2016. július 4., hétfő

KUKA KEDD 45. HÉT



Az egész azzal kezdődött, hogy hitegettem magam. Sokan tesszük ezt, és sokan sokáig, de vannak megint csak sokan, akik egy idő után elhiszik, hogy a korábbi dolog, amit elhittek, az nem az igaz.

Jó nem csavarom feleslegesen a szót, belecsapok a lecsóba. Tehát, az utóbbi időben rendeltem egy csomó fajta rúzst, mondván mindent ki kell próbálni, és itt értem a színeket is és a textúrákat is. Aztán rájöttem melyik típus szárítja szét az ajkaimat, melyik kényelmes, melyiket kenem szét 2 perc alatt. A színekkel toleránsabb vagyok, mint azzal, hogy valami kényelmetlen. Így sokáig próbálgattam a dolgokat. Jó lesz az a szín, szép az csak te nem úgy látod. Ahha, nagy mosolygós ikont kell ideképzelni.
Így aztán folytatom a rúzsszelektálást és szerintem még pár héten át rúzsok fognak menni. Nem egyszerűen nem kellenek azok a rúzsok, amikre nyűgösen nézek rá. Így a mai háromból kettő olyan lesz, hogy majdnem még frissek, simán használhatóak, csak nem nekem.


Ja igen, és amikor megnéztem a képeket, akkor láttam, hogy minden homályos, talán a makró módot felejthettem el, így most tökéletesen friss állapotú képek is következnek.


Az első a Lime Crime rúzsa, aminek az állaga tök okés, akár kevergetésre még tényleg jó is tud lenni, de önmagában nem az a szín, aminek én gondoltam anno. Ebből és a következőből egyébként megtanultam, hogy olyan dolgoknál, ahol bizony számít a pár árnyalat sokkal egyszerűbb besétálni a MAC boltba, és akkor ott látom a dolgokat élőben. Vagy olyan helyről kell hülye színeket rendelni, mint a ColourPop, mert 5 dollárért benézni valamit teljesen más, mint 25-ért.


A Lime Crime után a másik szívemnek fájdalmas darab a Dose of Colors rúzs. Azért itt a rúzzsal vagy a számmal nem stimmel valami, mert ez a darab sosem nézett ki szépen, sőt kimondottan csúnya volt rajtam mindig is. Viszont a sötétebbik társa meg teljesen jól nézett ki, kényelmes és tartós is. Így aztán ettől a Dose of Colorstól most megválok a kettes számúval pedig tovább tart a szerelem.


A harmadik rúzsomtól egyrészt a színe miatt is válok meg, másrészt meg már nem emlékszem, hogy milyen régi. Ja és az állaga sem az igazi már, olyan túl puha, fujj. Teljesen mindegy hogy valami Estée Lauder vagy nem egy idő után az idő mondjuk úgy, hogy eljár a dolgok felett. Meg persze a pesti 40 fokos kánikula sem tett jót neki.


A szekrényből megint toppokat hajigáltam ki, most mind a három a H&M-ből való. Az oka annyi, hogy régiek, bolyhosak, kopottak. Teljesen biztosan újakat fogok helyettük venni. Főleg a szürke toppokat szeretem, mert az mindenhez vagy minden alá megy. Ráadásul hosszúak, és ha jól emlékszem 6 vagy 7 dollár darabja, ami ugyan drágább a Walmartosnál, de még így is simán megéri.


Ezek távoztak most, és akkor a rúzs téma még marad majd. A rúzstartó, amit rendeltem nem tetszik, túl rövid és minden billen ki belőle, így a másik kettőbe kell beleférnem, így van motiváció.

Ti hány hónapig vagy évig bíztok egy rúzsban?
Ha valami nem lett az igazi szín, akkor kevergetitek, mixelgettek,
vagy egyből elajándékozás?



7 megjegyzés:

  1. Pont a rúzs az, amiből max. 3 van itthon, szóval elfogynak. Abban viszont igazad van, hogy ami nem jó, azzal minek szenvedni, kuka vagy valakinek oda lehet adni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen mindent rásóztam a barinőimre, de itt nehezebb, mindenki más, más színű

      Törlés
  2. Jesszumpepi, és már ki is dobtad? A LimeCrime-ra vevő lettem volna. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem nem nem, a kuka kedd tranzit dobozban várják jobb sorukat

      Törlés
    2. Óóóóóó és mit szeretnél érte? :)

      Törlés
  3. Erős vagy, komolyan csodállak, bár nálam évszakonként mennek a dolgok nagy tételben, de pont a rendszeresség és megfontoltság hiányzik belőlem, ami Benned megvan. A Lime Crime és a másik rúzs színe nagyon tetszik, de igen, ha valami nem működik, azt kár erőltetni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A megfontoltság, hmm, á nem :)
      Ki fogom őket sorsolni, mert tök újak simán használhatóak.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány