2016. április 30., szombat
7 dolog, ami hiányzik Magyarországról
Idén
már szinte biztos, hogy nem sikerül meglátogatni kis hazánkat, így aztán egyre
jobban kellene, hogy hiányozzanak dolgok. Nézzük, hogy mégis mik azok, amik
nélkül kicsit kevesebbnek érzem az ittlétet!
Hiányozni
különböző dolgok tudnak. Emberek, tárgyak, megszokott dolgok, épületek, az
étel, a nyelv, bármi, ami korábban 100%-ban alapértelmezett volt.
Hiányzik
egy kelet-európai barátnő. Itt direkt nem írtam magyart, mert nem feltétlenül
szükséges pontosan ugyanonnan jönnie. Hiányzik az, hogy egy rugóra álljon az
agyam valakivel, hogy valaki ugyanazokat a poénokat ismerje. A kirgiz
kolléganőmmel egyébként pont ezért értettük meg egymást olyan jól. Szó se róla,
imádom az összes barátnőmet, és imádom, hogy mennyi mindent tanulhatok a
világról, de azért jó lenne egy hasonló is.
A
kaja az egyik olyan dolog, amit meg kell szokni. Erről akár egy külön listát is
írhatnék, de az nem egy 7 pontos iromány lenne. Amit nem lehet pótolni, az a
házi készítésű húsáru, mint a disznósajt, kolbász, sültvér, kenőmájas. A szüleim
mindig is tartottak malacot, így én ilyen jellegű dolgokat sosem vettem, az
csak úgy lett. Ez itt nincs meg. Maga a disznóvágás is hiányzik kicsit, de arra
már találtam megoldást. A hús mellett a tejföl hiányzik és a relatívan olcsó
alkohol. Meg az, hogy a Tescoban tudjak venni egy tálca sört. Néha még most is
elbambulok a nagyobb boltokban, hogy hol is van a piarészleg, de nincs, mert az
külön liquor store-ban van.
A kép innen származik |
Pár kép a disznóvágásról. Vigyázat sokkoló lehet, de
valóban vér folyik és belek látnak napvilágot.
Ennek a képnek a publikusságát biztosan meg fogom bánni, de a disznóvágás szünetében olyan jó csirkéket ölelgetni, szőkén. |
Hiányzik
Budapest. A húgyfoltokkal és a kutyaszarral együtt. 19 éves koromban költöztem
Pestre, egyből a 7. kerületbe, majd onnan ide-oda. Nagy részét az életemnek
Kecskeméten éltem le, de mégis Pest hiányzik, a látkép és a Duna. Vicces, mert
amíg a pesti oldalon laktam, addig Budára jártam suliba, amikor már Budán
laktam, akkor meg a 8. kerületbe jártam dolgozni. Imádtam átvillamosozni a
Dunán, nézni a hidakat, a hegyet és a tetején a nagy nemzeti sörnyitót.
Hiányoznak a régi épületek, a villamos, a kedves kallerek a Kálvin térről.
Persze sok minden nem hiányzik, de az emlékek megszépülnek.
Budapesten
belül is hiányzik a régi kecónk. Amikor tavaly visszamentünk látogatóba, az
annyira furcsa volt. Laktunk itt, meg ott, de nem volt hova hazamenni. A budai
lakásunkban semmi különös nem volt, egyszobás kis valami, hülye elrendezéssel,
közepes zajjal, furcsa szomszédokkal. De az volt a mi kuckónk, nekünk hármunknak.
Innen mentünk az esküvőnkre, ide fogadtuk örökbe az első cicánkat, itt történt
minden, ami a mostani életünkhöz vezető utat jelenti. Ezt sosem fogom
visszahozni, és persze nem is kell, csak nosztalgia. A vicces, hogy ebben az
épületben van a kozmetikusom „rendelője”, a Kiwi szoliban, és amikor tavaly
mentem hozzá, annyira dobogott a szívem csak úgy magától a háztól. Kinek dobban
meg a szíve csak egy ronda háztól?
Hiányoznak
a baráti összejövetelek. Ez már sosem lesz olyan, mint volt. Sem a kecskeméti
középiskolai időszak bandája, sem a főiskolai, sem semmi egyéb. Mindenki megváltozott,
különböző utakra léptünk, de néha olyan jó lenne visszamenni az időben, és csak
élvezni, hogy hajnal kettőkor mindenki visít azon, aki a legrészegebb.
Ide
kapcsolódik, de kicsit mégsem, maga Európa hiányzik. Az a tény, hogy felülhetsz
egy vonatra vagy egy buszra, és 3-5 óra múlva egy másik országban vagy.
Felszállsz egy fapadosra, és 2 óra múlva ott van London vagy Párizs. Innen
maximum az USA van „emberi távolságra”, de az olyan, hogy ezer kilométerig
semmi érdekes. Hiányzik, hogy nem tudunk csak úgy átruccanni Lengyelországba vagy
Ukrajnába. De még ha nem is akarnék külföldig menni, Magyarországon belül is
annyi mindent lehet megnézni, annyi vár van, annyi múzeum. És csak be kell ülni
a kocsi, 1-2 óra, és tádámm, értékes szabadidő.
Cirill betűs madaras teszkó, dupla alkohol sorral. |
Hiányzik
az Auchan. Komolyan. A tipikus bevásárlás, amikor a megszokott dolgokat csak
bevágja az ember a kosarába. Én mindig Gyermelyi tésztát vettem, sosem
gondolkodtam rajta. Tudtam a márkákat mindenféle termékfajtáknál, nem kellett
sok időt ezzel eltölteni. Ami kimondottan hiányzik, az a Zewa 10-es papírzsepi,
tejföl, rizikómentesen normális ízű fogkrém, a normális tampon, a nem gyógyszer
csomagolású erős rágó, az Univer majonéz (azt tudok venni itt sokszoros áron és
messze). A bevásárlással kapcsolatban a Nagycsarnok is hiányzik kicsit,
szerettem azt a piacot, a tejes nénik, az kárpátaljai zöldséges nénit, vagy a
hentest, aki lókolbászt is árult. Ezen kívül még az Yves Rocher hiányzik, mint
bolt. Itt nincs, és nem tudok a boltban egy órán keresztül nézelődni. Aggodalomra
semmi ok, rendelni tudok a francia országrészből. A pesti éveim alatt ritkábban
voltam vásárban, de azért a nagykőrösi vásár feelinget jó lenne újra átélni. Én
még most is megsimogatnám az összes mocskos malacot, kecskét, büdös birkát vagy
tehenet.
A kép innen származik. |
Meg
is van a 7 dolog. Azt hittem nehezebb lesz összeszedni, de annyira azért nem is
volt. Természetesen vannak dolgok, amik hiányoznak. Van, ami az életem pesti
részéből, de pont annyira hiányzik a kecskeméti banda is, ami már réges-régen
nem létezik.
Nem
rontom el a hangulatot azzal, hogy mik azok a dolgok, amik nem hiányoznak, mert
szerintem sejthető.
Jó
lett volna hazamenni idén, de majd jövőre. Addig készen lesz a Moszkva tér
legalább, és azt is meg tudom majd nézni.
Nektek mi hiányozna, ha
elköltöznétek az országból, vagy akár a kontinensről is?
Mik azok, amiket nagyon nehezen
viselnétek, mint változás?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
április
(25)
- 7 dolog, ami hiányzik Magyarországról
- Sigma Nightlife, ecsetek ünneplősben
- Zebra, kereszteződés, nálunk
- Áprilisi IPSY bag
- KUKA KEDD 35. HÉT
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából, áprilisi kiadás
- Vásárlós vasárnap videós kiadás
- Miért nem megyek én fesztiválra?
- 7 dolog, amit megváltoztatnék a világon
- Etude House Proof 10, egy jó szemhéjalapozó a mind...
- Mitől lettem ma szebb? Telepathy
- KUKA KEDD 34. HÉT
- Mi lapul a pénztárcámban?
- 7 rossz szokásom, csak mert vannak ám
- A 19. munkanapló, amikor nagyon mérges vagyok
- Üres flakonok utolsó tánca I. vitaminok
- Üres flakonok utolsó tánca I.
- Meglepetés, vagy csak valami, kicsit más.
- KUKA KEDD 33. HÉT
- Lime Crime, botrányos, vagy botrányosan jó?
- Gondolatok a divatról, az öltözködésről, a stílusr...
- Miért szeretem a színes sminket?
- KUKA KEDD 32. HÉT
- 7 kedvenc Youtube barátnőm
- 7 kedvenc ajakra való kencém
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Elmondod mi a baj a kanadai tejföllel? Mert van nekik ugye, méghozzá szép emberes kiszerelésben.
VálaszTörlésLátnivaló szerintem nálatok is van bőven csak kéne hozzá egy autó és igen messzebb van minden, de azt kénytelen leszel megszokni. :)
A legtöbbnek van egy édeskés íze. Lehet velem van a baj, mert én az összes Tim Horton's-os reggeliben ami bagel vagy zsemle, én mindben érzem a cukros édeskés ízt. Egyszerűen nem jó, ugyanígy a majonéz sem, amiben a zselésitő anyagot túltulják a kedvenc Univeremhez képest.
TörlésLátnivaló, igen, kocsival. Majd egyszer. Azért innen nem olyan, mint Budapestről, hogy 100 km-en belül kb mindenféle látványosság ott van a sivatagon és a trópusi erdőn kívűl
Látod majonézből én meg a magyart érzem cukrosnak. Az angol meg sós, az még rosszabb. A kanadai volt a favorit, vödörszám tudtam enni. :))
TörlésSóóóós? uuu fujj. A Hellmain's mindenhol rossz az tuti. Jövőre összehasonlítom.
TörlésÉs tényleg vödörben van, olyan rossz belegondolni is :)
Oh...csak jövőre???? :'( Nekem a magyar levegő hiányozna. Ezt onnan tudom mikor ősrégen görögben voltunk, ahogy kijöttem a repülőből megcsapott a pesti szag. De jó is volt :) Kár hogy elüldözok az embereket, pedig jó ország lehetnénk. Nem értem, hol és miért csúszott el a dolog :(
VálaszTörlésHát szagokat nem érzek, így aztán ebben a kérdéskörben a kispadon maradok. Repülős nyaralás után minden addig volt jó, amíg fel nem rúgtak Ferihegyen harmadszorra is...
VálaszTörlésNekem lenne pár tippem, de annak akár egy külön blogot is indíthatnék :)
Mi most tervezünk költözni, pontosabban idén, Angliába.
VálaszTörlésA kutyám fog nagyon hiányozni, mert őt addig nem visszük, amíg kertesbe nem költözünk, csak a cicát. Anyával marad addig is.
A családom hiányozni fog, de amúgy sem találkozunk túl gyakran. Más egyenlőre nem jut eszembe.Talán majd ha ott leszek :)
Az emberek hiányoznának, de vissza nem mennék az időben, szóval te sem lennél Mo.-on diák akkor sem, ha itt élnél, max. felnőttoktatásban. Ami elmúlt, az már csak emlék, akárhol is él az ember. Amiket írtál, nem hiányozna. 3. városban lakom, volt 7 albérletem, örülök a saját lakásnak. Két helyen nem lehet lakni, kanadai és magyar előnyökkel is együtt. Elég furán hangzik, amiket írtam, de nekem nem szokott hiányozni a szülővárosom sem. Eléggé sűrűn cserélődnek a kollégáid, engem ez jobban zavarna, hogy nehéz bensőséges kapcsolatot kiépíteni.
VálaszTörlés