2016. július 11., hétfő
KUKA KEDD 46. HÉT
Megérkeztünk a 46.
héthez, ami számomra szuper lesz, mivel amikor ti ezt olvassátok, én már
nyaralok. Addig is nézzük meg, hogy miket szelektáltam erre a hétre.
A szekrényből most
random dolgok lesznek.
A cipő, aminek anno
örültem, mint majom a farkának, mert 42-es és a Deichmannban ennek egészen
emberbaráti ára volt. (Az óriás lábúak boltjában a cipők 30 ezer körül vannak.)
Szóval ez jó volt a bankban, jó volt a suliban vizsgáztatni, sőt még az
esküvőnkön a menyecske tánchoz is. De mára már nincs rá szükségem és az állás
sem tett neki jót. Meg a sarka is kopott már. Sokáig mondogattam, hogy egy
fekete körömcipő mindig kell, hogy legyen, de nem, nem kell.
A következő Canada
feliratú pulcsit tavaly a reptéren vettük és ez S-es. Sosem volt rajtam, azt
sem értem minek vettem meg, vagyis vettük, mert a férjnek volt egy nagyobb, de
ugyanilyen. Aztán most, hogy anyósék itt voltak megkapták mind a kettőt. Ja
igen, mert a férj sem használta az övét. Jó lenne, ha az ilyen vásárlásokról
szoknék le, hogy megveszek valamit, és sosem, azaz sosem hordom.
A harmadik is hasonló
lesz a hordás mennyisége szempontjából. Még az esküvőnkre vadásztunk koszorúslány
habos-babos rózsaszín ruhát, amikor ezt megtaláltuk az Ázsia centerben. Szép is
volt, olcsó is, soványított is. Aztán egyszer kimostam, és a fehér felsőrészből
ilyen pasztelles rózsaszínes valami lett. Nem mondom, hogy meglepődtem, de
azért így nem az igazi. Még egyszer felvettem egy karácsonyi bulira amikor a műtétem
miatt nadrágot nem tudtam húzni és ennyi. Egyébként valami top mindenképpen
kell hozzá, különben ki van a fél bögyöm. Szóval pá utolsó ruhám a kínaiból. Ja
és pluszban a szoknyarészen van pár macskaköröm nyom is.
A sminkpolcról rúzsok
fognak következni. Az első egy Lancome-os rúzs, amit egyszer jól belenyomtam a
tetejébe és legalább 4 éves. A színe jó volt, de illik már kidobni.
A következő Elisabeth
Arden tökéletesen ugyanez a helyzet, bár a hajfestés óta a színe nem az igazi.
Ez is kb. 4 éves lehet, így aztán búcsút mondunk egymásnak. Mind a kettővel
egyébként elégedett vagyok, de az idő az idő.
A harmadik rúzs az én
melléfogásom. A Make Up For Ever eme lila rúzsát kézfejen egy csodának éltem
meg, gondoltam majd imádni fogom meg minden. Hát nem így lett, mert az ajkaimon
úgy néz ki, mintha malacot szoptam volna. Lefordítva undorító. A képen a bal
oldali szuperszép csillámos lila, ami a szájra kenve egy foltos, feketés,
undiság lesz. Vagyis rajtam, azért gondolom máson oké, különben nem gyártanák.
Meg is vagyunk a
listával. Most pillanatnyilag ötletem sincs a jövő heti szekrényes részre, de
ettől olyan izgi a dolog.
Ki rejteget több éves rúzsokat?
Ti is jártatok így, hogy kézfejen
szép volt valami,
de a valós használatban megbukott?
de a valós használatban megbukott?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
július
(18)
- Vásárlós Vasárnap, csak sportosan. Mindent bele!
- Banánkodjunk egy kicsit
- KUKA KEDD 48. HÉT
- ColourPop, avagy minden fénylik, ami amerikai? 6 r...
- Mitől lettem ma szebb? Sellő smink még egyszer
- KUKA KEDD 47. HÉT
- Üres flakonok utolsó tánca 2016/2
- Csacsogós Csütörtök: Mindent a piercingekről
- Hurrá nyaralunk! Mi került a neszesszerbe?
- KUKA KEDD 46. HÉT
- Yamuna Gyümölcssavas Peeling
- Szombati gondolatok a melóból
- Még egy meglepetésdoboz: La Ritzy június
- Mitől lettem szebb? vagy mitől lettem punk?
- KUKA KEDD 45. HÉT
- Státuszszimbólum
- Mindennapi társaim júniusban
- Nyerj valami morbidat!
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Mintha malacot szoptam volna :-D Hát itt hangosan felröhögtem, köszönöm, feldobtad a napomat :-D
VálaszTörlésAnyukámnak és a rettentő retkes gyerekkoromnak köszönhetem eme csodás családi kifejezést
TörlésJó nyaralást!
VálaszTörlésHa nem jó a rúzs, nem szoktam őrizgetni, meg hát nem vagyok rúzsos, inkább elfogynak, minthogy 4 évig kitartsanak.
Az ilyen piros-fehér ruhákhoz találták ki a színfogó kendőt, enélkül ilyesmit már ki sem merek mosni. Persze tegyük hozzá, hogy ami jó anyagból van, az nem fogja össze magát 40 fokon sem.
Szerintem kell fekete körömcipő, de 42-es lábra eléggé kihívás lehet találni. 30ezer, te jó ég, pláne egy alkalmakra hordott cipőért, horror ár.
Jaja azóta már megtanultam, bár azóta nincs is semmi olyanom, mihez kellene. A vicc, hogy semmi mást nem fogott meg, csak saját magát. Kínai.
TörlésAz esküvői cipőmmel jól jártam mert nyár végén már akciós volt, de az is olyan, hogy egyszer volt rajtam, 20 ezerért, és még eladni sem tudtam, pedig tényleg szép. Szívás a nagy láb :(