2016. október 4., kedd

KUKA KEDD 58. HÉT



Újabb hét, ideje újra benézni a szekrény mélyére. Vajon mik bújtak meg a legalján?


Először is kidobtam a tojástartókat, amik eddig csukva voltak egymás tetején a konyhaszekrényen, hogy a cicák ne tudjanak oda felmenni. Aztán remélem, hogy már leszoktak róla, mert meguntam a tojástartókat. (Igen, van egy kisebb tojásfüggőségem.)


A fürdőből kihajítottam egy ColourPop pirosítót, amit azért nem használtam túl, de mégis fura kék foltok jelentek meg rajta. Kevesebb, mint egy év alatt kuka lett belőle, ami nem túl jó előjel a többi cuccra nézve.




Ezután egy ecset fog menni útjára, mert megharagudtam rá. Ha szétesik, akkor essen, nem fogom ragasztgatni. Nem fogok vele bajlódni, nem és nem.


Szépség oldalon még egy pár kis kacat fog eltűnni az életemből. Láttam magyar oldalakon kis macaron kinézetű tartályokat vagy miket, mert olyan jópofának tűntek. Hát nem az eBayről kell rendelni olyan dolgokat, amiket be szeretnénk zárni úgy, hogy az anyag benne is maradjon, főleg ha az folyékony. Szóval hiába volt 2 dollár, ha csak kacat, így aztán meg is szabadultam tőle.



Ruhásszekrény terén kihajítottam az összes övet, ami semmihez nem tartozott, meg egy olyat, ami túl nagy volt. Igazából párról még sejtem mihez volt, de csak a remény volt bennem, hogy majd valami DIY ötlethez jó lesz valamelyik. Jobb lesz a dolog nélkülük. Találtam még pár derékra való gumis övet, amiket lényegében sosem használtam, így ők most tesztelés alatt vannak. Ha most sem veszem őket elő, akkor kuka nekik is.





Ennyi lenne mára. Megint kevesebb lett a szekrényben és fürdőben is. Kicsit mérges vagyok, mert az ecset szétesett, a pirosító megromlott, a macoronok csak simán haszontalanok.


Volt még másvalakinek is ilyen rossz szériája?


7 megjegyzés:

  1. Megint egy szatyor gyerekruhát raktam össze (persze közben venni is kellett nagyobbakat), nálam ezek folyamatosan mennek, mert nem nagy a szekrény. Mivel festéskor elég sok mindent kiszórtam, most kis ideig csak pár cucc kerül ki a lakásból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A festés és a költözés az mindíg egy jó ok a lomtalanításra. Lassan költöznünk kéne :)

      Törlés
    2. És még nincs vége, folyamatosan haladunk a szekrények rámolásával, eddig csak azt szórtuk ki, ami elöl volt vagy nem akartuk átpakolni :)
      Hú, a költözés még durvább, bele sem gondolok.
      Nekem most nagy öröm, hogy született egy kis unokaöcsi, mire az én gyerekeim kinőnek a játékokból, van kinek adni, pl. kismotort, ráülős vonatot. Persze van, amit nem adunk oda, meg amit nem akarnak, azt eltesszük az unokáknak (ez csak vicc).

      Törlés
  2. Na, eltűnt, amit írtam, kezdem elölről:
    Én szerencsésebb voltam, ilyen megromlós-eltörős dolog nem volt.
    Clinique szemhéjfesték duo, rúzs és EL bb. Ezek majdnem elfogytak, a bb krém le is járt asszem. Egy YR golyós szemkörnyék-ápoló. Nem használtam eleget, van jobb is, tehát kuka. Ezeket nem sajnáltam.
    A kosárkákat még nem szortíroztam, majd máskor. Ruhafronton most nem néztem körül. Ha elkezdenek forogni a melegebb holmik sztem kiderül mit kell kihajítsak. Lusta hozzáállás, de nincs kedvem kiszórni az összes ruhát a szekrény elé. Csak apránként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ki kéne szórni az összeset, mert megint fogy az ihlet, ami azt jelenti,hogy sok határon billigő dolog van, de egyiket sem akarom kitenni magamtól. Ez csak tömegesen és időtrászánosan megy.

      Törlés
  3. Az ilyen öveket én is kidobtam :). Egy vállfára raktam őket de csak egy nagy gombóc lett az egész. Azt sem tudtam, hogy mihez vannak.
    Ez tudom, hogy gáz, de én nem nézem, hogy mikor jár le a szavatossági idő. Pl. pirosítót simán használok bármeddig. Ha gyanús mint a múltkori folyékony akkor persze előbb repül.
    Azok a kék foltok tényleg nem túl bizalomgerjesztőek. Mitől lehet? A pigmentek összeálltak vagy kicsapta valami (pára esetleg)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mitől lehet. A párát nem tartom kizártnak, de a többi eddig nem murdált meg. Meg van páraelszívó a fürdőben, mondjuk attól még van pára is.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány