2016. július 9., szombat
Szombati gondolatok a melóból
Igen, egyből bele is
vetem magam az elnézek kérésének felesleges, ámde sűrű tengerébe és szorgalmasan
mondogatom, hogy bocsesz, hogy ez a sorozat mellékvágányra került.
Nem volt egy jó időszak
a május vége és a június eleje, többet depiztem, mint valaha, többet sírtam,
mint kellett volna, így ezt a nyomorúságos időket inkább át is ugrottam.
A történéseket vegyük
időrendbe. Tavasszal kaptunk egy menedzserjelöltet betanításra. Ez a folyamat 7
hét, de valahogy neki nem találtak utána helyet. Már 3 hónapja nálunk volt,
akkor jól kitalálták, hogy az én zónámat kettévágják, az eredeti menedzseré az
egyik fele, ennek a hölgynek lett odaadva a másik. Én meg mind a két félnek
voltam a koordinátora. Ez addig még oké lett volna, amíg az embereket is el nem
kezdték kétfelé bontani. Mondanom sem kell, hogy a legrosszabb, ha egy csapatot
kettévágnak. Én meg ott álltam középen, és végignéztem, hogy az elmúlt fél éves
munkám az úgy megy a kukába, mintha nem is lett volna.
Embereket tanítani egy
nehéz dolog. Jól tanítani őket még nehezebb. Hogy tudják, mi miért van, hogy
értsék, mit miért csinálunk az még nehezebb. Főleg ugye, hogy még mindig
multikulti a hely, és a kiinduló alap igencsak változó, és agy mérete is, és a
dolgozni akarás is.
Levágták a zónám felét,
és ott minden rosszra fordult. Én meg panaszkodtam, és panaszkodtam a
vezetésnek, hogy ez nem jó így. Az addig egy dolog, hogy a prezentálási elveket
valaki leszarja, meg hogy a bútorzatot is úgy mozgatja, ahogy az nem jó nekünk,
de amikor az eladási számokban és dollárokban is látszik a visszaesés az nem
jó. A számomra nem jó dolog az volt,
hogy az oda beosztott lánynak, akivel igen törékeny volt a kapcsolatom előtte
is, mert nem nagyon szeret dolgozni, na, pont ennek a lánynak kezdett el
baromságokat tanítani, meg olyan munkákat rábízni, aminek semmi értelme nem
volt, csak egyszerűen elcseszték az időt a semmivel, a másik meg egyedül
dolgozott kettő helyett.
Mindenki panaszkodott
mindenkinek. Mindenki a női osztályon csak azt akarta, hogy vége legyen a
napnak, menjünk haza, és ne kelljen ott lenni. Ez egyébként egyáltalán nem
jellemző sem a boltra, sem az én zónámra. Szerencsére ez a felhő nagyjából el
is múlt.
A hölgyet, aki
szerintem azért maradt velünk 4 hónapig, mert alkalmatlan menedzsernek először
áttették a frontline-ra (kasszasor), mondván, hogy azt is gyakorolnia kell. Ez
kamu, de tudták, hogy még egy hét, és az én zónám egy az egyben felmond, ha nem
teszik el onnan ezt a kedves menedzserpalántát.
A válasz a kérdésre, hogy miért volt velünk ilyen sokáig, vagy miért nem
küldték el sehova. Mi egy trainingstore (betanító bolt) vagyunk, nekünk kész
menedzsereket kell készítenünk. Azzal a jelölttel, aki megkezdi a
menedzserképzést két dolog tud történni. Vagy menedzser lesz, vagy ha nem elég
jó, akkor azt kirúgják. Hát szívás. Nem tudom mi lett vele, mert az utolsó két
hetében savanykodott a fronton, én ebben a két hétben elkezdtem eltűntetni
minden nyomát a boltból, ami nem tetszett neki, de engem meg nem érdekelt.
Mi maradt utána?
Összezavart dolgozók, akik most nem tudják mi a prezentációs elv, mit hogyan
kell hova tenni. Konfliktus, mert nehéz azt megérteni, hogy az egyik egész nap
haszontalan dolgot csinált csak, de hát, ha az lett neki mondva, akkor mi mást
tudott volna csinálni. A lustább lány meg teljesen ellustult, nem dolgozik, nem
válaszol a headseten, nem megy segíteni, amikor kellene. Újabb probléma, de ezt
majd megoldom.
Mi volt az alapvető probléma?
Vannak az üzletláncok, mint mondjuk, van 100 H&M, de lehet ez egy OTP is,
amik mondjuk úgy eléggé hasonlóak. Kívülről! Ezek a boltok, bankok, posta,
teljesen mindegy, hogy mi, mindnek megvan a saját működési logikája, a saját
ritmusa, élete és írott vagy íratlan szabályai. Ha egy új ember megy oda,
teljesen mindegy, hogy az egy menedzser lesz vagy egy mezei dolgozó, annak a
személynek tisztelnie kell a szabályokat. Mint a kék plakátokon. A mi
esetünkben ez odáig fajult, hogy ez a hölgyemény újra akart mindenkit
tréningelni, hogy mindenkit megváltoztasson, és mindenki az ő elgondolása
alapján dolgozzon. Ez egy 5 fős boltban oké, de mi 60-an vagyunk. És amikor
elkezdett engem is tesztelgetni, meg írogatni a kis táblázatába, hogy igen
tudom, hogyan kell cipőket feldolgozni, akkor kirakták a zónáról hála az égnek.
Még két nap kellett volna ahhoz, hogy felmondjak.
A legszebb az volt, amikor nagyon finoman és nagyon udvariasan jeleztem, hogy ez lehet nem a legjobb ötlet, hogy mindent át akar alakítani, akkor nagyon határozottan a pofámba vágta, hogy ő tudja, mit csinál, ő erre ki van képezve. Hogy is mondjam, tudjátok, vannak azok a típusú emberek, akik elolvasnak 5 könyvet a vezetésről, kereskedelemről és ilyesmik, és mindent tudnak.
Anyám világ életében kereskedelemben
dolgozott, és az új főnökök 80%-át mindig utálták, és pontosan ez volt az oka.
Nem a rang a lényeg, hanem a már működő és bevált rendszer megismerése, és
annak esetenként való javítása.
Szóval a rend visszaállt
nagyjából, a lusta lánnyal kell még csodát tennem, és minden újra jó lesz. Hála
égnek új embert nem kaptunk, amíg ez a csodás új főnök is velünk volt, így
nincs olyan, akinek ki kell mosni egy az egyben az agyát. Majd most lesz pár új
emberke a zónán, taníthatom az újakat, amit én egyébként szeretek, és a
visszajelzésekből ítélve jól is csinálom. Most van július, nyaralás, ez meg az.
Viszont augusztus közepén már kezdődik a „Back to School” időszak, ami egy kis
bemelegítés a karácsonyi őrületre. És míg a diáklányaim augusztusban és
szeptemberben még velem lesznek, decemberben csak pár napot. Tehát mindene
egyes nyári nap egyfajta felkészülés a karácsonyra, ami lehet paramánnak
hangzik, de az olyan munkatársakkal, akik hetente kétszer dolgoznak, ergo 8-10
napot egy hónapban, velük a tréning dolog sokkal lassabb. Illetve nálunk én
vagyok az egyetlen teljes full állású, mindenki más 30 órát vagy 20 órát
dolgozik.
Befejezésként egy
teljesen más dolog:
A múlt vasárnap a durci
arcú indiainak kinéző fronline menedzser kérdezte, hogy mit csinálok szerdán
munka után. Na ez már meglepett, mondta, hogy buli lesz náluk. Kérdeztem, hogy
az „EID”? Na, ezek ő lepődött meg, hogy tudom, mi az. A lényeg, hogy meghívást
kaptam a családjához a ramadán végének megünneplésére, a böjt megtörésére, ami
náluk igen szent, mert ez a számomra kicsit őrült ember, az elmúlt egy hónapban
egy falatot nem evett napközben, ami itt hajnali 3-tól este fél 11-ig tart.
A buli részletei a
következő részben jönnek majd. Nagyon kíváncsi vagyok, mert muszlim ünnepen
olyan helyen, akik ennyire komolyan veszik, még sosem voltam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
július
(18)
- Vásárlós Vasárnap, csak sportosan. Mindent bele!
- Banánkodjunk egy kicsit
- KUKA KEDD 48. HÉT
- ColourPop, avagy minden fénylik, ami amerikai? 6 r...
- Mitől lettem ma szebb? Sellő smink még egyszer
- KUKA KEDD 47. HÉT
- Üres flakonok utolsó tánca 2016/2
- Csacsogós Csütörtök: Mindent a piercingekről
- Hurrá nyaralunk! Mi került a neszesszerbe?
- KUKA KEDD 46. HÉT
- Yamuna Gyümölcssavas Peeling
- Szombati gondolatok a melóból
- Még egy meglepetésdoboz: La Ritzy június
- Mitől lettem szebb? vagy mitől lettem punk?
- KUKA KEDD 45. HÉT
- Státuszszimbólum
- Mindennapi társaim júniusban
- Nyerj valami morbidat!
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Betanító bolt, ó te jó ég, nem lehet egyszerű. A lényeg, hogy vége. Erre tényleg nem lehet mit mondani. Olyan sok időt tölt az ember a melóban, hogyha ott utál, megmérgezi az egész napot, hetet, hónapot stb.
VálaszTörlésHát nem :(
TörlésPontosan, ha a meló szar, akkor az az egész életét az embernek megmérgezi, íy aztán ha a melóben a dolgok nem változnak, akkor a dolgozónak kell változtatnia.
Remélem a következő betanítani való már kicsit jobb lesz.