögzíteni fogom, de a Frozen bébi annyira nem adja xdxd szerencsére van még idő gondolkodni rajta.
Ötéves terv, igen igen!
Egyébként néha tényleg azt érzem, hogy olyan gáz, hogy ugyan rengeteg időt beleölök ebbe a blogdologba, de valahogy nem tudnék érte élni, ebben lenni, és sminkcuccokra ugy gondolni, mint a gyerekeim. Nem vagyok eléggé bekattanva (még).
Keresek még ilyen jó hosszú témákat, lassan megy, de majd keresek
Vannak dolgok, amikkel egyetértek, de azért sok olyan is van amit inkább szőrözésnek vélek. :D A befotózás szót nem szoktam használni, de szerintem onnan eredhet, hogy a termékfotókat lightboxban csinálják hivatalosan, és egy dobozba végülis BEfotózunk. :D A luxusérzetnél teljes mértékben egyetértek Elenivel. A kisruhával nincs bajom, olyan mint a kis fekete, vagy a gyerekeknél a kisruha...én ez alatt kényelmes, lenge, rövid és cuki ruhára gondolok. A nem sminkelek dologtól frászt kapok én is, bár ha valaki tényleg max 2 terméket használ, az nem kimondottan sminkelés...A képlopás nagyon gáz, kivétel ha van forrásmegjelölés. A képes mizéria pedig furcsa, mert ugye vannak olyan (beauty) blogok is, amikre gyönyörűbbnél gyönyörűbb saját fotók miatt iratkoztam fel, de később rájöttem, hogy a tartalom egyenlő a nullával, pedig szinte csak luxustermékekről vannak "posztok". Aztán volt olyan is, akiről pedig le is iratkoztam miután egy hónapon belül szinte csak szponzorált cuccokról blogolt, aminél égbekiáltó volt, hogy nem egészen saját az a vélemény. A bakancslistával szerintem nincs probléma, de ha ilyen egynyári, akkor tényleg érdemesebb csak tervnek becézni. :D Fuhh még jó sok minden van itt, amire nem reflektálok külön. De Ildi, ne idegesítsd magad mindenen, engedd el, vagy egy laza mozdulattal zárd be-tiltsd le-iratkozz le. :D
VálaszTörlésA lightboxba tényleg befotóznak, de számoljuk össze hány magyar blogger használja azt a technikát :):):)
TörlésA fotók terén szeretnék én olyan lenni, hogy amiatt iratkozzon fel valaki, de majd jövőre, jövőre...
Van az a film a bakancsistáról a Morgan Freemannel, mindig az jut róla eszembe. A végén .... kitöröltem, nem lövöm le a poént.
Dehogy idegesítem magam, röhögök, hogy hogyan tudunk ennyi marhaságot elkövetni, mert gondolom nekem is van, csak az nem tűnik fel, más meg nem írja meg mert olyan félelmetes vagyok... :)
Ja én nem vagyok feliratkozva kb sehová, annyira más dolgokat használok, hogy nálam a blogger személye sokkal fontosabb, mint amiről ír.
Jahát nyilván nem használjuk, csak hogy szerintem abból jön a szó. :D Én gondolkodtam már sok ilyen házi megoldáson hogy megépítem, de még mindig nem került sor rá.
TörlésIsmerem azt a filmet. :) És igen, félelmetes vagy. Pláne a cicáiddal a hátad mögött. Kész gengszterbanda! :D
Az Ikeás szennyestartót láttam sok helyen, de olyat itt pont nem lehet kapni :(
TörlésMeg a férj, ne felejtsük el milyen veszélyes
A leírtak kb. 80%-a engem is idegesít. A befotózás szó tényleg nagyon idegesítő! Plusz hozzátenném még az "egyberuha" kifejezést, nekem attól áll még fel a szőr a hátamon... Miért, van különruha is, vagy mi??
VálaszTörlésAmúgy meg jót nevettem ezen a bejegyzésen :D
Tudtam én, hogy nem vagyok egyedül ezzel a befotózással. Tudtam.
TörlésEgyberuha, jogos, helye lenne a listában.
Nagyon helyes, ilyen nevetgélős, homlokoncsapósnak is képzeltem.
Az automatikus leiratkozás nálam is jelen van, főleg ha én felteszek egy kérdést a témával kapcsolatban, és semmi válasz nem jön rá, de az utánam érkező "Jó lett"-re ott van egy nagy köszi. Hát, én is köszönöm. :D
VálaszTörlésAz inspirációs képeket és posztokat én sem szeretem. Főleg, hogy van több olyan blog 300+ feliratkozóval, akiknek majdnem csak ebből áll a blogjuk, elvétve vannak terméktesztek és hasznosabb bejegyzések, míg van egy 100 feliratkozós blog, ami tényleg hasznos, igényes, és nem túl népszerű. Biztos van valami a stílusukban (abban a két sorban amit három posztonként írnak ki), hogy ennyire tapadnak rájuk az emberek, de... na.
A "nem sminkelem magam" jelenség nekem így nem tűnt eddig bosszantónak, meg most sem annyira, de tényleg vicces, amikor ezt így kiejtik, majd hozzáteszik, hogy csak alapozó, korrektor, púder, pirosító, szemöldök, tus, spirál, esetleg szemhéjpúder, stb. Inkább helyesebb azt mondani, hogy minimálisan sminkelek, vagy csak természetesen sminkelek, kevésbé jön ki rosszul.
Amúgy lényegében egyet értek veled, és annak külön örülök, hogy nem igazán ismertem fel magam a soraidban. Talán a kifogások, az is max vizsgaidőszakonként van, illetve van a vasárnapi posztsorozat, ahol boldogan rinyálok, ha épp ahhoz lenne kedvem.
Első pont, IGEN, IGEN, PONTOSAN és grrr
TörlésDe az is lehet, hogy az emberek ennyire lusták lettek, és tényleg szeretik ezeket a képes bejegyzéseket, amihez nem kell olvasni, de még kattintgatni sem, mert a képek már össze vannak lopkodva egy helyre. Mindig próbálom magam azzal nyugtatni, hogy nem ez nem igaz, de ki tudja.
A nem smikelek-et inkább kommentekben láttam, és volt pár harcias menyecske is, aki nagyon fel volt háborodva, közel idézem:
Nem vagyok én kurva, hogy sminkeljem magam én csak (10 termékfajta) használok. Huhh, meglepődtem rendesen.
Remélem azért nem lett egy felismerhető a dolog, mert igyekeztem csak a típikus dolgokat összeszedni. Aki meg felismerte magát, az kapott egy kritikát, aminek alapvetően örülni kell, és dolgozni rajta.
A kisruhában én mondjuk felismertem magam. Nem nagyon tudom, akkor mit éreztem, amikor ezt írtam, mert nem épp helyes, meg az se zavar, ha másnál olvasom, de azért igyekszek ezek után odafigyelni, hogy ne írjak hülyeségeket. Szóval részemről duplán is köszi a posztért. :)
TörlésPedig nálad még nem is volt szembeötlő.
TörlésDe ez csak nekem szúrja ám a szemem, valószínűleg senki másnak nem :) de tudod, én egy kis kukac vagyok, aki mindenbe beleköt.
Nekem is tetszett ez a poszt.
VálaszTörlésA befotózás.. Furcsa, én sem kedvelem az ilyen kifejezést. Talán a fényképezőgépbe fényképezzük bele?? Szerintem magyarul mondva inkább lefényképezünk valamit. (-:
A másik amit nem szeretek, hogy lassan már szótár kell annak, aki nem beszél perfektül angolul? Miért is kell erőltetni azt az angolt, ha van megfelelő magyar kifejezés is a dologra, és itt természetesen én sem a highlighterre gondolok.
Bakancslista.. Én nem túlságosan régen láttam ezt a filmet. Addig fingom nem volt, hogy ez mit jelent!? Ezért néztem meg, mert egyre több helyen botlottam a kifejezésbe, és megmondhatatlan okból nem is igazán tetszik, én még sosem használtam. :D
Szépségblogon szerintem is jó, ha vannak fényképek a blogger arcáról, rajta milyen egy adott termék, stb...... Jó, hogy rólam sincs, de körmösöknél szerintem nem az arc a lényeg. (-: Bár aki szemfüles láthatott nálam is smink nélküli kképeket. :D
Egy ideje felfigyeltem még egy érdekes jelenségre. Márkaneveket miért melléknévként emlegetnek sok helyen?? Pl.: Baleás, Avonos, Adidasos, Niveás, stb...... Miért nem Balea, Avon, Adidas, Nivea? Azt kell mondanom, engem ez nagyon idegesít.
Az angol szerintem egy menőségi faktor.... álmenőségi, tetemszagú...
TörlésA bakancslistának nálam is van egy nagyon negatív érzelemtöltete, így aztán olyan rossz érzés azt olvasni, hogy a banacslistámon szerepel a nyárra, hogy 100 féle körömlakkot kipróbálok. És utána meghal? bláhh
Körmös blogon kicsit más, de tessék képeket feltenni, mert ami szép, azt mutogatni kell!!!
Tényleg, és tényleg sok helyen Baleás tusi van és nem Balea tusi. Ez egy jó észrevétel, és most majd még egy dolog fog idegesíteni :)
Amivel a világból ki lehet kergetni az az, amikor a szmájlit írásjelnek használják. Az nem pont, és nem is vessző, az egy szmájli.
VálaszTörlésA :P hangulatjelet blogbejegyzésben használókat pedig kilőném a Holdra, bennem olyan lekezelő "cöh" érzetet kelt, zárom is be a blogot, amint meglátom.
A másik pedig a ... indokolatlanul sok használata. Amikor... Minden... Mondat...Végén... Három... Pont... Van... GR!
Hu, azt huszem te jobban utálod a smilekat, mint bárki más :) muszáj egyet ide tenni. Szerintem teljesen jogos, hogy nincs helye a szövegben kis fejecskéknek, végülis azért ír valaki, hogy írott szövegen keresztűl fejezze ki azt, amit mondani akar.
TörlésA ... eddig nem tűnt annyira fel, márhogy annyira sok helyen nem láttam a túlzott használatát, de ezek után sokkal érzékenyebb leszek rá.
Nem utálom a szmájlikat, mert egy chates beszélgetésben, vagy baráti levélben szerintem helye van egy-egy darabnak, de blogbejegyzésben amikor a mondatoakt csak szmájli választja el, az bosszant. A :) még túllendülök, ahhoz már hozzászoktam, de a :P nagyon bosszant, akkor érzem, hogy megy fel a vérnyomásom :D
TörlésLevélben, sms-ben, kommentben simán oké, de nem egy bejegyzésben. :P vagy a ;)
TörlésNa szóval, csak eljutottam odáig, hogy megírjam a kommentemet. :D A "befotózni" szót anno én is használtam, igazából nem is tudom, honnan jött az ihlet hozzá. :D Bár egy időben mindent lightbox-ban fotóztam, így talán akkor nem is beszéltem butaságokat. :D
VálaszTörlésAz idegen szavakkal való viszonyom furcsa, ugyanis van, amit elképzelni sem tudok magyarul - mint például az említett highlighter is -, azonban a musthave, fancy, unboxing szavaktól a falnak megyek, főleg, ha valaki azt mondja, megunboxingol egy csomagot. :D
Az, hogy mostanában több beauty blogon is megjelentek babás posztok, szerintem elkerülhetetlen volt, ugyanis nagyon sokan most vállaltak babát. Én mondjuk ezt nem bánom, és bár naaagyon messze vagyok még a babavállalástól, szívesen olvasom az ilyen bejegyzéseket akkor, ha meg van a kellő egyensúly a babás és a szépségápolásos bejegyzések között.
Ami nekem nagyon-nagyon böki a csőrömet az az, mikor valaki olyan "bejegyzést" ír, ami nem áll másból, mint Pinerestről összelopkodott képekből és olyan hozzájuk fűzött gondolatokból, mint a "Jajj de szép!, Nagyon tetszik!, Ez igazán nekem való!". Nem, nem tartom őket semmire, ugyanis nem sok tehetség kell ahhoz, hogy mások képeit belepakoljuk egy posztba, ráadásul lopást is követ el, mert a legtöbbje még csak azt sem tünteti fel, hogy a Pinterestről valók a képek, arról meg már álmodni sem merek, hogy egyszer a rendes elérhetőségét linkeli be valaki a képnek.
Sajtóanyag cikként feltüntetve - na emiatt iratkoztam le nagyon sok blogról. Hasonlít a fentebb megfogalmazott gondolatomra annyi különbséggel, hogy a képeket nem lopja, ellenben egy fikarcnyi saját gondolatot sem fűz hozzá, csak a sajtószöveget másolja be.
Oh, elnézést, ha túl hosszú lett, muszáj volt kiírnom ezeket magamból. :D
Sosem lehet egy komment TÚL hosszú :)
TörlésMegunboxingolja, jajj, remélem nekem mégnem sikerült megerőszakolnom szegény unboxing szót. És igen, tudom, nekem is jobban kéne figyelnem.
Hallod én nem tudom mit csinálok rosszul nekem nem küldenek sajtóanyagot, pedig jó lenne tudni mi forog a világ körül, mert magamtól én lusta vagyok azt követni, hogy ki mit hoz ki.
Minden jobb esz, csak az olvasókban is fel kell ébreszteni az igényt a minőség felé.
Lást mekkora felháborodást keltett a koppintós cikk. Az embereknek elég egy silány minőség is, mert azt szokták meg, akkor mért kellene nekik olyan hülye blogger, aki 250 képet készít egy bejegyzéshez.
Landolt a kosaramban! Ha még egyszer meglátom, hányok. Van amikor egy bejegyzésben többször is előfordul.
VálaszTörlésValamint " Fénylett a fejem , mint egy diszkőgömb :)" Miért nem írnak valami egyedit? Mondjuk: "Fénylett a fejem , mint az ezüstnemü csernobilban "
Illetve gasztro témájú blogban, vagy ne adj isten illatos kozmetikumok leírásánál, a nyamm és a nyami.
A pinterestes, inspirációs válogatásokat viszont meg kell védenem, szerintem az hogy milyen képeket válogat ki valaki a gyakorlatilag végtelen mennyiségben fellelhető vizuális tartalomból,igenis fontos, igenis állásfoglalás, és lehet nagyon egyéni is. Persze a csokissüti latte-art és szagatott farmer magassarkú rojtostáska kombóról szól kizárólag, akkor nem. Valamilyen szinten viszont lehet nevelő célzata az ilyen képeknek vannak tényleg szokatlan, merész kompoziciójú képek, amik amúgy nem jutnának el egy hagyárosbőröndi 13 éves kislányhoz, de lehet hogy így igen. Lehet rájön, hogy nem csak az rtl klub színvilága és a story magazin kompoziciói léteznek.
Nekem a "landolt a képzeletbeli kosaramban" még modorosabbnak hangzik, és tuti, hogy ezt nekem is sikerült elkövetnem. A diszkógömbös jó, nagyon jó ez a csernobilos :) főleg, hogy általában egy egyszerű természetes kifényesedésre szokták használni.
TörlésA pinterestes képválogatók közül nekem még nem sikerült olyat találni, ami kicsit is érdekes lett volna számomra, bár lehet a 100. fárasztó szakadt farmer magassarkú után feladtam. Egyébként évszakonként, vagy egy ünnepre készülve oké, de hogy csak abból áll egy blog.
Jajj rtl klub. Emlékszem a Mónikát réges régen még valami menő cég öltöztette, aztán egy plázás közepes bolt, a végére meg a Háda. Utána máár a Valóvilágos sms-ezéssel is Háda utalványt lehetett nyerni. Igen, ennél a szintnél még a Pinterestes képek is jobbak.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésVisszafele haladok a blogolvasasban, mert elmaradtam, hiszen itt (elvileg) tombol a nyar, nincs ido csak napozasra, hajozasra :) Most meg mindig betegen almatlanul szenvedek, igy olvasok es kommentelek is.
VálaszTörlésA befotozastol teljesen kikeszulok.
A luxus erzetet kelto dolgoktol rosszul vagyok. Valszeg olyanok irjak, akiknek soha meg egy luxus aru es kategoriaju termekuk sem volt.
Az angol szavakkal valo dobalozas es a magyar helyesiras teljes hianya megol. Van aki folyamatosan irja, videoban probalja kiejteni, majd nentegetozik,h nem tud angolul. De akkor miert nem nez utana, mielott leirja vagy a videoban(probalja) elmondani? Mert akkor nem mentegetozni kellene, hanem lecsekkolni a kiejtest, jelentest, egyebet, mielott a posztba beleirja vagy megprobalja kiejteni a videoiban.
Angolban es magyar helyesirasban(is) jo vagyok, ezert kerget oruletbe az ilyen :)
Na olvasok tovabb :)
Álmatlanul? Hajnali 4 van majdnem ott :)ez aztán álmatlanság
TörlésNa ez egy jó meglátás, ez a luxusérzetes mondat leginkább 100 forintos emberektől jön, meg a kivétel.
Én egy csomó szót nem tudok kiejteni, még akkor sem hogy angol területen lakom, nem ciki, de akkor is megtanulom azt a nyomorult Rimmel Exaggerate szót kimondani. grr. Tejesen jogos, és ezt magamon is látom, hogy ha nem nézem meg előtte, hogy miről beszélek, és felolvasom, nekem sem jön egyből a számra a szó jól. Ez ciki.
Oké, itt még kora este van :)
Aludtam, de felebredtem. Azota beszippantott a blogod :)) igen, mar tenyleg 4:16 van itt. De holnap biztis nem kelek koran es raadasul nemzeti unnep, igy maradhatok agyban legalisan 10-ig :D
TörlésiPadrol irok, igy az ekezetek lemaradbak nalam, mert akkor tul sokaig irnek egy-egy kommentet, bocs:)
Szinte mindennel egyetértek. A Catrice, Essence kifutó/új termékeinél egyszerre kb. 5-6 blog értesít minden kedves érdeklődőt, lehetőleg egy napon. Van olyan, akinél ezen kívül egy! más témájú cikket sem látok. Az "inspirációs képválogatás" mint olvasót baromira nem érdekel. Ha akarom, megnyitom valamelyik alkalmazást, aztán szépen megnézem ha érdekel valami. Ilyen bejegyzést meg sem nyitok.
VálaszTörlésA befotózás még nem tűnt fel, ezt a blogra értem vagy nem tudom. Ami engem kiakaszt de nagyon az a virtuális kosaramban landolt /dobtam- mi van????? És egy poszton belül többször ha lehet. Baszki. Ne már.
Még eszembe jutott: szmájli poszt közben, általában többször. Nagyon idegesítő, szerintem aki ír, az fejezze már ki máshogy az érzéseit, szerintem úgy is értené mindenki, így viszont idétlenné válik az egész bejegyzés. Pl.: "értitek :D". Ja, értjük.... Tudom, hogy a saját blogján mindenki azt ír le amit akar és ahogy tudja de ilyenkor a szellemi képességeken elgondolkodom. Azt látom, hogy van pár ember, aki jól ír és szívvel-lélekkel csinálja, aztán van pár butuska aki legalább lelkes, őket is elolvasom mert szerethetőek és van egy réteg ahol az arcoskodás megy. Ezektől hányok konkrétan. Nem azért mert irigy vagyok hanem mert irritál ez a fokú hülyepicsaság. Ha valaki rajong valamiért, tök mindegy, pirosító, rúzs bármi és jó dolgokat vesz (zsákmányol haha) és korrekten elmondja a véleményét az oké. Aki viszont egy éve csak Essence/Lora cuccokat használt és a céges megkeresések miatt már mondjuk Astort vagy Mac-et az sem baj. De! Ha egy tesztnél mondjuk leírom, hogy szerintem a Catrice is tud ilyet akkor személyes sértésnek érzi az, aki pár hónappal azelőtt leírta, hogy xy cuccot ő nem tud megvenni mert neki drága. Ne játsszuk már a nem létező agyunkat szerintem :).
VálaszTörlésA szmájlik szerintem is komolytalanná teszik a bejegyzést.
TörlésA kosarasas szerintem én is elkövettem online rendelős bejegyzésnél, nekem ez annyira nem bántja a fülem, de egyszer azért elég egy bejegyzésben.
Az utolsó amit írtál egy nagyon is jogosmeglátás, és mennyi ilyen van. Minden sértés vagy célzás nélkül főleg vidékiek részéről, ahogy a DM a legmenőbb beszerzési hely. Ó édes istenem Lora, és erről valaki képes beauty blogon írni. Ez annyira gáz, de tényleg. 100 forintos boltban sminket venni nem biztonságos, és ha valakinek ez a hobbija, akkor szánjon már rá annyi pénzt, hogy egy Rimmel szintet megüssön.
Ez így van :). Nem akarom már tovább húzni a témát mert mindenki másra ugrik, de itt a virtuális kosárral van bajom nem a kosárba tettem/dobtam dologgal. Online rendelésnél mire számítunk? Ezt valaki egyszer leírta és nagyon zavaró mindenhol ezt olvasni. Ez tényleg olyan amit már mások is leírtak "úgy fénylik mint a diszkógömb, luxusérzetet kelt, belülről világító lakk" kategória.
TörlésJogos a meglátás, hogy a szófordulatok vissza-visszaköszönnek és az egyediség vagy a saját személyiség lassan elvész.
TörlésNagyon jó írás lett, bár blogokat egyre kevésbé van időm olvasni, a vloggereknél is látom az egymásról inspirálódást. Ami az itt felsoroltakon kívül eszembe jut, az az értelmetlen ,,borzasztóan jó'', és ,,rettenetesen tetszik'' kifejezések. ,,Régebb óta vettem''. Ezek ragadósak úgy látszik. :)
VálaszTörlésNagyon jó írás lett, bár blogokat egyre kevésbé van időm olvasni, a vloggereknél is látom az egymásról inspirálódást. Ami az itt felsoroltakon kívül eszembe jut, az az értelmetlen ,,borzasztóan jó'', és ,,rettenetesen tetszik'' kifejezések. ,,Régebb óta vettem''. Ezek ragadósak úgy látszik. :)
VálaszTörlésKöszi :) Tudom, hogy ez úgymond normális magyar nyelvi formula, de egyetértek, a rettenetesen, iszonyatosan és borzasztóan jó dolgokat én nem veszem meg. Nekem egy iszonyatos szó annyira negatív, hogy ha pozitív értelmben is használják, nekem a cucc nem kell.
TörlésA hülye kifejezéseket átveszik emberek a másiktól, de nem igazán értem miért, ha annak nincs semmi értelme.