2016. április 21., csütörtök
Etude House Proof 10, egy jó szemhéjalapozó a mindennapokra
Ez egy koreai
szemhéjalapozó 6,5 dollárért. Az állaga egy zsíros folyós valami, viszonylag könnyű
ujjról lemosni. A Zoevásnál legalábbis sokkal könnyebb. A szemhéjunkon, és
persze a felett szépen eltapizzuk, várunk egy picit, és jöhet rá a
szemhéjfesték. A széleket nagyon szépen eloszlatjuk, különben esélytelen lesz a
satírozás. Én a festék részt azzal kezdem, hogy, egy bőrszínnel, vagy ahhoz
közelivel végigmegyek azon a határon, ahol éppen majd véget ér a színes részt.
Ezt azért csinálom, mert ebből a szemhéjalapozóból nagyon nehéz eltalálni a
tökéletes mennyiséget, és ha kicsit mégis több került fel, a világos
szemhéjpúder megakadályozza azt, hogy a színes színt ne tudjam elsatírozni,
mert beleragadt az alapba és nem mozdul. Ez inkább a kezdetekben fordult elő,
most aztán már ment az adagolás. Adagolásról jut eszembe, hogy sosem teszem
közvetlenül a szememre, először frissen mosott ujjra. Próbálom védeni a
bacilusoktól, sajnos ez a kiszerelés nem kedvez a hosszam, biztonságban
eltarthatóságnak. A kiszerelése annak sem segít, hogy ki lehessen nyerni
a teljes mennyiséget, a tubusnak jobban örülnék, de értem én, hogy így cuki.
A hatása tökéletes (közeli), ezért minden mást meg tudok neki bocsátani. Tényleg, ha jó a mennyiség, minden ott marad ahova előtte feltettem, nincs kószálás, vándorlás hosszú órákon át. Mindezt teszi 6,5 dollárért, ingyen postával. Igazából újra is vehetném, de hajt a kiváncsiság, mi van még. Ami biztos, ha egy kicsit is fura lesz a szaga, kidobom. Olvastam mások véleményét, hogy megromlott. Simán el tudom képzelni, hogy akármennyire is vigyázok, 5-6 hónaposan megpurcan.
És nem történt semmi, egy éven keresztűl a szagaváltozatlan maradt, az állaga úgy szintén.
Amit hozzátennék még. Az Etude House egy olyan terméket kínál olcsón, ami a mindennapokra bőven eléri a szintet. Viszont ott van egy pici de, a 10+ órás viselést már nem bír mozdulatlanul. Jó ez rengeteg idő, és az sem mindegy milyen az a szem zsírosság szempontjából, és hogy milyen évszak van. Fontos alkalomra, főleg ami hosszú is, mint egy esküvő nem ajánlom, főleg hogy a könnyek egyből kikezdik a szélét. Ezt egy szeles napon való sétáláskor, könnyezéskor sikerül tapasztalni. Nem volt szép látvány.
Forrás: Krémmánia |
Én a Jolse.com-ról
rendeltem, másfél hét alatt itt volt a dobozom. A dobozra automatikusan 5-10
dollárt írnak rá, legyen benne bármekkora összegű rendelés. A vámmal biztosan
nem kell vacakolni. Jelenleg 6,49 USD-ért árulják. És jöt a dobozzal egy csomó
termékminta uuu.
Ennyi pénzért ez egy
nagyon jó választás, én csak bátorítani tudok mindenkit rá, akit nem zavar
benne a parabén.
Ti milyen márkájú szemhéjalapot használtook?
Melyik kiszerelés a kedvencetek?
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
április
(25)
- 7 dolog, ami hiányzik Magyarországról
- Sigma Nightlife, ecsetek ünneplősben
- Zebra, kereszteződés, nálunk
- Áprilisi IPSY bag
- KUKA KEDD 35. HÉT
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából, áprilisi kiadás
- Vásárlós vasárnap videós kiadás
- Miért nem megyek én fesztiválra?
- 7 dolog, amit megváltoztatnék a világon
- Etude House Proof 10, egy jó szemhéjalapozó a mind...
- Mitől lettem ma szebb? Telepathy
- KUKA KEDD 34. HÉT
- Mi lapul a pénztárcámban?
- 7 rossz szokásom, csak mert vannak ám
- A 19. munkanapló, amikor nagyon mérges vagyok
- Üres flakonok utolsó tánca I. vitaminok
- Üres flakonok utolsó tánca I.
- Meglepetés, vagy csak valami, kicsit más.
- KUKA KEDD 33. HÉT
- Lime Crime, botrányos, vagy botrányosan jó?
- Gondolatok a divatról, az öltözködésről, a stílusr...
- Miért szeretem a színes sminket?
- KUKA KEDD 32. HÉT
- 7 kedvenc Youtube barátnőm
- 7 kedvenc ajakra való kencém
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány