2016. október 9., vasárnap
Hálaadás, vagy valami merengős izé
Nem vagyok egy
hálálkodós típus, mert hiszem, hogy amiket elértem az életemben, ami ugyan, ha
másokhoz hasonlítanám nem egy nagy dolog, de, legalább önállóan és magamtól
értem el. Viszont ha akarom, ha nem, október 10-dike idén a kanadai (nem az
USA-beli) hálaadás napja, így valami hálás dolgot szeretnék összehozni, ami
gyanítom már így az elején valami mássá fog alakulni.
Amiért hálás vagyok, és
leszek is, hogy a férjemmel összesodort minket az internet fekete bugyra. A
férj nélkül nem szeretnék egy pillanatig sem élni, ő nekem a mindenem, és
minden nőnek egy ilyen férjet kívánok.
A másik dolog, amiért
hálás lehetek, az a két cicánk, mert szupercukik. Még akkor is, ha már tudom,
hogy az EOS kézkrém tökéletes a macska hozzádobására, amikor az a lámpát akarja
eldönteni. Lehetőleg valamelyikünkre.
Hálaadásra vettünk
pulykát az iráni barátnőmmel, ami már alapból egy vicces történet volt, mert a
kasszánál a lánya visítozta, hogy hol van a „big fat chicken”, a kasszás meg
mosolygott. Vicces ez a pulykasütés, mert halalra kell majd csinálnom, pedig
mindent zsírral sütök általában. A másik érdekes, hogy ahol tavaly voltunk
hálaadáskor, ott nem történt semmi extra, csak többnyire zabáltak meg iszogattak.
Nem véletlen, hogy ezeket a szavakat használtam. Így nem érzem azt, hogy
imádkozni kéne vagy bármi ilyen, mert az lenne igazán fura.
Nem fogok politizálni
hosszasan, de szerintem mindenki látott kék plakátot, és hallja, amit kell,
hogy halljon. Engem roppant nagy szomorúsággal tölt el sokak gondolkodása, mert
sok muszlim ember ismerve kijelenthetem, hogy pontosan olyanok, mint mi. Se nem
jobbak, se nem rosszabbak, csak nem esznek malacot, nem isznak alkoholt és
tilos a szerencsejáték számukra. Milyen borzalmas szabályok. Amikor azt látom,
hogy muszlim vagy menekült és egyenlőségjel terrorista, akkor csak sajnálni
tudom az illetőt, és mindenki mástól bocsánatot kérve, de örülök, hogy ilyen
emberrel már nem lakom egy országban.
Példának mondanám
barátnőmet, aki a császárszalonna majszolgatása közben úgy nézett, mint a
kisgyerek, aki először kapott csokit.
Hálaadási hangulatom
egyáltalán nincs, nem is volt, és szerintem még gyúrnom kell rá évekig. Nincs
bennem az érzés, hogy tök alakú meg narancssárga dekorációt vegyek, csak mert
itt lakom éppen. Nem vagyok ellene, miért is lennék, szép ünnep, de még nem az
enyém. A Wikipédiát ajánlom elolvasásra, hogy mi is a hálaadás, mert annyi
baromság van a neten, hogy az fájdalmas. A tökös kávénak azért örülök, hogy
ilyenkor van.
A hálaadást idén inkább
valami olyannak próbálom felfogni, amitől majd jobb leszek, én magam, az
életem, egy plusz nap a gondolkodásra. Az igaz, hogy az utóbbi időben sokkal
többet gondolkodtam, mint kéne, de hát ez van. Le kell szoknom a mindent vagy
semmit gondolkodásmódról. Le kell szoknom arról, hogy ha nincs 15 smink egy
bejegyzéshez, akkor nem teszem ki. Nem azt mondom, hogy olyan leszek, mint a
bort iszik, vizet prédikál bloggerek, hogy sminkről, mondjuk szemfestékről ír
bejegyzést, de kép a használatáról már nincs, nem ilyen nem leszek, de túlzásba
viszem a dolgokat. A Youtube videókhoz ki a fene fényképez le, mondjuk 50 rúzst
egyesével és linkel be mindent egyesével. Tuti nem csak én, de a
tökéletességet, vagyis a törekvést ez irányba nem értékeli annyi ember, mint
azt én korábban gondoltam és reméltem.
Egyre komolyabban
veszem az állatkísérletes dolgok mellőzését, a megkérdőjelezhető márkák
mellőzését, minden olyan dologra fókuszálok, ami a felelősségteljességet
sugallja. Nem hiszem, hogy ez bárkit is érdekelne, de azért próbálkozom. Bár
már többször feladtam magamban, mert minden olyan márkáról írott bejegyzésem,
ahol valami olcsóbbat vagy újat, vagy mást mutattam be, hát nagyjából negatív
nézettségi rekordott döntött, ellenben egy Kylie Jenner bejegyzés felrobbantja
az internet magyar felé, és nehéz elhinni, hogy értelmiségi és diplomás emberek
is ezt a libát majmolják. Én meg izzadok 10+ órát egy írott bejegyzéssel. Tök
gáz.
A másik ilyen jellegű
szívfájdalmam még mindig a külföldről rendelés témaköre. Nem a 60 évesek körében,
hanem a 20-30 körülieknél. Hihetetlen, hogy felnőtt nők azon szenvednek
(nyilvánosan a neten), hogy nem tudnak online rendelni, de a legrosszabb,
amikor azt érzem, hogy félnek tőle. Na de mégis mitől?
Ez olyan, mint amikor a
nyugdíjasok jönnek azzal, hogy mekkora baromság az okostelefon, na és kinek
nincs okostelója? Mindenkinek van.
20-30 évesen
elutasítani egy alapvető dolgot, az online rendelést, az rossz, bezár egy
világba, ami oké, ha nincs igényed másra, de ha van, akkor rendeld meg, és ne
picsogj!
A PayPal a világ egyik
legbiztonságosabb dolga. Nem kell hozzá semmi más, csak pénz meg egy e-mail
cím. Még számlaadatokat sem kötelező megadni, mert lehet rá pénzt tenni, és
utána onnan költögetni. Angolul van, oké, hívd át a szomszéd Pistit, és írd le
mi mit jelent, nagyjából 5 szó és 3 kattintás egy fizetés.
Ez egy fájó pont nálam,
mert hihetetlen szakadékot látok egy 15 éves nyitottsága és egy 25 évesé
között. Viszont a miértet nem értem.
A másik dolog, amit nem
értek még, és zavar, és próbálok hatni rátok, hogy ne vegyetek gagyi dolgokat.
Vagy legalább ne várjátok el, hogy egy ezer forint körüli paletta csodákat
tesz. Nem fog. A hamisítványokról a véleményem tudott, ami a koppintásokra is
kiterjed, ciki, übergáz.
A sminkcuccok pedig
olyan dolgok, amik nélkül lehet élni, nem létszükséglet. Ami viszont fontos
lenne, hogy mindenki ápolja a bőrét. Szerintem a napfényvédelem szajkózásában a
magyar bloggerek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, de még ez is kevés. A
sminklemosás, pontosabban az alapos sminklemosást is éppen elégszer mondjuk el,
de ez is kevés. A Krémmánián olvastam egy kommentben, ahol azt írta valaki,
hogy ha fél órát cseszel el az életedből, hogy fejet fessél magadnak, akkor fél
órát kell rászánni az eltávolítására is, csak, hogy holnap is legyen mire
festegetni, mert bőrt csak egyszer kaptunk, nem lesz új.
Fájó pont, mert
túlságosan sok felelősségérzés szorult belém, hogy megannyi helyen látom, hogy
egy „mini víz” meg egy krém a nagy arcápolási rutin. De a legjobb, amikor azt
látom, hogy egy normális tonik + szérum + krém + szemkörnyék ápolásra, azt
mondják emberek, hogy megfullad a bőr, mert nem lélegzik. Köszönöm, én a
tüdőmmel lélegzek. Jó tudom a bőr is lélegzik, de nem a jó minőségű krémektől
fog nem lélegezni.
Ellenben minden ilyen
fájó ponttal, minden egyes megtért lélek egy hatalmas plusz az életemben.
Mindegy az, hogy nekem hitte el végül, hogy kell a fényvédő, vagy másik 10
blogger társammal együtt alkotott egységes vélemény hatására, de ha végül
megtörtént a csoda, az a dolog az egyetlen, ami számít.
Van egy olyan
gondolatom is, ami szintén nem régen született meg bennem, hogy jó ez a
bloggerkedősdi, de azért nekem nem ez az életem, csak egy hobbi, ami egy
bizonyos százalékát kitölti a szabadidőmnek, de nem ezért élek és halok. Vannak
ilyen magyar bloggerek, és vannak, akiknek ez jól megy, és van, akiken látszik
a kétségbeesett megfelelési kényszer. Határozottan gondolom, hogy ezt túlzásba
lehet vinni, de egyébként meg mókás dolog.
És aki még mindig itt
van. Láthatjátok, nem vagyok túl aktív mostanában. Keresem az utam. A meglepi
dobozok kifutnak és megszűnnek, mert nem látom értelmüket. A havi mindennapi
társaim viszont marad, de azt sem érzem erősségnek. Valami újat szeretnék
kitalálni, valami mást. Nem tudom megmagyarázni, mit és hogyan, de nem érzem
azt, hogy bárkit is érdekelnek még terméktesztek. Látom, mert a bejegyzéseim
hosszúak, a videók hosszúak, de az átlagos oldalon eltöltött idő meg rövid.
Ergó senki nem olvassa vagy nézi végig őket, ami nyílván szomorúvá tesz. Na de
nem panaszkodni jöttem, ezek csak tények, amik arra szolgálnak, hogy
mérlegeljem őket, tanuljak belőle, és jobban csináljam azt, amit csinálok.
Tudom, Amerikában csak
egy hónap múlva lesz hálaadás, és a net majd akkor lesz igazán tele pulykás
képekkel, de azért én már most heppi törkit kívánok mindenkinek, mi a
melóhelyemen ezt mondjuk, mert a legtöbbünknek ez nem egy igazi ünnep (még).
Egyetek pulykát és legyetek
boldogak, amennyire csak tudtok!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
-
▼
október
(13)
- LookFantasztikusságok szeptemberből
- KUKA KEDD 61. HÉT
- Vásárlós Vasárnap – Sephora, biobolt, hajszínező, ...
- Szemcerkák minden mennyiségben 1. rész
- KUKA KEDD 60. HÉT
- Kérdezz-Felelek 2. rész
- Szeptemberi IPSY és MORPHE bag
- Egy év üres fogkrémes tubusa
- KUKA KEDD 59. HÉT
- Hálaadás, vagy valami merengős izé
- Vásárlós Vasárnap Because of Simply Nailogical
- KUKA KEDD 58. HÉT
- Mindennapi társaim Szeptemberben
- ► szeptember (14)
-
▼
október
(13)
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Hálaadást még csak filmen láttam, tényleg ez van, hogy előtte ima, de a lényeg, hogy megegyék a bazi nagy pulykát? Náluk ez ott dőlne dugába, hogy mi csak a mellét esszük. Meg hát meddig kell sütni? (Villanysütőnk van, megdobná az áramszámlát.)
VálaszTörlésA kék plakát propaganda, mint a kormány összes többi húzása, pont olyan. Egyre pocsékabb minden. Nem veszi senki egy kalap alá a terroristákat a menekültekkel a környezetemben, pedig itt még menekülttábor is van/volt a városban. Voltak fura dolgaik, de elszökdöstek. Tudod, ez a baj, a határon követelőző emberek, akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, mert azt akarják. Gondolom, Kanadába sem mehet át mindenki a zöldhatáron csak úgy, iratok nélkül. Pont azt látom, hogy nem foglalkoznak az emberek a témával és a kék plakátok sem érték el a céljukat.
Szerintem nagyon jók ezek a beszélgetős posztok és az a helyzet, hogy annyi mindennel foglalkozik a blogod, hogy ritka, ha valakit minden poszt érdekel. Engem a sminkes, rúzsos nem igazán, nekem a smink kötelező dolog mint a fogmosás. De aki most kezd sminkelni, annak ez remek. A lakkok viszont érdekelnek :)
Nekem sincsen PayPalem, azt hiszem, nem mindegy a kártya fajtája sem. Persze rendeltem már MoYoutól, Bornprettystore-tól meg Ebayről, de nem én fizettem, férj :) Ezzel együtt macera, mert idegőrlő lesni a DHL-t vagy a postást, ha meg GLS vagy DPD hozza, akkor ők eléggé kommunikatívak a sok rendelés miatt, utánam hozzák szinte bárhová a városba.
Sajnos a fejekben eléggé nagy sötétség van az arcápolással kapcsolatban, de most látom a váltást, a termékek is elérhetőbbek, talán ez is teszi meg az infó egyre könnyebb hozzáférhetősége. (Már akinek, ugye.)
Remélem, azért lesznek még posztok, nagyon érdekes a blog, egyedi a stílusa, főleg a videók annyira vidámak, az embernek jókedve lesz ha megnézi :)
Eddig nem láttam, hogy imádkoznának az emberek én meg tuti nem fogok, csak enni, de ezt mondjuk egy hétig.
TörlésJönnek ide is rengetegen, menekültek ezrével. Csak itt kapnak helyet, ruhát, kaját, emrerséget. Szmorú ez úgy ahogy van.
PayPalból nekünk közös van, vagy hát a férj beregisztrált ezer éve, én meg használom. Rendeld valamelyikötök munkahelyére, vagy nyugger szülőkhöz.
Jajaja, már akinek. Én a koreai dolgok nehézkes beszerezhetőségén vagyok felháborodva, mert mi nehézkes rajta? Ingyenposta, tuti vámmentes végöszeg a dobozon. Kifogás.
Lesznek persze, mondjuk most valahogy a videó jobban foglalkoztat.
Ilyen kedveset is régen mondtak, köszönöm.
A mi táborunkban is kaptak orvosi ellátást, kaját és pénzt. Sétálgattak, ücsörögtek a padokon, vásárolgattak. Aztán megszöktek. Kiürült a tábor. Gondolod, hogy a rossz bánásmód miatt? Nálunk még balhé sem volt, semmi, elvoltak békésen.
TörlésMost éppen nem rendelek külföldről, de ha a postás hozza, bárhol odaadja a cuccot, ha meglát, melóhelyen is, bármi is legyen a cím. Nyugger szülőkhöz rendelni, ne viccelj, el lenne cseszve a hetük, izgulnának, hogy jön a futár.
Mennek Németországba, a jó élet reményében. Bár nem szeretném hallani azt a németet, amit arab vagy fárszi akcentussal beszélnek, huhu.
TörlésDehogyis. Tavasszal rendeltem anyámékhoz dolgokat, hu be voltak sózva, ültek a kapuban és várták a fél szomszédsággal együtt. Nem mindennapi esemény hogy Fazekasékhoz a Nagy (kelet)Németországból csomag érkezik. XDXDXD
Tökös kávé nyami :).
VálaszTörlésSzerintem jó, hogy igényesen írod meg a bejegyzéseket, én pl. alap dolgokat használok a reggeli sminkemhez, rúzst pl. soha de mindig végigolvasom azokat is, a videókat is megnézem. Csak ezekhez nem tudok mit hozzászólni mert máson tetszik csak magamon fura.
Az igénytelenséggel meg nem lehet mit kezdeni. Azért sztem mindenkivel előfordult már párszor, hogy nem mosta le a sminket de ez mondjuk buli után vagy amikor olyan fáradt az ember, hogy elalszik tv nézés közben. Rendszeresen ilyet csinálni gáz mert jól kiszúrunk a bőrünkkel.
A fényvédelem nagyon fontos csak picit túltolják mert egy csomó posztnál sejteni lehet, hogy szponzorált dologról van szó. Ettől még foglalkozni kell vele, csak a normális keretek között. Lassan már az arclemosó is fényvédős lesz és nem azért mert tényleg az kell, hanem mert a cégeknek ez most marha nagy bevétel, hogy erre így rápattantunk. Megkérdeztem egy bőrgyógyász barátnőmet, hogy tényleg mi az ami kell és azt mondta, hogy ha fényvédős a krém, elég egy 15-ös alapozó, több teljesen felesleges. Tudom, hogy változnak a környezeti ártalmak, meg újabb kozmetikai összetevők jöttek de anyukáink sem fényvédőzték 600-as faktorral a fejüket és köszönik megvannak. Plusz én szeretem ismerni az egyes vegyületek hosszútávú hatásait is mert volt már meglepi, hogy bocsi, mégis károsabb mint amennyit használ. Sajnos az öregedés/tumor kialakulása életmód de nagyobb részben genetika. Ezzel meg nem tudunk mit csinálni.
Nemcsak a meglepi dobozokat olvastuk/néztük ám :). Írj arról, ami eszedbe jut. Pl. tök régen volt mitől lettem ma szebb? Ha csak alapozót használsz, az is hasznos mert neked elhiszem, hogy jó vagy gagyi. És igenis, szépen végigolvassuk a posztokat.
Még annyi jutott eszembe a fényvédőkhöz, hogy azt viszont kevés helyen olvastam, hogy hé, te, minden ruhából kilógó bőrdarabkát be kell ám kenni, és nem csak a strandon. Pedig a testünk többi része ugyanúgy ki van téve a napsugárzásnak, csak egy naptejet- vagy tényleg, miért nincs fényvédős testápoló minden polcon?- nem lehet olyan aránytalaul drágán eladni mint egy arckrémet.
TörlésÓ én buliarc időszakomban 17-18 évesen pont azért nem sminkeltem, mert részegen nem volt buli a sminklemosás. DE! volt olyan csak aki a szemcerkát csak extrába húzta, és húzta és egy évig sem mosta le.
TörlésA 15-ös fényvédős krémmel az a baj, hogy nem kenjük olyan vastagon, hogy az tényleg érjen is valamit. De ha a krém és az alapozó is fényvédős, az már talán oké rövid időre. De 5 perc melóba menésre én sem használok többet, viszont ha kimegyek a napra, akkor tuti 200+ faktornyi cuccot kenek egymásra.
Egyébként anyám pont jó példa vagy ellenpélda, nem használt sosem fényvédőt, így aztán úgy is néz ki, mint egy dalmata kutya, és az én vállam pont így.
Én a kémiai hámlasztást nem pártolom, mert hosszútávú hatásáról még nincs eredmény, és ott is a fényvédelem kavar be.
Jogos, egész testünket kéne kenni, de én tetőtől talpig ruhában vagyok, jó nyáron rövidujjúba megyek dolgozni, de ha máshova is mentem a fényvédő ott volt. Így is pöttyös vagyok bakker :(
Jönnek szépen, sorban a dolgok, csak abba kell hagynom a túl sok gondolkodást.
Szeretem ezeket a posztjaidat, illetve nekem pont a tesztek és főleg a sminkes bejegyzések hiányoznak itt a blogon. Bevallom, a videóidat sokszor túl hosszúnak érzem, de legtöbbször téged hallgatlak sminkelés közben. :)
VálaszTörlésA paypal nekem alap, ahol lehet azzal fizetek, de a külföldi rendeléssel úgy vagyok, vagyis az Amerikából valóból, hogy amikor egyszer rendeltem és a 10 fontos postaköltséghez még 15 fontos vám jött, annyira kiakadtam, hogy azóta sem próbálkoztam vele. Az is igaz, hogy itt a UK-ben szerencsére egyre több dolog lesz elérhető.
Kéne új gép, nincs motivációm a mostaníval, telóval meg főleg. Élőben tök jól néz ki a smink képen meg egy foltos pacának, nem értem miért. Grrrr.
TörlésA videók baromi hosszúak, meg kell tanulnom, hogy milyen témájú dolgokat lehet megvalósítani 4-6 percben, aminek azért van valamilyen értelme. Szerintem visszahozom a Mitől lettem szebb ett.
A DHL -t nagyon kell kerülni, de ha valami sima postával megy, akkor az esélye a vámolásnak nem olyan magas.
Ázsiból meg minden pár dollárosként érkezik.
Heppi törki Neked is :D!
VálaszTörlésNe légy szomorú, szeretünk és olvasunk, meg nézünk! Az bizti, hogy van egy kis magod, aki itt hozzácsacsog a mondanivalódhoz.
Engem 2 dologgal térítettél meg: Kuka Kedd és élénk festékek (szemre). Jó 10-essel idősebb vagyok, de szeretek Tőled tanulni. Nem szégyen a fiatalabbaktól átvenni a tudást, hiszen mindenki adhat, mutathat nekünk újat.
Bevallom én nagyon ritkán rendelek külföldi oldalról, mert nem akarom szórni a pénzt. Nekem nincs belőle sok, bár kozmetikumra elég sokat költök. Tudom, hogy elkap a gépszíj, ha elkezdem és akkor nincs megállás. Én csak ettől félek, a mikéntje nem okoz gondot. Először az esküvőmre vettem holmikat az Etsy-ről. A napokban pedig Koreából rendeltem 2 terméket erősen meghúzva a nadrágszíjat. Ha az utóbbi jól sül el azt hiszem végem lesz, beszippant a netes rendelés és Korea :)
Én is hiányolom a sminkes posztokat. Minden kinézeted érdekel! Ha videóban láttam, akkor is külön is kérem :D
Szeretem a teszteket is. Érdekelnek a szokásaid, akkor is, ha máshol élünk, más a bőrünk, a korunk és a körülményeink. Ahogy élsz arról is írhatnál még :)
Írj a toleranciáról, azt nagyon szeretem! Kanada fantasztikus hely lehet ilyen szempontból! Ami itt megy az bohózat, de visszatért kicsit az emberekbe vetett hitem, mert az ál-szavazás legalább meghiúsult. Láttam az ellenplakátokat és csudijók voltak. Aki figyelmesen közlekedett láthatta azokat.
