2016. október 10., hétfő
KUKA KEDD 59. HÉT
Semmi meglepő nincs már
a keddben, ha azt vesszük, hogy kedden bizony jön a Kuka Kedd. Ma a szekrényből
random dolgok mennek, a fürdőből is, de mondhatni nagy márkákat reptetek meg.
Az első a tavalyi
sapim, amit nem akartam kihajítani addig, amíg nem találok valami mást
helyette, de felpróbáltam, és olyan bolyhos, hogy inkább nem. A macska is
megrángatta párszor, az sem segített szegénynek. Idénre nem tudom milyen sapim
lesz, mert a hajam picit fog mindig, így semmi fehérközeli vagy világos szín
nem jöhet számításba.
A második egy papucs a
Humanicból, ami olcsó volt ugyan, de tök felesleges, mert csak kidörzsölte a
lábam, de semmi más haszna nem volt. Nem egy szép darab, sőt… Nem egy kényelmes
darab és a többi. Szóval tőle nem nagy szívfájdalom búcsút venni. Mondjuk, a 10
centis magas sarkúmat sem hordom, de az még a tartogatós státuszban van.
Az uccsó a szekrényből,
és annak is az aljáról a korábbi Guess pénztárcám, aminek sok baja nincs, de
most valljuk be, azért vettem újat, mert ezt már meguntam, najó, meguntam, hogy
nem hogy, nem férek el benne. Akkor meg minek rakosgatni. Bye.
A sminkcuccok frontján
van itt minden, és mindennek más lesz az oka.
Az első az Estée Lauder
Stay-in-Place Powder Makeup nevű púdere lesz, ami púderként is és alapozó nélkül
csak púderként is szuper darab lehet, ha jó a szín. Grrr. Mivel az, amit én
vettem, az 1N1, azaz ivory nude, azaz a legvilágosabb szín, a nem sárgás és a
nem pinkes szériából, ami konkrétan sötét és sárga rajtam. Ezt bő másfél éve
sikerült venni kicsit több színnel, és sokáig oké is volt, de most nyáron nem
értem el az Estée Lauder színskáláján a legvilágosabb színt. Az anyagra
egyébként nincs panaszom, remek darab, de a csomagolása nem tetszik, gagyi
műanyag és a rácsos lukak nekem nem tűnnek higiénikusnak.
A következő egy
Clinique pirosító lesz egy ajándékcsomagból, amit nagyon sokáig örömmel
használtam, de megöregedett és már nem is fog nagyon. 4 éves lehet talán, így
aztán nem kéne, hogy bármilyen rossz érzésem legyen miatta, de azért sajnálom.
Szerettelek kedves Clinique pirosító.
Az utolsó távozó miatt
viszont nincsenek szomorú érzéseim, mert ezt nagyon benéztem. Ez a Missha Glam
Fever Oil tint nevű valamije. Arra számítottam, hogy olajos lesz, de a tint szó
egy erősebb fedést is sugallt. Fedése nincs, de szájfény állaga igen, ragad,
undi, fujj, és mindehhez képest drága is volt. Kétszer használtam, vagyis
próbáltam, így valakinek majd jó lesz.
Meg is vagyunk az 59.
Kuka Keddel. A fürdőben van még mit kihajítani, csak nem akarom, mert szeretem
őket, viszont ruhafronton nem nagyon, így ott egy nagy selejtezést kell
tartani, nagyon nagy komolysággal és időrászánással.
Nálatok mizu?
Ki őrizget 5+ éves sapikat,
pénztárcákat?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
-
▼
október
(13)
- LookFantasztikusságok szeptemberből
- KUKA KEDD 61. HÉT
- Vásárlós Vasárnap – Sephora, biobolt, hajszínező, ...
- Szemcerkák minden mennyiségben 1. rész
- KUKA KEDD 60. HÉT
- Kérdezz-Felelek 2. rész
- Szeptemberi IPSY és MORPHE bag
- Egy év üres fogkrémes tubusa
- KUKA KEDD 59. HÉT
- Hálaadás, vagy valami merengős izé
- Vásárlós Vasárnap Because of Simply Nailogical
- KUKA KEDD 58. HÉT
- Mindennapi társaim Szeptemberben
- ► szeptember (14)
-
▼
október
(13)
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Én most hétvégén négy testápolót és öt rúzst dobtam ki. A Sisley rúzsért fájt a szívem, de már régi volt és nem is igazán használtam, és csak azért, mert Sisley, nem akartam tartogatni.
VálaszTörlésNagyon cuki a sapi ^_^
4 testápoló egyszerre nyitva, jólvan, jobban érzem magam, szinte ártatlannak.
TörlésSisley, azt hiszem nem akarom tudni, hogy az mibe fájt.
Most is két testápolót használok egyszerre és még kettő várakozik a polcon felbontatlanul.
Törlés"Szerencsére" ajándékba kaptam a Sisley-t, így nem fájt annyira megválni tőle, de így sem volt éppen jó érzés. Egy olcsó, drogériás darabot mégis csak könnyebb selejtezni.
Pontosan, ezért is élte túl sok cuccom évekig. Nincs szívem...
TörlésSapkákat ritkán hordok, így az nincs régi. Viszont pénztárcában én is elrakós vagyok. Van egy lassan húsz év körüli darabom. Igaz mióta 16 éve világgá mentünk azóta nincs élesben szanálva ugyanis nincs benne egyetlen kártyahely sem, miközben borítéktáska méretű. Tökéletes állapotban van és nincs szívem kidobni, hisz életem első harminc évéből így is alig maradt valami. A magunk elől eldugott hitelkártyákat, forgalomból azóta már kivont magyar papírpénzeket és némi vésztartalék dugipénzt tartok benne. Szóval nem teljesen haszontalan. :))
VálaszTörlésA szanálva az használva akar lenni, de még csak az első kávém iszom. :)
TörlésDe olyan szépen írsz róla, hogy érezni a jelentőségét. Azért remélem lesz 10 év múlva pár ilyen dolog, amiről ugyanígy tudok írni.
TörlésNemrég cseréltem le a pénztárcámat, szerintem volt 15 éves, de inkább 20, nagyon hasonlót vettem. Mostanában sok helyen futottam bele olyan helyzetbe, hogy nem lehetett kártyával fizetni (Tesco, Spar, étterem, pedig máskor szokott működni), szóval kell a rendes pénztárca, még mindig nagyon sok helyen nem elég csak a bankkártya. Kicsit siralmas, nem?
VálaszTörlésNem értem a lyukakat a púder alján, hátha könnyebben kap nedvességet?
Pirosítóból mindig egyet szoktam régebben használni, nagyon halványat, ezek el szoktak fogyni, púderből meg van 3 egyforma tartalék, a rúzsaimat is elhasználom. (Nincs is beauty blogom :)
Valahogy nem sikerült a héten semmit sem selejtezni, meg is lepődtem, hogy már megint kedd van?? bár vettünk új függönyt és a régit anyu megkapja, ez nem tudom, mennyire számít kukázásnak? :)
Gáz, eléggé. Nem is tudom mikor fizettem kp-val utóljára.
TörlésAmi egyébként fura, hogy itt sosem kell odaadni a kártyát a kasszásnak, mindig magam dugom be a gépbe, és sosem fogja meg más.
Ezen azért lehetne változtatni, főleg, ahol a kasszás csak úgy odavágja a paypasshoz kérdezés nélkül, meg anélkül, hogy le tudná az ember ellenőrizni mit is fizet. (DM, Spar)
Talán, hogy a szivacs szellőzzön, de ha szellőzik, akkor koszos is lesz. Én sem értem.
Szerintem nálam a blog nem határozza meg a mennyiséget, mivel mindent magam veszek, meg kb semmiről sincs önálló teszt. De határozottan csökkentések lesznek.
Hát az ő oldaláról semmiképpen :) de nekem egy konténernyi cuccom lapul anyáméknál, így aztán nem mondok semmit :)
Milyen fehér lehetsz már! Hát ezekért nekem is fájna a szívem. Különösen a púder jó drága darab.
VálaszTörlésÉrdekes, hogy a pénztárcáimat nem tartogatom, pedig minden sz.rt elteszek egy időre legalább. Egy usánkám van, ami legalább 15 éves, de az a zimankóban minden évben előkerül, amikor a normális sapkák már nem védenek eléggé. Nem egy "fancy" darab, de akkor ha lefagy a fülem nem érdekel mi van rajtam, csak tartson melegen. 20+ kilóval ugyanolyan fázós vagyok, mint lánykoromban.
Könnyes búcsút vettem egyik kedvenc khaki színű nadrágomtól. Nagyon nőies fazonú, magas derekú, rugalmas pamutból van. Évekig sunnyogtam vele, pedig régóta nem jó rám. Kifogástalan állapotú a sok hordás ellenére. Adományba megy egy szintén khaki színű bomber fazonú kardigánnal együtt. "Kinőtt" darab ez is.
Kozmetikum most nincs kukába való.
Volt nemrég egy kép, amin beleolvadtam a falba, mondjuk nem tejesen fehér.
TörlésUsánkám nekem is volt, de az egyik madzagja elszakadt. Pedig az eredeti orosz volt :( A sapi itt nem lehetőség, hanem mindenképpen muszáj.
Valaki majd örülni fog neki :)
Kár a sapiért, tök cuki :/. Úgy tűnik, hogy a púdert alig használtad, nálam hamar fogynak (vagy én használom bénán, nem tudom).
VálaszTörlésCsak laposan kopott, hónapokig használtam. Igyekszem nem csak a közepét használni a púdereknek, mert az olyan idegesítő, amikor kitörik a tartályból.
TörlésA sapira haragszom, mert egy szezon után bolyhos lett meg ronda :( még ha cuki is.
A poszt végén lévő kérdésen nagyot nevettem! :D
VálaszTörlésUgyanis rájöttem, hogy nekem pénztárcagyűjteményem van, és nem is kicsi, minibugyellárisoktól kezdve az orbitális brifkóméretű darabokig megőriztem mindent. Van kapcsos, patentos, cipzáras, hülyefüllel záródós, stb. Egyet használok, egy nagyobbacska kopott Avonost, mert jó az elosztása, és addig nem cserélem le, amíg nem látok hasonlóan jót. Nem esküszöm a bőrre, jó nekem a műbőr is, a valódit ugyanúgy képes vagyok leamortizálni.
Sajnos, a neszesszereket is gyűjtöm, sőt vásárolok is teljesen fölösleges darabokat, mert elkap a gépszíj, ha szép mintájú példányt látok.
Na, ezek közül én is szelektálni fogok! :)
Komoly, szóval akkor megvan a gyenge pontod.
TörlésNeszesszerből nekem is van sok, mert az ajándékcsomagokhoz is mindig adtak, meg az Ipsyvel is jött egy csomó, de most igyekszem tőlük szabadúlni, mert nem használom őket semmire.
Venni is, jajj, nem, soha. Nem mondom meg mit nem nézz meg, mert akkor tuti megnézed, és ott sok cuki van :)
Nekem igazi bőr tárca tők felesleges, mert megunom hamarabb, mint leamortizálódik. Jók ezek a 20-30 dolláros Guess pénztárcák, mert szépek, de nem szívfájdalom megválni tőlük.