Egy új kihívás sorozat esetleg? Pl: nem használhatsz eszközöket, csak amit a kezeddel fel tudsz kenni, így készülhetne a smink. Tudom, hogy utálod :D Kíváncsi lennék rá videóban is. Ezt már millióan elsütötték, de hátha: kell egy bevállalós férj, aki kifest Téged és felveszitek videóra a procedúrát.
És végül: hálás vagyok, mert olvashatlak, szórakoztatsz és tanítasz. Nem baj, ha nincs minden nap írás, várjuk türelmesen ;)
Jó lett a pipi, de egy héti fogjuk enni.
TörlésTejesen jogos. Nem fogom megtéríteni a fél világot, mondjuk azt, még nem állnak rá készen. :)
A rendeléssel sokkal jobb dolgokat lehet beszerezni, és akár olcsóbban is, de persze kell a kontroll, mert a hirtelen jött mennyiség megszédíthet.
Én nagyon uncsin élek ám, melegítőben meg kócosan. Sőt sört iszom és böfögök is. Lesznek sminkes bejegyzések, összeszedem magam :)
Jajj az ellenplakátok zseniálisak voltak, ki gondolta volna, hogy Somogyban 42 medvetámodás volt a 16. században. Kellett egy kis jó hangulat a politikai életbe.
A férj nem akar szerepeni, sehogy :( szomi.
Tudom, hogy a youtube a szórakoztatás helye kéne hogy legyen, de nekem valagy nincs erőm ilyen videókat csinálni mint a 100 réteg valami meg az olyan festegetés, amit alapból nem szeretek. Komfortzóna gondokat érzek itt, hmm, majd alakul.
:) Köszönöm, jövök, jövök.
Engem simán kukakeddistává tettek a szelektálós bejegyzéseid! :)
VálaszTörlésKöszönöm.
Van, hogy meginogok, mert nincs "kedvem" hozzá, viszont, mivel imádlak olvasni, és ott vagy az olvasnivalók listájában, hétről-hétre szembejönnek ezek a posztok, és motiválnak.
A videóid szuperek, kifejezetten jól áll neked ez a műfaj, ragaszkodj továbbra is az egyedi, szókimondó, őszinte stílusodhoz. Meg kell mondjam, lenyűgöz, valahányszor azt látom, hogy a videóban bemutatott termékek a bejegyzésben is szerepelnek, gondos listában összeszedve, linkkel. Tudom, mennyi meló van emögött, tiszteletreméltó ez a maximalizmus.
Kíváncsi vagyok, milyen új témákat fogsz bevezetni a blogod felületén, mert hogy érik valami nálad, azt érezni lehet.
Egy tanács: ha bármikor, bárhol valami bevillan, hogy "jajj, ez jó téma lehetne", azonnal nyiss neki mappát, és ne engedd, hogy elszálljon a gondolat, maradjon nyoma. Valószínűleg ezt egyébként is így csinálod, a mondatomban a hangsúly a bármikor, bárhol szavakon van :)
Kukakeddista, hihi, ez jó. Nagyon szívesen, csak találjak dolgokat jövő hétre is :)
TörlésÉn is kíváncsian várom, mert még jómagam sem tudom, de majd most sokkal hosszabb fürdőket veszek, ott jobban jön az ihlet.
Ha van vmi, akkor azt FB-on megírom mindig a férjnek, hogy legyen nyoma. Ha itthon vagyok akkor a word és a mappa is egyből előkerül.
Amit ki kell találnom, az a hogyan csináljak rövid videót vagy kis bejegyzést.
rövid videó, kis bejegyzééés?!
TörlésJaj, ne! :)
Megszoktam, hogy hozzád én betálcázok, nekiülök és műélvezek! :D
Értem, persze, biztos van, aki igényli ezeket, sokszor én is agyaltam, hogyan kurtítsak, de amióta elengedtem ezt a dolgot, szabadnak érzem magam...merthát mit is húznék ki a mondanivalóból? Nem bírok olyat találni, amiről ne érezném azt, hogy a törlése csonkítás.
Ha neked 30 perc kell ahhoz, hogy önmagad légy a videón, vagy ezerszavas ihleted van, akkor ne add alább.
Tudsz írni, jól írni, én pedig szeretek olvasni. Többen vagyunk így ezzel szerintem.
A fejben felállított korlátok nem tesznek jót a kreativitásnak.
XDXD hangosan felkacarásztam :)
TörlésNem, jogos, hosszú témát nem is rövidítenék meg, de biztos van egy rövidebb téma is ott valahol, csak össze kell futnunk.